12 milliárdot kéne Orbán vejétől visszakérnie a magyar hatóságoknak

Az Európai Unió csalás elleni hivatala, az OLAF "súlyos szabálytalanságokról" és összeférhetetlenségekről ír az Elios Innovatív Zrt. által 2011-15 között elnyert közbeszerzéseknél, és azt ajánlja a magyar és uniós hatóságoknak, hogy tereljék jogi útra az ügyet.

Az unió csalás elleni hivatala, az OLAF két éven át nyomozott a 2015-ig Tiborcz István tulajdonában álló Elios Innovative Zrt után. Összesen 35 projektet vizsgáltak 2011-től 2015-ig, és az Európai Bizottságnak megküldött, bizalmas jelentésükben súlyos szabálytalanságokra illetve összeférhetetlenséget bizonyító adatokra, érdekellentétre hívták fel a figyelmet, tudta meg a Wall Street Journal.

Ez utóbbi valószínűleg Hamar Endre, Tiborcz üzlettársa miatt merülhetett fel. Hamar csak 2014-ben szállt ki az üzletből, mikor is Tiborcz kivásárolta a korábban általa tulajdonolt, az Elioshoz kapcsolódó cégekből, illetve magából az Eliosból. Pár hónappal ezután került nyilvánosságra, hogy az OLAF nyomozást indított az Elios ellen, mivel fennállt a gyanú, hogy az Elios úgy nyert meg közvilágítás modernizálására kiírt pályázatokat, hogy azokon a többi pályázó nem, csak ő nyerhetett. Ehhez egyszerűen arra volt szükség, hogy a pályázati feltételek között szerepeljen olyan technikai kitétel, melyet egyedül az Elios tud teljesíteni.

2011 és 2015 között így a "testreszabott" pályázatok segítségével 39 projektet nyertek el, melyből csupán 16-nál voltak ők az egyedüli pályázók. Ez üzleti eredményeiken is meglátszott: míg 2012-ben még csak 201 millió forint adózás utáni nyereségük volt, ez a szám 2015-ben már 972 millió forint volt.

Kérjék vissza a pénzt, javasolja az OLAF
Mindezek miatt az OLAF azt javasolja a magyar hatóságoknak, hogy tereljék jogi útra az ügyet, az Európai Bizottságnak pedig azt, hogy kérje vissza azt a negyven millió eurót (12 milliárd 340 millió forint), melyet a projektek uniós támogatására kifizettek. Az OLAF ugyanis csak nyomozhat, jogi útra nem terelheti az ügyet - ezt csupán a magyar és uniós hatóságok tehetik meg.

A hírt sem az Elios Zrt, sem Hamar Endre nem akarta kommentálni. Tiborcz Istvánt egyelőre nem tudták elérni, és Orbán Viktor szóvivője sem reagált eddig az elhangzottakra.

2015-ben a magyar hatóságok már elindítottak egy nyomozást ugyanebben az ügyben, de 2016-ban a nyomozást ejtették. A magyar hatóságok nem válaszoltak a Wall Street Journal-nak, mikor az iránt érdeklődött, jelenleg hogy áll ez a nyomozás. Az Európai Bizottság Régiók bizottsága szintén lefolytatott egy belső ellenőrzést 2015-ben, ennek eredménye azonban nem nyilvános.

A Bizottság a jelentés kézhezvétele után először egyeztet a magyar hatóságokkal, majd ezután eldönti, milyen lépéseket tegyen. Szóvivője útján egyelőre annyit mondott: "A Bizottság zéró toleranciát képvisel az uniós pénzeket érintő csalásokkal szemben, és ugyanezt várja el a tagállamoktól is." Az OLAF feladata egyébként az uniós támogatásokkal szembeni csalásokat, a korrupciót és az uniós szervekkel szembeni félrevezetést vizsgálni.

Orbán szerint nincs szükség az unió pénzére
A nyilvánosságra hozott jelentés, és az abban foglaltak kellemetlenül érinthetik Orbánt, főleg, hogy egyes tagországok már eddig is azt szerették volna elérni, ha az alacsonyabb jövedelmű országoknak - köztük Magyarországnak - kevesebb uniós támogatást fizetnének ki.

A miniszterelnök egyébként épp a napokban beszélt arról a Magyar Rádióban, hogy magyarországnak nincs szüksége uniós pénzekre. "Lehetséges a magyar gazdaságot uniós pénzek nélkül is működtetni" - mondta még decemberben. - "A magyar gazdaság motorja ugyanis nem az uniós pénz, hanem a dolgozó magyar nép."

Magyarország a csatlakozás óta a nettó kedvezményezett tagállamok közé tartozik, azaz több támogatást kap az EU költségvetéséből, mint amennyit befizet. A magyar állam csak az elmúlt évben 4,5 milliárd euró uniós támogatást kapott, míg ő maga 131,9 millió eurót fizetett be. További adatokat az uniós be- és kifizetésekről itt és itt talál.

olaf.jpg
 
Bajnai visszaszólt Kovácsnak, lehet, hogy Orbán veje miatt bele kellett volna írni a pályázatba a „Ne hazudj!” és a „Ne lopj!” parancsát.

Bajnai a posztjában azzal vágott viszza a vádakra, miszerint az ő volt kormánya viseli a felelősséget az Elios által elkövetett visszaélésekért, hogy

talán valóban gondosabban jártunk volna el, ha a pályázatban feltüntetjük, hogy a pályázókra nézve kötelező a VII. számú parancsolat, a kormányszóvivőkre pedig a VIII. Persze azt gondoltuk elég, ha a Bibliában benne van…”

A hetedik a „Ne lopj!”, a nyolcadik pedig a „Ne hazudj!” a tízparancsolatban.

Bajnai Gordon

Az EU Csalásellenes Hivatala szerint a miniszterelnök egyik veje, Tiborcz István cége 2011-15 között szabálytalanul nyert el 12 milliárdnyi pályázatot. Az Orbán-kormány szerint ezért a pályázatot kiíró Bajnai-kormány a hibás.

Talán valóban gondosabban jártunk volna el, ha a pályázatban feltüntetjük, hogy a pályázókra nézve kötelező a VII. számú parancsolat, a kormányszóvivőkre pedig a VIII.

Persze azt gondoltuk elég, ha a Bibliában benne van…


„talán valóban gondosabban jártunk volna el, ha a pályázatban feltüntetjük, hogy a pályázókra nézve kötelező a VII. számú parancsolat, a kormányszóvivőkre pedig a VIII. Persze azt gondoltuk elég, ha a Bibliában benne van…”

A hetedik a „Ne lopj!”, a nyolcadik pedig a „Ne hazudj!” a tízparancsolatban.
 
Húha!

Most akkor a migráncsozás, sorosozás után jön a bajnaisozás?
nem unják még?
baromira átlátszó ám.
már én unom.
de nagyon.

Mikor fogják a saját tettükért felvállalni a felelősséget?

Bajnai közgazdász (tehát eleve ért a számokhoz) , ha megadták volna neki a lehetőséget nagy valószínűséggel rendbe rakta volna a gazdaságot, nem pedig "a gazdaság dübörög" (miközben az eü rohad) című politikai eposszal tömné a fejeket,...
 
Pearl,
na igen az Offshor cégeivel megmutatta közgadasági tudását !:rohog::rohog:
Gyula offshort cegei NEM csak a politikusoknak vannak
azok roppant hasznosak a haznal
azokat uzemeltetni es karbantartani egy mezei lakatos bajosan tudna
HA kozgazdasagi tudornak nem is ,DE nemi penz ismerettel rendelkezonek
ajanlatos lennie .
 
Rima , magam már megbocsájts elösször Bajnai elvtárs offshor dolgairól hallottam valamikor addig nekem arról fogalmam sem volt ! Igaz elég sok offshor szélmalom van az északi-meg a balti tengeren amit a Németek felépitettek , na akkor ugrott be mi is az az offshor :D. Igaz lehetne megirni , hogy a Kajmán szigetek , Delevár álam vagy a Jersey szigetekröl van szó ;). Igaz csak annak hasznos akinek elég pénze vagyon , mert egy egyszerü 2 tánc meg 3 faiskolás erdökerülönek nemjutt annyi morzsa a zsebébe , hogy azt oda kivigye . /igaz ez kérlek egy újfajta megnevezés/
 
Bajnai még létezik valahol?
Én már el is felejtettem, hogy volt.
Újra kell olvasnom:Mi volt a stabilitási program
Annyira emlékeztni vélek
Azt mondta egyenesen: lehet hogy fájni fog de kell
 
Persze, ahogy olvasom, elég jó helyen. A politikában sehol, ha erre gondolsz. Mit keresne ennél a töketlen, elcseszett ellenzéknél.
Most valakit túldicsérsz vagy a többit szidod?
Egyik a másik nélkül nincs (politikusok és szakemberek)
Még emlékszem arra is Bajnai nem politikusnak való.
Később már Ős is elismerte!
 
Rima , magam már megbocsájts elösször Bajnai elvtárs offshor dolgairól hallottam valamikor addig nekem arról fogalmam sem volt ! Igaz elég sok offshor szélmalom van az északi-meg a balti tengeren amit a Németek felépitettek , na akkor ugrott be mi is az az offshor :D. Igaz lehetne megirni , hogy a Kajmán szigetek , Delevár álam vagy a Jersey szigetekröl van szó ;). Igaz csak annak hasznos akinek elég pénze vagyon , mert egy egyszerü 2 tánc meg 3 faiskolás erdökerülönek nemjutt annyi morzsa a zsebébe , hogy azt oda kivigye . /igaz ez kérlek egy újfajta megnevezés/
Gyula ! offshort cege barkinek let neked -nekem ect.
azert vannak az ezeket uzemelteto bankok mert igeny van ra
abban azert biztos lehecc a szerencsevadasz eleg keves benne
a szamla vezeteses mar tobb mint egy jolkereso bankar bere

na most elballagok a repterre mert melegre koll menni
tudod az offshort bankok nagy hanyada is arrafele van
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,072
Tagok
615,630
Legújabb tagunk
LarryAspem
Oldal tetejére