Juhász Gyula: Trianon |
| Nem kell beszélni róla sohasem, De mindig, mindig gondoljunk reá. Mert nem lehet feledni, nem, soha, Amíg magyar lesz és emlékezet, Jog és igazság, becsület, remény, Hogy volt nekünk egy országunk e földön, Melyet magyar erő szerzett vitézül, S magyar szív és ész tartott meg bizony. Egy ezer évnek vére, könnye és Verejtékes munkája adta meg Szent jussunkat e drága hagyatékhoz. És nem lehet feledni, nem, soha, Hogy a mienk volt a kedves Pozsony, Hol királyokat koronáztak egykor, S a legnagyobb magyar hirdette hévvel, Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország! És nem lehet feledni, nem, soha, Hogy a mienk volt legszebb koszorúja Európának, a Kárpátok éke, És mienk volt a legszebb kék szalag, Az Adriának gyöngyös pártadísze! És nem lehet feledni, nem, soha, Hogy a mienk volt Nagybánya, ahol Ferenczy festett, mestereknek álma Napfényes műveken föltündökölt, S egész világra árasztott derűt. És nem lehet feledni, nem soha, Hogy Váradon egy Ady énekelt, És holnapot hirdettek magyarok. És nem lehet feledni, nem, soha A bölcsőket és sírokat nekünk, Magyar bölcsőket, magyar sírokat, Dicsőség és gyász örök fészkeit. Mert ki feledné, hogy Verecke útján Jött e hazába a honfoglaló nép, És ki feledné, hogy erdélyi síkon Tűnt a dicsőség nem múló egébe Az ifjú és szabad Petőfi Sándor! Ő egymaga a diadalmas élet, Út és igazság csillaga nekünk, Ha őt fogod követni gyászban, árnyban, Balsorsban és kétségben, ó, magyar, A pokol kapuin is győzni fogsz, S a földön föltalálod már a mennyet! S tudnád feledni a szelíd Szalontát, Hol Arany Jánost ringatá a dajka? Mernéd feledni a kincses Kolozsvárt, Hol Corvin Mátyást ringatá a bölcső, Bírnád feledni Kassa szent halottját? S lehet feledni az aradi őskert Tizenhárom magasztos álmodóját, Kik mind, mind várnak egy föltámadásra? Trianon gyászos napján, magyarok, Testvéreim, ti szerencsétlen, átkos, Rossz csillagok alatt virrasztva járók, Ó, nézzetek egymás szemébe nyíltan S őszintén, s a nagy, nagy sír fölött Ma fogjatok kezet, s esküdjetek Némán, csupán a szív veréseivel S a jövendő hitével egy nagy esküt, Mely az örök életre kötelez, A munkát és a küzdést hirdeti, És elvisz a boldog föltámadásra. Nem kell beszélni róla sohasem? De mindig, mindig gondoljunk reá! |
105 éve Junius 4-én irták alá a Trianoni békediktátumot
- Téma inditó eddy56
- Kezdés dátuma
Mily érdekes hogy ezt a verset sem ismertem.
Trianon századik évfordulója alkalmából érdemes felidézni a XX. századi Magyarország két költőóriásának sorait. A hazaszeretetről tanúskodó költemények szerzőit, József Attilát és Juhász Gyulát az 1945 és 1989 közötti szocialista-kommunista történetírás, irodalomszemlélet hajlamos volt balos, munkásmozgalmi poétának beállítani, ebbe pedig az akkori hatalom által irredentának, revizionistának bélyegzett költemények nem fértek bele, a tankönyvek, szöveggyűjtemények tartalmából ugyanúgy kimaradtak, mint az akkoriban megjelenő verseskötetekből is. Így aztán az azokban az évtizedekben iskolába, könyvtárba járók nagy része nem ismerte, nem ismerhette meg ezeket a verseket, vajmi keveset tudhatott arról, milyen fájdalmat éreztek a költők a békediktátum miatt bekövetkező ország- és nemzetvesztés után.
Trianon századik évfordulója alkalmából érdemes felidézni a XX. századi Magyarország két költőóriásának sorait. A hazaszeretetről tanúskodó költemények szerzőit, József Attilát és Juhász Gyulát az 1945 és 1989 közötti szocialista-kommunista történetírás, irodalomszemlélet hajlamos volt balos, munkásmozgalmi poétának beállítani, ebbe pedig az akkori hatalom által irredentának, revizionistának bélyegzett költemények nem fértek bele, a tankönyvek, szöveggyűjtemények tartalmából ugyanúgy kimaradtak, mint az akkoriban megjelenő verseskötetekből is. Így aztán az azokban az évtizedekben iskolába, könyvtárba járók nagy része nem ismerte, nem ismerhette meg ezeket a verseket, vajmi keveset tudhatott arról, milyen fájdalmat éreztek a költők a békediktátum miatt bekövetkező ország- és nemzetvesztés után.
...és nem csak ezek ketten.
A kor valamennyi irodalmi nagysaga hasonlo modon foglalt állást.
Ráadásul akkor még nem is szoltunk az erdélyi magyar koltokrol.
Elég csak Reményik Végvári versek ciklusára gondolni, amibol az egyik hadd álljon itt:
Átok
Most átkot mondok!Ez a föld a mienk,
Ki nyomunkba hág itt völgyön-hegyen:
Megátkozott legyen!
Ezeréve mi vagyunk itt urak
Isteni, ősi jusson:
Honszerző vér jogán!
Hogy ez a föld bitang kezekre jusson,
Az nem lehet,
Nincs Isten, aki megengedje azt.
Most átkot mondok:
Ne leljen itt vigaszt,
Mosolyt, álmot, szerelmet,
Aki nyomunkba jő.
A termőföld
Legyen neki kiszikkadt temető.
Hova vágyai elepedve érnek,
Erdei források
Vize: forrása tisztátalan vérnek.
Olcsó prédául mit neki hagyunk:
Legyen viszálynak elátkozott magja
Az aranyunk.
Minden bokor rázörrenjen,
Rém kergesse nádon-éren;
Talpa alatt
Minden kavics lánggal égjen,
Minden fűszál leszáradjon,
Falvaira
Minden folyam kiáradjon.
Mit megkíván: fusson tőle,
Szálljon reá, mitől remeg,
Gyümölcs fáján rohadjon meg!
Legyen itt akkor minden május-évad
Virágtalan gally, száraz ág;
Kopárak legyenek itt a hegyek
S meddők az anyák.
Legyen a napfény oly sápadt, kevés,
Mint szűkös, nyirkos kripta-üregek
Dohos ölében a halotti mécs!
Akik nyomunkba jőnek,
Hordják szivökben idők tengerén
Fullánkját tört erőnknek.
Heverjen temetetlen bomló testük
És ne leljenek itt
Nyugodt álmot bolyongó lelkeik.
Verje meg az Úristen ezt a földet,
Ha tőlünk elveszik!!
Vagy a nagy kedvenc Dsida Jenőtől(csak az elso szakaszát másolom ide mert hosszu):
Psalmus Hungaricus
I.
Vagy félezernyi dalt megírtam
s e szót: magyar,
még le nem írtam.
Csábított minden idegen bozót,
minden szerelmet bujtató liget.
Ó, mily hályog borult szememre,
hogy meg nem láttalak,
te elhagyott, te bús, kopár sziget,
magyar sziget a népek Óceánján!
Mily ólom ömlött álmodó fülembe,
hogy nem hatolt belé
a vad hullámverés morzsoló harsogása,
a morzsolódó kis sziget keserű mormogása.
Jaj, mindenből csak vád fakad:
miért kímélted az erőt,
miért kímélted válladat,
miért nem vertél sziklatöltést,
erős, nagy védőgátakat?
Elhagytam koldus, tékozló apámat
s aranyat ástam, én gonosz fiú!
Mily szent vagy te, koldusság
s te sárarany, te szépség, mily hiú!
Koldusapám visszafogadsz-e,
bedőlt viskódban helyet adsz-e,
ha most lábadhoz borulok
s eléd öntöm minden dalom
s férges rongyaid csókkal illetem
s üszkös sebeid tisztára nyalom?
Nagy, éjsötét átkot mondok magamra,
verset, mely nem zenél,
csak felhörög,
eget-nyitó, poklot-nyitó
átkot, hogy zúgjon, mint a szél,
bőgjön, mint megtépett-szakállú vén zsidó
zsoltáros jajgatása
Babylon vizeinél:
| Epévé változzék a víz, mit lenyelek, |
| ha téged elfelejtelek! |
| Nyelvemen izzó vasszeget |
| üssenek át, |
| mikor nem téged emleget! |
| Húnyjon ki két szemem világa, |
| mikor nem rád tekint, |
| népem, te szent, te kárhozott, te drága |
Végul pedig az igazi nagy kedvenc, aztan be is fejezem:
Reményik Sándor
Eredj, ha tudsz!
Eredj, ha tudsz...
Eredj, ha gondolod,
Hogy valahol, bárhol a nagy világon
Könnyebb lesz majd a sorsot hordanod,
Eredj...
Szállj mint a fecske, délnek,
Vagy északnak, mint a viharmadár,
Magasából a mérhetetlen égnek
Kémleld a pontot,
Hol fészekrakó vágyaid kibontod.
Eredj, ha tudsz.
Eredj, ha hittelen
Hiszed: a hontalanság odakünn
Nem keserűbb, mint idebenn.
Eredj, ha azt hiszed,
Hogy odakünn a világban nem ácsol
A lelkedből, ez érző, élő fából
Az emlékezés új kereszteket.
A lelked csillapuló viharának
Észrevétlen ezer új hangja támad,
Süvít, sikolt,
S az emlékezés keresztfáira
Téged feszít a honvágy és a bánat.
Eredj, ha nem hiszed.
Hajdanában Mikes se hitte ezt,
Ki rab hazában élni nem tudott
De vállán égett az örök kereszt
S egy csillag Zágon felé mutatott.
Ha esténként a csillagok
Fürödni a Márvány-tengerbe jártak,
Meglátogatták az itthoni árnyak,
Szelíd emlékek: eszeveszett hordák,
A szívét kitépték.
S hegyeken, tengereken túlra hordták...
Eredj, ha tudsz.
Ha majd úgy látod, minden elveszett:
Inkább, semmint hordani itt a jármot,
Szórd a szelekbe minden régi álmod;
Ha úgy látod, hogy minden elveszett,
Menj őserdőkön, tengereken túlra
Ajánlani fel két munkás kezed.
Menj hát, ha teheted.
Itthon maradok én!
Károgva és sötéten,
Mint téli varjú száraz jegenyén.
Még nem tudom:
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
De itthon maradok.
Leszek őrlő szú az idegen fában,
Leszek az alj a felhajtott kupában,
Az idegen vérben leszek a méreg,
Miazma, láz, lappangó rút féreg,
De itthon maradok!
Akarok lenni a halálharang,
Mely temet bár: halló fülekbe eseng
És lázít: visszavenni a mienk!
Akarok lenni a gyujtózsinór,
A kanóc része, lángralobbant vér,
Mely titkon kúszik tíz-száz évekig
Hamuban, éjben.
Míg a keservek lőporához ér
És akkor...!!!
Még nem tudom:
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
De addig, varjú a száraz jegenyén:
Én itthon maradok.
Reményik Sándor
Eredj, ha tudsz!
Eredj, ha tudsz...
Eredj, ha gondolod,
Hogy valahol, bárhol a nagy világon
Könnyebb lesz majd a sorsot hordanod,
Eredj...
Szállj mint a fecske, délnek,
Vagy északnak, mint a viharmadár,
Magasából a mérhetetlen égnek
Kémleld a pontot,
Hol fészekrakó vágyaid kibontod.
Eredj, ha tudsz.
Eredj, ha hittelen
Hiszed: a hontalanság odakünn
Nem keserűbb, mint idebenn.
Eredj, ha azt hiszed,
Hogy odakünn a világban nem ácsol
A lelkedből, ez érző, élő fából
Az emlékezés új kereszteket.
A lelked csillapuló viharának
Észrevétlen ezer új hangja támad,
Süvít, sikolt,
S az emlékezés keresztfáira
Téged feszít a honvágy és a bánat.
Eredj, ha nem hiszed.
Hajdanában Mikes se hitte ezt,
Ki rab hazában élni nem tudott
De vállán égett az örök kereszt
S egy csillag Zágon felé mutatott.
Ha esténként a csillagok
Fürödni a Márvány-tengerbe jártak,
Meglátogatták az itthoni árnyak,
Szelíd emlékek: eszeveszett hordák,
A szívét kitépték.
S hegyeken, tengereken túlra hordták...
Eredj, ha tudsz.
Ha majd úgy látod, minden elveszett:
Inkább, semmint hordani itt a jármot,
Szórd a szelekbe minden régi álmod;
Ha úgy látod, hogy minden elveszett,
Menj őserdőkön, tengereken túlra
Ajánlani fel két munkás kezed.
Menj hát, ha teheted.
Itthon maradok én!
Károgva és sötéten,
Mint téli varjú száraz jegenyén.
Még nem tudom:
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
De itthon maradok.
Leszek őrlő szú az idegen fában,
Leszek az alj a felhajtott kupában,
Az idegen vérben leszek a méreg,
Miazma, láz, lappangó rút féreg,
De itthon maradok!
Akarok lenni a halálharang,
Mely temet bár: halló fülekbe eseng
És lázít: visszavenni a mienk!
Akarok lenni a gyujtózsinór,
A kanóc része, lángralobbant vér,
Mely titkon kúszik tíz-száz évekig
Hamuban, éjben.
Míg a keservek lőporához ér
És akkor...!!!
Még nem tudom:
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
De addig, varjú a száraz jegenyén:
Én itthon maradok.
A miniszterelnökünk Román barátja is nyilatkozott.
George Simion, a romániai elnökválasztás második helyezettje a békediktátum évfordulóján közzétett nyilatkozatában.
„1920. június 4-e nem egy átlagos nap volt, hanem az a pillanat, amikor az egész világ kénytelen volt elfogadni egy olyan nép igazságát, amely hittel teli szívvel harcolt, és azt mondta, hogy egy nemzet vagyunk. (…) Románia nem kért kegyelmet, nem kért szívességet. Igazságot kért. És meg is kapta, de nem azért, mert a nagyhatalmak szívességet tettek nekünk, hanem mert az igazságot nem lehetett tovább figyelmen kívül hagyni” – olvasható a politikus honlapján
Trianon nem Magyarország büntetése volt. Az igazság pillanata volt. Magyarország csak azt veszítette el, amit erőszakkal elfoglalt. Mi visszaszereztük, ami már a miénk volt, vérrel és akarattal
Mint ismert, a májusi választáson végül alulmaradó szélsőjobboldali elnökjelölt Orbán Viktor a tihanyi beszédében elmondott dicsérő szavaival hirdette magáta kampányban. A magyar miniszterelnök egyebek között arról beszélt, teljesen egyetért Simionnal abban, hogy a nemzetek Európájának és a keresztény Európának van itt az ideje, és Simion győzelmét megelőlegezve hangsúlyozta, hogy semmilyen elszigetelést, politikai retorziót nem támogatnak majd Romániával és annak leendő vezetőjével szemben.
George Simion, a romániai elnökválasztás második helyezettje a békediktátum évfordulóján közzétett nyilatkozatában.
„1920. június 4-e nem egy átlagos nap volt, hanem az a pillanat, amikor az egész világ kénytelen volt elfogadni egy olyan nép igazságát, amely hittel teli szívvel harcolt, és azt mondta, hogy egy nemzet vagyunk. (…) Románia nem kért kegyelmet, nem kért szívességet. Igazságot kért. És meg is kapta, de nem azért, mert a nagyhatalmak szívességet tettek nekünk, hanem mert az igazságot nem lehetett tovább figyelmen kívül hagyni” – olvasható a politikus honlapján
Trianon nem Magyarország büntetése volt. Az igazság pillanata volt. Magyarország csak azt veszítette el, amit erőszakkal elfoglalt. Mi visszaszereztük, ami már a miénk volt, vérrel és akarattal
Mint ismert, a májusi választáson végül alulmaradó szélsőjobboldali elnökjelölt Orbán Viktor a tihanyi beszédében elmondott dicsérő szavaival hirdette magáta kampányban. A magyar miniszterelnök egyebek között arról beszélt, teljesen egyetért Simionnal abban, hogy a nemzetek Európájának és a keresztény Európának van itt az ideje, és Simion győzelmét megelőlegezve hangsúlyozta, hogy semmilyen elszigetelést, politikai retorziót nem támogatnak majd Romániával és annak leendő vezetőjével szemben.
Azért van elorelepes sok helyen.
Aki ismeri a Révkomaromi hidat, az a szlovak oldalon 10 éven keresztul egy emlekobeliszk mellett kellett elmenjen.
2010-ben állitották fel a szlovakok. Aztan 10 év mulva, 2020-ban eltunt
Ez állt rajta:
A Szlovák Köztársaság köszönetét fejezi ki a szövetséges hatalmaknak, hogy 1920. június 4-én, a Grand Trianon-palotában, a Párizs melletti Versailles-ban, megkötötték a trianoni békeszerződést Magyarországgal, amely megpecsételte a történelmi Magyarország szétesését, elhelyezte Csehszlovákiát, valamint más államokat az őket megillető határokon belül, és új arcot adott Európának.
„Amikor 1920. június 4-én háromnegyed ötkor a Trianon nevet viselő szerződés alá odaírtam a nevemet, tudtam, hogy a szlovák nemzet elszámolását írom alá a volt történelmi Magyarországgal, elszámolást az elejétől a végéig a nemzetem vérével, szenvedésével és nyomorúságával aláírt számlákért. Az ilyen elszámolás pedig örök.” JUDr. Štefan Osuský, a trianoni szerződés aláírója Cseh-Szlovákia nevében.
90. évforduló 2010. / The Trianon Peace Treaty Between Allied and Associated Powers and Hungary / A hálás szlovákok.
Aki ismeri a Révkomaromi hidat, az a szlovak oldalon 10 éven keresztul egy emlekobeliszk mellett kellett elmenjen.
2010-ben állitották fel a szlovakok. Aztan 10 év mulva, 2020-ban eltunt
Ez állt rajta:
A Szlovák Köztársaság köszönetét fejezi ki a szövetséges hatalmaknak, hogy 1920. június 4-én, a Grand Trianon-palotában, a Párizs melletti Versailles-ban, megkötötték a trianoni békeszerződést Magyarországgal, amely megpecsételte a történelmi Magyarország szétesését, elhelyezte Csehszlovákiát, valamint más államokat az őket megillető határokon belül, és új arcot adott Európának.
„Amikor 1920. június 4-én háromnegyed ötkor a Trianon nevet viselő szerződés alá odaírtam a nevemet, tudtam, hogy a szlovák nemzet elszámolását írom alá a volt történelmi Magyarországgal, elszámolást az elejétől a végéig a nemzetem vérével, szenvedésével és nyomorúságával aláírt számlákért. Az ilyen elszámolás pedig örök.” JUDr. Štefan Osuský, a trianoni szerződés aláírója Cseh-Szlovákia nevében.
90. évforduló 2010. / The Trianon Peace Treaty Between Allied and Associated Powers and Hungary / A hálás szlovákok.
Ördög a vetésben
A léghajózás kezdeti időszaka után, a XIX század első felében a ballon töltése alatt az összegyűlt nézőket érdekes látvánnyal szórakoztatták. Vékony hártyákból készült figurákat színes festettek, amiket a magasba bocsájtottak. Egy ilyen köcsögkalapot viselő, pocakos alak Mezőkövesd határában ereszkedett le a földre. Azok a kövesdiek, akik másnap reggel rábukkantak, visszafutottak a faluba, s azt kiáltozták, hogy „ördög van a vetésben!” A rendkívüli hírre egy csapat kaszával, vasvillával felszerelkezett paraszt vágott neki a mezőnek. Velük tartott néhány úr is, puskával.
„A figurát ide-oda hajlongatta a szél. Kiabáltak rá, próbálták elriasztani, megfenyegették, mindhiába. Úgy döntöttek, hogy megrohanják. Az egyik puskás rálőtt, s a figura eltűnt. Néhány bátor odamerészkedett, s a vetésben megtalálták a maradványokat. Aztán az egyik újságolvasó rájött mi az: ez a pesti léghajósok komédiája. A környéken is elterjedt az eset híre, de nem volt tanácsos megkérdezni (a kövesdiektől), hogy „volt-e ördög az idén a vetésben?”
A léghajózás kezdeti időszaka után, a XIX század első felében a ballon töltése alatt az összegyűlt nézőket érdekes látvánnyal szórakoztatták. Vékony hártyákból készült figurákat színes festettek, amiket a magasba bocsájtottak. Egy ilyen köcsögkalapot viselő, pocakos alak Mezőkövesd határában ereszkedett le a földre. Azok a kövesdiek, akik másnap reggel rábukkantak, visszafutottak a faluba, s azt kiáltozták, hogy „ördög van a vetésben!” A rendkívüli hírre egy csapat kaszával, vasvillával felszerelkezett paraszt vágott neki a mezőnek. Velük tartott néhány úr is, puskával.
„A figurát ide-oda hajlongatta a szél. Kiabáltak rá, próbálták elriasztani, megfenyegették, mindhiába. Úgy döntöttek, hogy megrohanják. Az egyik puskás rálőtt, s a figura eltűnt. Néhány bátor odamerészkedett, s a vetésben megtalálták a maradványokat. Aztán az egyik újságolvasó rájött mi az: ez a pesti léghajósok komédiája. A környéken is elterjedt az eset híre, de nem volt tanácsos megkérdezni (a kövesdiektől), hogy „volt-e ördög az idén a vetésben?”
Van itt tolem nem messze egy zsákfalu, hajdan Disznoshorvátnak hivták, az uj neve Borsodszentgyorgy.
Roluk van sok ilyenm tortenet!
A szentgyorgyieket a kornyeken csak "kacsának" hivják.
Hasonlo esett meg veluk mint Mezokovesden.
Lelottek egy ilyen balont, aztan mikor szoba kerult csak leggyintettek rá, hogy ááááááá csak egy gumikacsa volt.
A masik tortenet szerint -remelem csak legenda - sarkanyrepullo szallt el a falu felett.
Az egyik gazda beszaladt a hazba, kihozta a kétcsovűt aztan durrrrr
Kiszalad a felesége:
- Eltalaltad janos?
- Asszem el asszony! Az embert azt elengedte!
Hasonló témák
