1,1 milliárdot nyert a megálmodott számokkal

Egy kanadai nő közel 30 éve ugyanazokkal a lottószámokkal játszik, és most megnyerte velük az 5,3 millió kanadai dollárt érő jackpotot.

A kanadai Új-Skóciában élő Olga Beno saját elmondása szerint még régen, 1989 májusában álmodta meg ezeket a számokat, és azóta rendszeresen megjátszotta őket a lottón.

A nyeremény igen jól jött a rákban szenvedő nőnek, akinek már a házát is el kellett adnia, hogy fizetni tudja a kezeléseit. Most azt tervezi, hogy egy könnyen megközelíthető, ranch-stílusú házat épít magának a nyereményéből.

„Már fejből tudom a számaimat, és mikor láttam a tévé képernyőjén a sorsolást követő este, azt hittem, csak rosszul látok, mert már nem túl jó a szemem.” – mesélte Ms Beno az Atlantic Lottery munkatársainak. „Úgyhogy el is felejtkeztem az egészről, nem foglalkoztam vele.”

Másnap reggel átfutotta az újságot, és ismét meglátta a nyerőszámokat. „Először azt gondoltam, hogy ez nem lehet a valóság. Valamit elrontottak az újságban. Aztán felhívtam a húgomat, és azt mondtam neki: ’Azt hiszem, nyertem a lottón.’ Ő pedig azt válaszolta, hogy hívjam vissza, ha el akarom neki mondani az igazat.

Ms Benón kívül egy másik szerencsés nyertes is volt a kanadai Lotto 6/49 december 28-i sorsolásán, mindketten 5,3 millió kanadai dollárt, tehát valamivel több, mint 1,1 milliárd forintot vihettek haza.

Ms Benót tíz éve diagnosztizálták rákkal, és mivel a kezelés nagyon drága volt, el kellett adniuk az otthonukat – azóta albérletben élnek.

A nyereményből azokat szeretné támogatni, akik a betegség túlélésében segítették őt – a férjét, a gyerekeit és az unokáit. Tervei szerint együtt utaznak a Disney World-be is.

A kanadai Loto 6/49 elnevezésű, a magyar Hatoslottóhoz hasonló játékon egyébként nem csak kanadaiak játszhatnak, hiszen az online lottózóknak köszönhetően ma már bárki egyetlen kattintással megveheti szinte bármelyik ország lottóját. Ezen a játékon jelenleg 9 millió kanadai dollár, tehát közel 2 milliárd forint a főnyeremény összege!

ill_OlgaBeno.jpg
 
*
Hja, a nincset nehéz lenne szétosztani::rohog:
Amit viszont osztok: az a szeretet, de azt számolatlanul és kizárólag azokra, akik kiérdemlik. Így nem ér (már) csalódás. Nagyon megnézem, hogy kik a barátaim, de akik azok, őket szívvel-lélekkel megbecsülöm.
Ilyen kitételeim nincsenek, annak is adok ki átvert többszörösen, nem nézem meg kik a barátaim, ha az élet eseménybe helyez.....
 
A világ mely táján képzeljem el.Nem megyek Afrika felé.
Mert ott még az öntözéssel okoznám a legtöbb ösztönzőt és életfeltétet megteremtését,Ám túl vegyes hatású lehetne.
Rengeteg nem lebomló műanyag keletkezik, kicsi összefogással Afrikában (persze máshol is) lehetne ilyen páracsapdákat felállítani, ami szépen megoldana az el sivatogosodást is....
Végül is minek tenni bármit is...
Tor"tornando" letiltottál szuper, Miért küldesz levelet, ha nem érdekel a válasz (privát)
 
Utoljára módosítva:
*
A "szitára tevést" úgy értettem, hogy nagyon és többszörösen is megnézném, hogy kinek segítek? Kik azok a valódi barátaim, akik a nincsben is mindig mellettem és velem voltak. Úgy értem, rosszban, a szomorkában, a kétségbe esésemben. Igaz, kevés barátom van, de AZOK mind teljes szívvel szeretnek, sőt az időnkénti "lükeségeimet" is elviselik. Mert tudják, hogy mindent szeretettel teszek. Egyszóval, inkább kevesebb barátunk legyen, de azok mind IGAZIAK legyenek. S, én ebben szerencsés vagyok. Igaz, legalább ebben legyen szerencsém, de különben sok mindenben az, csak észre kell vennünk a mindennapjainknak a szépségeit. Egészségesek a gyerekeink, van ház a fejünk felett, van kályhánk és benne lobog a tűz, működik a gépünk, vannak jó szomszéddaink és többen hívnak, írnak - tehát hiányzom. Az, hogy itt fáj, vagy ott, az nem számít, csak ennél nagyobb bajunk soha ne legyen! Neked sem és senkinek ezen a földön. Legyen kenyér az asztalunkon, legyen jó ivóvízünk, tudjunk menni, működjenek a szerveink, sőt a szemeink is. Én aztán nagyon megbecsülöm azt, hogy látok, tavaly műtötték mindkét szemem glaukómával, szó szerint megmentették a látásomat. No ennek is nincs nap, hogy ne tudnék örömködni. Gazdag vagyok, de nem a szó igaz, de átvitt értelmében, méghozzá ezekben a dolgokban és szeretetben. Nem is vágyom másra. Igazam-e van? A sok pénz nyomasztana is, a több viszont nem, tudnám kiknek okoznék örömet és mivel és még annak az örömnek is "levehetném a tejfölét", mert velük együtt boldogságoznék. De nagyon.
:hurra:
Kár végül is, hogy:dr_4: nem játszom semmiféle szerencsejátékot.
Ott segít ahol kell, így bárhol is van szükségem segítségre, eddig mindig segítettek rajtam. De nyakló nélkül ne ma.... dolgozzanak érte valamit...
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,443
Tagok
615,657
Legújabb tagunk
Leupoldmeq
Oldal tetejére