120 méter mélyről kellett felhúzni az útról lerepült Mustangot

Nem telik el úgy hét, hogy ne legyen valamilyen óriási hülyeség vagy baleset, aminek egy Mustang a főszereplője. Az mostani különösen kiemelkedő, több szempontból is.

32432325_f35fbc4737804c69cb8b868629622b17_wm.jpg

Úgy döntött egy világoskék Mustang Boss 302 tulajdonosa, hogy elmegy autókázni Kaliforniában, ráadásul egy kanyonon keresztül, gyönyörű helyen. Ezért senki nem hibáztatja, élvezni akarta a napsütést, a káprázatos kilátást, na meg az autóját. Minden csodálatos lehetett addig a pontig, amikor az egyik kanyart nem tudta bevenni, majd 120 métert zuhant lefelé a hegyoldalon.

A 120 méter elolvasása után én is lehetetlennek tartottam, hogy a sofőr, illetve utasa túlélte a zuhanást, pedig de. Őket helikopterrel szállították el a helyszínről, és állítólag a sofőr megúszta az egészet pár zúzódással az arcán. Nem sokkal később már az autó megmentésén volt a sor, de az már nehezebben ment. Az először megkeresett cég nem is vállalta el a munkát, mondván nincsen olyan gépük, amivel ekkora távolságból kivitelezni tudnák a műveletet.

32433099_ffe6dcd7de13edc05b26f7b5f229605e_wm.jpg

Ezután jött a Pepe's Towing Service, akik már elvállalták. Másnap reggel hétre már a helyszínen is voltak a Hulk névre keresztelt monstrumjukkal, és a többi felszereléssel. Először egy drón segítségével bemérték a Mustang pontos helyzetét, majd lementek hozzá és két, egyenként negyvenöt és hetvenöt méteres kábel segítségével rögzítették az autót. Innentől Hulk gondoskodott róla, hogy a Mustang fel is jusson az útra.

Pár nagyobb fa és szikla okozott ugyan kisebb gondokat, de összességében simán fel tudták húzni az autót. Az, amit leírtam 2 bekezdésben valójában őrületes mennyiségű munkával járt, és szerencsére egy drón, illetve fejkamerák is rögzítették. Itt a Mustang-mentés videón.

Ezért szeretem ezeket a videó megosztó csatornákat, mert olyan csodákat meg érdekességeket nézhetek meg a világ minden tájáról, amikről korábban csak legfeljebb olvashattam.
 
*
Micsoda mázlijuk volt. Ezek után - bízom! - két születésnapot ünnepelnek. Az elsőt amikor megszülettek, s ezt a mostani időpontot, amikor túlélték ezt az őrületes balesetet.
 
És a biztosító ?
haaat az kerem attol fugg hogy mikent kotottek
merthat a Mustangokkal a nemtul tehetos ifjusag szaguldozik arrafele
amire egy teljeskoru biztositas 25 eves korig sacc/kb 1000 azaz cirka egyezer vagy tobb US dollar /ho
ezert altalaban ugy kotik hogy az okozott kart teritse csak ,tehat egyoldalu a biztositas
ebbol kifolyolag nem fog fedezni se helikoptert se korhazi szamlat dronos mentest meg plane nem
de errol ugye nincs informacio tehat nem tudhatjuk a tovabbiakat
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,803
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére