14-szer nyerte meg a lottó főnyereményét ezzel a trükkel. El is tiltották a játéktól

Másnak is sikerülhet?​


Stefan Mandel egy román közgazdász, aki éveket töltött azzal, hogy találjon egy olyan módszert, amivel mindig megnyerheti a főnyereményt. Első körben a rendszer gyengéjét játszotta ki, ugyanis rájött, hogy egy bizonyos főnyeremény felett, már megéri megjátszani az összes lehetséges kombinációt. Ehhez persze ki kell számolni, hogy mi mennyiből jön ki, és nem keveset be is kell fektetni.


Először barátok segítségével alkalmazta a módszerét Romániában, és 5.5 milliót költött lottószelvényekre. Persze elvitte a főnyereményt, és 1 millió forint haszna lett belőle. Ebből Ausztráliába költözött.


Ott tovább fejlesztette módszerét, és megalkotott egy számítógépekből és nyomtatókból álló rendszert, amik kitöltötték az összes szelvényt. 12-szer nyert a lottón, mire megváltoztatták a szabályokat úgy, hogy ne lehessen tömegesen felvásárolni szelvényeket és azokat géppel kitölteni.


Ezután az USA-ban kereste meg azokat a lottókat, ahol a nyeremény túlment az összes kombinációba való befektetésen. Egy céget is létrehozott és több embert alkalmazott, akik a szelvényeket nyomtatták ki.


Az összes lehetséges nyereményt elvitte 7 millió szelvénnyel. Az akkori szabályoknak megfelelően mindent legálisan csinált, de mégis pereskedés lett belőle. Azóta az USA-ban is mindenhol betiltották a férfi módszert, és valószínűleg a legtöbb országban.

lottozo.jpg
 
Akkor ott nem csak a szerencsén múlott a nyerés.
Itthon vannak ezek a 90/5 és tsai lehet próbálkozni...:D
 
Egy fiatalkori barátnőm feleségül ment egy "selfmade millionär-hez" aki szenvedélyes lotto-játékos volt amit titkolt a nyilvánosság elött de mivel a nagy mennyiségű lottószelvény kitöltéséhez technikai segítségre volt szüksége kiszivárgott.

Az érdekes az volt a dologban, hogy nem németországi lottókkal játszott hanem Spanyol és az ördög tudja milyen országbélivel, mert ott ugyan azon összegér több szelvényt tudott vásárolni. Az időközben elhunyt milliomos, annál szorgalmasabban játszott minél rosszabban mentek az üzletei.

A szerencsének kell néha egy esélyt adni, ezért nem ítélek el minden lottójátékost, de
minél gyakrabban játszik az ember annál valószínűbb, hogy veszít nyerés helyett.

(Elfelejtettem megemlíteni, hogy a volt milliomos örökösei adósságot örököltek és ebben a lotto is hibás lehetett)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,419
Tagok
615,653
Legújabb tagunk
Nikig
Oldal tetejére