Hírek „Nem szeretném ezt tenni Oroszországgal” Trump ultimátumot adott Putyinnak

Donald Trump amerikai elnök hétfőn drasztikusan lerövidítette az ukrajnai háború befejezésére szabott határidőt, mindössze 10-12 napot adva Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a konfliktus lezárására. Az ultimátumra Dmitrij Medvegyev orosz biztonsági tanács elnökhelyettese azonnal reagált, háborúval fenyegetőzött.

Trump a skóciai Turnberry golfklubjában, Keir Starmer brit miniszterelnökkel folytatott megbeszélése során jelentette be az új határidőt, amely jelentősen rövidebb a július közepén általa megadott 50 napos türelmi időnél.
„Új határidőt fogok szabni nagyjából 10-12 napot a mai nappal kezdődően” – mondta az amerikai elnök, hozzátéve, hogy csalódott Putyin miatt, mivel „egyszerűen nem látunk semmilyen előrelépést” a tűzszünet terén.
Az amerikai elnök kijelentette, hogy amennyiben Oroszország nem egyezik bele a békemegállapodásba, akkor szankciók, vámok és másodlagos vámok várhatók.

„Nem szeretném ezt tenni Oroszországgal, mert szeretem az orosz embereket” – hangsúlyozta Trump, aki ugyanakkor megjegyezte, hogy mindig jól kijött Putyinnal, és „nagyszerű kapcsolatuk” volt.

Zelenszkij üdvözli, Medvegyev fenyeget
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pozitívan fogadta Trump ultimátumát, és az X közösségi portálon írt arról, hogy az amerikai elnök
„világos Trump álláspontja és kinyilvánított elkötelezettsége egy megfelelő pillanatban sok minden megváltozhat az igazi béke érdekében”.

Ezzel szemben Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese éles hangon reagált Trump ultimátumára.
„Trump ultimátumokat játszik Oroszországgal: egyszer 50 nap, aztán 10. Ugyanakkor nem lenne szabad elfelejtenie két dolgot. Először is Oroszország nem Izrael, de még csak nem is Irán” – írta Medvegyev az X-en.
Az orosz tisztségviselő kijelentette, hogy minden újabb ultimátum „fenyegetés és a háború felé tett lépés”, méghozzá nem Oroszország és Ukrajna között, hanem „a saját országával”.

1753774357339.jpeg
 
Ez az ember csak vámokban tud gondolkodni?

Hat velunk (EU-val) mindenesetre jol kicseszett - vagy az EU targyaloi - egyre megy.

A Visegradi Csoport (V4-ek) az uj vamokkal az atlag EU orszagoknal is nagyobbat szivnak (talan csak Lengyelorszag kissebbet; ott most szinte minden novekszik).

.
 
Putyin meg persze hogy nem hátrál.
Huszonnyolcra emelkedett a Kijevet ért csütörtök éjszakai orosz légitámadás halálos áldozatainak a száma, miután a mentőalakulatok péntek hajnalra további tíz holttestet emeltek ki a lerakétázott kilencemeletes lakóház romjai alól,
....és a magyar reagálások erre a hírre egyre több (főleg a kormányoldali) média a vigyori fej....˝miért nem adták meg magukat˝....
...hisz akkor már BÉKE lenne.
És ezek az ˝emberek´ tartják magukat szuverenitás pártiaknak....
Ezt tette velük ...velünk a kormányunk!
A szabadságharc mint fogalom már nincs.
 

Undorítónak tartom, amit művelnek – Donald Trump a Kijev elleni támadásokról.​


Ennyi lett a fenyegetődzésből?
 
kapcsolodik - 444.hu-n talaltam magyar nyelven

Két atomtengeralattjáró elhelyezését rendelte el Oroszország közelében Donald Trump amerikai elnök pénteken, válaszul Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök fenyegető szavaira - írja a Reuters.

Trump arról posztolt, „két atomtengeralattjáró elhelyezését rendeltem el a megfelelő régiókban, arra az esetre, ha ezek az ostoba és lázító kijelentések többet jelentenek puszta szavaknál.”

8E2YCoRArJxZC39Js.png

A volt orosz elnök kijelentéseit rendkívül provokatívnak nevezte. Trump szerint a szavak fontosak, és gyakran nem várt következményekhez vezetnek. “Remélem, ez nem lesz egy ilyen eset.”

Trump és Medvegyev - aki egyben az orosz Biztonsági Tanács alelnöke is -, az elmúlt napokban többször üzent egymásnak, miután Trump közölte, Moszkvának 10 napja van elfogadni az ukrajnai tűzszünetet, különben komoly vámokkal számolhat.

Medvegyev azzal vádolta meg Trumpt, hogy az “ultimátumok játékát” játssza, majd emlékeztette őt arra, hogy Oroszországnak vannak még nukleáris fegyverei. Trump erre megüzente, hogy vigyázzon, mit mond, most pedig bejelentette az atomtengeralattjárók mozgatását.

Az orosz állami hírügynökség, a TASZSZ a szemle mellett megkérdezte a Pentagont, hogy hova küldik a tengeralattjárókat, de még nem kaptak választ.

Trump egy előző posztjában is kikelt a háború ellen. Arról írt, nemrég tudta meg, hogy csaknem 20 ezer orosz katona halt meg ebben az előző hónapban ebben a „nevetséges háborúban”, az év eleje óta pedig 112.500 katonájuk esett el. Ukrajnának is nagy veszteségei vannak, Trump szerint év eleje óta 8 ezer ukrán katona halt meg. A posztját azzal zárta, hogy ennek a háborúnak nem szabadott volna elkezdődnie.

Vlagyimir Putyin közben a fehérorosz elnök társaságában arról beszélt, stabil és tartós békét akar Ukrajnában, de nem adta jelét annak, hogy bármiben engedne - írja a Guardian.

Putyin arról is beszélt, reméli, hogy az orosz-ukrán béketárgyalások folytatódnak, de óva intett a túlzott elvárásoktól. Azt mondta, a háború kérdését „az európai biztonság egészének kontextusában” kell kezelni, ami korábban a NATO visszahúzódását jelentette nála. Azt mondta, ha valaki csalódott a béketárgyalások eddigi eredményeiben, az a túlzott elvárások következménye.

Mindeközben közölte azt is, már tömegesen gyártják az újfajta, közepes hatótávolságú rakétájukat, a Oresnyiket, amit állítása szerint lehetetlen elfogni. Putyin szerint az első szállítmányok már meg is érkeztek a hadsereghez.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Putyin nyilatkozata után kétoldalú vezetői tárgyalást sürgetett.

Mindeközben a NATO holland, norvég, portugál és német hajókból álló flottát küldött az Északi-sarkvidékre és az Északi-sarkra, hogy megerősítse tengeri jelenlétét.
 

"Orosz harci repülőgépeket fogtak magyar Gripenek a Balti-tenger felett, de azt, hogy oroszok, a honvédelmi miniszter elhallgatta inkább​

Szalay-Bobrovniczky Kristóf titkolózása mindennél beszédesebb."

Azt hitte nem veszik észre...:D
 

"Orosz harci repülőgépeket fogtak magyar Gripenek a Balti-tenger felett, de azt, hogy oroszok, a honvédelmi miniszter elhallgatta inkább​

Szalay-Bobrovniczky Kristóf titkolózása mindennél beszédesebb."

Azt hitte nem veszik észre...:D
ÁÁÁÁ, nem mondták neki....... az ukrán titkosszolgálat műve.
 
Oroszország újabb megtévesztési kísérletét látja Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az augusztus 15-re meghirdetett alaszkai orosz-amerikai csúcstalálkozóban.

És milyen igaza van!!!
 
Na most őszintén: Te elhiszed, hogy Putyin tisztességes ajánlattal fog előállni?

Másfelől: ki is kezdte gyilkolni az embereket? Én? vagy Zelenszkij? Azé' gondolkozzunk mán.
Trump pontosan az ukran elnokot teszi kicsit a helyére!
Azzal, hogyc szinte figyelembe sem veszi, az emlékezetébe probalja idezni, hogy egy jelentéktelen kis farkával zongorazo komikusbol az elmult harom évben megprobalt a vilag egyik vezetoje lenni!
Diktalna az EU-nak, amerikanak gyakorlatilag ez egesz vilagnak!
Parancsokat osztogat idegen államoknak, kovetel nem kér, és hasonlok.
Nagyon ideje már!

Az hogy ki fog "tisztességes" ajánlatot tenni butuska kérdés!
A diplomacia nem errol szol!
Amikor anno megkerdezték a britt kulugyminisztert, hogy a fair play érvényesul-e a diplomaciaban is anglia részérol, csak ennyit mondott: ...gondolja, hogy egy vilagbirodalmat a fair play szabalyaival lehet iranyitani?

Vannak sérelmei az oroszoknak is, és az ukranoknak is!
De most gyakorlatilag az egesz vilag sziv a koztuk folyo haboru miatt!
Ha valaki olyan megoldasra torekszik, ami nem vág egybe az ukrajnat pártolo emberek véleményével, az "nem tisztességes"?
Magyarazd majd el azoknak az ukran és orosz csaladoknak akik elvesztettek a szeretteiket, hogy mi az igazsagos és igazsagtalan!

Aki támogatja, pártolja a háborut ugyan olyan bunos, mint aki folytatja!
Mint mikor Jozsi meg Pista egymasnak esik a kocsmaban, és ahelyett hogy szetvaslasztanak oket drukkolnak és tanacsokat adnak, hogy hova ussenek hogy jobban fájjon :(
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

marcsi0102 wrote on Zasztava's profile.
Szia!
Hát ezt álmomban sem gondoltam volna, hogy meg lesz.
Hálás köszönetemet, és kívánok neked boldog új évet.
Marianna
neva74 wrote on petrucy's profile.
Szia, fel tudnád újra tenni a László Endre Szíriusz kapitány rádiójátékokat? Amit a kereső kiadott, Megás link már nem él sajnos.
Köszönöm szépen: Évi
Skylla73 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda!
Köszönöm szépen Neked és a segítődnek a nagyszerű, igényes fordításokat, mindig óriási örömet szerzel velük. Külön köszönet a karácsonyi meglepinek és hogy szárnyaid alá vetted az Ősi fajokat! :)
Nagyon Boldog Új Évet kívánok! :)
Csilinkóné Lulács Éva wrote on Ajuda67's profile.
Szia! Köszönöm az eddigi munkádat. Sok boldog órát szereztek a csodálatos fordításaid. Nagyon Kellemes Karácsonyt kívánok! Éva
ametiszt99 wrote on sziporka78's profile.
Kedves Sziporka.Nem is tudod, hogy milyen öröm ez, hogy hoztad Ilona Andrews legújabb könyvének fordítását.Igazán nem lehet panasz erre a mai napra.Te és Ajuda megleptetek minket így karácsonyra.Nagyon szépen köszönöm.És Nagyon Boldog Karácsonyi ünnepeket és szintén Boldog újévet kívánok.

Statisztikák

Témák
39,053
Üzenet
5,014,760
Tagok
628,996
Legújabb tagunk
Sunnyas
Oldal tetejére