1 millió 200 ezer magyar menekült el Magyarországról

A bécsi lap tudósítója külföldön dolgozó magyarokat szólaltatott meg, miért hagyták el hazájukat.

Százezrek hagyták már el Magyarországot Orbán Viktor, a „jobboldali populista és diktatórikus” miniszterelnök uralma óta – írja riportjában a nagy hagyományokra visszatekintő bécsi lap, a Wiener Zeitung tudósítója. A szerző megszólaltat egy Észak-Németországban élő, névtelenséget kérő tanárnőt is, akinek azért kellett elköltöznie, mert liberális iskoláját bezáratták, így elveszítette munkáját. A cikk felidézi, hogy 2010-ben az Orbán-kormány ideológiai reformot hajtott végre az oktatásban, aminek során egységesítették a tankönyveket, és bürokratikus feladatokat róttak a tanárokra.

Két szabadelvű, a független gondolkodást és művészetek oktatását zászlajára tűző iskola, a budapesti Janikovszky Éva általános iskola és a kaposvári Toldi Lakótelepi Általános Iskola és Gimnázium azonban tiltakozott. Utóbbi szóvivője, Wolf Csongovai Hilda is elvesztette munkáját, ezért Izraelbe költözött. Ám elmondása szerint mivel héberül még nem beszél jól, ez visszalépést jelentett karrierjében. Megszólal egy Londonban takarítónőként dolgozó cigány asszony is, aki Magyarországon is jól megélt ugyan, ám állítja, elege lett a rasszizmusból, hogy gyermekeit folyton megbélyegzik az utcán.

A szerző szerint egyébként sok történet kering arról, hogy aki kritizálni meri a kormányt, annak ellehetetlenítik a munkáját. Az Eurostat statisztikáit idézve rámutat: 2016-ban – Franciaországot és Spanyolországot nem számolva – 410 ezer magyar élt az Európai Unióban, ami 100 ezerrel több, mint 2014-ben, és a négyszerese annak, ahányan az ezredfordulón. Más források szerint pedig 850-950 ezren távoztak külföldre 2010 óta 2018 év végéig. Arra is rámutat, hogy egy 2017-es felmérés szerint a 14 és 40 év közöttiek közül 680 ezren tervezték, 380 ezernek pedig már konkrét tervei is vannak, 2018-ban viszont már 350 ezren kívántak elmenni, ebből 190 ezer konkrét tervvel indult el, hogy kiköltöznek, ami egyúttal közelít az 1 millió 200 ezer főhöz, és ez még mindig csak 14 és 40 év közöttiek. Egy másik felmérés szerint amit szintén 2017-ben és már 2018-ban is mértek, a 40-70 év közöttiek is becslések szerint több mint 150 ezerre rúg a külföldre költöző magyarok száma, ami igencsak súlyos problémákat szül évek óta az oktatásban, az egészségügyben és most már a köztisztviselésben is, nem beszélve a közlekedési cégeket, a Rendőrséget, a Tűzoltóságot és még sorolhatnánk a munkáltató helyeket holnapig. Szóval ez az igazi valóság, amit az Orbán-kormány immáron 6 éve folyamatosan letagad és agyon kozmetikáz.

olkt.hu/wienerzeitung

7d3ee19d8b4872ea3dd0a5b168ac34038f335792-960x639.jpg
 
Dehogy nem sima hazugság:#17
A írásod-írásom összefüggésében olvasd
De ha megint nem tudsz értelmezni.
szegény szegény
Érdekes ott is módosítottad az általad leírtakat.
Ennyire nem tudod eldönteni hogy most mit is írjál?
Ha ennyire borzasztó ez a rendszer akkor miért van ekkora támogatásuk?
Elég ha egy utcai tiltakozást megszerveznek tömegek vonulnak mellettük....míg egy ellenzéki tüntetés legtöbbször kudarcba fordul.
Akik elhagyták az országot a leendő jólét miatt hagyták el. Persze megemlítik orbánt is...jól mutat.
Annyira nehéz megérteni hogy az emberek meghatározó része kedveli a kormányt szereti ezt a tökös oda mondogatós stílust nem az alamuszi megjuhászkodó vezetést támogatják.
Amíg az ellenzék szerencsétlenkedik addig vígan vigyorognak.
 
Hol írtam hazugságot?
Legelőször miért tették volna ugyanezt velük?
rendszerváltás volt lelkesedés mindenki elfogadta a választási rendszert .

Ismerethiányod ismét vitaképtelenné tesz. Orbán volt olyan gyáva, (mert pénz, hatalom ellenére folyamatosan retteg), hogy "gondoskodott" róla, hogy legközelebb a pálya neki lejtsen, nem kicsit, nagyon. És ilyen mérvű tájékozatlanság mellett csodálkozol, hogy (Veled együtt), hányan fogadják el őket.
Persze, egy bizonyos szint alatt rögtön relativizálás megy...
 
Az a baj,hogy az ellenzék sem meri kimondani azt hogy az emberek többsége már nem a több pénzért megy külföldre,hanem mert nem akar egy fasiszta országban élni,és gyermeket nevelni.Sokan ezért inkább válalják külföldön akár a nehezebb körülményeket is.
 
Ez így nem igaz. Ha tudomásul veszed (amit folyton a füledbe üvöltenek a nem létező honi migráncsokkal kapcsolatban), hogy Neked kell alkalmazkodni (tehát illik a befogadó ország nyelvét is tanulni) és elfogadod a teljesítménykényszert (a fizetés nem a posztért, az elvégzett hasznos munkáért jár), akkor a körülmények nem nehezebbek, csak az elvárások.
És azt is tudomásul kellene venni, hogy a magyarok sikeres "terepe" nem az emlegetett Nagy-Britannia, hanem a német nyelvterületek.
És a magyar diplomások folyamatos emlegetése is baromság, mára a magyar diploma a rááldozott papírnál is kevesebbet ér már itthon is, nemhogy külföldön.
Így aki hajlandó tanulni (kint), annak a körülmények könnyebbek a honinál.
Nehézségei azoknak vannak, akik már eleve "lehúzók" által kerülnek ki.
 
Ausztriában is egyre több a "magyar" hang a boltokban,üzletekben.A magyar rendszámú autók is egyre szaporodnak.
Mindenki aki elmegy ideiglenesen vagy véglegesen a jobb megélhetés reményében teszi.Ingatlan vásárlása szinte lehetetlen vállalkozás,kivéve ha az ember fiatal és bele mer vágni egy 200-300 ezer eurós hitelbe....
 
Ebben igazad van.De én nem a Német vagy Angol nyelvterületre kivándorlókra gondoltam.Hanem mondjuk Ázsiára:Korea,Japán,Taiwan.Vagy egyre többen mennek Pl. Dél-Amerikai országokba.Konkrétan japánba több ismerősöm ment,és nem egyszerű az életük,mert nagyon drága minden.A legtöbbjük másod állást is vállal,hogy boldoguljon.Ennek ellenére eszük ágában sincs hazajönni.
 
Ausztriában is egyre több a "magyar" hang a boltokban,üzletekben.A magyar rendszámú autók is egyre szaporodnak.
Mindenki aki elmegy ideiglenesen vagy véglegesen a jobb megélhetés reményében teszi.Ingatlan vásárlása szinte lehetetlen vállalkozás,kivéve ha az ember fiatal és bele mer vágni egy 200-300 ezer eurós hitelbe....

Hál istennek nekem jók az anyagi körülményeim,és azoknak az ismerőseimnek is akik elhagyták az országot.Ők nem a jobb megélhetésért mentek,hanem a boldogabb életért.Még ha ezért meg is kell húzni a nadrág szíjat.
 
Az ingatlan vásárlási szándék az magyar betegség, és jobban röghöz köt, mint Werbőczy... A munkahelyi mobilitás legnagyobb kerékkötője. Hűtlen kezelésért lecsuknék minden mostani és egykori politikust, aki egy fillér adópénzt is ingatlanszerzés támogatására ad/adott.
A magyar rendszám pedig ingázó vagy bátor...
 
Hál istennek nekem jók az anyagi körülményeim,és azoknak az ismerőseimnek is akik elhagyták az országot.Ők nem a jobb megélhetésért mentek,hanem a boldogabb életért.Még ha ezért meg is kell húzni a nadrág szíjat.
Ezt jobban kellene konkrétabban fogalmazni.
Mi is a boldogabb élet nekik?
A jobb megélhetés az pénz ügyi kérdés .Tehát nem azért mentek ki.
Mi is a boldogabb élet nekik?
A köz állapotok?Tömören és részletezés nélkül.
Ez az ország élhetősége.
Ugyanakkor az itthoni közállapotok,közintézmények, élhetetlensége?
A jogbizonytalanság is köz állapot.A parkolási lehetetlenség is köz állapot.
A rendőr tervteljesítése a állandó akciózás a bírság is köz állapot
A napi verekedés a politikában is köz állappot.A Köztévé is és még mennyi minden a köz állapota
Ez még rövidebben politikai ok.
 
Utoljára módosítva:
Nos képekkel válaszolok most volt a kongresszus a szaporulat növekedéséről.
7LqmktEr4s0SJkDAs.jpeg

kitünő kép ebből látszik is hogy elég érdekesen tervezik a gyermekeket....nincs egy nő sem??

Ja, de van.

A nők nem tudtak részt venni a konferencián. A gyerekek a "Vaterland" részére szükségesek.
-
Érdekes, hogy a Szűz Anyával is csak a teherbe esés után lett közölve mi történt vele. :rolleyes:
 
Utoljára módosítva:
Ezt jobban kellene konkrétabban fogalmazni.
Mi is a boldogabb élet nekik?
A jobb megélhetés az pénz ügyi kérdés .Tehát nem azért mentek ki.
Mi is a boldogabb élet nekik?
A köz állapotok?Tömören és részletezés nélkül.
Ez az ország élhetősége.
Ugyanakkor az itthoni közállapotok,közintézmények, élhetetlensége?
A jogbizonytalanság is köz állapot.A parkolási lehetetlenség is köz állapot.
A rendőr tervteljesítése a állandó akciózás a bírság is köz állapot
A napi verekedés a politikában is köz állappot.A Köztévé is és még mennyi minden a köz állapota
Ez még rövidebben politikai ok.

Igen.
Körülbelül ebben a sorrendben.
De a viccet félretéve személyenként változó kinek miből lett elege.
Ide lehet még sorolni az oktatást és az egészségügyet is.Akinek pici gyermeke van ez kiemelten fontos.
Én például nem szándékozom innen elmenni,de néha rendesen felmegy a pumpa.
Most csináltattam személyi igazolványt.Digitális önkormányzat egy vicc.Elmesélem.
Tíz évvel ezelőtt:
Interneten foglalok időpontot.
Odamegyek
Szólítanak
Bemegyek
Öt perc fényképpel együtt
Kész vagyunk

Jelen:
Interneten nem lehet időpontot foglalni,csak ha van ügyfélkapum
Telefonálok
Kapok időpontot
Két héttel későbbre
Menjek tíz perccel korábra,mert be kell jelentkezni az információs pultnál
Fél órával korábban érek oda szerencsére
Ötvenen állnak sorba mert nincs jegykiadó automata és itt osztják a sorszámot is egy ember
Az időpontom után még húsz percet várok
Kb. száz ember bezsúfolódva egy kis terembe ahol nincs légkondi(kint 35 fok van)
Szólítanak
Fél óra szöszmötölés
Közben a hölgy kétszer közli "picit várni kell,mert leszakadtunk a hálózatról"
Majd SMS-ben értesítenek a kész az okmány
Ezt az egészet még egyszer eljátszani mikor megyek átvenni és aktiválni

Köszönöm két délelőtt oda az életemből.
 
Bocsánat egy kissé kusza lett,kihagytam egy-két írásjelet mert megint felhúztam magam rajta.
 
Ezt jobban kellene konkrétabban fogalmazni.
Mi is a boldogabb élet nekik?
A jobb megélhetés az pénz ügyi kérdés .

Nem ebben a konkrét esetben, de a többség esetében politikai kérdés.
Ha helyben napi 16-órás munka is csak a máról-holnapra való és bizonytalan megélhetésre elég, akkor felesleges országon belül megállni.
A pluszt vígan elviszi a többlet költség.

Ezt jobban kellene konkrétabban fogalmazni.
...
A köz állapotok?Tömören és részletezés nélkül.

Ha nem akarsz blődli dolog miatt meghalni (környéken nincs háziorvos, taxi hamarabb ér ki a mentőnél, egynapos kórházi műtétnél (letagadott kórházi fertőzés, nem szakorvos hozzá nem értése miatt, egyre gyakoribb műhiba miatt.)

Gyermek vállalás előtt, ha nem a GyED, GYES, CSOK, INGYÉ KOCSI, INGYÉ (rész hitel), idővel eltűnő (meglévő és magas kereset) után "adott" adókedvezmény lebeg a szemed előtt, hanem a neki(k) szánt életpálya miatt, akkor anyagi helyzettől függetlenül hanyatt-homlok menekülsz. Ez is politikai kérdés.

Parkolási gond, bírság az egyéni szocprobléma.

Ami viszont a legsúlyosabb "közállapot", az a kettéosztottság. Oldaltól függetlenül és ostoba hazugságok mentén. Rezsim oldaláról minden eszközt bevetve, túloldalról "csak" az ostoba önjelöltek részéről. Egy politikust 24 óra alatt el lehet dobni. Zsigeri gyűlölködésbe kergetett társadalmat évtizedekig tart normális kerékvágásba terelni. És értelmes, még kellő várható élettartammal rendelkezőknél ez viszont mindent visz.
 
Igen.
Körülbelül ebben a sorrendben.
De a viccet félretéve személyenként változó kinek miből lett elege.
Ide lehet még sorolni az oktatást és az egészségügyet is.Akinek pici gyermeke van ez kiemelten fontos.
Én például nem szándékozom innen elmenni,de néha rendesen felmegy a pumpa.
Most csináltattam személyi igazolványt.Digitális önkormányzat egy vicc.Elmesélem.
Tíz évvel ezelőtt:
Interneten foglalok időpontot.
Odamegyek
Szólítanak
Bemegyek
Öt perc fényképpel együtt
Kész vagyunk

Jelen:
Interneten nem lehet időpontot foglalni,csak ha van ügyfélkapum
Telefonálok
Kapok időpontot
Két héttel későbbre
Menjek tíz perccel korábra,mert be kell jelentkezni az információs pultnál
Fél órával korábban érek oda szerencsére
Ötvenen állnak sorba mert nincs jegykiadó automata és itt osztják a sorszámot is egy ember
Az időpontom után még húsz percet várok
Kb. száz ember bezsúfolódva egy kis terembe ahol nincs légkondi(kint 35 fok van)
Szólítanak
Fél óra szöszmötölés
Közben a hölgy kétszer közli "picit várni kell,mert leszakadtunk a hálózatról"
Majd SMS-ben értesítenek a kész az okmány
Ezt az egészet még egyszer eljátszani mikor megyek átvenni és aktiválni

Köszönöm két délelőtt oda az életemből.

Ez is egy jó példája a magyar társadalom végtelen intoleranciájának. Először tisztázzuk, hogy kevesebbet keresnek, mint tetszőleges multi tetszőleges helyén egy pénztáros. Nála sokszorosan többet kereső ám rém kompetencia hiányos főnökének nap mint nap kell különböző kimutatásokat értelmetlen dolgokról, amit a főnökénél nagyságrenddel magasabb apanázsú szintén inkompetens "magasabb" főnök talál ki. És mellesleg ezek az igazán xar állások is "lojalitáshoz" kötöttek.
Tömören ügyintézővel szemben béke..

A tíz évvel ezelőtti ügyintézésben azért van egy kis megszépítő nosztalgia. 2000-ben (tehát amikor maga a közigazgatás még nem volt szétverve, ismét csak megjegyzem,ezt később egy navracsics nevezetű vezényelte le a későbbi visszamenőleges törvénykezéssel együtt és csak büszke lehet az a [magyar] egyetem, hogy jogi karon bármit oktathat, vizsgáztathat. Ennyit a magyar jogi "diploma" renoméjáról.)
Vissza a tárgyhoz, szóval 2000-ben a gondosan őrzött, a születéskor a magyar hatóságok által kiadott születési anyakönyvi kivonatot nem fogadták el (tv.-i háttér, nem ügyintéző). mert 30 napnál fissebb másolat kell belőle. (Akkor miért nem lehet hivatalból a saját hülyeséget megoldani? Kérje meg és lelke rajta, mi a dátum.)
Mikor ezt a nejem közölte, avval a lendülettel vettem a telefont, mivel (már akkor is) inkopetens szülész helyett továbbra is az elüldözött "régi" nőgyógyásznál essen a dolog, szóval nem "csak" (fricska, de így legalább más városban secc-perc alatt főorvos lett, parát nem követelte ki, de elfogadta ám nem "fitymálta" le.) szóval nem "csak" idő, hanem utazás is. Ekkor meglepetés ért, mert rögtön annyit közölt az anyakönyvvezető, hogy valóban igaz (a baromság), de azonnal elpostázza a másolatokat (ikrek) és lőn másnap meg is jött. A lényeg, a közig rendszer régen sem volt hibátlan, de akkor még évtizede és nem 4-éves ciklusban dolgoztak a hivatali ügyintézők és "képben" voltak a rendszerrel kapcsolattal és tudták a legügyfélbarátabb megoldást is.

Ügyfélkapu. Röviden, vannak jó szolgáltatásai, ez az egyetlen olyan rendszer, ami szakemberek által, ügymeneteket ismerve, jól, és hatékonyan lett megírva.
Röviden, nem vállalna könyvelést senki, ha ebbe és a NAV ide vonatkozó részébe bele barmolna. A fiúk csak egy KAÜ nevű szarságot hoztak létre, ami csak átirányít, ill. másik szerverről lekérdez. Nem nagy durranás, de Pistike színvonalú horror árért.

Okmánykiadás. Nos egészen addig, míg nem gondolták úgy, hogy milyen buli szarért-húgyért legyártható chipes plasztik okmányt bevezetni (chipes útleveleknél jöttek rá, aki kért már papír útlevélre és chipesre, tudja, ügyintézési isőben ez mit takar.) Szóval előtte mikor elkészült, simán kipostázták.
Ügyfél tájékozottság. Kérdezni kell, mondják. Aktíválás nélkül adószám, tajszám, a plasztikon lévő adatok kerülnek rá.
Ha aktíválod, készülj rá, elkezdik majd felvenni a "biológiai" azonosítókat. Mire jó. Na, ez még ismeretlen. (Nem mintha az aktíválás nélküli adatokat bárhol is jelenleg használni tudnák.)

Technikai hiba. Bizony igaz, nem hazudott. Amíg olcsó, bóvli műszaki eszközöket "fejlesztettek" bele és OKJT-s pelyhes állú "IT" szakik vannak (minimálbérét kit várnának el?), addig a javítási "standard", a rendszerek egyre magasabb szinteken való újraindítása. Mivel az okot nem keresik/javítják, garantálható, hogy ismételten elő fog fordulni. És erről sem a helyi ügyintézők tehetnek. És a bankoknál sem különb a helyzet.
Ilyen hálózat mellett, szerinted be tudja regisztrálni az időpontodat? (Központi szerver oszja le)
A folyton súlykolt "über jó" ügyintézés jól van időnormázva? Mérték, átlagolták? Ex-has. (Ügyintézőnek ehhez sincs köze.)
És a végére, egy barátságos telefon csodákra képes, csak egy szimpla kérdés, melyik nap érdemes menni?
És hihetelennek tűnik, de minden technológia nélkül tudják. És jól.
 
Nem baj de ha esetleg újra leírnád engem tényleg érdekel miért mentek ki.Anyagi vagy élhető országot akartak.

Az utóbbi időben már az élhetőbb körülmények miatt mennek.
Ki milyen nyelvet beszél olyan országba.
És ha jobban belegondolunk ez politikai indok.Mert mindent a politika irányít,talán csak az időjárást nem.Arról hogy fizetni kell az orvosnak,azért hogy tisztességes ellátást kapj,az ügyintézés káoszáról,hogy a gyereked agyát már az általános iskolában elkezdik kimosni,vagy az elképesztő mértékű korrupcióról,az ország vezetése tehet,mert nem tesz ellene,vagy pedig egyenesen elősegíti.

Dicső kormányunk épp most sajátítja ki a Fertő tavat.
Fertőrákosnál lezárták a teljes partot,ingatlan fejlesztésre hivatkozva.Egy több száz férőhelyes szállodát építenek hajó kikötővel,és homokos parttal.
Csak engedéllyel lehet bemenni amit a beruházás vezetőjétől kell kérni.Aki Kárpáti Béla a Soproni KDNP alelnöke.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Ez is egy jó példája a magyar társadalom végtelen intoleranciájának. Először tisztázzuk, hogy kevesebbet keresnek, mint tetszőleges multi tetszőleges helyén egy pénztáros. Nála sokszorosan többet kereső ám rém kompetencia hiányos főnökének nap mint nap kell különböző kimutatásokat értelmetlen dolgokról, amit a főnökénél nagyságrenddel magasabb apanázsú szintén inkompetens "magasabb" főnök talál ki. És mellesleg ezek az igazán xar állások is "lojalitáshoz" kötöttek.
Tömören ügyintézővel szemben béke..

A tíz évvel ezelőtti ügyintézésben azért van egy kis megszépítő nosztalgia. 2000-ben (tehát amikor maga a közigazgatás még nem volt szétverve, ismét csak megjegyzem,ezt később egy navracsics nevezetű vezényelte le a későbbi visszamenőleges törvénykezéssel együtt és csak büszke lehet az a [magyar] egyetem, hogy jogi karon bármit oktathat, vizsgáztathat. Ennyit a magyar jogi "diploma" renoméjáról.)
Vissza a tárgyhoz, szóval 2000-ben a gondosan őrzött, a születéskor a magyar hatóságok által kiadott születési anyakönyvi kivonatot nem fogadták el (tv.-i háttér, nem ügyintéző). mert 30 napnál fissebb másolat kell belőle. (Akkor miért nem lehet hivatalból a saját hülyeséget megoldani? Kérje meg és lelke rajta, mi a dátum.)
Mikor ezt a nejem közölte, avval a lendülettel vettem a telefont, mivel (már akkor is) inkopetens szülész helyett továbbra is az elüldözött "régi" nőgyógyásznál essen a dolog, szóval nem "csak" (fricska, de így legalább más városban secc-perc alatt főorvos lett, parát nem követelte ki, de elfogadta ám nem "fitymálta" le.) szóval nem "csak" idő, hanem utazás is. Ekkor meglepetés ért, mert rögtön annyit közölt az anyakönyvvezető, hogy valóban igaz (a baromság), de azonnal elpostázza a másolatokat (ikrek) és lőn másnap meg is jött. A lényeg, a közig rendszer régen sem volt hibátlan, de akkor még évtizede és nem 4-éves ciklusban dolgoztak a hivatali ügyintézők és "képben" voltak a rendszerrel kapcsolattal és tudták a legügyfélbarátabb megoldást is.

Ügyfélkapu. Röviden, vannak jó szolgáltatásai, ez az egyetlen olyan rendszer, ami szakemberek által, ügymeneteket ismerve, jól, és hatékonyan lett megírva.
Röviden, nem vállalna könyvelést senki, ha ebbe és a NAV ide vonatkozó részébe bele barmolna. A fiúk csak egy KAÜ nevű szarságot hoztak létre, ami csak átirányít, ill. másik szerverről lekérdez. Nem nagy durranás, de Pistike színvonalú horror árért.

Okmánykiadás. Nos egészen addig, míg nem gondolták úgy, hogy milyen buli szarért-húgyért legyártható chipes plasztik okmányt bevezetni (chipes útleveleknél jöttek rá, aki kért már papír útlevélre és chipesre, tudja, ügyintézési isőben ez mit takar.) Szóval előtte mikor elkészült, simán kipostázták.
Ügyfél tájékozottság. Kérdezni kell, mondják. Aktíválás nélkül adószám, tajszám, a plasztikon lévő adatok kerülnek rá.
Ha aktíválod, készülj rá, elkezdik majd felvenni a "biológiai" azonosítókat. Mire jó. Na, ez még ismeretlen. (Nem mintha az aktíválás nélküli adatokat bárhol is jelenleg használni tudnák.)

Technikai hiba. Bizony igaz, nem hazudott. Amíg olcsó, bóvli műszaki eszközöket "fejlesztettek" bele és OKJT-s pelyhes állú "IT" szakik vannak (minimálbérét kit várnának el?), addig a javítási "standard", a rendszerek egyre magasabb szinteken való újraindítása. Mivel az okot nem keresik/javítják, garantálható, hogy ismételten elő fog fordulni. És erről sem a helyi ügyintézők tehetnek. És a bankoknál sem különb a helyzet.
Ilyen hálózat mellett, szerinted be tudja regisztrálni az időpontodat? (Központi szerver oszja le)
A folyton súlykolt "über jó" ügyintézés jól van időnormázva? Mérték, átlagolták? Ex-has. (Ügyintézőnek ehhez sincs köze.)
És a végére, egy barátságos telefon csodákra képes, csak egy szimpla kérdés, melyik nap érdemes menni?
És hihetelennek tűnik, de minden technológia nélkül tudják. És jól.

Az ügyintéző hölggyel semmi bajom,nagyon kedves volt.A rendszerrel van bajom amire sok-sok milliárdot költöttünk és nem működik rendesen.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,268
Tagok
615,642
Legújabb tagunk
Jud96
Oldal tetejére