Hírek „Szepesi Niki többször kapott akkora pofonokat, amiket a második emeletről is hallottunk”

Újabb egykori úszó számolt be Turi György edző erőszakos, megalázó módszereiről. Reményi Diána a Blikknek arról beszélt, hogy Turi rendszeresen mérlegre állította a tizenéves lányokat az egész csoport előtt, és ha húsz dekát híztak, közölte velük, menjenek haza röfögni. Őt sosem ütötte meg, legfeljebb verbálisan bántalmazta, „Szepesi Niki viszont többször kapott akkora pofonokat, amiket a második emeletről is hallottunk”.

Reményi 2007-ben, 21 évesen hagyta abba az úszást, elmondása szerint Turi vette el tőle az úszás szeretetét. Szerinte tízből kilenc tehetséges sportolót tönkretett.

November elején az olimpiai ezüst- és bronzérmes Cseh László beszélt először arról, hogy Turi fizikai erőszakot alkalmazott az edzéseken, tudatosan igyekezett megtörni a versenyzőket. Utána Kiss Noémi író, Egerszegi Krisztina egykori edzőtársa azt nyilatkozta, előfordult, hogy Turi berángatott egy fiút a vécébe, majd ott agyba-főbe verte.

Az egykori tanítványok közül Kozma Dominik, Szepesi Nikolett és Dara Eszter is megszólalt. Utóbbi állítása szerint Turi zaklatta is őt, Pekingben maga mellé ültette, és puszilgatni kezdte a nyakát.

A Magyar Úszószövetség elnöksége csütörtökön tárgyalja Turi ügyét, aki egyben a szövetség szakmai alelnöke is.

Szurovecz Illés

uszo.jpg
 
Akik hallgatnak vagy hallgattak azok igenis segítették testileg lelkileg tönkre tenni fiatal sportolni óhajtó emberkéket.
Persze a szülői kivagyiság is közre játszhatott.
Sok gyerek az olimpiai , világbajnoki érmekért bármire hajlandó volt és nem szóltak az utánuk jövőknek hogy itt akár fizikai bántalmazásnak is ki lehetnek téve.
(érdekes hogy egerszegit még csak érintőlegesen említik meg hisz ő egy ikon és hozzá nem lehet negatívumot kapcsolni. )
 
És mi van azzal a stábtaggal, aki szopogatta az úszólányok mellét meg a p--náját (Szepesi szavaival)??? Az oké? Csak a pofonok nem?
Az olimpiai érmesekről van szó , már ezt sem lehet a botrányoktól elválasztani?
A kormány óvatos az ellenzék meg ha felhozza rögtön magyarság ellenesnek lesz titulálva.
Politika nélkül meg nem lesz aki végigvigye ezt az ügyet mert kell a támogatás hisz bíróságig sem jutna el a feljelentés .......persze ne legyen igazam.
 
Szerintem soha nem titulálták magyarellenesnek azt, aki ki akarja vizsgálni az ilyen ügyeket.
 
Szerintem soha nem titulálták magyarellenesnek azt, aki ki akarja vizsgálni az ilyen ügyeket.
Mivel ilyen vizsgálat nincs így ez szárnyaszegett kérdez-felelek.
Magyar Zoltán olimpiai bajnok edzője: „Ebben a világban botrányos, ahogy én a tanítványaimat treníroztam, de valahogy el kellett érni azt, hogy egy tehetség kihozza magából mindazt, ami benne van. A maximumot. Előfordult, hogy odacsaptam egyet a gyereknek a saját érdekében, hogy kicsit keményebben dolgozzon. Simogatással, puszilgatással nem lehetett sikert elérni. És talán nem túlzás azt állítanom, a módszer engem igazolt, én vagyok az FTC történetének egyik legeredményesebb trénere.”
„Nálunk a verés megengedett volt” - mondta Magyar Zoltán kétszeres olimpiai bajnok tornász a Blikknek. Az 1976-os montreali és az 1980-as moszkvai olimpia aranyérmese arra reagált, hogy több magyar úszó is azt állította, edzőjük, Turi György verte őket. Ennek nyomán más sportágak bajnokai is előálltak történeteikkel, és kiderült, sok helyütt a mai napig bevett az erőszak.
„Az edzőm kegyetlen ember volt, de letérdelek előtte és megcsókolom a kezét, mert ez kellett ahhoz, hogy belőlem kétszeres olimpiai bajnok legyen.
(hol vannak azok a szülők akik ilyenkor berobannak és üvöltözik hogy a gyerek az ENYÉM hozzá ne nyúljanak?? Ja...világbajnok lesz? - Akkor nem nézek oda,,,,..........)
 
Ja, oké, akkor mire fel a magabiztos kijelentés?
Hisz azóta is csend van az esetről. Nem mentek bele politikusok.
Véleménycikkben reagált a magyar úszósportot körülvevő botrányokra Gyarmati Andrea egykori úszó, olimpikon. Írásából kiderül, hogy versenyzői pályafutása alatt nem volt részese verésnek vagy szexuális kihasználásnak, sem pedig lelki terrornak.
 
De honnan vetted, hogy aki kivizsgálná, az magyarellenesnek lesz titulálva?
 
A Szepesi Nikolett nem az a csaj aki pár éve nyilatkozta, hogy ő mindenkinek széttette az olimpiai faluban? Ezek után kicsit necces ez a szexuális zaklatási ügy......
 
A Szepesi Nikolett nem az a csaj aki pár éve nyilatkozta, hogy ő mindenkinek széttette az olimpiai faluban? Ezek után kicsit necces ez a szexuális zaklatási ügy......
A szexuális élet és a szexuális zaklatás az két dolog.
Azért mert valaki szereti kiélni vágyait az nem biztos hogy azt is szereti ha olyan közelít hozzá szexuálisan aki számára nem vonzó!!!
 
Mert ha ellenzéki politikus a kormány által támogatott vagy szent grálnak tartott dolgokat, embereket támad vagy negatív színben próbál feltüntetni akkor azonnal neki esik a kormány által létrehozott média.
Olyan példát mondj, amikor ilyenfajta ügyben magyarellenesnek titulálták az újságírót...
 
Olyan példát mondj, amikor ilyenfajta ügyben magyarellenesnek titulálták az újságírót...
Bocs de, most a legutóbbi eset van az emlékezetemben...
Kövér László házelnök egy most kiszivárgott hangfelvétel szerint arról beszélt a titkosszolgálati vezetőknek zárt ajtók mögött, hogy jelenleg az ellenzék jelenti a legnagyobb nemzetbiztonsági veszélyt az ország számára, és elmondta, ennek a „kockázatnak” a kezelésében számít a titkosszolgálatokra – írja a felvételt megszerző Direkt36.
 
Olyan példát mondj, amikor ilyenfajta ügyben magyarellenesnek titulálták az újságírót...
Több hónapnyi kutatómunka után közölt oknyomozó cikket az Átlátszó egy 17 milliárd forintos magánrepülőről és egy 7 milliárdos luxusjachtról, amelyek feltűnően sokat keresztezték egymást útjait.

Míg azonban utóbbi jármű fedélzetén NER-közeli figurák vendégeskedtek, a repülőből magát Orbán Viktort látták kiszállni a portál munkatársai. Orbán erről később azt mondta, az utat Garancsi István Vidi-tulajdonos intézi, 30 éve így jár, ezután is így fog.
Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője szerint a cikk színtiszta hazaárulás, akik pedig megírták, hazaárulók, az egész ügy pedig aljas áztatás, amit Bencsik szerint nem szabad eltűrniük.
 
Olyan példát mondj, amikor ilyenfajta ügyben magyarellenesnek titulálták az újságírót...
Nem csitul a kormánypárti médiaszereplők, az olimpiai álom vége miatti, trianoni hangulatú gyásza. Most, úgy tűnik, Bencsik András volt kommunista újságíró mutatta meg újra, hogy még nem igazán érti ezt a demokrácia nevű izét.

Talán semmi sem tett olyan jó szolgálatot a Momentum Mozgalom olimpiaellenes népszavazási aláírásgyűjtésének, mint amikor Bencsik András Békemenet-alapító azt mondta: aki aláír az olimpiai népszavazásért, az hazaárulást követ el.
 
Olyan példát mondj, amikor ilyenfajta ügyben magyarellenesnek titulálták az újságírót...
A megrendelőinek és elkészítőinek neve nélkül, Budapest több pontján felbukkant plakátokon Miklósi Gábor és Dezső András portréja, valamint az izraeli zászló mellett a „Mi is a határon túlról jöttünk” szlogen, alatta a „konstans rinyálás, látens magyarellenesség, hazaárulás” megfogalmazás olvasható.

„A két újságíró nem véletlenül lett kiválasztva: ellenük zajlik célzott kampány egy hete a kormánymédiában és a kormánnyal feltűnően barátságos viszonyban lévő radikális párt, a Mi Hazánk köreiben. Miklósi Gábor megírta, hogy a Puskás Aréna megnyitóján nem állt fel, amikor a Nélküled című dalt játszották, Dezső András pedig egy videómontázsban összevágta a szám egy koncertfelvételét és menekültekről készült képeket. Ebből az lett, hogy előbb a Fidesz-médiavilág különböző fórumain nevezték ki idegennek őket, majd kapcsolt a Mi Hazánk, és közölték, hogy feljelentik az Indexet, mert „a magyar nép ellen uszítanak” –
 
Mert ha ellenzéki politikus a kormány által támogatott vagy szent grálnak tartott dolgokat, embereket támad vagy negatív színben próbál feltüntetni akkor azonnal neki esik a kormány által létrehozott média.
Olyan példát mondj, amikor ilyenfajta ügyben magyarellenesnek titulálták az újságírót...
Hoztál példát eleget
Több hónapnyi kutatómunka után közölt oknyomozó cikket az Átlátszó egy 17 milliárd forintos magánrepülőről és egy 7 milliárdos luxusjachtról, amelyek feltűnően sokat keresztezték egymást útjait.

Míg azonban utóbbi jármű fedélzetén NER-közeli figurák vendégeskedtek, a repülőből magát Orbán Viktort látták kiszállni a portál munkatársai. Orbán erről később azt mondta, az utat Garancsi István Vidi-tulajdonos intézi, 30 éve így jár, ezután is így fog.
Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője szerint a cikk színtiszta hazaárulás, akik pedig megírták, hazaárulók, az egész ügy pedig aljas áztatás, amit Bencsik szerint nem szabad eltűrniük.
Ez a cikk lett volna hazaárulás Bencsik szerint?
Hát akkor a tehén kérődzése mi?
1638191060179.png

Nem csitul a kormánypárti médiaszereplők, az olimpiai álom vége miatti, trianoni hangulatú gyásza. Most, úgy tűnik, Bencsik András volt kommunista újságíró mutatta meg újra, hogy még nem igazán érti ezt a demokrácia nevű izét.

Talán semmi sem tett olyan jó szolgálatot a Momentum Mozgalom olimpiaellenes népszavazási aláírásgyűjtésének, mint amikor Bencsik András Békemenet-alapító azt mondta: aki aláír az olimpiai népszavazásért, az hazaárulást követ el.

A megrendelőinek és elkészítőinek neve nélkül, Budapest több pontján felbukkant plakátokon Miklósi Gábor és Dezső András portréja, valamint az izraeli zászló mellett a „Mi is a határon túlról jöttünk” szlogen, alatta a „konstans rinyálás, látens magyarellenesség, hazaárulás” megfogalmazás olvasható.

„A két újságíró nem véletlenül lett kiválasztva: ellenük zajlik célzott kampány egy hete a kormánymédiában és a kormánnyal feltűnően barátságos viszonyban lévő radikális párt, a Mi Hazánk köreiben. Miklósi Gábor megírta, hogy a Puskás Aréna megnyitóján nem állt fel, amikor a Nélküled című dalt játszották, Dezső András pedig egy videómontázsban összevágta a szám egy koncertfelvételét és menekültekről készült képeket. Ebből az lett, hogy előbb a Fidesz-médiavilág különböző fórumain nevezték ki idegennek őket, majd kapcsolt a Mi Hazánk, és közölték, hogy feljelentik az Indexet, mert „a magyar nép ellen uszítanak” –

az hétszázát! csuklok tényleg nem állt fel? talán nem dől be a tömegnyomásnak?
És a Bencsik félék szerint, újságírónak csak vonalasan szabad gondolkodni
Mikor volt ez a kiadott brossúrák szerinti gondolkodás?
A vonalas vélemény eltűrés?
Bencsik és Gajdics nektek tudnotok kell Hisz a HIR Tv tagjai örök szereplői vagytok

Utoljára módosítva:
Mi a csoda van az úszóknál?

Lassan kiderül hogy a sikerek mögött agresszió és könyörtelenség van.
Ha nagyon bolygatják a dolgokat lehet hogy más sportágaknál is fognak csontvázak kiesni a szekrényből....
Csak ezt nme szeretnék mert akkor mi lenne a magyar sportsikerekkel::::???
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,798
Tagok
615,335
Legújabb tagunk
KevinSon
Oldal tetejére