15 millió kanadai dollár óvadékot ajánlottak a Huawei pénzügyi igazgatójáért

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Tizenöt millió kanadai dollár (3,2 milliárd forint) óvadékot ajánlottak a Huawei Kanadában letartóztatott globális pénzügyi igazgatójának az ügyvédei, írja az MTI.

Az amerikai kérésre elfogott kínai menedzser ügyében illetékes vancouveri törvényszék anélkül, hogy döntést hozott volna az óvadék megállapításáról, vagy elutasításáról, ülését elnapolta keddre.

Az összeget a 46 éves Meng Van-csou hétfői meghallgatásán nevesítették védői. A kínai menedzser egyik ügyvédje, David Martin már a pénteki meghallgatáson is azzal érvelt, hogy védencénél nem áll fenn szökésveszély.

Az Egyesült Államok és John Gibb-Carsley kanadai ügyész azonban arra kérte pénteken a vancouveri bíróságot, hogy ne engedje szabadon a kínai menedzsert, mert a Huawei alapítójának lányaként jelentős pénzügyi háttérrel rendelkezik, s fennáll a szökés veszélye. A kanadai CBC úgy tudja, hogy Mengnek hét útlevele van.


A kínai távközlési óriásvállalat pénzügyi igazgatóját december 1-jén tartóztatták le, amikor egy Hongkongból érkező repülőgépről átszállt Vancouverben. Az Egyesült Államok ügyészsége azzal vádolja a Huawei globális pénzügyi igazgatóját, hogy a Skycom nevű hongkongi fedőcégen keresztül üzletelt 2009 és 2014 között Iránnal, s így megsértette a Washington, illetve Brüsszel által elrendelt büntetőintézkedéseket. Az Egyesült Államok a menedzser kiadatását követeli.

images
 

udvarfy

Állandó Tag
Állandó Tag
Ismereteim szerint nemsértette meg sem az UN sem pediglen az EU szankciokat !!
Ez egyszerüen eröfitogtatása Amerikának értsd a mai politikai vezetésnek , aztán mi is lesz ha Kina hasonlóan jár el ?? Akkor meg majd a III. világháború ?? Vagy .
 

prominor

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha Kanada is beáll a sorba azok után ahogy az amerikai adminisztráció semmibe vette jó néhányszor az utóbbi időben..... Akkor innentől Kanada is csak a szavak országa lesz... Mert az, hogy az üzleti érdek vezérli a politikát egyértelmű. de amikor már a szabadságjogokat is, az bizony már a törvényesség vége..
Ugyanis a túszszedés mindenütt a világon terrorcselekménynek számít.. Ez pedig teljesen nyilvánvalóan az...Amerika szeretne egy gazdag kínai túszt, akiért váltságdíjat fizetnek... De majd kiderül Kanada be meri-e vállalni, hogy Ő szedje be óvadék címén...
 
Utoljára módosítva:

FLAMINGO

Ne kérj hozzáférést! Ha jár, a rendszer ADJA.
Fórumvezető
Kormányos
Ismereteim szerint nemsértette meg sem az UN sem pediglen az EU szankciokat !!
Ez egyszerüen eröfitogtatása Amerikának értsd a mai politikai vezetésnek , aztán mi is lesz ha Kina hasonlóan jár el ?? Akkor meg majd a III. világháború ?? Vagy .
A cikk Washingtont említi és nem New Yorkot, így szerintem USA törvényről van szó.
Akkor pedig én sem értem, hisz tudtommal a Huawei se nem USA, se nem EU cég, így nem találom a jogalapot.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Ha Kanada is beáll a sorba azok után ahogy az amerikai adminisztráció semmibe vette jó néhányszor az utóbbi időben..... Akkor innentől Kanada is csak a szavak országa lesz... Mert az, hogy az üzleti érdek vezérli a politikát egyértelmű. de amikor már a szabadságjogokat is, az bizony már a törvényesség vége..
Ugyanis a túszszedés mindenütt a világon terrorcselekménynek számít.. Ez pedig teljesen nyilvánvalóan az...Amerika szeretne egy gazdag kínai túszt, akiért váltságdíjat fizetnek... De majd kiderül Kanada be meri-e vállalni, hogy Ő szedje be óvadék címén...

Kritika az van , de ha nem tudod mi az ovadek akkor nem kell irni rola.
Az ovadek biztositekot ad arra hogy ha kiengedik nem lep le. Aki leteszi az ovadekot az vissza is kapja a targyalas napjan amin a vadlott megjenik.
Szoval nem a canadaiake az ovadek.
Amennyiben lelep akkor elvesziti az ovadekot az aki letette.
Az osszeg a gyanusitasnak megfeleloen milyen fajsulyu az ugy hatarozzak meg.
Milliardos uzletet kotott ugy hogy az embargot megsertette.
Sajnalom ,hogy egy NAto orszag tagja nem az erdekeben velemenyeztek, hanem egy olyan orszagot vedtek aki szivesen a III.vh ki is robbantana.
Se Kinara se Iranra ti nem szamithattok mert egy brusszeli amcsi megallapodast el kene fogadnotok.
MItol ilyen szimpatikus nektek a diktaturaba levo orszagok, miert szimpatizaltok veluk? talan megszokasbol?
 

prominor

Állandó Tag
Állandó Tag
Azt mondják ne bántsd a politikusokat mert Ők is tisztességes emberek maradtak volna ha nem választjátok meg..
Ugye nem az a képlet, hogy vannak a grál lovagok, meg a csupa rossz fiú?
Tudtommal Kanada nem EU tag.. Az, hogy Amerika valakire ferdén néz, vagy ürügyet keres a gazdasági előnyének biztosítására (atomfegyver Irakban, Iráni vegyi támadás, a Szkripál űgy, ukrán provokációk etc lehet sorolni) még nem írhatják felül a törvényességet, különösen egy jogállamiságára büszke országban.. Maga az őrizetbevétel is megkérdőjelezhető, de a fogvatartást fenntartani az bizony nem összeegyeztethető azzal a képpel amit Kanada láttatni szeretne magáról...
Pontosan tudom mi az óvadék, amiről írtam semmi köze az óvadékhoz...
S remélem nem úgy van, hogy errefelé vannak akiknek fogalmuk sincs a demokráciáról, a tisztességről, arrafelé meg akik mindig tudják a tutit... meg a hibátlanok..
A politikusok a világon mindenütt egyformák, csak van ahol nagyobb a választék...
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Ugy gondolod hogy egy ilyen "nagy kutyat" lekapcsolnak artatlanul? Nem bemondasra megy mint az ultiba ha valakit lekapcsolnak.
Usa azonnal ker is ki, miert is ?-mert o a ma szuletett barany?
Merget vehetsz ra hogy Canadaba demokracia van. Soha nem volt diktatura se komunizmus se semmi hasonlo.
Az sincs kizarva hogy az Intelpol ill. masok is kerestetik az uri /embert/ not/.
A konkret okok is kifognak derulni, sok mindenre alkalmas a telefon ha az ugy van programozva.... lehet fantazialni ,en biztos vagyok benne, hogy konkret vadak vannak amiket nem az ujsagirokkal fognak megosztani azonnal.
 
Utoljára módosítva:

udvarfy

Állandó Tag
Állandó Tag
Természetesen lehet programozni a telefonokat , hasonlóan mint a kötelezö "hátsó kapukat" csak azért , hogy az NSA minden további nélkül beléphessen ! Nem is tudom ki is hallgatta le Merkel asszony mobil telefonját ! Egy igaz az nem Putyin volt :rohog::rohog:
 

prominor

Állandó Tag
Állandó Tag
Ugye Trudeu azt mondta ez nem politikai ügy, de felesleges szépítgetni ezt benézték, s csak vesztesen kerülhet ki belőle Kanada.. Kivéve ha engedi elutazni a fogvatartott kínai menedzsert, aki csak gazdag, okos, s a cége világviszonylatban komoly tényező, hisz nem véletlen hogy Ausztrália is inkább kötbért fizetett nekik az elállt szerződés miatt..
Na meg a demokrácia és a tisztesség nem egymást fedő fogalom..
 

egat

Kitiltott (BANned)
egy kis elözmény a cikkhez ...

"Kína sok szempontból stratégiai riválisa az USA-nak és ez túlmutat a gazdasági érdekeken, itt már geopolitikai rivalizálásról van szó. Jelenleg még az Amerikai Egyesült Államok tűnik erős pozícióban lévő országnak, amely megpróbálja Kínát visszakozásra kényszeríteni. "

mégis mintha kínai kézben lennének az USA állampapírok és nem Kína lenne eladósodva az amerikaiaknak.
 
Oldal tetejére