Hírek 13 éve szűnt meg a Malév – Volt, aki belebetegedett ebbe – Mi lett az egykori dolgozókkal?

Volt egyszer egy Malév. 13 éve már, hogy nincs nemzeti légitársasága Magyarországnak. Több százan vesztették el a munkájukat. De hol vannak most az egykori dolgozók?

Tizenhárom év telt el azóta, hogy 2012. február 3-án megszűnt Magyarország nemzeti légitársasága, a Malév. A vállalat csődje több száz alkalmazottat érintett, akik közül sokan kényszerültek szakmaváltásra vagy külföldi munkavállalásra. De vajon hogyan alakult az egykori dolgozók sorsa az elmúlt években?

A Malév utolsó napja
66 év működés után a Malév egyik napról a másikra beszüntette tevékenységét. A leállás híre sokkolta a dolgozókat és az utasokat egyaránt. Az utolsó menetrendszerinti járat Helsinkiből érkezett Budapestre, és a légiirányítók búcsúszavai sokak emlékezetébe beleégtek: „Reméljük, találkozunk – valami más név alatt.” Ez az optimizmus azonban nem vált valóra, Magyarországnak azóta sincs nemzeti légitársasága.

Fehérváry Géza, a Malév egykori főpilótája és üzemeltetési vezérigazgató-helyettese elmondása szerint a vezetőség tudta, hogy a légitársaság csődje elkerülhetetlen. A pilóták számára a csőd után az állásinterjúk sora következett, többen külföldi légitársaságokhoz szerződtek. Géza jelenleg egy svájci légitársaság pristinai bázisán dolgozik, havonta mindössze öt napot tölt Magyarországon. A Malév elvesztése számára olyan érzés volt, mintha egy szeretett személyt veszített volna el.

Egy légiutaskísérő útja
Petyerák Katalin
22 évig dolgozott a Malévnál légiutaskísérőként. Amikor Brazíliában tartózkodott a családjával, a csőd híre váratlanul érte. A Malév megszűnése után nem akart külföldre menni, ezért teljesen új karrierbe kezdett. Lakberendezőnek tanult, és ma már elismert szakemberként dolgozik, sőt, munkásságáért az Év lakberendezője díjat is elnyerte.

Kemenesi Mária, egy másik egykori légiutaskísérő, a Malév megszűnését egy közeli hozzátartozó elvesztéséhez hasonlította. Nemzetközi példák alapján remélte, hogy Magyarországon is gyorsan létrejön egy új légitársaság, de ez nem történt meg. Végül hét másik kollégájával együtt külföldi állásajánlatot kapott, és Svájcba költözött, ahol a mai napig légiutaskísérőként dolgozik.

A Malév megszűnése nemcsak munkahelyek elvesztését, hanem személyes tragédiákat is magával hozott. Sokan szétszóródtak a világban, távol a családjuktól, ami több válást és nehéz élethelyzeteket eredményezett. Fehérváry Géza szerint több egykori kollégája már nem él, és bár nem állítja, hogy ez közvetlen összefüggésben áll a csőddel, biztos abban, hogy az események negatív hatással voltak sokak életére.

1738710008991.jpeg
 
Háromszáz frankomat vittek el.
Decemberben a lakájmédia szerint a csőd veszély rémhír volt.
Pedig tudták a linkek. Még három nappal a csőd előtt is árultak
jegyeket.
------
A 70 éves SWISSAIR 24 évvel ezelőtt ment csődbe.
Még mindig nem heverték ki a tragédiát.
Itt legalább bíróság elé állították a felelősöket.
Persze rossz üzletkötések miatt nem lehetett
őket elítélni, de legalább meghurcolták őket az ország szeme előtt.

A LUFTHANSA vette meg őket aprópénzért. SWISS név alatt futnak.
 
Háromszáz frankomat vittek el.
Decemberben a lakájmédia szerint a csőd veszély rémhír volt.
Pedig tudták a linkek. Még három nappal a csőd előtt is árultak
jegyeket.
------
Tenyleg nem szeretnek senkit vedeni, nekem nem inegem nem gatyam a MALÉV, deeeeeee...
Egy cég ha felszamolasi helyzet, vagy csodeljaras felé kozeledik, barmennyire tisztessegtelennek is tunik kivulrol, torvenyileg nem engedheti meg maganak annak bejelentése elott a nyilvanossagot!

Ha akar harom nappal a csöd elott is kiszivarog, az a cég hitelezoinek a becsapasat jelenti!
Le fogjak rohanni a ceget a hitelezok, esély nem lenne egy csődeljaras esetén a cég fizetokepességét helyreállitani, lehetetlen lenne elkerulnmi a felszamolast!

A gazdasagi torvenyek a hitelezoket vedik ebben az esetben!
Számukra ad védelmet az, hogy vaklaji nem juthat esetleg bennfentes informaciokhoz, ezzel kivetelezett helyzetbe hozvas magat a tobbi hitelezovel szemben.

Szoval ez nekunk ugyfeleknek nem igazan jo, de a gazdasag mukodese érdekében létezik a szabalyzas!

A csodbuntett az egyik leginkabb buntetendo a gazdasagi jogban!
 
Igen, Eddy, de akkor miért szavazzátok meg ezt a hazug társaságot?

Hazudtak éjjel-nappal, csaltak, loptak ..., és igaz, ez egy kormánytisztviselőnél is büntetendő.

Buda-Cash-botrány

1738761565754.png

1738761008629.png

Questor
1738761465224.png

1738762014170.png

Ha ezt egy nem kedvetekre való kormány teszi, akkor már ott lenne a sok fideszes szavazó a placcon?

19 éve hallgatjuk a gyurcsányozást, az elq..tuk dumát, a hazudtak éjjel-nappal szöveget.

Nem gondolod, hogy Orbánék elq...ták, de nagyon?

Emlékszel a Sukoro-ügyre? A Császy-Tátrai párost még börtönbe is küldték egy létre nem jött ügylet miatt.
1738762390585.png

1738762454764.png

Nem tettek semmit a Malévért, mert nem érte meg a csókosaiknak (pl. Csányinak).
Most eladják az országot a fenekünk alól - lásd pl. fővárosi nagyobb pályaudvarok, és a hozzájuk tartozó területek.

1738762599378.png

1738762702801.png

Nem "balos" újságok és nyilatkozók.
Meghallgatnám Nemere úr és más fideszes véleményét is az ügyben.
 
Igen, Eddy, de akkor miért szavazzátok meg ezt a hazug társaságot?

Hazudtak éjjel-nappal, csaltak, loptak ..., és igaz, ez egy kormánytisztviselőnél is büntetendő.

Buda-Cash-botrány

Csatolás megtekintése 2044452

Csatolás megtekintése 2044449

Questor
Csatolás megtekintése 2044451
Csatolás megtekintése 2044456

Ha ezt egy nem kedvetekre való kormány teszi, akkor már ott lenne a sok fideszes szavazó a placcon?

19 éve hallgatjuk a gyurcsányozást, az elq..tuk dumát, a hazudtak éjjel-nappal szöveget.

Nem gondolod, hogy Orbánék elq...ták, de nagyon?

Emlékszel a Sukoro-ügyre? A Császy-Tátrai párost még börtönbe is küldték egy létre nem jött ügylet miatt.
Csatolás megtekintése 2044457
Csatolás megtekintése 2044458

Nem tettek semmit a Malévért, mert nem érte meg a csókosaiknak (pl. Csányinak).
Most eladják az országot a fenekünk alól - lásd pl. fővárosi nagyobb pályaudvarok, és a hozzájuk tartozó területek.

Csatolás megtekintése 2044459
Csatolás megtekintése 2044460

Nem "balos" újságok és nyilatkozók.
Meghallgatnám Nemere úr és más fideszes véleményét is az ügyben.
Látod ezért nem szivesen szolok én hozza semmihez ujabban!
Teljesen mindegy mi merul fel jön a letámadás.
Amit leritam, az egy szakmai érvelés volt.
A tobbit én rátok bizom!
Csodálkozol még miért van az, hogy sokan nem mennek bele politikai vitakba, egyszeruen azert mert értelmetlen!
Mert még az egyszeru szakmai jellegu megjegyzesekkel is elkezditek lengetni a csatabárdot, és jonnek a gunyos tgárgyszerutlen megjegyzések!
 
Azt írtad: bennfentes információ tilalma, a hitelezők védelme, csődbüntet - ezekre reagáltam.

Bizonyítottam, hogy Orbánék ilyen cselekményt is végrehajtottak.

S nemcsak a Questor dőlt össze - eltűnt a nyugdíjpénztárak pénze is, ahogyan a katonák megtakarításai is a Buda-Cashtől.
Te tudod, hol van az 1,8 milliárd forint, amit átutaltak, de nem érkezett meg?
(S milyen picike összeg ez ahhoz képest, amit azóta loptak ki az államkasszából!)
Azt látod, hogy csak azt "mentik meg", amiből pénzt tudnak csinálni? (lásd Malév esete)

S az sem jogos a részemről, hogy részrehajlónak tituláljam a fideszes szavazókat, akik tálcán nyújtják át az országot ezeknek a semmirekellőknek?

Én nem írtam Eddy, hogy te fideszes vagy, de továbbléptem arra, kinek köszönhetjük, hogy még mindig könyégig turkálnak a nemzeti vagyonban a fiúk.
Ki tapsol nekik?
Ki segíti hozzá ezeket a felkapaszkodott gátlástalanokat?

A fideszesek, pártkatonák (Pócs János, Lázár, Semjén, Deutsch, Kövér és haverjaik) valamint a FIDESZ SZAVAZÓK!!!

Akinek nem inge, ne vegye magára.
 
Ket olyan cegnel is érdekelt voltam, ami elobb csod, aztan felszamolas sorsara jutott.
Az egyik esetben az SZDSZ egyik prominense volt a felszamolo.
A masikban egy szocialista zoldbaro kegyence.

Ennek ellenére nem az SZDSZ-t és a szocialistakat hibaztatom a visszaelesekert amik a felszamolas kozben tortentek!
 
Nem egyről beszélünk.

Ha ott, annál az elszámolásnál törvénytelen történt, akkor igenis, azokat hibáztatni kell - névvel, címmel - akik ezt elkövették.
És, ha bűncselekmény, irány a bíróság!

Engem nem érdekel, ki SZDSZ-es vagy MSZP-s - mint írtam, a politikai pártok tagságának 99%-a szerintem karrierista, akik arra használják a párttagságukat, hogy hatalmat, pozíciót, befolyást nyerjenek.
S ezt egymás között elrendezik, ha gond van, egymás fenekét védik, cserébe a sajátjuk védelméért.

Ha ez csodaember éppen szocialista, ugyanúgy lapátra kell tenni, mint a fideszest, vagy szdszest, jobbikost, horthistát, stb.
Így a neve érdekel annak, aki átlépi a határt.
De csak maszatolást látok minden téren.

A gondom azzal van, hogy a fideszes szavazókórus elnéz affölött, hogy a legfőbb ügyész és vele a bíróságok már nem képeznek független hatalmiágat, kormányirányítás alatt vannak.

Így a sukorói telekcsere érintettjei (bár létre sem jött!!) börtönbe kerültek, míg Orbánék szabadon garázdálkodnak!!!!

Ezt támogatják a szerintem meglehetősen alulkulturált, tisztességtelenül részrehajló fideszes szavazók!
Fizetnék a köpcöst és a kompániáját a saját pénzükből, nem szólnék!
 
Utoljára módosítva:
Nem egyről beszélünk.

Ha ott, annál az elszámolásnál törvénytelen történt, akkor igenis, azokat hibáztatni kell - névvel, címmel - akik ezt elkövették.
És, ha bűncselekmény, irány a bíróság!

Engem nem érdekel, ki SZDSZ-es vagy MSTP-s - mint írtam, a politikai pártok tagságának 99%-a szerintem karrierista, akik arra használják a párttagságukat, hogy hatalmat, pozíciót, befolyást nyerjenek.
S ezt egymás között el rendezik, ha gond van, egymás fenekét védik, cserébe a sajátjuk védelméért.

Ha ez csodaember éppen szocialista, ugyanúgy lapátra kell tenni, mint a fideszest, vagy szdszest, jobbikost, horthistát, stb.
Így a neve érdekel annak, aki átlépi a határt.
De csak maszatolást látok minden téren.

A gondom azzal van, hogy a fideszes szavazókórus elnéz affölött, hogy a legfőbb ügyész és vele a bíróságok már nem képeznek független hatalmiágat, kormányirányítás alatt vannak.

Így a sukorói telekcsere érintettjei (bár létre sem jött!!) börtönbe kerültek, míg Orbánék szabadon garázdálkodnak!!!!

Ezt támogatják a szerintem meglehetősen alulkulturált, tisztességtelenül részrehajló fideszes szavazók!
Fizetnék a köpcöst és a kompániáját a saját pénzükből, nem szólnék!
Amit leirsz, az sajna csak sallang!

A valosagban, abban a valosagban ahol ma az emberek élnek, dolgoznak - és nem csak magyarorszagon - a legjobb ugyvedek hada támogatja egy felszamolo donteseinek a "jogszeruseget"
Ha egy uzemrészt elad a felszamolo, azzal a hitelezok erdekeit képviseli.
A bibi akkor van, ha egy 80 milliora értekelt uzemrész kerul 800 millioert eladasra.
Aminek a vetelara sosem érkezik meg a felszamolo pénztárába!
Aztan kiderul, hogty par nappal az ertekesites utan a vasarlo ceg is felszamolas alá kerult.
Ennek ellenére a felszamolo zsebebe kerul 40 millio, mivel az általa értékesitett dolgok 5 szazaleka a felszamolot illeti!
A tiz szazalek eloleg masik resze dolgozoi kovetelések kielégitésere lett forditva, és nem volt az az ujsagiro, aki ki merte volna venni a dolgozok zsebebol azt a penzt!
De hosszan tudnam sorolni hidd el!

Egyik esetben a lebetegedett munkaugyis helyet kellett átvennem, mélyen benne voltam!
A masik soran informatikusként és kontrollerként gyakorlatilag mindenbe belelattam!

A torveny az torveny, az ugyved az ugyved, és a jo ugyved tudja, zhogy meddig!
De egy felszamolasi eljarasban nem nagyon van olyan szemely a felszamolobiztoson kivul, aki jol jar, és legalabb egy reszehez hozzajut a kovetelésének!

Ugyan ez meg faramucibb a penzvilagban, ahol egyx befektetoceg kerul felszamolasi helyzetbe!
A vilag legegyszerubb dolga letisztességtelenezni a másikat!
A megoldast nem latom abban amit leirsz, csak a duhot érzem ki belole!
 
Egy esetet irok le, de a tobbi se kulonb.

A szonyeg szelere rendelt engem meg a munkastanacs vezetojet a felszamolo.
Fekete kalap, fekete ruha, hatalmas pajesz...
- Nezzek, a dolgozok kedden delelott 9 és 12 kozott átvehetik a jarandosagukat! Alairjak az átvételi elismervenyt és ezt az ivet..
és elenk rakott egy gépelt papirt, amin a dolgozo lemond a vegkielégitesrol. A ceg dolgozoi tobbsegeben 15-20-25 éve dolgoztak a vallalatnal.
Komoly osszeget jelentet - volna - a vegkielégites, és az a torveny szerint jar is nekik, de csak abban az esetben, ha a ceg vagyontargyainak eladasabol azt a felszamolo ki tudja elégiteni. Csak nezegtunk egymasra a sraccal, a mujnkastanacs vezetojevel, ha tudott volna szolni tuti azt mondja, hogy ha Ő ezzel áll a kollegai elé, azok biztos meglincselik.
Aztan a manus folytatta:
- Termeszetesen jarnak azok az osszegek amikre a dolgozok szamitanak, de arra szinte nincs esely, hogy annyi penz be fog folyni, hogy opket is kielegitsuk.
Ugy hogy mindenki dontse el magaban alairja-e, ebben az esetben a tobbi pénz kifizetésre kerul kedden, vagy vár, hogy hatha lesz elég pénz.

Nem tudom ki volt mar olyan helyzetben hogy felszamoltak alola a céget!
Az ember amugy is a padlon van! Raadasul egy ilyen jatek kiveszi a zsebebol a szamolt jaradek háromnegyedet!
A maradekbol tartsd el a csaladot meg magad!

Iszonyu erzes!
Napokig targyaltunk a vasasszakszervezet ugyvedeivel, de torvenyileg nem volt megtamadhato a dontes!
Most akkor az a szemet aki ezt elfogadja?

Azota egyebkent annyi változott, hogy megváltozott a kielégitesi sorrend.
Az elso helyekre a dolgozoi kovetelések kifizetése kerult.
De a nalunk dolgozok - meg én!! - ezt mar bachatjak :(
 
Egy olyan tortenet ami szinten nem kitalalt. A magyarazat arra, miert is elnek a szegeny roma csaladok egyik naprol a masikra.
Amikor felszamoltak a ceget, jo 1 évvel rá osszefutottam egy regi kollegava, segedmunkas volt mar vagy 25 éve.
Kérdem tole, hogy talalt valamit azota?
- Hat ecsém, összekapartam a kis agyam, oszt ugy gondoltam, hogy befektetem amit adtak anno!
- Na mondom - kicsit csodalkozva, mert egy irni olvasni alig tudo manus volt- Aztan mibe fektetted.
- Tudod ecsem van énnekem harom nagy lakli fiam! A kisebbik is akkora mint egy konyhaszekreny. Ugy hogy kiadtam kolcsonbe kamatra a penzecsket, jobb ha nem kerded mekkora kamatra, aztan mikor jon a fizetés ideje elkuldom a pénzért a gyereket. Vegre veszem valami hasznuka! Azota mar nekem is van autom!

Szoval igy ment ez nem is olyan regen!
 
Orban kirugta ano a Ferihegy 2 epitesebol a canadaiakat. Poton 20 milliardjaba kerult a nemzetkozi birosag itelete alapjan az orszagnak.
A Malevnel jol pofara estek,mert ugy gondoltak hogy a ceget leirjak es mas neven masnap ujra indulnak, az amcsik belekoptek a levesebe mert az osszes Malev gepet haza azaz Usaba rendeltek.
Sokan azt se tudtak hogy a matrica a repcsin az a magyar mert ugye egy magyar tulajdonba levo gep se volt. Ma se igen lenne csak most majd az oroszok vagy a kinaiak fogjak felszetapolni ha ujra belevagnak ebbe az uzeletbe.
Utasokat dolgozokat utazasi irodaknak reszben fizettek ki, van akinek meg mindig tartoznak.
Az uj elinditasahoz a felvett jegyarak pl CANADABOL ES USA AUSZTRAIA sokan akar 1 evre elore megvettek a jegyet mert keves kozvetlen jarat volt es sok ember nem birta az atszallassal jaro +akar 6-8 oras varakozast +10-12 oras utazast valamelyik nagy varos repteren. so igy egy napos utakat.
A gargorol, az emberek fizeteserol stb koltsegek szallodak a szemelyzetnek majd-ra maradt a rendezesuk.
Szerintem ha pavatancos lepest tesz ujbol nincs kizarva a letezesunket teszi kockara. A repter a polgari repules is katonai repulest is jelent ha ugy hoza az elet. A fenekuket foldhoz verik oromukbe majd a szomszedaink a Eu partnereink a NATO partnerek ha az en joslatom jon be.
 
Annyit pontositanek, hogy a MALEV valoban egy usa lizigcegtol bérelte a gépeket, de azoknak az europai bazisuk irorszagban van.
Ugy hogy a malev berelt utasszallitoi az irorszagi Shannon légibazisra kerultek vissza a cég feoszamolasa utan, aztan persze azota már más orszagok légivallalatai berlik oket, ugy hogy jarjak a vilagot.

Az uj magyar vagy reszben magyar légitársaság 2025-ben lett bejegyezve.
Ma mewg foleg Magyarorszag - Kina utvonalon repul, most elso korben csak áruszallitas as profiljuk, de tervezik szemelyszallitas beinditasat is.
Amiben nagyon más, az foleg az, hogy a geppark nem Boeingekbol áll, hanem europaban gyartott Airbus A330 tipust preferaljak.

Varga Gábor ügyvezető egy 2022-es interjúban arról beszélt, hogy kínai háttérrel bírnak, legfontosabb céljuk pedig a Kína–Európa közötti legstabilabb és legmegbízhatóbb légi híd biztosítása folyamatosan bővülő légi kapacitásokkal.
 
A templomba kell menni hinni. Usa azonnal kivonta Mo-rol az osszes Malev gepet. 2 maradt ami szereles alatt a hangarba volt.
Gondolom nem mondja senki hogy egybol Usaba ment minden gep hisz egyreszuk nem ocean jaro hanem a Eu es a kornyeken kozlekedtek. Ir orszag megbizhato partner volt es most is az.
A Malev matricas gepeket mind elvittek lenyegtelen a tipusa a gyartasa .
A lotto fonyeremenyem lenne ilyen biztos,hogy jo a feltetelezesem Kina es Putyin gepei fognak menni a magyarok meg megtorolhetik a szajukat.

Utoljára módosítva:
Tegyük hozzá hogy milyen szép nagy siker volt visszavásárolni az oroszoktól orbánéknak... azért kiváncsi lennék hogy azokat kárpótolták-e végül is akiknek még eladták az utolsó másodpercig is a jegyeket olyan járatokra is amiről tudták hogy nem is lesz már...
 
Tegyük hozzá hogy milyen szép nagy siker volt visszavásárolni az oroszoktól orbánéknak...
Milyen oroszoktol ?????

azért kiváncsi lennék hogy azokat kárpótolták-e végül is akiknek még eladták az utolsó másodpercig is a jegyeket olyan járatokra is amiről tudták hogy nem is lesz már...
NEM senkit sem karpotoltak
igy is A Malév összesen 170 milliárd forintos tartozást halmozott fel, s hagyott maga után.
 
Amit leirsz, az sajna csak sallang!

A valosagban, abban a valosagban ahol ma az emberek élnek, dolgoznak - és nem csak magyarorszagon - a legjobb ugyvedek hada támogatja egy felszamolo donteseinek a "jogszeruseget"
Ha egy uzemrészt elad a felszamolo, azzal a hitelezok erdekeit képviseli.
A bibi akkor van, ha egy 80 milliora értekelt uzemrész kerul 800 millioert eladasra.
Aminek a vetelara sosem érkezik meg a felszamolo pénztárába!
Aztan kiderul, hogty par nappal az ertekesites utan a vasarlo ceg is felszamolas alá kerult.
Ennek ellenére a felszamolo zsebebe kerul 40 millio, mivel az általa értékesitett dolgok 5 szazaleka a felszamolot illeti!
A tiz szazalek eloleg masik resze dolgozoi kovetelések kielégitésere lett forditva, és nem volt az az ujsagiro, aki ki merte volna venni a dolgozok zsebebol azt a penzt!
De hosszan tudnam sorolni hidd el!

Egyik esetben a lebetegedett munkaugyis helyet kellett átvennem, mélyen benne voltam!
A masik soran informatikusként és kontrollerként gyakorlatilag mindenbe belelattam!

A torveny az torveny, az ugyved az ugyved, és a jo ugyved tudja, zhogy meddig!
De egy felszamolasi eljarasban nem nagyon van olyan szemely a felszamolobiztoson kivul, aki jol jar, és legalabb egy reszehez hozzajut a kovetelésének!

Ugyan ez meg faramucibb a penzvilagban, ahol egyx befektetoceg kerul felszamolasi helyzetbe!
A vilag legegyszerubb dolga letisztességtelenezni a másikat!
A megoldast nem latom abban amit leirsz, csak a duhot érzem ki belole!
A rossz megoldást pártolod most is? Elmagyarázod nekem, miért megy úgy, ahogy.
A te megoldásod?
Vagy így van jól? Törődjünk bele?
Ebbe is?

Közben azok isszák a levét, akik a legkevésbé tehetnek az egészről, és a háttérben lévők gazdagodnak rajtuk.

Miért ne lennék dühös, ha látszólag sirdogálsz azon, hogy rossz, ugyanakkor elmagyarázod nekem, hogy ez így van jól?
 
Behalok ettől a folyamatos maléves nosztalgiázástól. Az egyik legjobb álláshelyek egyike volt a nyolcvanas években az odaejtőernyőzött komcsiknak. De a legrosszabb választása az utasoknak. Drága és nyegle személyzettel, még az Interfluggal is szívesebben utaztunk a nyolcvanas években is. Pedig nekik még IL-18-ok repültek amikor nekik már volt TU-134. Csak éppen a szikkadt szendvicsből is kilopták a szalámit. Hogyne zokogtak volna amikor kikapták alóluk...csak az utasok nem sírják vissza. Igaz az nekik sose volt. Állami gondozottak voltak, míg csak létezett. A rendszerszintű csomagfosztogatásról nem is beszélve. Az is Malév know-how volt!
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss üzenetek

Friss profil üzenetek

pepistoyan wrote on Reginka77's profile.
Thank you, thank you very much for your help.
I am very happy to finally have this model.:)

Greetings from Bulgaria
Tisztelt Canadahun Rendszergazda! Szeretném megváltoztati a fiókomhoz tartozó bejelentkezési email címet, mert a jelenleg használt, munkahelyi email címem hamarosan megszűnik. Segítségüket előre is köszönöm. Üdvözlettel, Törőcsik András
littlejoe wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék jónéhány fantasztikus könyvet feltenni mp3-ban,hogy a Canadahun felhasználóinak minnél egyszerűbben elérhetők legyenek.Mit javasolnál?
Köszönöm... :)
Peet8107 wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta. Szeretnék én is hozzáférni a legális ebook-hoz de nem találom azt a topicot
Előre is köszönöm
alcsút wrote on Jaszladany's profile.
A nejem miatt köszönettel jövök.

Statisztikák

Témák
38,549
Üzenet
4,903,723
Tagok
621,776
Legújabb tagunk
TothRekaa
Oldal tetejére