„Négyszáz család uralja a világot, de egyikük sem boldog”

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Képzeld el, nem birtokolsz semmit. Csodálkoznék, ha sikerülne.” John Lennon legsikeresebb szólóalbumának címadó dalát, az Imagine-t, annak részletét hívta segítségül Kerekes Sándor professzor, egyetemi tanár, amikor a Kaposvári Egyetem Senior Oktatási Programjának első előadásán a sokat emlegetett fenntartható fejlődésről beszélt.

Arról, meg kell, hogy változzon a világ, mert ez így nem vihető tovább. S arról is, az elmúlt hatvan év, s az előadás hallgatósága, az ötven-hatvan éves korosztály, jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy nem lehet ezt így folytatni tovább.
– Mit mondott az öreg hippi a hetvenes években? – utalt a professzor John Lennon szavaira. – Összességében arról beszélt, hogy a XXI. századra milyennek kellene lennie ennek a világnak. Ezt kellene kitalálnunk most közösen.

Hogy miért nem tartható fenn ez a jelenlegi fejlődés, közgazdászként számokkal is alátámasztotta Kerekes Sándor.
– Az utolsó hatvan évet leszámítva minden mennyiség alig változott – mondta. – Ám az elmúlt kilenc évben egymilliárddal nőtt a Föld lakossága. De beszélhetünk a szén-dioxid koncentráció növekedéséről, az autók számáról is: Magyarországon jelenleg ezer lakosra 300 autó jut, India környékén ez 14. Ha az indiaiak így szaporodnak, mint eddig, s eljutnak a hazai autósűrűség szintjére, akkor 5000 négyzetkilométeren férnének el az autóik, csak akkor még nem lehet velük kiállni. Ha elkezdik a kínaiak, indiaiak vásárolni az autókat, s utakat építeni hozzájuk, akkor miközben nő a népesség, csökken a fotoszintézis. Egyre csökkentjük tehát annak a lehetőségét, hogy süssön a nap, s ezzel meg tudjuk kötni a szén-dioxidot. Többek között, ezt se lehet tehát folytatni.

A kérdés tehát az Kerekes professzor szerint, képesek vagyunk-e mi emberek elgondolkodni azon, hogy a birtoklási vágyunk vagy a szükségleteink kielégítése a fontos? S ezt a kérdést olyan formában tette föl hallgatóságának: ki vállalná, hogy mostantól vonattal, busszal, taxival jár? A gyér számú jelentkező nem tartotta vissza, hogy elmondja: pedig olcsóbb lenne a háztartásnak és a környezetnek is. Ráadásul óriási szükségünk volna arra, hogy az embereknek munkájuk legyen, 7,3 milliárd emberből négymilliárdot fölöslegessé tettünk ugyanis. – mondta. – E közben pedig minél kevesebb embert akarunk foglalkoztatni, aki viszont dolgozik, az dolgozzon 12 órát. Van tehát egy permanens növekedési kényszer egy véges földön. Ezekkel az alapvető ellentmondásokkal nem tudunk mit kezdeni, márpedig meg kell, hogy oldjuk a problémát. Egységnyien rengeteg olyan tudás birtokában vagyunk, hogy duplázni lehet a jólétet és csökkenteni a környezetterhelést.

A legrosszabb, ami történhet, ha nyern a lottón kétmilliárdot

Ez utóbbira lapunk érdeklődésére felvázolt néhány lehetőséget Kerekes professzor: létezik a világban az önkéntes egyszerűség mozgalma, Amerikában van 30-40 millió követője.
– De azt is látni kell, ha az ember csak odafigyel arra, amit csinál, anélkül, hogy túlságosan meg akarná változtatni az életét, akkor nagyon sok mindent megtehet – mondta. – Például, ha egészségesen akarunk élni, akkor nem szabadna annyi húst ennünk. Ha csak annyit tennék, hogy nem ennék naponta háromszor húst, hanem hetente háromszor, ahogy a nagyszüleink, akkor már csökkennének az egészségügyi kiadásaink, javulna az egészségügyi állapotunk, nem lenne súlyfeleslegünk.

Aztán például itt az autó kérdése: ha a tömegközlekedést meg a taxit használom, ezzel munkahelyeket is teremtek, javítom a tömegközlekedési eszközök kihasználtságát. A készletgazdaságról át kellene térni a szolgáltatásgazdaságra. Ám ezen nem az egészségügyet, fodrászt értem, hanem a tárgyak által nyújtott szolgáltatásokról beszélek.

Miért kell nekem egy külön mosógép például? Lehetne egy társasházban egy mosógép, az viszont sokkal jobb volna, mint amit én meg tudok venni. De a patyolatba is elvihetem a ruhát, s akkor három embernek lenne munkája. Összesen négymilliárd embernek nincs a Földön munkája, s ha nem adunk nekik, akkor nem vagyunk biztonságban. Azokban az országokban ugyanis, ahol az embereknek nincs munkájuk, nincs mit veszíteniük.

A professzor egyet értett azzal, hogy az általa elmondottak komoly szemléletváltást feltételeznek, s kérdésünkre, hogy mikorra jöhet el ennek az ideje, ha egyáltalán eljön valaha, úgy válaszolt: annyi bizonyos, hogy tíz évvel ezelőtt még ezek az emberek sem jöttek volna el egy ilyen előadásra.
– Ám ma már érzik, valami nem egészen kerek – mondtaKerekes Sándor. – Rájöttek, hogy rengeteg összevisszaságot hallanak, vannak, akik szándékosan hülyítik őket, hazudnak nekik. Számos kérdésük van, amire nem kapnak választ, ezért már eljönnek ilyen helyekre a válaszokért. Azt mindenkinek tudnia kell, valamennyi rendszer akkor változtatható meg, ha az emberek elégedetlenek vele.

Úgy gondolom, látjuk, hogy a mai emberek már elégedetlenek. Például az olaszok, s már az uniós sem képes kezelni a bevándorlók kérdését. A németek rájöttek, a vendégmunkások már nemcsak a szemetet akarják takarítani, hanem diplomát akarnak szerezni, és egyetemi katedrán akarnak tanítani. Rá kell tehát jönnie Európának és a világnak, hogy nem lehet folytatni azt, amit csináltak. Hogy evolúciós úton vagy katasztrófák árán jön a változás, az még nagy kérdés.

Hogy a professzor pesszimista, vagy optimista e tekintetben?

– Ha azt látom, hogy az emberek egyre nagyobb hányadát érdekli ez a kérdés, s eljön ilyen előadásokra, miközben mást is csinálhatna, az talán optimizmusra ad okot. De mi az, hogy optimizmus? Ha azt kérdezi, tőlem, lesz-e a Földön majd tízmilliárd ember, akkor ebben nem hiszek – mondta. – Noé építette a maga bárkáját. De építheti mindenki a saját bárkáját, ha megérti a lényeget.

Ha felkészíti a gyerekeit, unokáit arra, hogy az élet nem olyan lesz mindig, mint most. Például, ha mindig 25 fok lesz a szobában, akkor abban a pillanatban, amikor 19 lesz, megfázik a gyerek. Ha viszont arra készítem föl, hogy 25-öt meg 18-at is elviseljen, akkor lehet, hogy alkalmazkodni fog. S ha majd az embereket boldogabbá teszik az emberi kapcsolataik, mint a tárgyak. Ebből ugyanis rengeteget fogyaszthatunk, ez nem árt a Földnek. Én például nagyon szerettem volna egy nagy családi házat. Amim nincsen. Van helyette nyolc unokám. Akinek megvan mindene, az nem biztos, hogy boldog.

A boldogság értelmes életből, emberi kapcsolatokból áll. Lehet tehát élvezni az életet, lehetnék tehát optimista. De mindenkinek magának kell megtalálnia az utat. Mert nyugodtan mondhatom, hogy az a 400 család, amelyik jelen pillanatban uralja a világot, és nagyon gazdag, azok közül egyik se boldog. Úgy hogy, a legrosszabb, ami történhetne bárkivel ebben a teremben, ha a lottón nyerne kétmilliárdot.
gazdagsag.jpg

Mik ezek?
Arról, meg kell, hogy változzon a világ, mert ez így nem vihető tovább. S arról is, az elmúlt hatvan év, s az előadás hallgatósága, az ötven-hatvan éves korosztály, jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy nem lehet ezt így folytatni tovább.
– Mit mondott az öreg hippi a hetvenes években? – utalt a professzor John Lennon szavaira. – Összességében arról beszélt, hogy a XXI. századra milyennek kellene lennie ennek a világnak. Ezt kellene kitalálnunk most közösen.

Hogy miért nem tartható fenn ez a jelenlegi fejlődés, közgazdászként számokkal is alátámasztotta Kerekes Sándor.
– Az utolsó hatvan évet leszámítva minden mennyiség alig változott – mondta. – Ám az elmúlt kilenc évben egymilliárddal nőtt a Föld lakossága. De beszélhetünk a szén-dioxid koncentráció növekedéséről, az autók számáról is: Magyarországon jelenleg ezer lakosra 300 autó jut, India környékén ez 14. Ha az indiaiak így szaporodnak, mint eddig, s eljutnak a hazai autósűrűség szintjére, akkor 5000 négyzetkilométeren férnének el az autóik, csak akkor még nem lehet velük kiállni. Ha elkezdik a kínaiak, indiaiak vásárolni az autókat, s utakat építeni hozzájuk, akkor miközben nő a népesség, csökken a fotoszintézis. Egyre csökkentjük tehát annak a lehetőségét, hogy süssön a nap, s ezzel meg tudjuk kötni a szén-dioxidot. Többek között, ezt se lehet tehát folytatni.
Mik ezek?
Arról, meg kell, hogy változzon a világ, mert ez így nem vihető tovább. S arról is, az elmúlt hatvan év, s az előadás hallgatósága, az ötven-hatvan éves korosztály, jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy nem lehet ezt így folytatni tovább.
– Mit mondott az öreg hippi a hetvenes években? – utalt a professzor John Lennon szavaira. – Összességében arról beszélt, hogy a XXI. századra milyennek kellene lennie ennek a világnak. Ezt kellene kitalálnunk most közösen.

Hogy miért nem tartható fenn ez a jelenlegi fejlődés, közgazdászként számokkal is alátámasztotta Kerekes Sándor.
– Az utolsó hatvan évet leszámítva minden mennyiség alig változott – mondta. – Ám az elmúlt kilenc évben egymilliárddal nőtt a Föld lakossága. De beszélhetünk a szén-dioxid koncentráció növekedéséről, az autók számáról is: Magyarországon jelenleg ezer lakosra 300 autó jut, India környékén ez 14. Ha az indiaiak így szaporodnak, mint eddig, s eljutnak a hazai autósűrűség szintjére, akkor 5000 négyzetkilométeren férnének el az autóik, csak akkor még nem lehet velük kiállni. Ha elkezdik a kínaiak, indiaiak vásárolni az autókat, s utakat építeni hozzájuk, akkor miközben nő a népesség, csökken a fotoszintézis. Egyre csökkentjük tehát annak a lehetőségét, hogy süssön a nap, s ezzel meg tudjuk kötni a szén-dioxidot. Többek között, ezt se lehet tehát folytatni.
Mik ezek?
Arról, meg kell, hogy változzon a világ, mert ez így nem vihető tovább. S arról is, az elmúlt hatvan év, s az előadás hallgatósága, az ötven-hatvan éves korosztály, jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy nem lehet ezt így folytatni tovább.
– Mit mondott az öreg hippi a hetvenes években? – utalt a professzor John Lennon szavaira. – Összességében arról beszélt, hogy a XXI. századra milyennek kellene lennie ennek a világnak. Ezt kellene kitalálnunk most közösen.

Hogy miért nem tartható fenn ez a jelenlegi fejlődés, közgazdászként számokkal is alátámasztotta Kerekes Sándor.
– Az utolsó hatvan évet leszámítva minden mennyiség alig változott – mondta. – Ám az elmúlt kilenc évben egymilliárddal nőtt a Föld lakossága. De beszélhetünk a szén-dioxid koncentráció növekedéséről, az autók számáról is: Magyarországon jelenleg ezer lakosra 300 autó jut, India környékén ez 14. Ha az indiaiak így szaporodnak, mint eddig, s eljutnak a hazai autósűrűség szintjére, akkor 5000 négyzetkilométeren férnének el az autóik, csak akkor még nem lehet velük kiállni. Ha elkezdik a kínaiak, indiaiak vásárolni az autókat, s utakat építeni hozzájuk, akkor miközben nő a népesség, csökken a fotoszintézis. Egyre csökkentjük tehát annak a lehetőségét, hogy süssön a nap, s ezzel meg tudjuk kötni a szén-dioxidot. Többek között, ezt se lehet tehát folytatni.

sonline
 
almamag78

Kitiltott (BANned)
Jujjjjjj.....
azért egy közgazdász professzortól én személy szerint magasabb színvonalú közlést/elemzést várnék! Mert ez így... jesszussss...

Azon gondolkozom, hogy kimaradt-e a közgazdaságtan "gazdasági növekedés" című előadásáról??? Hiányoznak az alapvető higiéniás ismeretek, az összefüggések meglátása, feltárása, elemzése.... Jah, miről is beszélek? Hisz kaposvári Egyetem...

Egy-két aranyszem: (a többibe már bele sem mennék)
(1) Indiában soha nem lesz több autó, mivel nincs rá kereslet. Azért nincs rá kereslet, mert a fizetésük a béka segge alatt van, nem is kicsit! Másrészt ők biciklivel nagyon is jól elvannak... Harmadrészről nem akarnak kiszolgáltatott helyzetbe kerülni (olaj, benzin)

(2) "Ha az indiaiak így szaporodnak"
Mélyen a színvonal alatt... tán: " ha India népessége tovább növekszik" vagy " ha India népességének növekedési rátája nem változik"... jujjjj... közgazdász? Ráadásul professzor egy egyetemen? jujjj....

nyugodtan meg lehet ezekért kövezni, de ez a véleményem...
 
FLAMINGO

Ne kérj hozzáférést! Ha jár, a rendszer ADJA.
Fórumvezető
Kormányos
...

Egy-két aranyszem: (a többibe már bele sem mennék)
(1) Indiában soha nem lesz több autó, mivel nincs rá kereslet. Azért nincs rá kereslet, mert a fizetésük a béka segge alatt van, nem is kicsit! Másrészt ők biciklivel nagyon is jól elvannak... Harmadrészről nem akarnak kiszolgáltatott helyzetbe kerülni (olaj, benzin)
..
Mindamellett, hogy igazad van a stílust illetően - bár feltételezem, hogy volt benne egy kis direkt hírverést akarok - meg kell jegyezzem, hogy Kínában is a bicikli volt a fő közlekedési eszköz, amíg a nyugat gyárrá nem alakította.
Azóta rájöttek, hogy nekik is kell a megtermelt áru és hová jutottak...
 
vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
„Négyszáz család uralja a világot, de egyikük sem boldog”

Talán ha szétosztanák a vagyonukat sok-sok embert boldoggá tennének és talán ők is boldogok lehetnek,hogy jót cselekedtek.
 
almamag78

Kitiltott (BANned)
Mindamellett, hogy igazad van a stílust illetően - bár feltételezem, hogy volt benne egy kis direkt hírverést akarok - meg kell jegyezzem, hogy Kínában is a bicikli volt a fő közlekedési eszköz, amíg a nyugat gyárrá nem alakította.
Azóta rájöttek, hogy nekik is kell a megtermelt áru és hová jutottak...

Nem volt bennem semmi ilyesmi, csak eléggé gázosnak tartom, hogy ilyen embereknek fityeg a nevük előtt egy "prof." szócska, illetve azt, hogy ilyen személy oktat felsőoktatásban...

igazából az szúrja a szememet, hogy az összefüggések nem lettek feltárva: pl. én inkább vennék egy mosógépet (teszem azt min 15. évig) mintsem több száz emberrel együtt használjak egyet (higiéniai szempontok miatt IS). Most gondolj bele! Mennyivel vagy te előrébb azáltal, hogy leadod a patyolatba a ruháidat (oda ugye el kell jutni), aztán vissza is kell érte menni (tehát 2x jársz kelsz= idő, energia, pénz...). Másrészről, vajon mennyivel jobb, ha egy mosógépet használ 2 ezer ember és kipurcan 2 hét alatt, mint 2 ezer ember vesz magának egy mosógépet és használja 20 évig. Vagyis HASZNÁLNÁ, HA NEM MENNE TÖNKRE, HA NEM ÚGY TERVEZNÉK MEG, hogy ne lehessen pótalkatrészt kapni, vagy ne lehessen szerelni. Itt jegyezném meg, hogy egy mosógép javításához is szakember kell, aki szolgáltatást nyújt... minél több mosógép van, annál több szakemberre van szükség... ergo,mindegy hogy 10 ember a patyolatban dolgozik, vagy 10 ember szerelő... Ehhez a tönkremenetelhez, meg van egy tantárgy amit oktatnak is, a neve: értékelemzés. És általában azért mennek tönkre a gépek, hogy neked újat kelljen venni... csak azért hogy a külföldi gyárak jól lehúzhassanak, ezáltal a külföldi gyárakban lévő emberek pénzt kapjanak az eladásból.... hogy a külföldi ország lakosságának legyen munkahelye, bére... ennek következtében a világon megtermelt hulladék mennyisége növekszik... .. értelemszerűen ha nem menne tönkre a mosógéped (= javítható lenne, ha nem műanyagból lennének a fontosabb alkatrészek megtervezve, ha lehetne pótalkatrészt kapni), nem vennél újat, így a kereslet egy idő után csökkenne, amelyet igencsak megérezne x gyár is, azon keresztül az x gyár dolgozói, családjai is... majd az x gyár szállítói is (beszállító, logisztikai szállítók) , és az állam is (munkanélküli segély kifizetése által)

Szóval igencsak bonyolult mikró- és makrogazdasági összefüggések vannak amiket nehéz meglátni... de nem lehetetlen. Azzal hogy csak a felét mondják el... főleg olyan aki prof. ráadásul közgazdász és még tanít is....
 
almamag78

Kitiltott (BANned)
Másrészről, talán nem a kisembereket kellene nyomni:
Kellene lenni egy alternatív választási lehetőségnek is. Pl. mosógépnél maradva: legyen hazai mosógép is kapható, amelyet LEHET javíttatni. Vagy itt van a metrószerelvények példája is: nesze neked beszereztünk külföldről sok pénzért (több milliárdért) metrókat, ami minden második órában lerobban... érdemes volt...

Miért taníttatunk mérnököket, gépészeket? Nem lenne egyszerűbb egy hazai gyárat csinálni, amely gyárt pl: 2 millió mosógépet és hozzá alkatrészeket? Vagy amely metrókocsikat gyárt?

HA az állam munkahelyeket teremtene, és nem két kézzel szórná a pénzt külföldre, TALÁN NEM LENNE ENNYI MUNKANÉLKÜLI, talán lenne abban a gyárban c takarítónő, x munkás, y gépész / karbantartó, z mérnök... de hát a pénz az nagyúr... bármelyik politikusnak könnyebb pénzt lenyúlni egy külföldi pályázaton, mint a hazai termelésbe invesztálni... amiből ő nem részesülne... Nagyon hiányzik a hosszú távú elgondolás, tervezés!
 
Mint kiderült, a volt szoc országok az EU-ban inkább piacnak kellettek, mint tagnak. Ebből egyenes ágon következik, hogy sem mosógépgyárat sem mást nem fognak megfinanszírozni (utalok itt a tervezett hazai tulajdonú cukorgyár megépítésére, melynek utolsó tervezett költsége valahol 75 milliárd körül volt, amikor utoljára hallottam).
Azon kívül a fogyasztói társadalom nem preferálja a "javítást", Vegyél újat... Ez van. Meg kell nézni, milyen ügyesen leépítették a javító kisiparosokat.
 
Na hát pont ez az! Nálad a pont! Érdekes, hogy Te is felismered az összefüggéseket, ellentétben azzal a közgazdásszal aki prof és egyetemen is oktat... :)

Cukorgyárakat az EU felvásárolta fillérekért mikor beléptünk az EU-ba (cukor kvóta). A hazai cukorgyárak tulajdonosai Eu-s pályázatok keretében pénzt kaptak azért, hogy tönkretegyék a saját gyárukat, hogy ne lehessen ott többé cukrot előállítani (ez komolyan így volt!). Amikor a cukor ára az egekbe szökött (talán 2010-ben) akkor kezdtek sokan rádöbbenni, hogy juj, ez rossz döntés volt. Pár szakmabeli összeállt, és eldöntötték mégiscsak építenek egy cukorgyárat... már 75 milliárd????? Ez új nekem...

A fogyasztói társadalom preferálná a javítást, vinné is a kisiparoshoz, de a kisiparos nem tud alkatrészt beszerezni... ( ;) gondolom külföldi gazdasági érdekből)

Végülis sejthető volt, hogy piacnak kellünk, hisz egy német, francia, brit "zászlóshajóknak" kellenek piacok. A mostani jogi huza-vona is csak azt a célt szolgálja, hogy felvevő piac legyünk és maradjunk is... (lsd: mosóporok gagyi minősége osztrák áron, mikor konfliktusaink vannak: ír gázoló, osztrák bőrgyár víz szennyezése, határra épített hulladékégető...stb.)

Mondok még egy példát: gyógyszeripar: mielőtt beléptünk az EU-ba ugyebár nekünk is volt saját gyógyszerbevizsgálós gyakorlatunk: nálunk itthon csak olyan szereket lehetett kapni, amit előtte bevizsgáltak, és volt egy lista, hogy mit nem lehet forgalmazni. Beléptünk, az EU első lépése az volt, hogy ezt megszüntette... (a hazai gyakorlat sokkal szigorúbb volt mint az EU-s!!!!!) mert hogy az EU már bevizsgálta, neked nem kell, meg különben is olyan hogy a TE listád, olyan már nincs, csak olyan van hogy az EU listája... ennek ugye tudod mi a következménye??? és ha megfűszerezzük azzal a gyakorlattal, miszerint MA MÁR bárki hozzáférhet az eü-i adataidhoz .... mit, mikor, meddig szedtél, hol jártál, milyen bajaid vannak... kísértetiesen hasonlít egy kísérleti laborhoz... meg egy gyógyszergyártói felvevőpiachoz... ami mondjuk abból a szempontból kifogásolható és elszomorító, hogy az egészségeddel játszanak pont azok akiknek az lenne az érdeke, hogy gyógyítsanak... csak azért hogy a saját zsebüket jól megtömhessék...

2014 van most. 10 éve hogy csatlakoztunk. Folyamatosan kérdezem azoktól akik e mellet kardoskodtak, hogy megérte-e? ők visszakérdeznek, hogy "hülye vagyok-e"? Csak azért mert útlevél nélkül mehetnek horvátba, csak azért mert vállalhatnak alja munkát külföldön....stb. Persze akkor rinyál a szájuk, mikor 5 év alatt már a 8. mosógépet kell megvenniük, mert nincs alkatrész, amikor a cukor ára kg-onként veri a 300 Ft-ot vagy mikor a VPOP-nál, APEH-nál létszámleépítések voltak, vagy mert nincs ÉRTELMES munkahely... persze minden szép és jó, hiszen kapunk EU támogatásokat mindenre... persze azt elfelejtik hozzátenni,hogy az NEM INGYEN VAN ...
 
FLAMINGO

Ne kérj hozzáférést! Ha jár, a rendszer ADJA.
Fórumvezető
Kormányos
Na hát pont ez az! Nálad a pont! Érdekes, hogy Te is felismered az összefüggéseket, elletétben azzal a közgazdásszal aki prof és egyetemen is oktat... :)

Cukorgyárakat az EU felvásárolta fillérekért mikor beléptünk az EU-ba (cukor kvóta). A hazai cukorgyárak tulajdonosai Eu-s pályázatok keretében pénzt kaptak azért, hogy tönkretegyék a saját gyárukat, hogy ne lehessen ott többé cukrot előállítani (ez komolyan így volt!). Amikor a cukor ára az egekbe szökött (talán 2010-ben) akkor kezdtek sokan rádöbbenni, hogy juj, ez rossz döntés volt. Pár szakmabeli összeállt, és eldöntötték mégiscsak építenek egy cukorgyárat... már 75 milliárd????? Ez új nekem...
Tekintve, hogy minden berendezést elvittek és gyakorlatilag zöldmezősen kell(ene) elindítani a beruházást....
A fogyasztói társadalom preferálná a javítást, vinné is a kisiparoshoz, de a kisiparos nem tud alkatrészt beszerezni... ( ;) gondolom külföldi gazdasági érdekből)
A kisiparosnak nemigen éri meg ma már.
Hirtelenjében nem is tudom kinek a példáját vegyem.
Vegyük a mosógép vagy a kazánszerelőét.
Egy-egy panel vagy alkatrész kerüljön átlagosan 1o-2o ezer Ft-ba. 2o típussal számolva ez majd fél millió és csak a panel, amit állandóan készleten kell tartani, hisz az nem elfogadható a tulajnak, hogy majd megveszem és egy hét, amíg beépítem. A rendszeres továbbképzés (mert nem lekicsinyelve a cipész szakmát, de a fenti két területen, meg egy tucat másikban nem elég az iskolában megszerzett tudás) - szóval a képzés is pénzbe kerül. A vállalkozás egyéb külső költségeiről már nem is szólva (könyvelő, ügyvéd...).
Minek javíttasson valaki 4o eFt-ért, amikor 65 ért vadi újat kap? A nyomtató és a mobil még jobb példa erre. A javíttatásuk átlag 1,5x annyi, mint egy őj készüléké. Ilyen körülmények között lassan még magának sem fog javítani a szerelő... Ez van.
Végülis sejthető volt, hogy piacnak kellünk, hisz egy német, francia, britt "zászlóshajóknak" kellenek piacok. A mostani jogi huza-vona is csak azt a célt szolgálja, hogy felvevő piac legyünk és maradjunk is... (lsd: mosóporok gagyi minősége osztrák áron, mikor konfliktusaink vanmak: ír gázoló, osztrák bőrgyár víz szennyezése, határra épített hulladékégető...stb.)
Sajnos ezek mind a regnáló hatalom érdekérvényesítő képességét tükrözik.
Mondok még egy példát: gyógyszeripar: mielőtt beléptünk az EU-ba ugyebár nekünk is volt saját gyógyszerbevizsgálós gyakorlatunk: nálunk itthon csak olyan szereket lehetett kapni, amit előtte bevizsgáltak, és volt egy lista, hogy mit nem lehet forgalmazni. Beléptünk, az EU első lépése az volt, hogy ezt megszüntette... (a hazai gyakorlat sokkal szigorúbb volt mint az EU-s!!!!!) mert hogy az EU már bevizsgálta, neked nem kell, meg különben is olyan hogy a TE listád, olyan már nincs, csak olyan van hogy az EU listája... ennek ugye tudod mi a következménye???

Lásd az előbbi mondatomat. Hogyan lehet, hogy a lengyeleknél, cseheknél pl. megálljt tudtak parancsolni a devizahitelezésnek. Vagy egy teljesen más terület: miért olcsóbb a lengyel tej, mint a magyar?
és ha megfűszerezzük azzal a gyakorlattal, miszerint MA MÁR bárki hozzáférhet az eü-i adataidhoz .... mit, mikor, meddig szedtél, hol jártál, milyen bajaid vannak... kísértetiesen hasonlít egy kísérleti laborhoz... meg egy gyógyszergyártói felvevőpiachoz... ami mondjuk abból a szempontból kifogásolható és elszomorító, hogy az egészségeddel játszanak pont azok akiknek az lenne az érdeke, hogy gyógyítsanak... csak azért hogy a saját zsebüket jól megtömhessék...
És ez így fog folytatódni.
2014 van most. 10 éve hogy csatlakoztunk. Folyamatosan kérdezem azoktól akik e mellet kardoskodtak, hogy megérte-e? ők visszakérdeznek, hogy "hülye vagyok-e"? Csak azért mert útlevél nélkül mehetnek horvátba, csak azért mert vállalhatnak aljamunkát külföldön....stb. Persze akkor rinyál a szájuk, mikor 5 év alatt már a 8. mosógépet kell megvenniük, mert nincs alkatrész, amikor a cukor ára kg-onként veri a 300 Ft-ot vagy mikor a VPOP-nál, APEH-nál létszámleépítések voltak, vag ymert nincs ÉRTELMES munkahely... persze minden szép és jó, hiszen kapunk EU támogatásokat mindenre... persze azt elfelejtik hozzátenni,hogy az NEM INGYEN VAN ...
Ami azt illeti Svájc vagy épp Norvégia nem EU tag, mégis élvezheti annak előnyeit.
Az APEH-ről meg csak annyit, hogy milyen ország az ahol
nagyobb a NAV létszáma, mint a hadseregéé?
 
Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Az eu igen sok tamogatast ad ,amit az orszag onerobol nem tudna eloteremteni.Lehet visszafele menni,de nem erdemes.
A vezetok az biztos nem mindig jol fektetik be a kapott tamogatast, gyonyoru terek furdok stadionok epulnek ami nagyon latvanyos de nem termelo es keves munkaerot alkalmazo beruhazasok. A metroval is a legnagyobb gond a rossz valasztas hisz ket orszag nemet es francia technikat computer programot kell osszetenni egybe, a hibak igy duplazodnak
A mosogep vasarlasnak lehet garanciat kotni igy a javitas megoldott. Igaz regen voltak kisiparosok akik javitottak de nagyon keves letszam orszagosan is, gyarak ami mosogepeket csinalnak,tobb szaz, ill ezer embert foglalkoztat.

Talán ha szétosztanák a vagyonukat sok-sok embert boldoggá tennének és talán ők is boldogok lehetnek,hogy jót cselekedtek.

5 ev mulva ujra ez a negyszaz csalad lenne gazdag, mert ok azt tudjak hogy hogy kell penzt csinalni na ez kene megtanulni nekunk.
 
cortes

Oh! :dr_4:Változni a legnehezebb. Inkább kreáljunk összeesküvés elméleteket! Az mégis csak könnyebb. :oops:
 
M

magdusis

Vendég
Furcsa kijelentés,hogy az a 400 család nem boldog.Mért ne lennének boldogok,biztos azok.Ha másért nem,nincsenek filléres -vagy afféle- hétköznapi gondjaik,hozzánk képest mindig azt tehetik ,amit jónak látnak.
 
szocske42

Állandó Tag
Állandó Tag
Heh, ha szamottevo penzt nyernek a lotton (ehhez elobb olyan lottonak kellene leteznie, ahol az is nyerhet, aki nem tesz fel penzt :) ), vennek egy nagy darab sivatagot valami bekes helyen, mondjuk Ausztraliaban, es epitenek a csucskebe egy full robotizalt napelemes napelemgyarat. Meg tengerviz-sotalanitot.
Es mindenkit szivesen latnek az onmukodo oazisomban.
 
Zoli_USA

Állandó Tag
Állandó Tag
Alapjaiban egyetértek Almamaggal, de azért némi igazsága a profnak is van. Legalábbis magyar viszonylatban. Konkrét példát tudok rá mondani az életemből.

Mikor még ott szenvedtem akarommondani „szolgáltam szeretett hazámat” melyet dicső(nek nem nevezhető...) őseink haló pora szentelt meg, már akkor se nagyon volt a lassú éhenhalásra elégnél több pénzem, amikor volt munkahelyem. De kitaláltam, hogy veszek egy jó nagy fűnyírót, tudjátok olyat ami lóg az ember válláról, és nyírjuk vele a füvet. Ne higgyétek hogy könnyű munka, mert csapja ám rendesen az ember pofájába a fűvagdalékot, néha a nedves kutyaszart is, de a kettévágott meztelencsiga se kellemes... Olyan is volt hogy üvegszilánk állt a nyakamba, 2 milliméterre a nyaki verőértől... És emellett hangos, büdös, és iszonyatosan vibrál.

Jó sokba került, nehezen szenvedtem ki az árát. Apránként azonban behozta az árát. Úgy terveztem, majd nyírom mindenkinek a faluban a füvet az árokszélen meg a kertekben. Persze pénzért. Nekem volt legelőször ilyen gépem a faluban, addig legfeljebb tologatós fűnyírója volt ennek-annak, ami nem jó a nehéz, bonyolult terepre.

A masinám be is hozta az árát, sőt lett rajta némi nyereségem is, de nem sok. Mert a sok szeretett falusi egykettőre vérszemet kapott, s vett ő is magának! Nem számított hogy egy ilyen alsó hangon is kb 200 ezer forint, ami teljesen nyilvánvalóan nem éri meg egyetlen család számára. Inkább megveszi, még ha hitelbe kerül is, mert látja hogy ezzel könnyű dolgozni, a kasza hirtelen büdös már neki, tetszik neki a kényelem, de arra meg irigy, hogy évente kb 6 alkalommal fizessen nekem alkalmanként 5 vagy 600 forintot egy nyírásért! Gondolj bele, ez egy évben 4000 vagy legyen mondjuk 5000 forint. Ha csak 150 000 forintba kerül neki egy ilyen gép, akkor 30 év alatt hozná neki be az árát, már ha bírná addig, holott tutira nem fogja addig bírni, mert bár ez már minőségi márka, de 30 évet nem sok motor bír ki akkor se. S emellett ha nekem fizet ennyit akkor én izzadok, nem ő, s az én benzinem fogy és nem az övé, azaz hozzájön ehhez neki még az üzemanyagköltség is!

De megveszi a gépet akkor is. Miért? Mert CSAK. Mert IRIGY, mert nehogymár valakinek jó legyen a faluban hogy kitalált valamit amiből megélhetne, vagy legalábbis lenne belőle valami becsületes munkával szerzett fizetéskiegészítése!

Aztán persze hogy ezeknek a gépeit látták a többiek, ez divat is lett. Még többen szerettek volna ilyen gépeket. Igen, de azért egy ilyen kifejezetten profi, IPARI célra alkalmas gép, az elég húzós árú. 200 ezer forint?! Ajvé, nagyon drága valóban! De neki akkor is KELL már saját fűnyíró, mert milyen tré az hogy a szomszédnak már van, de ő még mindig nekem kell fizessen a nyírásért! Szégyen, ezt nem hagyhatja! Kitalálja, neki elég kisebb is. És megvesz valami gagyi 15 ezer forintos ótvar szart. Persze csillog-villog amikor kihozza a boltból, csak én aki értek hozzá már, 20 méterről látom hogy nekem ilyen ajándékba se kéne mert semeddig se fogja bírni! De a hülye paraszt (már bocs a szóért) boldog, s alig várja hogy találkozzon velem, s mutogatja hogy már neki is van, és JOBB MINT AZ ENYÉM! Kérdem, miért?! Mert ez a legújabb, és ez nem hangos, mert nem benzinnel megy, hanem „villángós”! (=elektromos, ha valaki nem értené az ízös magyárszky nyelvlyárásht...). Meg ez olyan helyes cuki, ezt elég fél kézzel fogni, nem olyan dögnehéz mint az enyém, de engem biztos becsaptak amikor vettem, eladták nekem a szar, 30 évvel ezelőtti technikát!

Aztán milyen érdekes, volt hogy egy alkalommal megyek a fűnyíróval a vállamon valamerre, látom a bácsit az árokparton egy ilyen helyes kis csoda masinával izzadni. Picike gép, ugye eleve csak 1 szál damil jön ki a fejből. Van neki vagy 30 méter árokpartja, a fű rajta szintén vagy 30 centi magas minimum, és jó vastag szárú, mert igazából nem is fű hanem gaz, teljesen nyilvánvaló hogy a masináját nem ilyen munkához találták ki. Az árokpartjából le van nyírva már valami 4 négyzetméter. Az is csak az egyik oldalon... Mondom neki, ne szenvedjen vele, 5 perc alatt lecsapom az egészet, s mert tudom hogy nyugdíjas, megcsinálom neki 300 forintért! Komolyan, ez szinte alig több mint a benzinköltségem, meg ugye ott a damilfogyás, gépkopás, stb.

Erre ő úgy nézett rám mintha arra készülnék hogy kasztráljam ha nem is őt de legalábbis a pénztárcáját, s közölte velem, nem azért vette a gépét hogy hagyja hogy valaki KIHASZNÁLJA őt, hogy ÉLŐSKÖDJENEK RAJTA, megoldja ő majd a dolgát saját maga, ahogy egész életén át mindig mindent, mert ő SOSEM SZORULT MÁSOKRA, és most se fog, és... És a többit végég se hallgattam, nincs nekem időm erre, mentem tovább.

Ez volt reggel, jövök visszafelé a gépemmel délután 3 fele, a bácsi még mindig ott küzd, annyi a különbség hogy már nem 4 de talán 6 négyzetméter is le van vágva. De nem a gazzal küzd hanem a géppel, próbálja kinyitni a burkolatot tengernyi szerszámmal, ott van körülötte az árokparton egy fél műhely, még nagykalapács is!

Kérdem mi a baja, nem ám hogy bedöglött a vadiúj csodamasinája?!

Á, dehogy, az nem létezik, mondja ő, csak biztos elállítódott a gyújtás.

—A mi?! A gyújtás, egy „villángós” gépben?!
—Ne szóljak bele, én ehhez nem érthetek, nekem nem ilyen modern gépem van.
—Oké, mondom neki, akkor sok sikert, de megeszem az egész gépemet becsípőpaprikázva, ha ebbe még ma életet lehel, mert nézze csak meg milyen fekete itt a kábel vége ahol kijön a masinából, legyek perverz kertitörpe ha nem arról van szó, hogy tropára leégett a villanymotor! Ami azt jelenti hogy ezt nemcsak nem lesz képes megjavítani, de az is kb esélytelen hogy akár szervízben megjavítsák, mert ha lehetne is, többe kerülne mint egy új gép! - azzal már mentem is volna el, de erre utánam kérdezett, hogy akkor most mi lesz?!
—Mit tudom én, maga mondta hogy én nem értek ehhez mert nekem régi szar gépem van, nem ilyen helyes és új, reménykedjen benne hogy nincs igazam!
—De estére jönnek a vendégei, nem maradhat így az árokpart!
—Talán még akad valaki itt a faluban aki nem hajította kútba a kaszáját - mondom neki.
Erre ő, hogy nem nyírnám-e le esetleg mégis neki?
—Oké, mondom neki, ezerkétszáz forint, és a pénzt előre kérem!
—MICSODA????!!!! Reggel még csak 300 forint volt!!!
—Ja igen, mondom neki, de semmi se örök csak a változás... Azóta egy csomó minden megváltozott a világban. Én például fáradtabb vagyok, a maga fűnyírója pedig jobblétre szenderült. Ez a kapitalizmus, bácsi kérem! De nem erőszak a disznótor, döntsön gyorsan, azaz vagy hozza a pénzt de máris, vagy nagyon gyorsan küldön el engem a nyavalyába, mert 5 másodpercnél tovább nem várok a válaszra...

Kifizetett. Aztán megtudtam hogy 2 héttel később vett egy másik fűnyírót. Hitelre. Pontosan ugyanolyan márkájút, mint az enyém, mert ő nem hagyja hogy élősködjek rajta! Aztán kiderült, hogy képtelen használni, mert túl hülye is, túl öreg is hozzá. (például nehéz neki). Egy másik falusinak fizet alkalmanként, azért, hogy az vágja azzal a fűnyíróval az árokpartját és a kertjét, amit ő maga vett. Semmivel se fizet neki kevesebbet, mint amibe én kerültem volna neki, csak még plusz az ő benzine és damilja fogy, az ő kockázata ha bedöglik a gép, és persze ő nyögi a hitel részleteit amibe a majdnem negyedmilliós profi ipari gép belekerült.

Magyar mentalitás...
 
M

magdusis

Vendég
Nem vagyunk mi olyan különlegesek.
Inkább a közösségek védik magukat a szokásostól eltérőtől mindenütt.
Szemmelveisz a klórmeszes kézmosásával a bécsi klinikán,pl.
 
szocske42

Állandó Tag
Állandó Tag
Fu, de regen kaszaltam mar!
Nem mondom, hogy tul jo vagyok benne, de rovidtavon kellemes testmozgas :)
Most sepergetem meg lapatolgatom a havat helyette, de mi lesz nyaron?
 
M

magdusis

Vendég
Az jó,ha valaki tud kaszálni.Megpróbáltam megtanulni,és rájöttem,hogy miért találták ki a fűnyírógápet.
Pedig mindent beleadtam,szívvel-lélekkel.Nem is gondolná az ember,ahogy nézi,hogy hogyan kaszál egy szakértű kaszáló,hogy milyen nehéz szépen,jól kaszálni.
Kicsit könnyebb a sarlóval egyenletesen dolgozni,de azzal meg lassú.Talán,mert közelebb van az ember,és jobban látja?
 
Oldal tetejére