„Nincs honvágyam Magyarország után” – 3 gyerekkel Ausztráliában

Boros Balázs a TV2 kontrolling igazgatói székéből főállású családapa lett Ausztráliában, menedzseli három gyerekét, amíg a felesége önmegvalósít, és mesterképzésre jár. A család öt év tervezés után, most januárban hagyta el az országot, és költözött Ausztráliába úgy, hogy előtte sosem jártak ott. Skype-on beszélgettem Balázzsal.

Felégettetek minden hidat magatok mögött?

A jövőképemben nincs benne Magyarország. Pontosan emlékszem, amikor valami eltörött bennem: hideg, szeles nap egy tüntetésen, páran lézengtünk a Szabadság-hídon, Koncz Zsuzsa szólt a háttérben. A szöveg, a zene, a hangulat szíven ütött, és megértettem, hogy az én aktív életemben feltehetően nem változik az ország sorsa, így döntenem kellett: belülről vagy kívülről küzdök tovább az elveimért. Megértettem: amilyen vagyok, amiben hiszek, az nincs összhangban azzal, ami Magyarországon van. Az otthoni viszonyrendszerben becsületes munkával egzisztenciát teremteni szinte lehetetlen. Ahhoz olyan alkukat kell megkötni, amik összeegyeztethetetlenek az értékrendemmel, és teljesen felőrölnék a pozitív energiámat. Az országért továbbra is felelősnek érzem magam, de egy focis hasonlattal élve egy zűrös lelátóról átültem egy nyugodtabbra, de ettől még ugyanazt a meccset nézem.

1.jpg

Van honvágyad?

Nincs honvágyam Magyarország után, de például a horvát vagy az olasz tengerpart hiányzik. A mi történetünkben nem az ország elhagyása, hanem a lakásunk eladása volt az igazi érzelmi törés. Szerettük a lakásunkat, a kerületet, a közösséget, és azzal, hogy elengedtük mindazt, ahogy ott éltünk, mindegy volt, hová költözünk. Ha itt lenulláznánk magunkat, és vissza kellene mennünk, megtennénk, de valószínűleg akkor sem Magyarországra, mert ott sokkal nehezebb újrakezdeni. Otthon is különc voltam, így nem nagy trauma itt másnak lenni. A kozmopolita szemlélet jegyében hiszem, ha olyan helyre születtem, ahol nem olyanok élnek, akik hasonlítanak hozzám, akkor elmegyek oda, ahol a mindennapokban jól érzem magam. De nem ám csak úgy odébbállni, ha nem tetszik, hanem felelősnek kell lenni a mindenkori közösségért.

Miért nem maradtatok Európában?

Ha nem lennének bizonyos körülmények – hazai és nemzetközi politikai helyzet – otthon és Európában, vélhetően Olaszországban élnénk. Vagy elutaztunk volna hosszabb-rövidebb időre helyekre, de Magyarország lenne a bázis. Kiérlelt döntéssel jutottunk ide, minimum 5 éve készültünk rá. Az úticélt is gondosan mérlegelve választottuk, habár előtte nem jártunk itt. A tervezés időszakában felmerült Svájc, Kanada, Latin-Amerika, az USA. Mindig vonzott az újvilág, mert itt szinte csak azok leszármazottai élnek, akik merték elhagyni az óvilágot, bennük genetikusan kódolva van az újítás, a tenni merés képessége. Magamat mindig ilyen közegben képzeltem el. Talán éppen a kozmopolitizmusom miatt ez a lépés bele volt égetve az értékrendembe.

2.jpg

Milyen szempontok alapján döntöttetek Ausztrália mellett?

Fontos tényező volt a tengerpart és a jó idő. A déli féltekén van, így csillagtúra-szerűen olyan helyekre is eljuthatunk a jövőben, ahová másképpen nem valószínű, mert annyi pénzünk és szabadidőnk nem lenne. A kulcsfontosságú mégis az itteni társadalmi működés volt. Ez egy gazdag ország, erős a szociális háló, és mindenki tud dolgozni, aki akar. Ha az ember bármibe belevág és szorgalmas, a befektetett energia nem tud rosszul elsülni. Ha a tanulóvízum lejárta után úgy döntünk, hogy itt maradunk, és az ehhez szükséges papírok rendelkezésre állnak, akkor azt dolgozhatunk, amit szeretünk csinálni, és megalkuvás nélkül tudunk annyit keresni vele, hogy az nyugdíjas éveinkre is biztonságot nyújtson, és a gyerekeinket is tudjuk támogatni.

A feleséged támogatott?

Eleinte inkább én erőltettem, de bevallom, voltak hullámvölgyeim, amikor szembesültem vele, mennyi idő és pénz áttelepíteni ide egy egész családot. De akkorra a feleségemben már megerősödött az elhatározás. Markáns emancipációs elem is volt a döntésünk hátterében, hiszen neki otthon nehezebb lenne a szakmájában elhelyezkedni, a családunk nem tudna olyan kétkeresős modellre átállni, amit később szeretnénk megvalósítani. Zora táj- és kertépítész, ami itt hiányszakma, így ez az út az ő szakmai képzettségének megalapozása. A kétéves „fenntartható környezet és tervezés” mesterképzés alatt a családunk „student visa”-val tartózkodik itt. Azután két évig szakmai gyakorlatot végezhet, így egyelőre erre az időtávra tudtunk tervezni. Ha a gyakorlati idő lejár, akkor lesz lehetőségünk elgondolkodni a maradáson, vagy ezzel az új tapasztalattal belevágunk valami újba.

3.jpg

Ugyanígy belevágnál az ismeretlenbe?

Még nem telt el sok idő, így természetesen ugyanígy meglépnénk, csak talán ügyesebben szerveznénk meg a kiutazás előtti egy évet. Most vagyunk a kritikus időszak kellős közepén. Elmúlt már a megérkezés eufóriája, a kezdeti feladatokon is túllendültünk, és már elértek bennünket azok a kultúrsokkok, amik könnyen konfliktushelyzeteket szülnek. Ha ilyenkor nem vesszük észre a jó dolgokat, és nem mérjük azokat kellő súllyal, akkor a pszichológiai statisztikáknak megfelelően akár depresszióba is eshetnénk. A kevésbé elszántak ilyenkor megkérdőjelezhetik a döntésüket, és fel is adhatják. A kiutazás előtt soha nem jártunk itt, mert sem idő, sem pénz nem volt 2-3 hónapra kiszakadni a munkámból. Ma már azt mondom: ez a tapasztalat hiányzott, mert alábecsültem a kulturális különbséget.

Ennyire más ott az élet?

A kultúra egyértelműen európai, mégis elég távol van Európától ahhoz, hogy sokkolja az embert a hétköznapokban egy-két dolog. Ilyen a vezetés, hogy mennyit kell autózni, vagy akár a mi szemünkkel nézve nagy arányú pazarlás, és az élelmiszerárak. Ugyanakkor az emberek kedvesek, nyitottak, jó szándékúak. Nincs idegeskedés, például egy hivatalban nem érsz el semmit azzal, ha kiabálsz. A bizalom fontos társadalmi tényező. A bűnözés gyakorlatilag nem létezik – legalábbis itt a Gold Coaston. Az autóban például fel sem kell húzni az ablakot, vagy bezárni az ajtót. Sőt, van, akinek még lakáskulcsa sincs, mert egyszerűen nem zárja a lakást.

7.jpg

Ha valaki rossz szándékkal jönne ide, az eleinte annyi bűnt követhetne el, amennyit csak akar, mire beindulna a gépezet, ami aztán idővel bizonyosan bedarálja, hiszen ez egy sziget, így nincs hova menekülni és komoly erőforrást fordítanak a rendfenntartó erőkre. Másrészt hamar könnyen megbüntethetnek valamiért, amit aktuálisan súlyosnak tartanak. Ilyen a gyorshajtás. Vagy a fagyiárus, amiből a parton egyáltalán nincs – pedig ez egy hét-nyolcszázezres tengerparti város, ami a turizmusból él elsősorban – a túlszabályozás és a bírságok miatt. A valóságban vélhetően fegyelmezetten betartanak egy szabályrendszert, ami záloga az ország működésének, de ez kívülállóként elsőre mégis gyengeségnek tűnik. Az itteniek a lemmingekhez hasonlíthatók. Nem találkoztam még újító szemléletű emberrel, bár olvastam róluk. De működik a rendszer, ami arra utal, hogy tényleg. Döbbenet. Szóval bármilyen meglepő, látszólag európai kultúrájú országban is tudom idegenül érezni magam európaiként, és kell idő, energia a beilleszkedéshez.



A gyerekek megbirkóztak a változással?

Három gyermekünk van, Nina 11, Lulu 8, Kázmér pedig 3 éves. Rengeteget vagyok velük, és ez önmagában megéri, hiszen az elmúlt másfél évtizedben ez nem adatott meg munka mellett.

A fiunkról mindenki azt gondolta, könnyű lesz vele, veszi az akadályokat, de úgy tűnik, ő a legkeményebb dió. Számára ebben a korban már érték lett a magyar nyelv, és nem akarózik neki bemenni egy közösségbe, ahol nem értik meg. Ráadásul sokszorosára nőtt a ragaszkodása is, mert pontosan érzi: itt csak magunkra számíthatunk. Egyelőre nem tudjuk, hogyan fogjuk megoldani a helyzetet, mivel itt nincs olyan bölcsőde, mint otthon, és ami van, az nem jó és drága, a szakemberek nem felkészültek, nincs megoldva a beszoktatás. Van néhány, az átlagnál vonzóbb intézmény, de várólista van, szinte lehetetlen bekerülni. A magyar bölcsődei és óvodai munka igazi hungaricum, és véleményem szerint az ország mindenkori sikereinek egyik záloga – amin aztán az iskolai rendszer és a társadalom sokat ront.

5.jpg

A lányoknál igyekeztünk a nyelvi problémát előre kezelni, és olyan iskolát kerestünk, ahol van angol képzés. A Gold Coast-on nincs több ilyen, csak Labrador városrészben, így négy hét után átköltöztünk ide, emiatt távol kerültünk az egyetemtől, így a felségem ingázásra kényszerül. Labrador ugyan kevésbé hangulatos hely, és nem is ez a legjobb iskola itt a környéken, de a gyerekek miatt egyelőre maradunk. Az iskolai oktatás egyébként – szemben az otthoni negatív trendekkel – jó hangulatú, kevesebb a terhelés, így a stressz is. Mindenki képes venni az akadályokat, és folyamatos a pozitív visszajelzés: amit csinál, az jó.

Mi a helyzet az otthon maradt családtagokkal?

Nem vagyunk még olyan régen itt, hogy vészes legyen a helyzet, és napi szinten ott a Skype, Viber. A neten is követhető a mi kis kalandunk a családunk számára privát blogban, de a szélesebb közönség is olvashat rólunk itt. Szeretnénk majd rendszeresen ideutaztatni a családtagokat, így beterveztük a nagyszülők, unokatestvérek meghívásának költségeit – akár csereüdülés formájában is. Elvünk, hogy a családi kapcsolatainkat élőként fent akarjuk tartani.

4.jpg

Könnyebb lesz a helyzetetek, ha már lesz állásod?

Most családapaként funkcionálok, menedzselem a gyerekeket. Családos emberként egészséges egzisztenciális félelem van bennem, ami még az idilli körülmények között is képes nyomasztólag hatni. Bár puritán embernek tartom magam, szeretném használni a modern kor vívmányait a családom érdekében, mert hiszek benne: ami progresszív, az előremutató. Az elhelyezkedésem így mindenképpen mérföldkő, de mindenki számára, aki Ausztráliában él, a fordulópont az, amikor „permanent resident (állandó letelepedési)” státuszt kap. Ekkor válhat a gyakorlatban szinte teljes jogú tagjává a társadalomnak. Ha ez esetünkben is bekövetkezik, akkor a költségeink jelentősen csökkenhetnek, hiszen nem kell fizetni például az oktatásért, az egészségügyi ellátásért. És ha történne velünk esetleg valami, akkor ott a működőképes szociális háló. Addig azonban a megtakarításainkat éljük fel, hiszen a mesterképzés és a gyerekek iskoláztatása, bölcsi-óvodája is sokba kerül.

6.jpg

Tehát learattátok a gondos tervezés gyümölcsét?

Ez egy ugyanolyan üzleti modell, mint bármi más. Miután beleszórtuk a kezdő tőkét, már nem érdemes kiszállni. Meg kell várni, amíg fialni kezd, ezért a következő néhány évben mindent meg kell tennünk, hogy itt boldoguljunk. De Ausztrália egy élhető, befogadó mentalitású ország, így összehasonlíthatatlanul jobb helyzetben vagyunk, mintha valaki Európába érkezik – pláne ha kényszerből, vagy csak nem látják szívesen, mint például manapság a szír menekülteket. Nekünk a magunk részéről csak be kell illeszkednünk – még akkor is, ha ez most nem tűnik egyszerű feladatnak –, mert az ausztrál társadalom arra rendezkedett be, hogy folyamatosan olvasztja magába az újonnan érkezetteket.

Molnár Gréta

tenger.jpg
 
Lehet az évek óta is, meg valahogy meg is szépülhetett az emlék.
De manapság az emberek elviselhetetlenül kötözködők, lekezelők én nagyon szenvedek az itteni légkör miatt, alig várom, hogy elmenekülhessek és legálisan letelepedhessek kint.
Riszpekt! De személyesen ismerem a te nőtípusod ellenkezőjét. Mert van olyan is. A férje kiment Nyugatra, évek óta ott él, ott is akar maradni, hívja a nejét, de az meg az öregistennek se akar kimenni hozzá hogy vele éljen. Pedig a férje megírta, hogy még dolgoznia se kéne ott kint a csajszinak, simán eltartaná. De ha akar dolgozni, megtehetné, abba se szólna bele, ez csak nem lenne muszáj a hölgynek.
De a neje nem megy, holott ne valami jólszituált politikusnőre gondolj, hanem egy szürke kis takarítónőre. Szóval van ilyen is. Ja és a poén az egészben hogy még csak nem is FIDESZ-es, utálja ugyanúgy azt az egész bandát mint én vagy Melitta. Csak akkor se akar elmenni Magyarországról. Nyilván, a sztori vége válás lesz.

Tehát, azért nem mindenki olyan „bevállalós” nő mint te.
 
Megértem habár honvágyam van nem tervezem, hogy rövid távon hazaköltöznék. Részemről annak örülnek ha Magyrorszagról tehetetlenségükben nem elmeneküljenek az emberek hanem összefognának. Az egyik barátom nemrég még az állampolgárságát is visszaadta annyira elképzelhetetlennek tartja, hogy újra hazaköltözzön.
 
Riszpekt! De személyesen ismerem a te nőtípusod ellenkezőjét. Mert van olyan is. A férje kiment Nyugatra, évek óta ott él, ott is akar maradni, hívja a nejét, de az meg az öregistennek se akar kimenni hozzá hogy vele éljen. Pedig a férje megírta, hogy még dolgoznia se kéne ott kint a csajszinak, simán eltartaná. De ha akar dolgozni, megtehetné, abba se szólna bele, ez csak nem lenne muszáj a hölgynek.
De a neje nem megy, holott ne valami jólszituált politikusnőre gondolj, hanem egy szürke kis takarítónőre. Szóval van ilyen is. Ja és a poén az egészben hogy még csak nem is FIDESZ-es, utálja ugyanúgy azt az egész bandát mint én vagy Melitta. Csak akkor se akar elmenni Magyarországról. Nyilván, a sztori vége válás lesz.

Tehát, azért nem mindenki olyan „bevállalós” nő mint te.

Ez nem hinném hogy nemhez kötött dolog és még a bevállalás sem. Vannak olyan emberek akik nagyon kötődnek a környezetükhöz. Ha meg valaki menni akar akkor nem bevállal, hanem valami húzza, tehát meggyőződése jobb lesz neki, mint ahol éppen van.
 
Megértem habár honvágyam van nem tervezem, hogy rövid távon hazaköltöznék. Részemről annak örülnek ha Magyrorszagról tehetetlenségükben nem elmeneküljenek az emberek hanem összefognának. Az egyik barátom nemrég még az állampolgárságát is visszaadta annyira elképzelhetetlennek tartja, hogy újra hazaköltözzön.
Többször találkoztam már ilyen véleménnyel kint élő magyaroknál, de nekem furcsa. Mert ha maga kint akar élni, miért akarja a többiek ne. Valószínű ez is a lelkiismeret hazafiassága, csak furcsa. :)
 
Vannak olyan emberek akik nagyon kötődnek a környezetükhöz

Magyarország egyik legnagyobb baja ez az eszeveszett röghöz kötöttség, ezt már többen elemezték és bizonyították. Nem is arról van szó, hogy az emberek nem akarnak másik országba költözni, hanem nem hajlandóak kimozdulni a kis saját megszokott környezetükből, falujukból, városukból és elhitetik magukkal, hogy ennek a zsebkendőnyi országnak egy másik települése az a galaxis túloldalán helyezkedik el. Ezért inkább nem mozdulnak, és munka miatti költözést csak az amerikai filmekből ismerik.
Holott itt se nyelvi akadályok, se más kultúra nincs. Az egyetlen akadály az egyén önmaga.
 
Magyarország egyik legnagyobb baja ez az eszeveszett röghöz kötöttség, ezt már többen elemezték és bizonyították. Nem is arról van szó, hogy az emberek nem akarnak másik országba költözni, hanem nem hajlandóak kimozdulni a kis saját megszokott környezetükből, falujukból, városukból és elhitetik magukkal, hogy ennek a zsebkendőnyi országnak egy másik települése az a galaxis túloldalán helyezkedik el. Ezért inkább nem mozdulnak, és munka miatti költözést csak az amerikai filmekből ismerik.
Holott itt se nyelvi akadályok, se más kultúra nincs. Az egyetlen akadály az egyén önmaga.

Én ezt nem gondolnám bajnak. Ez egy jellegzetesség, de nem baj. Aki más, az meg máshogy fog dönteni.
 
Kábé mint a nők verése, meg a csiklójuk kimetélése pár országban. Az se baj... csak JELLEGZETESSÉG ugye. Kulturális jellegzetesség. Meg kell érteni. De nem szabad bajnak nevezni. Az nem polkorrekt.

Bár már lassan OFF, de így téma lett.

Pont ma láttam egy pakisztáni dokumentumfilmet, a rendező egyébként Oscar-díjas. A helyi jellegzetességekről szól.
A lány nem a tradícíók szerint köt házasságot. Ezért az apja és a nagybátyja fejbe lövik és a folyóba dobják. Elvétik a lövést, a lány túléli. A helyi törvény szerint azonban ha a lány azt vallja a bíróságon, hogy megbocsátott, akkor nem kap senki ítéletet, mehetnek haza. A társadalmi nyomás hatására a lány bocsánatott vall...
És ott ezt a társadalom szinte minden tagja úgy látja, hogy ez így helyes. Helyi jellegzetesség.
 
Bár már lassan OFF, de így téma lett.

Pont ma láttam egy pakisztáni dokumentumfilmet, a rendező egyébként Oscar-díjas. A helyi jellegzetességekről szól.
A lány nem a tradícíók szerint köt házasságot. Ezért az apja és a nagybátyja fejbe lövik és a folyóba dobják. Elvétik a lövést, a lány túléli. A helyi törvény szerint azonban ha a lány azt vallja a bíróságon, hogy megbocsátott, akkor nem kap senki ítéletet, mehetnek haza. A társadalmi nyomás hatására a lány bocsánatott vall...
És ott ezt a társadalom szinte minden tagja úgy látja, hogy ez így helyes. Helyi jellegzetesség.

Ahol megjelenik a gúny, én onnan távozom. Azonban nem lett jó a célpontotok, mert egy környezethez ragaszkodás viselkedést párhuzamba vonni emberek bántalmazásával nagy céltévesztés.
 
A példád meg egy másik történet. Nekem nem a nő a furcsa, hanem a férj. Mit keres a felesége nélkül már kinti élettel? Meggondolatlan házasság, mert nem hasonlót választott, aztán a nő lenne a nem oké?
Nem azt mondom jó döntés volt, de családi, mesélték: nagyapám anno izgatottan érkezett haza, nyitva a határ csomagoljunk mi is! Az egész családnak tetszett azaz a nagyi és az anyám, a nagynéném azt mondta ő nem megy, a család nem hagyta el őt. Már a fejünk se fájna és lehet nem a legjobb döntés más életét élni a többieknek, de minden esetre családi volt és nekem ez tetszik.

Olyat nem tudsz elképzelni, hogy eleinte jó volt a házasság, mindenben egyetértettek, aztán kiment a férfi, s látja hogy kint jó, kint akar maradni, de a nő nem, s EZ a baj? Előbb meg nem volt baj mert nem volt ilyen élethelyzet. Nem lehet előre látni minden lehetséges élethelyzetet a házasságkötés előtt, hogy előre megtudakolják róla egymás véleményét.
 
Volt egy jó kis dokumentumfilm a 70-es évek végén, kint élő magyarokról, igaz, kanadaiakról, de az most mindegy. Volt benne egy jelenet, amelyben egy kanadai magyar étteremben jött össze a kis magyar csoport, a préri közepén, beszélgettek, sztorizgattak, és közben egyszer csak a hegedűprímás rákezdte: "Debrecenbe kéééne menni..."

Ettől nekem úgy összeszorult a szívem, még úgy is, hogy itthon néztem.
Hát nem vagyunk egyformák.
 
A munka miatti költözésnek van egy elég nagy akadálya,nevezetesen az hogy minél kissebb településen él az illető annál nehezebben tudja eladni a lakását-például a keleti országrészben ha sikerül értékesíteni 2-3 milióért, Győr Sopron megyében, ahol sokkal könnyebben talál munkát, viszont 10-szer annyiba kerül egy ugyanakkora ház. A banki hitelnek pedig horrorkamata van.
 
Nem veletlenul szulettel magyar honban, ITT VAN DOLGOD E HAZABAN, de menekulhettek a dolgotok elol barhova. Reinkarnacio segit ebben, ujra magyarnak szulettek, )rosszabb korulmenyekben kell megtennetek amit most elodaztok lehetseges?
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Kostenszky Valéria wrote on Olaszné Kovács Andrea's profile.
Helló! (Gábor vagyok.)
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást

Statisztikák

Témák
38,175
Üzenet
4,812,750
Tagok
616,368
Legújabb tagunk
Bardocz Cecilia
Oldal tetejére