Hírek 1 milliárd euró uniós támogatás elbukásával indítja az évet az Orbán-kormány

A kért reformok végrehajtásának elmaradása miatt 1 milliárd euró uniós támogatás lehívását bukta el a magyar állam 2024. december 31-én – erősítette meg a DPA hírügynökségnek az Európai Bizottság szóvivője.


A Spiegel által szemlézett beszámoló megjegyzi, hogy a kicsivel több mint 1 milliárd euró a strukturálisan elmaradott területek támogatására szolgált volna, ám a pénzt 2022 végén zárolták, mert a bizottság elemzése alapján az Orbán-kormány különböző uniós normákat és értékeket hagyott figyelmen kívül a munkája során.

Bár lett volna lehetősége Magyarországnak felszabadítani a forrásokat, az ehhez szükséges reformokat, például az összeférhetetlenség megszüntetéséről és a korrupció ellenes küzdelmet érintő törvénymódosításokról, tavaly év végéig végre kellett volna hajtania, ez viszont nem történt meg.


1735729767821.jpeg
 
Egyes gazdasági elemzők szerint még mintegy 10 Milliárd Euró a tét.
Más források szerint már "csak" 6,5 Milliárd Euró zárolt / elveszíthető / pénz maradt.
2024 végén valamivel több mint 1 Milliárd Eurót véglegesen elveszítettünk.
Nem teszik félre, hogy kormányváltás, megjavulás vagy Trump apuka közbenjárására később mégis ideadják.
A karácsonyfa alatt nem volt ott az egy főre jutó 50 Ezer forint, beleértve az eleve külföldön élő,
és a migránsként ideiglenesen máshol tartózkodó magyarokat is.
Ami nem hitel!
Vissza nem térítendő támogatás felzárkózás céljából.
 
Utoljára módosítva:
2026-os választás egyik döntő eseménye kb év közepére, végére eldől. Ha a Fidesz szerez pénzt az osztogatáshoz, akkor, ha nem is 2/3-al de maradhat. Ha nincs pénz, akkor sokkal nagyobb az esély a bukásra.
 
méreg drága 1 milliárdos kínai hitel az persze kellett.

az a nagy büdös valóság hogy a FIDESZ-t egyáltalán nem érdekli az hogy mennyire adósítsák el a magyar embereket, csak az érdekli őket hogy hatalmon maradhassanak. a FIDESZ herdálását is a magyar embereknek kell megfizetni.
 
az ingyenes okmányok is megszűntek a FIDESZ újabb megszorító intézkedéseinek köszönhetően a személyi igazolvány postán 9700, a lakcím kártya 3700 az útlevél 17000 ft lesz idéntől.
 
Pontositsunk:

továbbra sem kell fizetni

  • a korábbi állandó személyazonosító igazolvány érvényességének lejárta miatti új okmány igénylésekor,
  • a 14. életévet be nem töltött kérelmező személyazonosító igazolványának igénylésekor,
  • a 7. § (3) bekezdés e szerinti újszülött állandó személyazonosító igazolványának kiállításakor,
  • a családi állapot változásából eredő névváltozás miatti állandó személyazonosító igazolvány igénylésekor, amennyiben arra a családi állapot változására okot adó esemény bekövetkeztét követő 90 napon belül kerül sor,
  • a honosított vagy visszahonosított polgár állandó személyazonosító igazolványának kiállításakor,
  • a 70. életévet betöltött kérelmező állandó személyazonosító igazolványának igénylésekor,
  • a korábbi személyazonosító igazolvány gyártáshibája esetén,
  • a tévesen bejegyzett adatok helyesbítése esetén,
  • a korábbi állandó személyazonosító igazolvány tároló elemének nem működése esetén vagy, ha a tároló elem hibásan tartalmazza a törvényben meghatározott, a polgárnak vagy az igazolványnak a nyilvántartásban szereplő adatait, vagy
  • a korábbi állandó személyazonosító igazolvány 29. § (1) bekezdésében meghatározott elektronikus szolgáltatásainak nem megfelelő működésekor,
  • a huzamos tartózkodási jogosultsággal rendelkező, valamint a menekültként vagy oltalmazottként elismert személyek személyazonosító igazolványának igénylésekor.
A személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolvány kiállításáért, pótlásáért igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni, kivéve

  • a 14. életévet be nem töltött polgár részére személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolvány igénylésekor,
  • a lakcímet is tartalmazó régi típusú személyazonosító igazolvány cseréjekor, amennyiben a polgárt személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolvánnyal még nem látták el,
  • a tévesen bejegyzett adatok helyesbítése vagy a hatósági igazolvány gyártmányhibája esetén,
  • a 7. § (3) bekezdés e szerinti újszülött nyilvántartásba vételekor,
  • ha a hatósági igazolvány kiállítására a központi címregiszterbe bejegyzett címelemek megváltozása miatt költözéssel nem járó lakcímváltozás miatt kerül sor,
  • a Magyarország területének a külföldi letelepedés szándékával történő elhagyásának bejelentése esetén.
Ellenkező esetben, ha az okmányt a lejárati idő előtt cserélnünk kell, a szilveszter éjjelén kiadott Magyar Közlöny szerint

az állandó személyazonosító okmány kiállításának díja 7700 forint lesz február 1-jétől,
 
pontosítok de fizetni kell majd saját magad is leírtad:

" az állandó személyazonosító okmány kiállításának díja 7700 forint lesz február 1-jétől, " - ez postán 9700 ft lesz de fizetni kell a lakcímkártyáért és az útlevélért is.
 
nem lesz ebbol a nepbol meg enekes koooodis se !!!
Az biztos. De Ugocsa non coronat, nekünk ne mondja meg senki, mi a magunk magyar módján vagyunk sikeresek.
Kíváncsi vagyok, meddig lehet a népet ezzel az "erős nemzetállamoké a jövő", meg megvédjük a rezsicsökkentést, gazdasági semlegesség, békepártiság maszlaggal etetni.
Belegondolt egyáltalán valaki abba, hogy az erős nemzetállamok éppenséggel az erős EU ellentéte? Egymást kizáró fogalmak?
Szerintem ezt nem gondolja végig senki, csak szajkózzák a marhaságot.
 
„most napirenden van a szankciók továbbgörgetésének kérdése, és arra kértem az EU vezetőit, hogy értsék meg, ez nem folytatódhat”. (Orbán a Kossuth rádióban)

Aztán hogy-hogy nem, mégis megszavazta.
 
„most napirenden van a szankciók továbbgörgetésének kérdése, és arra kértem az EU vezetőit, hogy értsék meg, ez nem folytatódhat”. (Orbán a Kossuth rádióban)

Aztán hogy-hogy nem, mégis megszavazta.
Mi így harcolunk....
látod bármit tehetnek semmi megingás.
 
„most napirenden van a szankciók továbbgörgetésének kérdése, és arra kértem az EU vezetőit, hogy értsék meg, ez nem folytatódhat”. (Orbán a Kossuth rádióban)

Aztán hogy-hogy nem, mégis megszavazta.
Ok, képviselni szeretnel egy álláspontot, az rendben van!
De arra nagyon szepen megkérlek, hogy ne csusztass!

A szankciok kapcsan mar pénteken azt nyilatkozta a kormany, hogy nem szavazza meg egy fontos feltétel nemteljesulese esetén.

A szavazas igy nem csak a szankciok folyatatasarol szolt, hanem a kormany keresenek megfelelo garanciakrol is!
Csak csendesen mondom, nem, nem kavezni ment ki Orban!
Az EU bizottsag elfogadta azt a feltételt, hogy az Európai Bizottság biztosítékot kér Ukrajnától az Európai Unióba irányuló kőolajszállítások fenntartása érdekében .

Ez azert nem ugyan az!
Lehet ezen viccelodni, meg gunyolodni, de amikor egy orszag energiabiztonsagarol van szo, ez nemtelen!
 
Ok, képviselni szeretnel egy álláspontot, az rendben van!
De arra nagyon szepen megkérlek, hogy ne csusztass!

A szankciok kapcsan mar pénteken azt nyilatkozta a kormany, hogy nem szavazza meg egy fontos feltétel nemteljesulese esetén.

A szavazas igy nem csak a szankciok folyatatasarol szolt, hanem a kormany keresenek megfelelo garanciakrol is!
Csak csendesen mondom, nem, nem kavezni ment ki Orban!
Az EU bizottsag elfogadta azt a feltételt, hogy az Európai Bizottság biztosítékot kér Ukrajnától az Európai Unióba irányuló kőolajszállítások fenntartása érdekében .

Ez azert nem ugyan az!
Lehet ezen viccelodni, meg gunyolodni, de amikor egy orszag energiabiztonsagarol van szo, ez nemtelen!
A magyar kormány az energiaellátás biztonságára és az ukrajnai gáztranzit leállására hivatkozott a vétófenyegetésénél. Ezt Brüsszel úgy semlegesítette, hogy a szankciók szövegébe beemeltek egy már korábban elfogadott nyilatkozatot, amely az energiaellátás biztosításáról szól, amiről még Robert Fico szlovák miniszterelnökkel állapodtak meg.

Ki"utcaiharcoltuk!!!". Igaz, hogy Ficó intézte, de nyicsevó, a mi érdemünk.
Megnyugodhatsz Eddy bátyó, a Nagy Testvér nyitva tartja a szemét.
 
A magyar kormány az energiaellátás biztonságára és az ukrajnai gáztranzit leállására hivatkozott a vétófenyegetésénél. Ezt Brüsszel úgy semlegesítette, hogy a szankciók szövegébe beemeltek egy már korábban elfogadott nyilatkozatot, amely az energiaellátás biztosításáról szól, amiről még Robert Fico szlovák miniszterelnökkel állapodtak meg.

Ki"utcaiharcoltuk!!!". Igaz, hogy Ficó intézte, de nyicsevó, a mi érdemünk.
Nezd!
Ma volt egy szavazas!
A neppart ennek a targyat az általad leirt modon kommunikalja.
Az Orban fele vezetes ugy ahogyan azt én leirtam!

Szohasznalaton vitatkozzunk, azon hogy kinek a "propagandaja" legyen erosebb?

Lehet megleplek vele, de annyira nem tartom hulyenek Orbant és koret, hogy csak és kizárolag ostobasagot legyenek képesek csinalni.
Vagy igen
Akkor remenykedjunk, egyszer egy zavaros pillanataban tesz majd jot is

Nléha az ember reménykedik abban, hogy idonkent itt a CH-n is folyik targyszeru vita, és nem csak az ostoba propagandat fujjak :(
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Arco wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta,
kérdésem, hogy miképpen tudnám az elavult hozzászólásomat törölni?
Köszönettel és szívélyes dvözlettel,
Arco
Kriszta.Hollo wrote on balacy's profile.
Kedves "Balacy"! Keresem 'A sárga táltos c. 1982-es rádiós hangjátékot. A listádban szerepel, de a folder - akárcsak a többi - üres. Mit csinálok rosszul, vagy hogyan érhetném el ezt a file-t? Kösz szépen, Holló Kriszta.
pepistoyan wrote on Reginka77's profile.
Thank you, thank you very much for your help.
I am very happy to finally have this model.:)

Greetings from Bulgaria
Tisztelt Canadahun Rendszergazda! Szeretném megváltoztati a fiókomhoz tartozó bejelentkezési email címet, mert a jelenleg használt, munkahelyi email címem hamarosan megszűnik. Segítségüket előre is köszönöm. Üdvözlettel, Törőcsik András
alcsút wrote on Jaszladany's profile.
A nejem miatt köszönettel jövök.

Statisztikák

Témák
38,557
Üzenet
4,905,536
Tagok
621,885
Legújabb tagunk
Annamary123
Oldal tetejére