1848. március 15-én történt

Március 15. a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja, az 1848-49-es polgári forradalom és szabadságharc kezdete. Munkaszüneti nap 1989-ben volt először, s 1990 óta hivatalos nemzeti ünnep. Március 15. a magyar sajtó napja is annak emlékére, hogy 1848-ban ezen a napon nyomtatták ki a magyar sajtó első szabad termékeit.

A pesti Ellenzéki Kör, a fiatal értelmiségiek radikális csoportja március 5-én aláírásgyűjtő mozgalmat indított a pozsonyi diétán Kossuth Lajos által két nappal korábban beterjesztett felirati javaslat támogatására. Ez többek között a közteherviselés, a politikai jogegyenlőség, a népképviselet és a független kormány megteremtését követelte. Erre március 19-én, a József-napi vásáron került volna sor, amit francia mintára reformlakoma követett volna Rákos mezején. Itt akarták ismertetni a javaslat alapköveteléseit forradalmi jelszavakká tömörítő Tizenkét pontjukat is, amelyet Irinyi József öntött formába. Március 14-én este azonban megérkezett Pest-Budára az előző napi bécsi forradalom híre, és a Pilvax kávéházban összegyűlt ifjak cselekvésre szánták el magukat.


Március 15-én reggel Petőfi Sándor, Vasvári Pál, Jókai Mór és Bulyovszky Gyula megváltoztatta a diétához intézett Tizenkét pont bevezetését, s politikai fellépésüket indokoló kiáltványt fogalmazott meg. A pontok szövegét a politikai röplap műfajához igazították, két pontot összevontak, és a szövegbe bekerült a politikai foglyok szabadon bocsátásának követelése. Ezt a kiáltványt olvasták fel a Pilvax kávéházban gyülekező ifjaknak, majd Petőfi elszavalta két nappal korábban írott, a március 19-i reformlakomára szánt költeményét, a Nemzeti dalt.

Ezután Petőfi és mintegy tíz társa a szemerkélő esőben elindult a Pilvaxból az egyetemre. Előbb az orvoskar hallgatóihoz, majd velük a politechnikum diákjaihoz, azután pedig együttesen a jogászokhoz vonultak. Minden helyszínen elhangzott a kiáltvány és a Tizenkét pont, Petőfi pedig elszavalta költeményét. A jogászok és az utca népének csatlakozásával mintegy kétezresre duzzadt, egyre lelkesebb tömeg Petőfi vezetésével átvonult a közeli Landerer és Heckenast nyomdához, a Hatvani (ma Kossuth Lajos) utca és a Szép utca sarkára.


Az ifjúság vezetői a nép nevében lefoglalták a gépeket, és cenzúrázatlanul nyomtatták ki a Nemzeti dalt, illetve a Tizenkét pontot. Ez utóbbi így szólt:

“Mit kíván a magyar nemzet.


Legyen béke, szabadság és egyetértés.


1. Kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését.


2. Felelős minisztériumot Buda-Pesten.


3. Évenkénti országgyűlést Pesten.


4. Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben.


5. Nemzeti őrsereg.


6. Közös teherviselés.


7. Úrbéri viszonyok megszüntetése.


8. Esküdtszék, képviselet egyenlőség alapján.


9. Nemzeti Bank.


10. A katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk.


11. A politikai státusfoglyok szabadon bocsátassanak.


12. Unió.


Egyenlőség, szabadság, testvériség!”

Kevéssel dél előtt Irinyi József személyesen osztotta szét a két röplapot, a szabad sajtó első példányait. A Tizenkét pont szövegén később kisebb változtatásokat hajtottak végre, az utolsó pontot így egészítették ki: “Unió Erdéllyel.”

A siker bátorságot öntött a kezdeményezőkbe, akik délután háromkor a Nemzeti Múzeumnál nagygyűlést tartottak, majd az időközben tízezresre duzzadt tömeg a Pest városi tanácshoz vonult, s rábírta a tanács tagjait, hogy csatlakozzanak követeléseikhez. Forradalmi választmány alakult, majd a nép elindult Budára, a Helytartótanácshoz. Az óriási tömeg kíséretében érkezett választmányi vezetők: Nyári Pál, Pest megye alispánja, Rottenbiller Lipót, Pest város alpolgármestere és Klauzál Gábor, Csongrád vármegye követe adták elő a követeléseket. A sokaságtól megfélemlített Helytartótanács elfogadta a Tizenkét pontot, azonnal eltörölte a cenzúrát, és szabadon bocsátotta börtönéből a sajtóvétség és izgatás vádjával 1847-ben elítélt Táncsics Mihályt, akit a tömeg diadalmenetben vitt Pestre. Este a Nemzeti Színházban a Bánk bán díszelőadásával ünnepelték a forradalom győzelmét.

Ugyanezen a napon Pozsonyban az utolsó rendi országgyűlés alsótáblája határozatban jelentette ki, hogy Kossuth Lajos március 3-i felirati javaslatába beleérti az állami kárpótlás melletti jobbágyfelszabadítás és a teljes közadózás megvalósítását. Az országgyűlési küldöttség a főrendek által is elfogadott felirattal Bécsbe utazott V. Ferdinánd királyhoz

kokarda.jpg






 
Elderek az oregek tanacsa es tapasztalta kapcsolatrendszere ismerettsege sikereik felmerhetetlen pluszt tud hozni stb .
Lehet akarmilyen szimpatikus egy uj vagy egy civil szferabol jovo, a joszandek az sajnos keves.
Amit meg nagyon figyelembe kell venni , hogy foleg mostansag minden agyon van titkositva akarki lesz, olyan meglepetesek erhetik ,hogy meg ha akarna se tudja esetleg igereteit bevalltani,mert egyik amulatbol a masikba esik es fontos letkerdesu dolgokra ami csak akkor derul ki mikor mar o a fonok, hogy azonnal ezekek oldja meg , ami valoszinu se nem latvanyos nem lesz, penzt energiat tudast aparatusokat kell hogy megmozgason.
PL visszaallitania a"koztarsasag " a demokracia bomladozo falait.
Fontosnak talalnam bevezetni a kotelezo szavazast mert valahogy muszaly megerteni az embereknek az o eletukrol van szo nekik kell donteni.
Mivel en ugy latom ,hogy haiba van 2/3 -a meg is az orszag nagyreszenek meg se tetszik a rendszer.
En szivbol kivanom hogy az orszag tobbsege amit szeretne akit szeretnenek az hozzon jobb lehetosegeket es beket ne ellesegeskedest mert az csak elkeseredest es streszt banatot hoz.
 
Lehet akarmilyen szimpatikus egy uj vagy egy civil szferabol jovo, a joszandek az sajnos keves.
Amit meg nagyon figyelembe kell venni , hogy foleg mostansag minden agyon van titkositva akarki lesz, olyan meglepetesek erhetik ,hogy meg ha akarna se tudja esetleg igereteit bevalltani,mert egyik amulatbol a masikba esik
Itt csak az agyon van titkosítva dolgot emelem ki
És hozzáteszek még valamit:
A titkos személyi nyilvántartást amihez a Fidesz hozzájutott első időszaka alatt(Pintér).
Ez a ki-kezdések alapbázisa
Ezért mégis jobb az aki háttérben volt. Legyen bár általad kevesebb tapasztalatúnak mondott külkapcsolatokban.
Itt tévedsz, ez felépíthető.
Az elfogadottsága fontosabb itthon, ez az alap.
Persze ideálisan mindkettő együtt a jó minden politikusra nézve.
Idealizmus netovábbja.realitás nélkül
 
A legfontosabbnak a jovo stabilitasa a munkahelyteremtes a beruhazasokat tartom ,mert 50ezerFt-bol megelni se lehet de ilyen jovedelem utan mennyi nyugdijra lehet szamolni?
A penz kereset az embereknek a legfontosabb hisz van egy regi mondas a let hataroza meg a tudatot.
Ha valaki nem tud azonnal olyan beruhazasokat es toket becsalni az katasztrofa mindenkinek,
es tovabb csusznak le az emberek.
Ha esetleg birosagon vegezne egy egy ilyen oligarha mire abbol penzt kivasalni lehet ........hosszu evek.
Az ido a legkevesebb hisz nem csak az oktatas de az egeszsegugy is romokba es mind penzbe kerul nem kevesbe.
Nem vilagos az se mennyi karterites amit ki kellett fizetni a kormanynak az elkaszalt ugyekert amit a birosag megitelt akar a bruszeli akar az otthoni????
Legyen az a biroknak a bortonlakoknak vagy akar mas tarsadalmi szereploknek. pl Bp sok sok ugy a hirdeto oszlopok a meg nem valosult parkolo stb.
Erdemes lenne az ellenzeknek ezeket osszegyujteni es bizony bevasalni rajtuk.
Sokan nem ertik meg ugy se hogy a kulfoldi toke eredmenye a GDP nagyresz es ezt kell minden keppen novelni mert ez hozhat csak elore lepest. Mellveregetes meg a nacionalista lozunkokkal penz nelkul egyet elore kettot hatra lehet lepni.
Ehhez kell a jo kapcsolatok az ismereteg es a stabil megbizhato politika jog es elfogadas es nem adaz gyulokodes a kulfoldi toke ellen.

PLhttp://profitline.hu/hircentrum/hir/348618/200-millio-eurot-kap-a-romaniai-Ford-gyar
ilyen volumenben otthoni vallakozas nem tud befektetni, ma mar nincs aki Mo-ra tudna hozni ilyen beruhazast . Hasonlo adottsagu orszag csak a kapcsolat a jo targyalas esetleg a meg a jobb kozeg ......
 
Utoljára módosítva:
A legfontosabbnak a jovo stabilitasa a munkahelyteremtes a beruhazasokat tartom ,mert 50ezerFt-bol megelni se lehet de ilyen jovedelem utan mennyi nyugdijra lehet szamolni?
A penz kereset az embereknek a legfontosabb hisz van egy regi mondas a let hataroza meg a tudatot.
Ha valaki nem tud azonnal olyan beruhazasokat es toket becsalni az katasztrofa mindenkinek,
es tovabb csusznak le az emberek.
Ha esetleg birosagon vegezne egy egy ilyen oligarha mire abbol penzt kivasalni lehet ........hosszu evek.
Az ido a legkevesebb hisz nem csak az oktatas de az egeszsegugy is romokba es mind penzbe kerul nem kevesbe.
Nem vilagos az se mennyi karterites amit ki kellett fizetni a kormanynak az elkaszalt ugyekert amit a birosag megitelt akar a bruszeli akar az otthoni????
Legyen az a biroknak a bortonlakoknak vagy akar mas tarsadalmi szereploknek. pl Bp sok sok ugy a hirdeto oszlopok a meg nem valosult parkolo stb.
Erdemes lenne az ellenzeknek ezeket osszegyujteni es bizony bevasalni rajtuk.
Sokan nem ertik meg ugy se hogy a kulfoldi toke eredmenye a GDP nagyresz es ezt kell minden keppen novelni mert ez hozhat csak elore lepest. Mellveregetes meg a nacionalista lozunkokkal penz nelkul egyet elore kettot hatra lehet lepni.
Ehhez kell a jo kapcsolatok az ismereteg es a stabil megbizhato politika jog es elfogadas es nem adaz gyulokodes a kulfoldi toke ellen.
Pontjaid:
  1. Jövő stabilitása
  2. Beruházás fontossága,tőke becsalás
  3. Idő kevés mondod
Válaszaim sorban.
A jövő stabilitása nem csupán a külföldi tőke becsalásától függ.
Ezt nem kell csalni, jönni fog az.
Csak legyen jogbiztonság.
Kiszámítható, nem visszafelé törvénykező politika.
Mellékesen felhívom a magyar érdekekre a figyelmet.
Ez a 2 pontra is válasz
Nem mindenáron és nem, rossz feltételekkel kell befogadni őket.
Rossz példa már van.Bérmunka de nagyon olcsón fizetett.Hamar kivonultak.Gyárat bezárták.Nem tartották meg ígéreteiket.
3 Idő soha nem kevés.A sürgetett folyamatok rosszra kapkodásra vezetnek.
Relatív kérdés az idő azt sürgetni azért sem érdemes.
Úgysem lesz gyorsítástól egyenletes gazdasági biztonság.
Hogy kinek mi a kevés, annak aki türelmetlen
Optimális egyensúlyt kell tartani.az egyenletesség és a sürgősség között.

Multinacionális cégek sem rohangálnak ki tőlünk ha stabil és egyenletes kismértékű, de állandó növekedés biztosított.
A munkabéreket ha közel olyanra itt is biztosítják mint a saját országukban.
Mindenki jól jár
Közel olyanra, ismétlem.
----------------
Lét határozza meg a tudatot ez nagy igazság.
Most Magyarország jobban teljesít szól a szlogenje a Fidesznek
Ám agitprop ide vagy oda
Marad az alábbi kép
250186_208052129558784_7721145314602138731_n.jpg
 
:) Én nem értek tökéletesen egyet, mert ha 10-ból 9 azt mondta, hogy nincs sajtószabadság, akkor legalább annyi van, hogy ezt jól megaszondhassa. Ezen felül van egy olyan is, hogy a maguk a laptulajdonosoknak is vannak leszûkítõ elvárásaik, amiket (a cikkírók) be kell tartsanak. Csak annyi, hogy az ellenzéki lapok nem kapnak(?) állami támogatást - ami nem is baj - a baj az, hogy a kormánypártiak igen.
Szerintem, MO-on nincs életképes ellenzék, és ennek következtében a kormánypárt züllik: egyre nagyobb a korrupció.

Gondolkodtál már azon milyen élettere lehet az ellenzéknek?
Parlamentben semmi
.
A közvetítéseket senki nem nézi.A kormánypárt nem hallgat meg senkit.
Javaslataik nem jutnak a meghalláson tovább.
Megszólalási,meghallgatási fórum híján
Tudósítás nélkül Nincsen mozgástér.Nincsen média felület.
A média felüetet, elharácsolták ,hogy rezsi maszlagot meghallja mindenki.
Nincsen mozgástér törvényes formában.
Az utcai ügyeket ellenségnek leminősítve tálalják.
Ugyanakkor elfásították az országot,egzisztencia zsarolással.
Most volt fekete nővér
Egy figyelemfelhívó akciót indított: fekete ruhában akart szombaton tiltakozni az egészségügyben dolgozók helyzete ellen, de nem engedték neki. Ezért adta be a felmondását. Most munkát keres.
-----------
Ha az április 15-i pedagógusdemonstráció napján az egészségügyi dolgozók országszerte feketében mennek munkába, akkor van értelme folytatni – mondta Sándor Mária. Vagyis a fekete ruhás nővérként ismert civil aktivista lehet, hogy mégsem adja fel, ahogy azt korábban bejelentette.
„Ha április 15-én befeketedik az ágazat, akkor van miért folytatni, ha nem, nincs”

A szakma és sorstársai se mertek mozdulni.
Ebből láthatod az emberek fásultságát.
A kormány megfélemlített taktikájának eredményét!!



El akarják távolítani a kamerák elől a „fekete ruhás nővért”



Cikk:
A fekete ruhás nővértől azt kérték, hogy legyen megalkuvó
„Megkeresett a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara egyik vezetője, hogy dolgozzak a csapatuknak, de legyek megalkuvó”- Sándor Mária szerint ez volt az a pont, ami után eldöntötte, hogy tüntetést szervez az egészségügyi dolgozók méltatlan helyzete miatt.
 
Utoljára módosítva:
Gondolkodtál már azon milyen élettere lehet az ellenzéknek?
Parlamentben semmi
.
A közvetítéseket senki nem nézi.A kormánypárt nem hallgat meg senkit.
Javaslataik nem jutnak a meghalláson tovább.
Megszólalási,meghallgatási fórum híján
Tudósítás nélkül Nincsen mozgástér.Nincsen média felület.
A média felüetet, elharácsolták ,hogy rezsi maszlagot meghallja mindenki.
Nincsen mozgástér törvényes formában.
Az utcai ügyeket ellenségnek leminősítve tálalják.
Ugyanakkor elfásították az országot,egzisztencia zsarolással.
Most volt fekete nővér
Egy figyelemfelhívó akciót indított: fekete ruhában akart szombaton tiltakozni az egészségügyben dolgozók helyzete ellen, de nem engedték neki. Ezért adta be a felmondását. Most munkát keres.
[
/MEDIA]
Nem értem pontosan, mit akarsz mindezekkel mondani:
Talán a kormánypártnak az kellene legyen a dolga, hogy az ellenzék ötleteit babusgassa? De hisz' pont azért van ellenzékben az ellenzék, mert elveik nem találtak viszhangra a szavazók tömegében....
Nagyon szép és romantikus lenne, ha mindig az igazság gyõzne - sajnos, a valóság ezt felülírja - talán olyan, hogy "igazság", nincs is. Iskolapéldának is jó az általad felhozott Sándor Mária (a "fekete ruhás nõvér") esete: mondd, mikor is történt a világon olyan, hogy Don Quihote gyõzött a szélmalmok ellen? (Mellesleg, az is jellemzõ a story-ban, hogy az egészségügyi alkalmazottak szervezete NEM állt ki Sándor Mária mellett - vajon miért?)
Nemigazán európai szokás, de lehetne tanulni belõle: itt (Kanadában) nemrég voltak választások - a vesztes pártok elnökeit lemondatták - pedig egyébként nagyon jó vezetõk voltak. Mikor is lesz MO-on az, hogy a hitelüket elkótyavetyélt pártvezetõk kilépnek a politikából, pártjuk javára?
A minap egy nagyon jó cikket olvastam az [origo]-ban (értsd: nekem tetszett): "http://www.origo.hu/gazdasag/20160408-chikan-attila-gazdasagi-iranyvaltas-kell.html" - Chikán Attila FiDeSz-párti közgazdászprofesszor szerint MO-on bajok vannak. (Nabumm: feltalálta a spanyolviaszt!) Hogy is van az, hogy ezen nem az ellenzék lovagol (pl. Bokros, aki szerintem van olyan felkészült, mint Chikán)? Hogy van az, hogy a társadalom-orientált szocialista/demokrata (kis)pártok nem képesek megszólaltatni a mindebben legérdekeltebb réteget, a fiatalságot?

Naszóval, majd ha érteni fognak hozzá, és érdekeltek is lesznek benne, akkor majd elkezdõdik MO felvirágzása.
Szerintem.
 
Utoljára módosítva:
Chikan Attila jo kozgazdasz prof, sok konyve jelent meg kulfondon talan tobb mint otthon, ki is farolt a Fidesztol, Agh Attila is, Rona Peter, Bokros, Bodnar ,es meg nagyon sok jo kozgazdasz van akik kozul mind jobb lenne mint ami most van.
Az ertheto hogy nem kivanjak az o programjukat megvalositani , de amit csinalnak az minden kozgazdasagi tetelnek ellent mond. MAtolcsi vonal rossz iranyat senki nem tudja megallitani csak Brusszel.
Elvarhato lenne ,hogy legalabb megvitassak az orszag helyzetet az ellenzekkel egyutt es ne titkositsanak el mindent 10,20 30 evre.
Amikor titkositas tortenik olyan ugyben ami kozpenz tehat mindenkinek joga van tudni rola akkor ott csak zavarosba halaszas tortenik.
MInt pl mar 3.esetben allitjak vissza fizettek a IMF adossagat eppen a minap. De ezt eljatszottak mar ketszer, sot masodszor azt allitottak elobb visszafizettek mint kellett, ma megint az allitjak visszafizettek.
MInden esetben a visszafizetes ami 4% kamattal volt ujabb hitelet keleltt felvenni ami sokkal tobb 8% a masodik visszafizetesnel.
Most is fel kellett venni hitelt.
MOnd van meg ember aki ezt be is veszi ?
 
Nem értem pontosan, mit akarsz mindezekkel mondani:
Talán a kormánypártnak az kellene legyen a dolga, hogy az ellenzék ötleteit babusgassa?
Igen pontosan az is a dolga kormánypártnak hogy együttműködjön,minden parlamenti párt javaslataival.
Azt közösen megvitassák!
Erre való a demokrácia.

Nem úgy mint a túlhatalmat szerzett Fidesz.
Ettől lett öntelt másokat meg nem hallgató.
Tetszik a boltbezárás?
Tetszik a trafik?
Talán tetszik hogy elmenekülni kényszerülnek az emberek?
Talán tetszik,hogy minden állami megrendelés Fidesz-barátok kapnak?
Talán tetszik hogy egyetlen "igazmondó" média van a tájékoztatásra?
Talán tetszik a kórházaktól elvett pénzek?
Talán tetszik az oktatásnak nevezett politikai idomítás?
Tetszik a földek bratyiban osztása?
Tetszik a titkosítások?
Tetszik az önkényuralmi rendszer?
Tetszik az orosz gazdasághoz való kapcsolódás?
Tetszik a Fidesz demokráciája?
Innen már esély sincs az ország közös ügyeinek irányítására.
Lásd az összeomlóban lévő országot.
Mindezeket a parlamentben hiába vetik fel ott önkény van!
 
Utoljára módosítva:
Nem értem pontosan, mit akarsz mindezekkel mondani:
Talán a kormánypártnak az kellene legyen a dolga, hogy az ellenzék ötleteit babusgassa? De hisz' pont azért van ellenzékben az ellenzék, mert elveik nem találtak viszhangra a szavazók tömegében....
Nagyon szép és romantikus lenne, ha mindig az igazság gyõzne - sajnos, a valóság ezt felülírja - talán olyan, hogy "igazság", nincs is. Iskolapéldának is jó az általad felhozott Sándor Mária (a "fekete ruhás nõvér") esete: mondd, mikor is történt a világon olyan, hogy Don Quihote gyõzött a szélmalmok ellen? (Mellesleg, az is jellemzõ a story-ban, hogy az egészségügyi alkalmazottak szervezete NEM állt ki Sándor Mária mellett - vajon miért?)
Nemigazán európai szokás, de lehetne tanulni belõle: itt (Kanadában) nemrég voltak választások - a vesztes pártok elnökeit lemondatták - pedig egyébként nagyon jó vezetõk voltak. Mikor is lesz MO-on az, hogy a hitelüket elkótyavetyélt pártvezetõk kilépnek a politikából, pártjuk javára?
A minap egy nagyon jó cikket olvastam az [origo]-ban (értsd: nekem tetszett): "http://www.origo.hu/gazdasag/20160408-chikan-attila-gazdasagi-iranyvaltas-kell.html" - Chikán Attila FiDeSz-párti közgazdászprofesszor szerint MO-on bajok vannak. (Nabumm: feltalálta a spanyolviaszt!) Hogy is van az, hogy ezen nem az ellenzék lovagol (pl. Bokros, aki szerintem van olyan felkészült, mint Chikán)? Hogy van az, hogy a társadalom-orientált szocialista/demokrata (kis)pártok nem képesek megszólaltatni a mindebben legérdekeltebb réteget, a fiatalságot?

Naszóval, majd ha érteni fognak hozzá, és érdekeltek is lesznek benne, akkor majd elkezdõdik MO felvirágzása.
Szerintem.


http://canadahun.com/temak/56-éve-nem-volt-ilyen-rossz-magyarország-megítélése.56336/
 
Igen pontosan az is a dolga kormánypártnak hogy együttműködjön,minden parlamenti párt javaslataival.
Azt közösen megvitassák!
Erre való a demokrácia.

Nem úgy mint a túlhatalmat szerzett Fidesz.
Ettől lett öntelt másokat meg nem hallgató.
Tetszik a boltbezárás?
Tetszik a trafik?
Talán tetszik hogy elmenekülni kényszerülnek az emberek?
Talán tetszik,hogy minden állami megrendelés Fidesz-barátok kapnak?
Talán tetszik hogy egyetlen "igazmondó" média van a tájékoztatásra?
Talán tetszik a kórházaktól elvett pénzek?
Talán tetszik az oktatásnak nevezett politikai idomítás?
Tetszik a földek bratyiban osztása?
Tetszik a titkosítások?
Tetszik az önkényuralmi rendszer?
Tetszik az orosz gazdasághoz való kapcsolódás?
Tetszik a Fidesz demokráciája?
Innen már esély sincs az ország közös ügyeinek irányítására.
Lásd az összeomlóban lévő országot.
Mindezeket a parlamentben hiába vetik fel ott önkény van!
Természetesen nagyon nem tetszik. Ne hidd, hogy valamiféle FiDeSz-párti volnék.
Csak azt akartam szóvá tenni, hogy nem mindenben "a másikat" kell elmarasztalni.
És igen: szerte e világon nincs olyan, hogy "közösen megvitassák" - olyan van, hogy az ellenzék jó ötleteit ellopják (horribile dictu, még itt, a kanadai parlamentben is) - hehehe: a "demokrácia" hátsó kapuja!
Igazad van: túlhatalmat szerzett a FiDeSz - vagy kapott - megkérdõjelezhetõ módszerekkel. Ugyanakkor, ha ma megint választás lenne, a kispártokra ugyanolyan kevesen szavaznának, mint 2014-ben. Lám, még a "Jobbik" is felismerte, hogy eddigi programjával mégtöbb szavazót már nem nyerhet, úgyhogy kezd visszavenni szélsõséges attitûdjébõl.
 
És igen: szerte e világon nincs olyan, hogy "közösen megvitassák" - olyan van, hogy az ellenzék jó ötleteit ellopják (horribile dictu, még itt, a kanadai parlamentben is) - hehehe: a "demokrácia" hátsó kapuja!
Nem hinném hogy igazad legyen.
Abban,hogy nincsen közös megvitatás a parlamentekben.
Kell legyen, mert ez attól függ egy törvényt elfogadnak-e.
Mennyi szavazat érkezik igennel!
Az pedig a pártok együttműködésén múlik.
A kormány és az ellenzék egyetértésén, adott kérdésenként adott ügyek szerint.
Ez a rendszer késztet egy többpárti rendszert, alkalmi koalíciókban alkalmi együttműködésre.
No ezért ne szidd a magyar ellenzéket, nem hívják meg alkalmi egyetértésre.
Nem csak a pártokat, hanem a civil vagy szakmai fórumokat se.
Nem beszél senkivel önfejű,letör mindent ha bír a kormánypárti túlhatalom.
Most a boltbezárási népszavazás kúria általi elfogadásról mondom:
Halottam egy jóslatot (lehetséges lépést) a Fidesz viszont cselekedetére.
Tökéletesen bevált!!
Jó okos ember volt aki mondta mert igaz lett:
Békesi László mondta

Kénytelen már végigengedni a népszavazást
De lehet például trükk eltörli hirtelenjében a vasárnapi bezárást
Hogy okafogyottá tehesse
Ez másnapra tényleg így lett!
Itt a felvétel 13 perc körül kezdődik
http://www.atv.hu/videok/video-20160410-ez-a-7-2016-04-10

Visszavonta a Fidesz mert fél a népszavazástól!
Ám még olyat is mondott a Békesi:
Ez nem ilyen egyszerű ha visszavonja a boltbezárást és okafogyottként elkaszálják ismét
Hiszen 3 as kérdé ment keresztül.
Ennek már végig kell menni Nem lehet ellehetetleníteni
Jöhet a Fidesz magyarázkodás és ellen kampány
Ez épp akkora jelentőségű.
Mint a vizitdíjas népszavazás volt!
Érzelmileg történik a szavazás nem a józan ész alapján.
Én akkor a vizitdíj jóságáról voltam meggyőződve.
De a nép mást érzett.(pfúj erre épül a demagógia)
Valamint a furmányos összevont kérdések miatt.
Maga vizitdíj működött volna.
Példa rá az élet.
-----------------
A boltbezárás egyáltalán nem érdekel,nem okoz gondot nekem.
De rengeteg embert érint.
A földügy már jobban felháborít.
 
Utoljára módosítva:
Azert iden is hallhatatta volna magat Gemesi nem valami jo taktika majd jovo Mar. 15 en elmondja... Addig alljunk fellabra?
A nemzetkozi porondot nagyon fontosnak talalom mert , a befektetesek beruhazasok tudna jobba tenni az orszagot es Bokros jo a nemzetkozi penzugyekben de Gimesi meg csak otthoni hasznalatra, ami jo lenne ugyan de Orban ellenzeke reggelire megenne. /ha ellenzekbe lesz a tapasztalatok alapjan/
Schiffer en nem tartom jo jogasznak, aki a Sukoru ugyet milliardokert elinditotta egy meg nem valosult beruhazasra ennyit kolt .......csak hogy kitorje a nyakat masik politikusnak ,es egy ugye nincs amit vegig vitt volna a hemzsego korupciobol ....masik aki a demokratikus ellenzeket ekezi allandoan, az ketszek kozul a foldre csucsul.
Botka is csak Mo -i viszonylatban jo, de megjobb ha legalabb brusszeli tapasztalata van a jovo vezetonek vagy jo kacsolat rendszere a legtobbet er jelenleg mert mar mindenkivel hadilabon allunk.
Eltelt egy év
Történt közben egy és más.
Ideje ismét átgondolni mit írtál.
Kezd Gémesivel, folytasd Botkával.Még a Schiffer is kerülhet(?) más megvilágítottságba.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,194
Tagok
615,635
Legújabb tagunk
Dr. Árnyasné Rizsák Orsol
Oldal tetejére