„Köszönünk Kanadának minden emberéletet”

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Petro Porosenko ukrán elnök köszönetet mondott Kanadának a válságban nyújtott politikai segítségért, valamint az észak-amerikai ország által küldött sisakokért és golyóálló mellényekért.

Porosenko kulcsfontosságúnak nevezte a kanadai segítséget, melynek számos ukrán katona köszönheti életét.

Köszönünk Kanadának minden emberéletet, amelyet a Donyec-medencében mentett meg a nekünk adott golyóálló mellények vagy sisakok révén – fejtette ki a kanadai parlamentben tartott beszédében.

Az államfőnek azonban nem volt elég a sok segítség, azt is szeretné, ha a Kanadai kormány támogatná Kijevet abban, hogy Ukrajna különleges státuszt kapjon a NATO-n belül.

Porosenkónak sikerült megegyeznie az 1,2 millió ukrán származású lakosnak otthont adó Kanada kormányával arról, hogy országa újabb segítséget kap majd, sőt még egy 180 millió dolláros hitelről is döntés született.

Az ukrán elnök folytatja amerikai körútját, melynek következő állomása Washington lesz.

porosenko-.jpg
 

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Ez annyira humánus dolog volt a kanadaiaktól, hogy az tényleg világraszóló és biztos nagyon jól esett az ukrán népnek. Sisakok, golyóálló mellények... Nem is csodálom, hogy Béke-Nobel Díjra szeretnék felterjeszteni a kanadai politikust Stephen Harpert, ahogy azt a nem is olyan régi cikkben olvastam Melittától. Persze az még jobb lett volna, ha nem is lettek volna zavargások, lövöldözések mindkét félre (Majdan), hogy egymásnak ugrassák őket, mint Budapesten 56-ban a Földművelésügyi minisztérium padlásáról (aki nem tanul a múltból...) meg koreai utasszállító lelövések és másra hárítások és egyéb, de hát ne legyünk ennyire maximalisták. A jóakarat így is nagyon szép dolog és megérdemelné a kanadai miniszter a Nobel békedíjat.

Mi meg megvagyunk egyenlőre valahogy. A gázzal ugyan van egy kis gond. Jacenyuk bejelentette, hogy tele vannak a tározóik. A miénk még félig sem, de ránk ránkparancsolt az EU, hogy küldjünk nekik visszafelé gázt. Megtettük. Oroszok erre felemelték a gáz árát 300-ról 400-ra Magyarországnak... Ezért természetesen októbertől emelik a lakosság számára is a gázszolgáltatás árát.

Éljen az USA-EU barátság! Nem rég még azt kellett kiabálni a felvonulásokon, hogy éljen a Szovjetúnió és Magyar Szocialista Köztársaság megbonthatatlan barátsága! Most mi is változott?

harper1.jpg
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Nem igen van mirol diskralni ha nem akarod latni a kulonbseget. Azt ugyan ki tartana vissza Mr.Putyint ,hogy akar fel europan atgyalogoljon? Tarozok a gaz az uzleti erdekek, es ebbe belekeverni Usat nem erdemes. A politikai szereploi soha nem volt jo gazdasagi befekteto es fentarto meg ha ezt sulykoljak akkor se. Na akkor oda lesz a rezsicsokentes? Kell magyarazni a bizonyitvanyt mert sehol nem hiszik el a magyarazatokat, pedig sok onkent meggyozodeses emberke segiti hinteni az iget.
Europara se kene fogni az unortodox gazdasagi lepeseket, mert a valasz se szokvanyos lesz.
Ha valami nem egyfele megy, nem mindenki egyiranyba huz es lepked akkor csak helyben jaras a vege.

Canadaba Mr Harper soha nem lepne igy ahogy te vazolod az erdekeket. Canada a vilag bekejeert sokat tett, es nem csak a szaja jart hanem komoly segitseget, adott, minden demokraciat ohajto nepnek. Nem szallt bele belpolitikai vitakba ,hanem az emberek biztonsagos bekes egyutt eleshez komoly segitseget adott. Bizony megerdemelne a Nobel dijat , Mr Harper, mert elsokent nyujtott segitseget, es mint emlitettem tobb orszagban is.
 

wfortuna

Új tag
-

nationalpost
Részlet a cikkből:
Former Canadian diplomat James Bissett warns that Canada is running the risk of getting entangled with fascist groups in Ukraine. “They’re still marching up and down Kyiv with torch-light parades and a fabricated form of a Swastika,” said Bissett, Canada’s former ambassador to Yugoslavia, Bulgaria and Albania, who also lived in Russia for five years. “What has been ignored in Canada is the role the far right is playing in today’s Ukraine.” Bissett said the Canadian public should also be worried about the larger issue of the role the far right plays in Ukraine’s new government.
 
F

Fricsó

Vendég
Nem igen van mirol diskralni ha nem akarod latni a kulonbseget. Azt ugyan ki tartana vissza Mr.Putyint ,hogy akar fel europan atgyalogoljon? Tarozok a gaz az uzleti erdekek, es ebbe belekeverni Usat nem erdemes. A politikai szereploi soha nem volt jo gazdasagi befekteto es fentarto meg ha ezt sulykoljak akkor se. Na akkor oda lesz a rezsicsokentes? Kell magyarazni a bizonyitvanyt mert sehol nem hiszik el a magyarazatokat, pedig sok onkent meggyozodeses emberke segiti hinteni az iget.
Europara se kene fogni az unortodox gazdasagi lepeseket, mert a valasz se szokvanyos lesz.
Ha valami nem egyfele megy, nem mindenki egyiranyba huz es lepked akkor csak helyben jaras a vege.

Canadaba Mr Harper soha nem lepne igy ahogy te vazolod az erdekeket. Canada a vilag bekejeert sokat tett, es nem csak a szaja jart hanem komoly segitseget, adott, minden demokraciat ohajto nepnek. Nem szallt bele belpolitikai vitakba ,hanem az emberek biztonsagos bekes egyutt eleshez komoly segitseget adott. Bizony megerdemelne a Nobel dijat , Mr Harper, mert elsokent nyujtott segitseget, es mint emlitettem tobb orszagban is.
Tájékozatlanságodat, vagy elfogultságodat bizonyítja minden sorod. Az már csak hab a tortán, hogy a Sztálinista, Rákosista "egyfele menj büdös magyar, vagy megnézheted magad" stílust is fel emlegeted!
Egyre fogyó, (bár szabad akaratomból választott) maradék tisztelettel: Fricsó bá
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Orlok ha ilyen benfektes vagy, csak szolok, hogy nem a beszelgeto partnereket kell sertegetni hanem a temaban ervekkel cafolni , vagy esetleg mas velemenyednek hangot adni, amit respektal mindenki ha nem fuzol bele szemelyeskedest.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Wfortuna
Mindenhol vannak szelssosegek, nem bun ha elobb meggyozodnak a politikusok,hogy valoban komolyan kell venni , vagy a csak a fustje nagyobb mint a langja. Hirekben mindig a szenzacios kirivu esemenyeket mutatjak, es akkor valoban nem festett jo fenyt a sok szelsoseges mozgolodasok. Az ovatosag nagyon fontos dolog mert a demokraciaban nem akarnak tamogatni szelsoseges iranyzatokat.
 
M

magdusis

Vendég
Nobel Béke-díj.Kik is kaptak eddig?
Mondjuk Albert Schweitzer,Martin Luther King, Teréz anya, a dalai láma, Linus Pauling, Nelson Mandela, Al Gore -akivel megosztva kapta az IPCC ,és abban Ürge-Vorsatz Diána is -.
Politikusok is megkapták, elnökök,külügyminiszterek is.
 

kágyula

Kitiltott (BANned)
Szervusz Magdusis ,
jajj elnézést :) én ott az utolsó mondatodra értettem a Bakkfittyett . Nem Dr. Kingre vagy a többiekre . Kiértekelni meg nem szeretném itt . Különben most olvastam a Bild Zeitungban , hogy az MH17-es hozzátartozok Ukrajnát feljelentették a Nemzetközi biróságon .
 

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Szervusz Magdusis ,
jajj elnézést :) én ott az utolsó mondatodra értettem a Bakkfittyett . Nem Dr. Kingre vagy a többiekre . Kiértekelni meg nem szeretném itt . Különben most olvastam a Bild Zeitungban , hogy az MH17-es hozzátartozok Ukrajnát feljelentették a Nemzetközi biróságon .

Érdekes, hogy ezt nem mondta be nálunk a tévé...:D. Imádom ezt a s...gg-nyaló médiát, ami nálunk van. Itt semmi sem változik, csak a se..ek. Még a nyelvek tulajdonosai is ugyanazok. :p:dr_123:
 

FLAMINGO

Ne kérj hozzáférést! Ha jár, a rendszer ADJA.
Fórumvezető
Kormányos
Nem értem, hogy mi a baj azzal, ha nem fegyverrel támogatják Ukrajnát.
Nekünk - azt mondják nem elég nagy a szánk - a külhoni magyarság érdekében. A kanadai ukránok viszont nem csak beszélnek, de tesznek is.
Ami meg a rezsicsökkentés kérdését illeti...
Mivel a magyar kormány illetékesei állapítják meg a gáz árát - nem kötelező emelni.
Ja, hogy akkor nem lehet 60 milliárdot off shore cégbe kimenteni?
De, ha máshonnan is nézzük, miért is nem vétózta meg Orbán Viktor (vagy bármely más keleti EU ország vezetője) az Orosz Föderáció elleni szankciókat?
Azt hitték, hogy az "orosz medvére" elég rápirítani? Ha igen, akkor elég gyérek a tanácsadóik.
Teljesen logikus lépés, hogy a Rosznyeft és a Gazprom, az óriási veszteségek miatt állami kártésítésért fog folyamodni. Megtették. olyannyira, hogy az orosz nyugdíjalaphoz is hozzá kellett nyúlni, ezzel biztosítva a kieső milliárdokat. Ez után az a kormány is töketlen, aki nem emeli fel a szinte csak általa nyújtott termék/szolgáltatás árát, hogy mindezt kompenzálja.
Őszintén - én azon csodálkozom, hogy az orosz légtérből még nem tiltották ki a külföldi gépeket, mert az lenne aztán a gond. A kerülő utak többsége szömmel olyan háborús országokon vezetne keresztül, mint Irak, Afganisztán...

Persze akkora érdekérvényesítő képességgel, mint amit mi produkálunk az EU-ban...
(Pedig hogy harsogták, hogy a néppárti frakcióban a magyarok létszáma a legjelentőseb.)
 
Utoljára módosítva:

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Egyáltalán nem baj, hogy vannak olyan emberek Kanadában, akiknek megesett a szívük az ukrán katonákon. Ukrajna nagyon szegény ország és ha tudnátok mi van ott egyes gyermekkorházban vagy kicsiny, eldugott falvakban, el sem hinnétek. Amire legkevésbé volt szükségük, az a háború és bármilyen propaganda képet vagy szöveget láttatok, hallottatok, a kis ukrán katonák annak jobban örültek volna, ha nem kell bevonulniuk, mint annak, hogy kaptak golyóálló mellényt. Ennek ellenére minden így megmentett fiatal életért hálásaknak kell lennünk/lenniük.

Nem akarok itt okoskodni, mert tudom, hogy tudjátok, egy háborút nem csak fegyverekkel vívnak, hanem propagandával is és ha azokat, akik újságot olvasnak, tévét néznek, sikerül meggyőzni arról, hogy az ellenfél a gonosz sátán, akkor az már félsiker, mert bármit megtehetnek ellenük, akár a kanadai fiúkat is elvihetik majd...

Amikor egy ország népe összefog, hogy gyűjtsön a golyóálló mellényekre egy idegen ország katonái számára, az azt jelenti, hogy egyetértenek azzal a háborúval. Talán harci sisakokra és mellényekre sem lenne szükség, ha az emberek nem hagynák magukat félrevezetni. Mondjuk a tájékozódás nem volna egysíkú és előítéletes. Tudjátok: "hallgattassék meg a másik fél is".:)

Ha így lenne, nem lehetne bármit megtenni a tömegekkel. Én már attól is boldog lennék, ha az olyan művelt és kulturált kommentelők, mint amilyenek itt a CH-n vannak nem hagynák magukat elszédíteni...:dr_24:
 

FLAMINGO

Ne kérj hozzáférést! Ha jár, a rendszer ADJA.
Fórumvezető
Kormányos
...

Amikor egy ország népe összefog, hogy gyűjtsön a golyóálló mellényekre egy idegen ország katonái számára, az azt jelenti, hogy egyetértenek azzal a háborúval. Talán harci sisakokra és mellényekre sem lenne szükség, ha az emberek nem hagynák magukat félrevezetni. Mondjuk a tájékozódás nem volna egysíkú és előítéletes.
Nos ebben óriásit tévedsz!
Ha így lenne, mindkét oldalnak küldenék a segélyt, de valamiért csak a hivatalos (kormány) oldalt támogatják )pont ellenkezőleg, mint Putyin.
A háborút nem az ukránok akarták.
Ami a tájékozódás egyoldalúságát illeti: igen, aki csak az MTI híreit kapja meg, az tényleg egyoldalú támogatást kap.
De azért nem lehetetlen elképzelni, hogy valaki netán a nemzetközi sajtót is eléri.
Sőt ha egy picit ügyes, az orosz és az ukrán sajtót, no meg a DNR/LNR információkat is pl a vkontaktról/odnoklassniki-ről. Aki nem tudná az előbbi az orosz twitter, az utóbbi facebook kb.
Tudjátok: "hallgattassék meg a másik fél is". :)
Pontosan. De nem csak a hivatalos állami propaganda.
Ha így lenne, nem lehetne bármit megtenni a tömegekkel. Én már attól is boldog lennék, ha az olyan művelt és kulturált kommentelők, mint amilyenek itt a CH-n vannak nem hagynák magukat elszédíteni...:dr_24:
Mivel is szédültünk el azok, akik nem Putyin, hanem a legálisan megválasztott Poroscsenko mellett tettük le a voksunkat?
 
Utoljára módosítva:

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Azert nem az ukranok voltak akik kelet fele akartak volna terjeszkedni. Ez nem propaganda hanem tenyek, videok sokasaga meg a civil emberek szamara is elerheto. Majd minden demokratikus orszag eliteli az orosz behatolast es az ukranok mellett tette le a voksot. Canada elsokent, lehet nem tunik nagynak a segitseg de ezzel is demonstralta ,hogy az ukran nep mellett all. Hogy fegyvereket nem adott.....tobb ok lehet, de talan az elso,hogy megjobban elmergesedne a helyzet, masik, nem kivan semmilyen szelsoseges csoportot tamogatni, igy a humannitaris segitseggel emberek eletet mentheti meg, mert nincs erre penzuk.
Meghallgattuk es neztuk videokon a masik fel erveit is de nem talaltam elfogadhato magyarazatot, sem a szakadarok sem az orosz fel reszere.
NAgyon kevesen orulnenek,ha az orosz felnek meg jobban megjonne az etvagya es egyre tobb teruletre tartana igenyt. Hogy ki vezet felre kit...... de teny hogy a tenyallasokat kozvetiti a media,egyenes adasban eloben es nem kivan senkit felrevezetni.
 

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Annak azért örülök, hogy legalább tőlünk nyugatra van olyan sajtó, amelyet érdekel az igazság is, méghozzá a Die Welt. Egy ismerősöm mondja, hogy amit eddig Ukrajna hangoztatott az majdnem mind hazugság ! Irják , hogy Ukrajna 70%-át a fegyvereinek elvesztette a mostani háborúban és a hírek melyeket az állítólagos katonai hírszerzés meg "harcoló egységek" adtak az mind hamis. Hamis a több száz orosz páncélos és katona megsemmisítése augusztusban, pedig azt akkor összes nyugati lap átvette. Az sem igaz, hogy egy német politikus aki Lugansban járt azt mondta , hogy ott már oroszok vannak és rubellel fizetnek mindenhol. Most kiderült , hogy az illető életében nem járt Lugansban... :D

Ezeket nem az orosz Pravda írta, hanem a Die Welt és akkor még egy szót sem szóltam a lelőtt maláj repülőről, ami miatt a hozzátartozók az ukránokat perelték be és nem az oroszokat.

Velem szemben nem kell védeni az ukránokat, mert nem vagyok oroszbarát Putyin-fan. A memóriám nem túl jó, de azért emlékszem még egy-két dologra a múltból.
 

FLAMINGO

Ne kérj hozzáférést! Ha jár, a rendszer ADJA.
Fórumvezető
Kormányos
Annak azért örülök, hogy legalább tőlünk nyugatra van olyan sajtó, amelyet érdekel az igazság is, méghozzá a Die Welt. Egy ismerősöm mondja, hogy amit eddig Ukrajna hangoztatott az majdnem mind hazugság ! Irják , hogy Ukrajna 70%-át a fegyvereinek elvesztette a mostani háborúban és a hírek melyeket az állítólagos katonai hírszerzés meg "harcoló egységek" adtak az mind hamis. Hamis a több száz orosz páncélos és katona megsemmisítése augusztusban, pedig azt akkor összes nyugati lap átvette. Az sem igaz, hogy egy német politikus aki Lugansban járt azt mondta , hogy ott már oroszok vannak és rubellel fizetnek mindenhol. Most kiderült , hogy az illető életében nem járt Lugansban... :D

Ezeket nem az orosz Pravda írta, hanem a Die Welt és akkor még egy szót sem szóltam a lelőtt maláj repülőről, ami miatt a hozzátartozók az ukránokat perelték be és nem az oroszokat.

Velem szemben nem kell védeni az ukránokat, mert nem vagyok oroszbarát Putyin-fan. A memóriám nem túl jó, de azért emlékszem még egy-két dologra a múltból.
Nem veled szemben, hanem a behatolókkal szemben kell védeni az ukránokat.
Szerinted, pontosabban a Die Welt szerint akkor a Krímet sem vette el Putyin és nincsenek ott orosz katonák ezrével?
De mindezt félretéve, azt nehezen hinném, hogy a NATO az ukrán újságok adataira támaszkodva állította volna a szakadárok orosz támogatását. (Mellesleg Putyin maga ismerte el, hogy márciusban behatoltak Ukrajnába, pedig előzőleg tagadta.)
Vagy azt állítanád, hogy az EU az ukrán újságokban megjelent hírekre bazírozva kezdte el alkalmazni a szankcióit Oroszországgal szemben?
Az szerinted kacsa volt, hogy letiltották az orosz katonáknál az FB-t, mert kiposztoltak egy csomó képet, hogy itt jártunk, ezt foglaltuk el...
Az "orosz segélyszállítmány" 200 teherautójáról már nem is szólva, amelyek engedély nélkül lépték át a határt. Minden második üresen ment, amelyik meg rakományt vitt, ami többnyire sót, meg vizet vitt, visszafelé meg az ukrán (katonai)radar gyárát.
Én sajnos rokoni ágon erősen érintett vagyok az ukrán konfliktusban, így nem csak újsághírekből tájékozódom. Az információ pedig csorog a harci területekről is ebből kifolyólag.

Szóval nekem írhat a Die Welt vagy az MTI de még a New York Times is bármit, én inkább hiszek a rokonoknak, ismerősöknek - főként, ha az általuk elmondottak logikusak (mármint a cselekmények szempontjából ítélve).
 

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Jajj Flamingo! Nem akarok én politizálni, de annak, hogy Krimet "elvette" volt előzménye, sőt még volt előzménye, amikor "odaadta" - de én itt befejezem, mert nem érdekel. Én csak azt szeretném, ha az embereket nem uszítanák egymás ellen, nehogy hagyjuk magunkat olyan eszelős agymosottakká válni, mint a nácikat támogató, az eszelős Hitlert ordítva éltető tömeg. Hidd el, a mai embertömegben a sok csalódott és vesztes embernek nem sok kell...

Az ukránok (mármint a nép, mert én a maffiózókat nem tartom embernek) nem akartak háborúzni és nekem ez elég ahhoz, hogy tudjam hol van az, aki a szart keveri. Ott keresd a bűnöst, ahol a háborút szándékosan provokálják, mert a megoldás is ott van.

Tudod-e, hogy mi az oroszoknak Szevasztopol? Na, aki úgy kezdte el a sz@rt keverni, hogy azt képzelte, hogy nem az lesz Putyin első lépése, hogy bebiztosítja magának ezt a kikötőt (ráadásul megvolt még a demokratikus népszavazás is!) az hülye. Nyugodtan tépkedje le a vállapjairól a csillagokat, ha van neki olyan...:cool:
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
A katonai lepesek nem nyilvanosak es az embargot biztos vagyok benne nagyon koruljartak minden oldalrol mire dontottek. Szerintem jol oldottak meg ,mert katonai beavatkozas meg nagyobb bajt csinalt volna.
A media mar csak azt az infokat adja ami jelen vagy kozelmult percei orai. A feltetelezesek es elemzesek meg nem tenyek az ujsagok szeretik a sajat velemenuket elmondani, ami sokszor koszono viszonban nincs a valsosaggal. A sajtotajekoztatok kozleseit ki ki a maga iranyvonalan belul talalja az ujsagokban. Nagy elteres nem szokott lenni mert a haboruban tenyek azert makaccs dolgok.
 
Oldal tetejére