1848. március 15. – A nap amikor a magyarok kivívták a szabadságot

Március 15. a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja, az 1848-49-es polgári forradalom és szabadságharc kezdete. Munkaszüneti nap 1989-ben volt először, és 1990 óta hivatalos nemzeti ünnep. Március 15. a magyar sajtó napja is annak emlékére, hogy 1848-ban ezen a napon nyomtatták ki a magyar sajtó első szabad termékeit.

A pesti Ellenzéki Kör, a fiatal értelmiségiek radikális csoportja 1848. március 5-én aláírásgyűjtő mozgalmat indított a pozsonyi diétán Kossuth Lajos két nappal korábban beterjesztett felirati javaslatának támogatására.

Ez többek között a közteherviselés, a politikai jogegyenlőség, a népképviselet és a független kormány megteremtését követelte. Időpontul március 19-ét választották, mert ekkor tartották a József-napi vásárt, amelyet francia mintára reformlakoma követett volna Rákos mezején.


Itt akarták ismertetni a javaslat alapköveteléseit forradalmi jelszavakká tömörítő Tizenkét pontjukat is,​


amelyet Irinyi József öntött formába. Március 14-én este azonban megérkezett Pest-Budára az előző napi bécsi forradalom híre, és a Pilvax kávéházban összegyűlt ifjak cselekvésre szánták el magukat.


Március 15-én reggel Petőfi Sándor, Vasvári Pál, Jókai Mór és Bulyovszky Gyula megváltoztatta a diétához intézett Tizenkét pont bevezetését, és politikai fellépésüket indokoló kiáltványt fogalmazott meg. A pontok szövegét a politikai röplap műfajához igazították, két pontot összevontak, és a szövegbe bekerült a politikai foglyok szabadon bocsátásának követelése.


Ezt a kiáltványt olvasták fel a Pilvax kávéházban gyülekező ifjaknak, majd Petőfi elszavalta két nappal korábban írott, a március 19-i reformlakomára szánt költeményét, a Nemzeti dalt.​

F_NYR19711123012.jpg
Korabeli fényképen a márciusi ifjak gyülekező helye, a Pilvax kávéház (Fotó: Nemzeti Fotótár/Reprodukció)

Ezután Petőfi és mintegy tíz társa a szemerkélő esőben elindult a Pilvaxból az egyetemre. Előbb az orvoskar hallgatóihoz, majd velük a politechnikum diákjaihoz, azután pedig együttesen a jogászokhoz vonultak. Minden helyszínen elhangzott a kiáltvány és a Tizenkét pont, Petőfi pedig elszavalta költeményét. A jogászok és az utca népének csatlakozásával mintegy kétezresre duzzadt, egyre lelkesebb tömeg Petőfi vezetésével átvonult a közeli Landerer és Heckenast nyomdához, a Hatvani (ma Kossuth Lajos) utca és a Szép utca sarkára.


Az ifjúság vezetői a nép nevében lefoglalták a gépeket, és cenzúrázatlanul nyomtatták ki a Nemzeti dalt, illetve a Tizenkét pontot. Ez utóbbi így szólt:


„Mit kíván a magyar nemzet.


Legyen béke, szabadság és egyetértés.


  1. Kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését.
  2. Felelős minisztériumot Buda-Pesten.
  3. Évenkénti országgyűlést Pesten.
  4. Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben.
  5. Nemzeti őrsereg.
  6. Közös teherviselés.
  7. Úrbéri viszonyok megszüntetése.
  8. Esküdtszék, képviselet egyenlőség alapján.
  9. Nemzeti Bank.
  10. A katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk.
  11. A politikai státusfoglyok szabadon bocsátassanak.
  12. Unió.

Egyenlőség, szabadság, testvériség!”


Kevéssel dél előtt Irinyi József személyesen osztotta szét a röplapokat, a szabad sajtó első példányait. A Tizenkét pont szövegén később kisebb változtatásokat hajtottak végre, az utolsó pontot így egészítették ki: „Unió Erdéllyel”.


F__KO____1317716.jpg
A Nemzeti Múzeum egy korabeli metszeten (Fotó: Nemzeti Fotótár/Reprodukció)

A siker bátorságot öntött a kezdeményezőkbe, akik délután háromkor a Nemzeti Múzeumnál nagygyűlést tartottak, majd az időközben tízezresre duzzadt tömeg a Pest városi tanácshoz vonult, s rábírta annak tagjait, hogy csatlakozzanak követeléseikhez. Forradalmi választmány alakult, majd a nép elindult Budára, a Helytartótanácshoz. Az óriási tömeg kíséretében érkezett választmányi vezetők: Nyári Pál, Pest megye alispánja, Rottenbiller Lipót, Pest város alpolgármestere és Klauzál Gábor, Csongrád vármegye követe adták elő a követeléseket. A sokaságtól megfélemlített Helytartótanács


elfogadta a Tizenkét pontot, azonnal eltörölte a cenzúrát, és szabadon bocsátotta börtönéből a sajtóvétség és izgatás vádjával 1847-ben elítélt Táncsics Mihályt,​


akit a tömeg diadalmenetben vitt Pestre. Este a Nemzeti Színházban a Bánk bán díszelőadásával ünnepelték a forradalom győzelmét.


Ugyanezen a napon Pozsonyban az utolsó rendi országgyűlés alsótáblája határozatban jelentette ki, hogy Kossuth Lajos március 3-i felirati javaslatába beleérti az állami kárpótlás melletti jobbágyfelszabadítás és a teljes közadózás megvalósítását is. Az országgyűlési küldöttség a főrendek által is elfogadott felirattal Bécsbe utazott V. Ferdinánd királyhoz.

MTI

kokarda.jpg
 
Ez az ünnep vagy megemlékezés nem a jelenlegi kormányról szól.
Természetes hogy mindig fényezik magukat a politikai mozgalmak.
Itt a forradalomról van megemlékezés. Ami elég ritka de, sikeres volt.
 
A siker rövid idejű volt.
Ahogy látjuk nem kell sok idő, hogy a sikeresnek látszó előrelépést két hátralépéssel tönkre tegyük.
En a 12 pontból egy csomót még megvalósultalannak látok.
 
A siker rövid idejű volt.
Ahogy látjuk nem kell sok idő, hogy a sikeresnek látszó előrelépést két hátralépéssel tönkre tegyük.
En a 12 pontból egy csomót még megvalósultalannak látok.
Az már a forradalom után volt szabadságharc.
De, mivel ott fizikai kontaktusba lépnek az emberek egymással azt nem méltányolod.
Számodra a gyakorlatiság nem fontos inkább a filozófiai kapcsolatok amik rád hatással vannak.
 
Ez az ünnep vagy megemlékezés nem a jelenlegi kormányról szól.
Természetes hogy mindig fényezik magukat a politikai mozgalmak.
Itt a forradalomról van megemlékezés. Ami elég ritka de, sikeres volt.
A 12 pont ma is igen aktualis. Nem csak a 1848 forradalom unnape a mai nap, hanem a sajtoszabadsage is ami mostansag minden csak nem szabad.
 
A 12 pont ma is igen aktualis. Nem csak a 1848 forradalom unnape a mai nap, hanem a sajtoszabadsage is ami mostansag minden csak nem szabad.
Nos akkor pár szóban arról hogy mi volt a 2021 március 15 tüntetés...
Hát hol maradtak azok az elnyomott, lakásukban sínylődő, lázongó tömegek, amelyek érdekeiért oly bátran és önzetlenül száll síkra mindhárom demonstráló társaság? (Meg sokkal inkább egymás ellen most már). Megmondom, hol maradtak: otthon, esetleg kisétáltak a Városligetbe, ugyanis szemtanú ismerősöm szerint tegnap egyedül ott volt tömeg, de ott tényleg volt is.

Kétlem viszont, hogy a bírságok befizetésére elégséges lesz a Mi Hazánk által gyűjtött alap, szóval míg hatályosak a mostani intézkedések, meg kéne gondolni az ilyen „tömegtüntetéseket”. Tömeg úgysem lesz belőlük, igazából tüntetés se nagyon, de bírság, az lesz. Annak sem volt sok értelme, hogy pont a Kossuth térre ment a díszes gyülekezet, mégis, mit vártak? Hogy a Parlament pont a nemzeti ünnepen tele lesz képviselővel, politikussal, és azok majd jól megijednek tőlük? Ahhoz hétköznap kéne menjenek, csak akkor még ennyien sem jönnének össze, mert mindenki dolgozik.

Általában véve is elmondható: az egész lezárás-ellenes tüntetéshullám teljes kudarcot jelentett mindegyik szervező számára. Mely kudarcot most mindegyikük győzelemként kommunikálja, mert ez Magyarország.
Ami érdekes volt és nem köthető mozgalomhoz-legalább is eddig- az a kivetített felirat.
1615907127579.png
 
Tomegnek nem volt nem nevezheto, 300 embert megbuntettek. Ha abbol a kb ezer emberbol csak 1-2 volt fertozo Covidos es atadta azok meg hazavittek a csaladjukhoz es meg par embert megfertoztek erdemes volt kimenni...?
Ertem en mindenkinek elege van , nekem is hogy szobafogsagra van itelve az ember, de csak elso helyen kell allni a sajat biztonsagnak egeszsegnek mint barminemu megemlekezesnek fuggetlen attol hogy ez az unnep a szabadsagrol szol.
Nem csak ok hanem a Godeny fele tarsasag maszk nelkul tiltakoznak surun egymas mellett.
Ebbol a virus kezelesbol Orban nem fog jol kijonni , hisz nem csak ossze-vissza beszelnek ,hanem semmit nem akarnak elfogadni ami segitene az atoltast mielobb megvalositani. Hiaba biztositanak helyseget az onkormanyzatok csak ott es fejetlenul olt ahol tomegeg egymas mellett varakoznak, ami szinte biztos hogy jo par ember elkaphatja a virust.
Fejetlenseg megy ezerrel.
 
Nálunk is fejetlenség van de a Merkel nem a Schrödert hibáztatja, azt aki Gyurcsánnyal egy időben volt az elődje. :D
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,710
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére