1956 – a kulisszák mögött

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
1956.jpg

56 évvel az események után az igazság felderítése a történészekre vár, akik a szemtanúk vallomásai mellett régi újságok, levéltári források és az azóta nyilvánosságra hozott történelmi dokumentumok tanulmányozásával kibogozhatják az események kronológiai sorrendjéből azok valódi jelentőségét – kurzuselvárástól függetlenül. Egy történésznek detektívnek is kell lennie, aki képes látszólag olyan aprónak tűnő adatokból is következtetni, amelyek első látásra nem feltétlenül kapcsolódnak az említett eseményhez.


Az 56-os magyar forradalom igencsak komoly feladatot ró a történészekre. Az eddig feltárt anyagokból kedvére válogatva az immár hagyományossá vált mitológia azt sulykolja, hogy a magyar nép, a forradalomban, hatalmas áldozatokkal megállította a szovjet birodalom terjeszkedését, és hogy 1956 volt az első szög az államszocializmus majdani koporsójában.
A másik tipikus változatot a Nagy Imre perre felkészülendő vádiratokban olvashatjuk. Bizonyítandó, hogy csupán e csoport volt felelős egy nyugati befolyással előre megszervezett összeesküvéséért, amelyben részt vett Nagy Imre közvetlen baráti köre, ügyesen beszervezve az írókat, a rendőrséget, és a fegyveres erőket is, hogy megdöntsék a dolgozó nép hatalmát és visszahozzák az 1945 előtti feudális állapotokat.A harmadik jellemző változat a szovjetek által előre eltervezett és időzített provokáció valószínűsítése, ami egy ártatlannak tetsző, a lengyelekkel szimpátiázó felvonulás közben, provokátorok által kirobbantott fegyveres felkeléshez vezetett. A felkelést az 1955. május 14-én kötött Varsói Szerződésre hivatkozva a szovjet vezetés – némi ingadozás után – nagyméretű katonai túlerővel leverte. Ezzel elérték a vasfüggöny leszögezését a magyar osztrák határnál, egyúttal megfélemlítették a csatlós államokat és bemutatták a nyugat számára katonai fölényüket, a Szovjetunió felkészültségét egy villámháborús akcióra.Az utóbbi változat érdekes, meggondolandó összefüggéseire Dr. Szatmári Jenő István, „A magyar forradalom titkos története” című könyve hívta fel figyelmemet. További olvasmányaim révén arra a következtetésre jutottam, hogy a magyar forradalom, már 1955 tavaszán eldőlt (bár lehetősége akkor még senki fejében nem fordult meg), mégpedig nem a mi javunkra. Kifejtem koncepciómat.Az 1956-os robbanáshoz vezető események láncolatát három történés fűzi össze :1955. május 15–én megszületett az osztrák államszerződés, amelynek értelmében a Vörös Hadsereg először vonult ki önként egy általa megszállt területről. A szovjet kivonulás Ausztriából egyszersmind megszüntette a legális alapot a romániai és magyarországi szovjet katonai jelenlétre is.1955. május 14-én egy nappal az osztrák semlegesség kimondása előtt megalakult a Varsói Szerződés. Ez a „barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés” teremtett lehetőséget a Szovjetuniónak, hogy rendezze a népi demokráciákban állomásozó csapatai státuszát.1955 augusztusában a Szovjetunió, Csehszlovákián keresztül Egyiptommal kötött fegyvereladási szerződést, jelezve egyúttal a közép-keleti politikájában beállott drasztikus váltást. Ugyanis addig Izraelt támogatta, és – szintén – Csehszlovákián keresztül látta el fegyverekkel.Mind a három esemény szorosan egymásba fonódik és komoly nemzetközi kapcsolódásik voltak.Amikor Nyugat Németországot felvették a NATO-ba, és a nyugati nagyhatalmak 1955. május 9- én engedélyezték a Bundeswehr, az új nyugatnémet hadsereg felfegyverzését, a döntés előkészületeire válaszul alakult meg, mint említettem, 1955. május 14-én – a Szovjetunióból és az általa irányított, zömében megszállt csatlós kelet-európai államokból – a Varsói Szerződés.A szovjet politikusok és főleg katonák félelme az esetleges német revánstörekvésektől zsigeri és ösztönös volt. Az „enyhülés” rögtön alábbhagyott, és újra helyet kapva a „megelőző csapás elve”, magyarán a Nyugat-Németország és esetleg egész Nyugat-Európa ellen viselendő preventív háború koncepciója, amelyet egyébként a szovjet vezetés a nyolcvanas évek közepéig, mint katonapolitikai alapelvet kezelt.Szóval – a szovjet politikai és katonai vezetés, bár félt, de készült a „megelőző háborúra”. És ehhez fel kívánta használni a második világháborúból levont tapasztalatokat. Elsősorban azt, hogy „akié az olaj, azé a győzelem!”A Szovjetunió tudatában volt a ténynek, hogy Nyugat-Európa sebezhető pontja: nincs saját kőolaj. Szovjet támadás esetén Nyugat-Európa csak a felhalmozott készletek erejéig bírná a háborút üzemanyaggal.Ráadásul, ha sikerülne Nasszer törekvő-igyekvő Egyiptomját megnyerni szövetségesnek, és azt ajánlani neki: államosítsa a Szuezi-csatornát, ezzel két legyet lehet ütni egy csapásra. Egyrészt, amennyiben Nasszer kellőképpen gyűlöletes háborúba bonyolódna az államosítás miatt az angolokkal és a franciákkal, Egyiptom feltételezhetően nem engedi majd át az olajszállítmányokat egy Nyugat-Európát érő szovjet invázió esetén, másrészt a szovjet birodalmi flotta régi álma is teljesülhetne: távol-keleti egységeik a Szuezi-csatornán át az Indiai-óceánról végre bejutnak a vágyott Földközi-tengerre, amit 300 éve hiába sóvárogtak az orosz tengernagyok. És ha már bent vannak, akkor a török, illetve algériai kikötőkből Marseille felé induló olajszállítókat is elsüllyesztheti.Ebben az esetben a francia tengerpartig 1-2 hónap alatt elfoglalható Nyugat-Európa. Szovjet számítások szerint a brit szigetek önmagukban elszigetelhetőek (blokád alá vehetők), hiszen üzemanyaghiány miatt örülhettek volna, ha a partraszállást kivédik. Persze, teszem hozzá, az USA-nak is volt hadi ereje és olajkészlete… Ez volt a szovjet tervek nagy bizonytalansági tényzője. Nem véletlen, hogy utóbb, Hruscsov akkor döntött végleg a második magyarországi intervenció mellett, amikor – 1956. október 30-án – eljutott hozzá az amerikai kormány jelzése: az USA közömbös a magyar eseményeket illetően.Mindezeken felül kalkulálandó, hogy Hruscsovnak 1956 elején már volt olyan rakétája, amellyel szovjet területről elérhette Londont, Párizst. A Nyugat akkor még nem rendelkezett ilyennel. 1957 nyarán Amerikát elérő interkontinentális rakéták is lesznek orosz kézben, talán 1956 nyarán is vannak, csak még nem jelentik be, míg az USA csak 1957 végén tud műholdat fellőni, bizonyítva: ő is birtokol interkontinentális rakétát. Tehát a rakéták terén ideiglenesen szovjet fölény volt.Tehát a szovjet stratégia szempontjából 1956 nyarán-őszén a legfontosabb a Szuezi-csatorna működésképtelenné tétele, ami a szovjet logika szerint Nyugat-Európa vereségét is ”beprogramozza”. Így Szuez volt elsődleges cél. Minden más, történjen akár a szovjet birodalmi szférán belül is, ehhez képest csak másodlagos. Főleg, mert Jalta garantált bizonyos „eddig a tiéd – innen az enyém” egyensúlyokat, amelyeket Hruscsov az osztrák és a finn viszonylatban be is tartott, az Egyesült Államoknak pedig nem állt érdekében 1956 őszén rakétahátrányban, az elnökválasztás miatt egyébként is „béna kacsa” periódusban felrúgni. És – minő „véletlen”! – az amerikai elnökválasztás mindig november első keddjén van, ami 1956-ban november 6.-ra esett. Tehát a „jaltai övezeten belül”, így Lengyelországban is, Magyarországon is Hruscsovnak eleve szabad keze volt, Amerika itt és akkor eleve– lehetőség híján – nem kívánt beavatkozni.Bár igaz, hogy a Jaltai Szerződés sok évre „bebetonozta” a határokat, az érdekszféra felosztását, és biztosította azt, hogy a nagyhatalmak nem avatkoznak be tevőlegesen egymás befolyási övezeteibe – azért azt nem lehetett szerződésben megtiltani, hogy az érintett országok népei ne tiltakozzanak, lázongjanak. A sztálinizmus ellen több, a szovjet birodalomhoz tartozó országban voltak megmozdulások 1953-1956 között. 1953-ban Kelet-Berlinben kezdődött, de a szovjet tankok igen hamar szétoszlatták a lázongó tömeget.1956-ban már több az elégedetlenségre utaló jel. A szovjet kommunista párt huszadik kongresszusa, a hivatalos hírzárlat ellenére kiszivárogtatott Hruscsov-beszéddel a sztálinizmus rémtetteiről, megállíthatatlan erjedést indított el. Lengyelországon és Magyarországon volt ez leginkább megfigyelhető.A lengyel eseményekről Magyarországon az átlagember csupán annyit tud, hogy a magyar forradalom a lengyelekkel szimpatizáló egyetemisták tüntetéséből alakult ki október 23-án.Mivel utólag sokan összekeverik Poznant az októberi lengyel eseményekkel, mely utóbbiak miatt kezdődtek a budapesti lengyelbarát rokonszenvtüntetések, érdemes tisztázni: Poznan csak „előjáték”. 1956 június 28-án a lengyel munkások, diákok, kistisztviselők tüntettek, majd fegyvert szerezve megostromolták a lengyel biztonsági erők épületeit, a kommunista párt objektumait. Mivel ezzel már felrémlett egy általános lengyel felkelés veszélye, a lázadást a hadsereg – elég sok áldozat árán – egy nap alatt felszámolta.Azonban a lengyel vezetés elindult a desztalinizáció útján. A lengyel vezetők jól megszervezték a fegyveres erők vezetésében a váltást, az új hadsereg és a belbiztonsági erők élére is a reformerek hívei kerültek. Október 19.-re összehívták a Lengyel Egyesült Munkáspárt központi bizottságának sorsdöntő ülését. Ezen a reformerek végleges győzelmet arattak a sztálinisták felett.Persze, a sztálinista, pro-szovjet politikai vezetők nem adták meg magukat könnyen. Csapatokat vezényeltek a főváros ellen. De a katonák csak ímmel-ámmal teljesítették a parancsot, ráadásul a reformisták irányítása alatt álló belbiztonsági csapatok nyilvánvalóvá tették: az új vezetés védelmében lőni fognak a támadókra. Amikor Hruscsov odaérkezett néhány társával, nyomást gyakorolni a lengyel vezetőkre, az egykori szemtanúk szerint a váratlanul Varsóba érkező szovjet különgépet, amely hozta a szinte teljes moszkvai vezérkart, egy órán át leszállni se engedték a varsói repülőtéren, addig a levegőben kellett körözniük. A földet érés után pedig Hruscsov testőreit a Gomulkához hű belbiztonságiak fogták körbe fegyverrel.Moszkva engedett, miután a nagy városok munkássága is jelezte: ha kell, fegyverrel védi meg az új, reformista vezetőket. A börtönből kiszabadult Wladislav Gomulka, a sztálinista koncepciós perek egyik áldozata lett a párt első titkára október 21-én. És a mozgósított szovjet csapatok október 23-án parancsot kaptak, hogy vonuljanak vissza támaszpontjaikra, laktanyáikba.Jogosan merül föl a kérdés, mi lehetett az oka annak, hogy lengyel ügyben két nap alatt meghátráltak a szovjet vezetők, akiket szabályosan megaláztak Varsóban? „Lenyelik” a sértést, sőt, később sem állítják félre Gomulkát és társait. Holott a megtorlásra több mint elegendő erő állomásozott Kelet-Németországban, Fehéroroszországban, és magában Lengyelországban is. Nemcsak, hogy nem indulnak el, de mint utólag kiderül Zsukov külön parancsa volt, a Kelet-Németországban tartózkodó csapatok ne moccanjanak a helyükről, be ne nyomuljanak Lengyelországba.Pedig Lengyelország a tervezett európai háború szempontjából sokkal fontosabb volt, mint Magyarország. Csehszlovákiával együtt e két országon át lehetett a Nyugat fő erői ellen támadni, míg Magyarország felől csak Jugoszláviát lehetett sakkban tartani, a semleges Ausztrián, annak hegyein át Németország felé törni jóval nehézkesebb volt hadászatilag.Mi volt az a tényező, ami, úgy tűnik, arra intette a szovjet katonai és politikai vezetést, hogy a birodalom lázongása ellenére Lengyelországban október 19-21-én még korai volt a fegyveres beavatkozás. Mi az, amire még várni kellett, és ami Magyarországon, November 4-én már nem volt korai?A Kádár-korszak hivatalos történetírása nagy előszeretettel bizonygatta, hogy „az ellenforradalom a nyugati titkosszolgálatok által irányított” eseménysorozata volt. Miközben a nyugati világ sűrűn tagadta, hogy néhány túlbuzgó „alvállalkozása”, például a Szabad Európa Rádió magyar adása kivételével egyáltalán nemhogy beavatkozott volna, de előzetesen akár tudomása lett volna az eseményekről. Valósan hivatkozva arra, hogy, semmi jel nem mutatott fegyveres felkelés közeledtére vagy érlelődésére. A Rajk-temetés kivételével még csak tömeges megmozdulás sem volt.Elvi viták, igaz, zajlottak sokfelé, az Írószövetségben, a Petőfi Körben és másutt, de konkrét, lázadó cselekvési programot október közepéig, amikor is a szegedi diákok úgy döntöttek, elsőként az országban, hogy a DISZ-t, a kommunista ifjúsági szervezetet otthagyva önálló diákszövetséget hoznak létre, nos, ilyen programot addig senki sem adott. És a budapesti tüntetést eredetileg kiváltó lengyel események, október 19-21-én kezdődtek. Más konkrét „tünete” a tömeges elégedetlenségnek, pláne fegyveres szervezkedésnek nem volt.Lezáratlan a vita arról, hogy a szovjet csapatokat mikortól helyezték hadikészültségbe a magyar események miatt. Azaz, mikor határozták el magukat a katonai vezetők fegyveres beavatkozásra?A magyar kérdéssel foglalkozó ENSZ-vizsgálóbizottság rengeteg tanút hallgatott meg. Ezek szerint bizonyítható, hogy már október 23.-a előtt is történtek szovjet katonai mozgások a magyar határon. Például már október 12-én jöttek értesülések hogy a szovjet hadsereg megkezdte a felvonulást Huszt környékén. Október 20-án Hegyeshalmon riadókészültséget rendeltek el a határőröknek, mondván, nagyszámú határsértőre számíthatnak, akik el akarják kerülni a közelgő bevonulást. Ugyanezen a napon Nyíregyházán új szovjet csapatok érkezését konstatálták.Hitelt érdemlő jelentések futottak be arról, hogy október 21-én és 22-én Románia Magyarországgal szomszédos területein szabadságon tartózkodó szovjet tiszteket, valamint németül és magyarul beszélő román tartalékos tiszteket hívtak be. Mindez a mozgósítás jele minden hadseregnél. Két nappal a magyar események előtt.Október 20-án és 21-én pontonhidakat szereltek egybe Záhonyban a szovjet-magyar határon, és az orosz csapatok a Szovjetunióból jövet ezeken a pontonhidakon vonultak át október 24-ének reggelén. Hitelt érdemlő jelentéseket kapott a bizottság arról is, hogy már október 22-én szovjet kötelékeket láttak menetelni Szombathely és Székesfehérvár között, nyugat felől jövet, Budapest irányában. Október 23-ról 24-re virradó éjszaka szovjet kötelékek kezdtek átvonulni Szegeden majd vagy 36 órán át folytatták felvonulásukat a Budapest felé vezető úton.Sőt, október 23-án Szerov hadseregtábornok, a Szovjetunió állambiztonsági hivatalának elnöke, vagyis a szovjet politikai rendőrség vezetője, már mint tanácsadó vett részt Budapesten, a belügyminiszteri tanácskozáson, ahol erőteljesen kifejtette nézeteit, hogyan kéne az egyetemisták, azaz szerinte fasiszták és az imperialisták csapata által meghirdetett békésnek induló tüntetést, ha kell fegyveres erőkkel is leverni.Levonható a következtetés, egyértelmű, hogy Moszkva már korábban elindított egy folyamatot. Nemcsak csapatokkal, hanem az igen hatékony titkosszolgálat révén is. És bizonyos, hogy jó előre telepített Budapestre néhány embert, a megfelelő felszereléssel, akik képesek voltak a tömegben elvegyülve minden kulcsfontosságú helyen és napon provokációkat elkövetni.Az eseményeket 1956-ban úgy a szovjetek által megszállott országokban, mint a közel-keleten is szovjet legszűkebb vezetés tartotta kézben, és egyedül a Szovjetuniónak állt érdekében – és lehetőségében! – kiprovokálni pontos időzítéssel, azaz a Szuezi válsággal azonos időben egy véresnek tűnő „ellenforradalmat” Magyarországon, amit aztán a Varsói Szerződésre hivatkozva hatalmas erővel elfojthatott, ezzel is megmutatva a világnak katonai erejét.Ez lett volna számára a legjobb pillanat elindítani a megelőző háborút, azaz lerohanni Nyugat-Európát, még akkor is, ha az USA beavatkozna, hiszen a szovjet rakéták már elérhetik, mielőtt az USA-ból kilőtt rakéták becsapódnának a szovjet hátországba.Első lépésként – ahogy már utaltam rá – felbíztatták Nasszer Egyiptomi elnököt a Szuezi csatorna államosítására, és 1955 nyarán a szovjet blokk, eddigi, Izraelt támogató gyakorlatával ellentétben, Csehszlovákián keresztül nagy mennyiségű fegyver eladásával támogatta az ötletet. Több száz tank, tüzérségi eszköz, MIG harci repülő és több ezer kézi fegyver mellé csehszlovák és szovjet tanácsadók is érkeztek, akik közül többen aktívan részt is vettek a későbbi harcokban, pl. pilótaként. Számítva arra, hogy ekként az „olajcsapra” is rátehetik a kezüket, és a Földközi-tengerre is bejuthat a szovjet flotta, ha másként nem, tengeralattjárók formájában. Ha pedig ez megtörténik, akkor a támadás „déli szárnya” is fedezve van, és a nyugati ellenállás 2-3 hét alatt, üzemanyag hiányában, megtörik.A szovjet hírszerzésnek tudomása volt a Nasszer által „provokált” Anglia és Franciaország készülő szuezi intervenciójáról. Ők viszont tudták, amit London és Párizs még nem, hogy a két nyugati ország simán zsarolható atomcsapással, amit Amerika még nem tud elrettenteni. Egy pár hónapig legalábbis nem. Így az felelt meg legjobban Moszkva céljainak, ha Anglia és Franciaország kezdi el a háborút, és Moszkvának csak válaszolni kell.A szovjet stratégia véglegesült, megvárni az angolok és franciák Szuezi támadását, és amikor már teljesen lehetetlenné teszik magukat az arab országok és a világ előtt, akkor kizavarni őket a Szuezi-övezetből. Két-három hónap elteltével, amíg az olajból is kifogynak, és lelki harckészségük is megrendül a súlyos kudarc után – jött volna el az ideje elindítani a szovjet tankokat, irány az Atlanti-óceán, de hamar, mielőtt még elkészülnének az amerikai interkontinentális rakéták. Mindenesetre, a háború első csatáját, a szuezit, meg kell nyerni, de úgy, hogy egy árva szovjet katona se lépjen Egyiptom földjére, mert akkor ugyanúgy meggyűlölik őket is az arab államokban, és jobb elkerülni egy gerillák elleni, elhúzódó sivatagi háborút.Hogy lehet ezt megoldani? Úgy, hogy csendben kell maradni, Szueznél legalábbis. Mert ha a támadásra készülő angolok és franciák szagot fognak, hogy Hruscsovnak bármi kapcsolódása is van a szuezi eseményekhez, akkor lehet, hogy nem támadnak és akkor oda a szépen előkészített csapda.Viszont ezt az időt fel lehetett használni arra, hogy a XX. kongresszus, Hruscsov „sztálintalanító” beszéde után az egyre jobban fortyogó szövetségeseknek megmutassa: ki az úr a háznál. Mindezt úgy, hogy Sztálin kompromittált tanítványait a többi megbízhatatlan elemekkel együtt el lehessen egy füst alatt takarítani, és helyükbe új, megbízható helytartókat ültetni.A kérdés az volt, hogy hol történjék a példa statuálása? Az NDK-ban ne, hiszen az lett volna a támadás kiinduló frontországa. A cseheknél szintén ne, ők mélyen be voltak ékelődve, mint legnyugatabb kiindulópont, a „német front” oldalába. Bulgária, Románia valahogy nem akart forrongani, no meg az sem lett volna jó, mert az a déli hátvéd volt, a görög-török „második front” felől.Maradt Lengyelország és Magyarország. Ebből a lengyel ügy volt a rázósabb, hiszen ez az ország lett volna a „nyugati front” fő utánpótlási vonala. Magyarország kockáztathatóbb volt pár napra. Mert Titóval akkor már béke honolt, és különben is, arrafelé Románián át megvolt az összeköttetés a tenger felé. Magyarország lenne a támadó front „zsákutcája”, innen csak a semleges Ausztrián és a jól védett, magas hegyekkel borított Svájcon át lehet támadni nyugat felé. Ha meg Olaszország lenne a cél, az a román-jugoszláv irányon át volt elérhető, Titónak amúgy is volt elszámolnivalója néhány vitatott város és körzet miatt az olaszokkal. Tehát a demonstrációs játékot Magyarországon lehetett és csak itt volt érdemes lejátszani, felhívni a világ figyelmét addig is, amíg az angolok és franciák csendben elkészülnek a szuezi támadásra.Az időpontok egybeesését érdemes figyelemmel kísérni. Október 22-én reggel titokban Párizsba érkezik David Ben Gurion, izraeli miniszterelnök. Háromoldalú megállapodást akart kötni az angolokkal és a franciákkal, mielőtt belépne a háborúba, amelynek következményei előreláthatatlanok voltak. Ma már megállapítható, hogy a támadás napját a párizsi találkozón rögzítették. Sem Párizs, sem London nem számított az amerikaiak erőteljes reagálására. Kétségtelen, hogy a két kormány nem közölte terveit Washingtonnal; abban bíztak, hogy nagy szövetségesük végül is tudomásul veszi a kész helyzetet.Sokkal bizonytalanabbak voltak Moszkva reagálása felől. Noha nem tartották valószínűnek, hogy a Szovjetunió fegyveresen beavatkozik Egyiptom védelmébe, mégis leginkább Moszkva esetleges reagálása aggasztotta őket. Nos, ez a veszély látszott elhárulni október 23-án, amikor megtudták, hogy a Szovjetunió még ki sem lábalt a kínos lengyel ügyből, és máris új válsággal néz szembe Budapesten.Október 23.-án reggelre Moszkva – a brit hírszerzésbe beágyazott Kim Philby-Macleod-Burgess csoport ténykedése jóvoltából – már tudott a szuezi támadások időpontjáról, legfeljebb plusz-mínusz egy-két napnyi eltéréssel.Kellett hát a „budapesti válság”, a rádió és a telefonközpont ostroma, a szovjet tankok bevonulása, némi tűzharc, hogy a „hitet” a szuezre készülő angolokban és franciákban fenn lehessen tartani, sőt, a támadás időpontját előbbre hozatni velük.Ezért játszatta úgy végig a budapesti fegyveres cselekményeket, hogy higgyék nyugodtan az angolok és franciák, hogy Moszkva van csávában Budapesten, amiből nem tud kimászni. Miközben pont a fordítottja készülődött, őket csalták a szuezi csáva kellős közepébe (provokálva a Szuezi-csatorna államosításával és Izrael kizárásával használatából), ahonnét már nekik nem volt visszaútjuk.Izrael október 29-én támadt. Addig Budapesten Ljascsenko különleges hadteste és Malinyin Vezérkari fönökhelyettes abszolut halogató politikát folytatott. Az angolok és a franciák október 30-án adtak ultimátumot Nasszernek. E nap volt a Köztársaság téri ostrom napja, és már bent voltak a zsákutcában a nyugatiak, már kezdődhetett az ürügy a varsói szerződésben kikötött baráti segitség indokolására.Oktober 31-én kezdték bombázni a brit és francia gépek Egyiptomot. És e napon jutott el a nyugati sajtóhoz a Köztársaság téri dokumentumfotó-sorozat, mintegy rendelésre. Mintha az angolok és a franciák maguknak rendezték volna a Köztársaság teret, ködfüggönynek. Pedig nekik rendezte – Moszkva. És végül, november negyedikére tervezték az angol-francia partraszállást Egyiptomban. Ezért ment ki a támadási parancs e napra, amit már nem lehet leállítani, de még így is jó volt, mert erre figyelt jobban a világ, és nem arra, hogy az angolok és franciák akkor másztak csak bele igazán a szuezi csapdába.A magyarországi események miatt az oroszok fenyegető üzenete november 5.-re datálódik, amit az izraeli hadvezetés szerencsének tartott, hiszen ha Nagy-Britannia, Franciaország és Izrael október 29.-e előtt kapja a szovjet figyelmeztetést, nem valószínű, hogy sor került volna a Sinai hadjáratra. Bár Izraelnek ez persze jól jött, bizonyíthatta szárazföldi harci fölényét az egyiptomi hadsereggel szemben, de tragikus lett a britek és a franciák számára. Ugyanis a szovjet jegyzék, Hruscsov aláírásával a következőket tartalmazta:„Ha Önök úgy vélik, hogy légierejükkel és flottájukkal egy távoli, Önöknél sokkal kisebb országot megsemmisíthetnek, ajánljuk figyelmükbe azt a tényt, hogy van Önöknél nagyobb ország is. És ez az ország rendelkezik olyan fegyverekkel, hogy területéről megsemmisítheti az Önök fővárosait. Döntésüknél ezt vegyék figyelembe!”A hatás megsemmisítő volt. A megfélemlített angolok és franciák visszavonultak. Ekkor szűntek meg elsőrendű világhatalomnak lenni és váltak „másodosztályú nagyŹhatalommá”. A szovjet terv bevált, lelkileg összeomolva, vesztesként távoztak Szueztől. Már csak a tartás nélkül maradt brit és francia hadsereg elleni szovjet támadás időpontját kellett volna kitűzni.Szerencsére a szovjetek által eltervezett Nyugat-Európa elleni támadás mégsem valósult meg, annak ellenére hogy a Szovjetunió 1956 nyarán-telén érte el szuperhatalmi csúcspontját. A Kreml urai ugyanis előbb akarnak osztozni a hatalmon és a zsákmányon, mintsem az utolsó győzelmet, Nyugat-Európában learatnák. Közrejátszott a két erőközpont, „Sztálin régi harcosai”, a hadvezetés tagjai és Hruscsov által képviselt „reformerek” közötti vetélkedés, intrikák felszámolása, mindez 1957 őszéig is elhúzódott. Ami nagy hiba volt, mert 1957 késő őszére már az Egyesült Államoknak is lett interkontinentális, bevethető rakétája. Akkortól „büntetlenül” Nyugat-Európa nem volt lerohanható. A „történelmi pillanat” örökre elmúlt. A birodalom elindult a megállíthatatlan lefele sodródás útján, a végszakaszban nyilvánvaló zuhanással. És, bár mint Rómában vagy Bizáncban, jönnek még fényes sikerek, de azok már csak arra voltak jók, hogy takarják a haldoklást.De tény, hogy 1956-ban a három főkérdés a Szovjetunió számára: a megelőző támadás szovjet részről, nyugat felé, azután Szuez – az átkaroló hadművelet, amely a fő csapást megelőzi és a Magyar Ügy – ami egyuttal alkalmat adott a Szovjeutniónak, hogy a Varsói Egyezmény érdekében, egy másik szocialista állam „segitségére sietve”, Magyarországgal és a többi Szocialista országon belül elismertesse katonai hegemóniáját és egyuttal a nyugat számára is bemutassa katonai fölényét.Mindezek tudatában hogyan értékeljük akkor a magyar forradalmat, és főleg a harcokban résztvevő, életüket kockáztató forradalmárokat? Veszít-e értékéből a független Magyarországba vetett hitűkért való lelkesedésük és önfeláldozásuk, csupán azért, mert az egy kierőszakolt, és manipulált provokáció áldozatául estek?Semmi esetre sem. A fegyveres provokációkra nem lehetett másként reagálni, mint fegyverrel. Mert az ún. magyar ügy nem ”egyszerű” lázongás, hanem egy idegen hatalom elleni fegyveres harc, sőt elemi erejű népfelkelés volt. Igaz, ez a háború a hatalmas túlerővel szemben csakis vereséggel végződhetett. De alkalmat adott több százezer magyar embernek külföldre jutnia, menteni nemcsak az életét, de megalapozni jobb jövőjét is. És ez a vesztes harc egyúttal bemutatta a Szovjetek brutális hataloméhségét, ami nagyban hozzájárult a nyugati világon élő kommunista szimpatizánsok kiábrándulásához is.Viszont ez a manipuláció még inkább kihangsúlyozza, mennyire erkölcstelen és cinikusak voltak a szovjet hatalom és a Kádár-uralom által „legázolt ellenforradalom” után kierőszakolt tömeges perek, ahol ártatlan emberek ezreit vontak felelőségre olyan tettekért, amiket még álmukban sem követhettek el. Ugyanakkor az igazi tettesek, a provokátorok, soha nem voltak megnevezve, vagy felelőségre vonva.Azt még hozzá kell tennem, hogy szovjet provokáció ide-oda, azonban a magyar antisztálinista forradalom éppen úgy – mutatis mutandis – megérlelődött a hazai államszocializmus méhében, éppannyira indukálták az ország saját társadalmi-nemzeti ellentmondásai, mint annak idején az 1918-19-es forradalmakat a Monarchia, s azon belül a dualista Magyarország idült megoldatlanságai. Tehát ha nincs szovjet provokáció, valamilyen módon és formában a robbanás bekövetkezik. Ahogyan történelmietlen és erkölcstelen a bolsevikokat és követőiket hibáztatni, hogy az első világháború kínálta-teremtette helyzetben harcba indultak a világforradalom győzelméért, a kommünárokat pedig, hogy 1871-ben felvették a burzsoá kormány által elébük dobott kesztyűt vagy az 1789-es francia, majd az 1848. márciusi magyar forradalom felkelőit, hogy éltek a lehetőséggel, ugyanúgy cinizmus a magyar 1956 forradalmárait és szabadságharcosait „lesajnálni”, erőfeszítéseiket, áldozataikat feleslegesnek nyilvánítani.Ötvenhat évvel az események után, talán tisztábbak a vonalak, érthetőbbek az összefüggések is. De semmi esetre sem kisebbítik az eseményben résztvevő, lelkes emberek tetteit, akik életüket áldozva is mentették a menthetőt.Kopácsi Judith2012, október 20.Köszönettel tartozom Fekete György történelem tanár és mentálpedadogus segitségéért, amivel hajnalol hajnalán hajlandó volt irásomat korrigálni és fontos észrevételekkel, tanácsokkal ellátni.Forrásaim:Dr. Szatmári Jenő István: A Magyar történelem titkos történeteTitkos jelentések 1956. okt. 23.-nov. 4. (A budapesti és moszkvai brit és USA-nagykövetségek korabeli dokumentumainak válogatása.) Kiadta: Hírlapkiadó Vállalat, Budapest.1956. Az Egyesült Nemzetek Szervezete különbizottságának jelentése. (Korabeli szemtanúk vallomásai alapján.) Hunnia Kiadó, Budapest, 1989.Gosztonyi Péter: Föltámadott a tenger… 1956. (A magyar október törtéŹnete, a Svájcban élő történész adatai alapján.) Népszava Kiadó, Budapest.Gosztonyi Péter: A magyar Golgota. (Az 1956 utáni megtorlások krónikája és egyéb fontos részlet-tanulmányok.) Százszorszép Kiadó, Budapest, 1993.Encyclopedia of the Cold War, Kiadó:Taylor & Francis US 2006ISBN: 0415975158, 9780415975155The Suez War of 1956, http://www.jewishvirtuallibrary.org/jsource/History/Suez_War.htmlKirály Béla: Az első háború szocialista országok között (New Brunswick: Magyar Öregdiákok Szövetsége-Bessenyei György Kör, 1981).Dokumentumok az ENSZ 1956-os Különbizottságának tevékenységéről http://www.osaarchivum.org/index.php?option=com_content&view=article&id=1543&Itemid=1517&lang=h

SZERZŐ: KOPÁCSI JUDITH
 

platz

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyon érdekes megvilágításba helyezte ez a méltató írás az 1956 -os magyarországi eseményeket, és az akkori világpolitikai események tükrében vizsgálva mindezt.
Mindenkinek elolvasásra javasolhatom csak. Számomra hasznos volt az írás,
mert nem a volt uralkodó osztály restaurációs törekvésére helyezte a forradalom létrejöttének okait. Persze a cikk szerinti is működő lázító belső propaganda ettől még ez irányban működhetett. De ez így más megfogalmazásba helyezi ezt a kérdést.
Sajnálattal tapasztalható, hogy mostanság nem a forradalom
tiszteletteljes kifejezésére, az ünnepre
annak méltósággal teli megünneplésére koncentrál a nemzet. Pedig jó lenne, ha
ez bekövetkezhetne.
Köszönöm ezt a tartalmas megemlékezést!
 

kevdes

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy másodikos gyerek feltette nekem a kérdést az ünnepély után, hogy most jobb nekünk? Nem tudtam a megfelelő választ
 

sarij

Állandó Tag
Állandó Tag
Azért az elgondolkodtathat egypár embert, hogy miért is nem segített nekünk senki? Meg most sem... Akik megígérték a felebarátságot csúnyán felültettek minket!
Gyermeki együgyűséggel is megtalálható a megoldás!!!
Árpád jó helyre hozott minket, mert ez a hely a világ középpontja (olvass a Pilisről!!), igy sokan kívánják komolyan megszerezni a hatalmat (és már sikerült is nekik).
1956 csak egy db. puzzle volt a kirakós játékban, a veszteségek, sok millió magyar szenvedése, ugyan nem foglakoztatott senki komolyan!
 

Szilsas

Állandó Tag
Állandó Tag
Megítélésem szerint az ünnep a megemlékezésről és a tisztelgésről kellene szóljon, függetlenül attól, hogy ki miként ítéli meg az események jóságfokát.
 

SBe

Állandó Tag
Állandó Tag
A politika nem az emberekkel inkább érdekekkel foglalkozó tudomány! Mindegy hogy ki van a porondon az ember csak sokadik a sorban.
 

attimenyfreemail.com

Állandó Tag
Állandó Tag

56 évvel az események után az igazság felderítése a történészekre vár, akik a szemtanúk vallomásai mellett régi újságok, levéltári források és az azóta nyilvánosságra hozott történelmi dokumentumok tanulmányozásával kibogozhatják az események kronológiai sorrendjéből azok valódi jelentőségét – kurzuselvárástól függetlenül. Egy történésznek detektívnek is kell lennie, aki képes látszólag olyan aprónak tűnő adatokból is következtetni, amelyek első látásra nem feltétlenül kapcsolódnak az említett eseményhez.

Az 56-os magyar forradalom igencsak komoly feladatot ró a történészekre. Az eddig feltárt anyagokból kedvére válogatva az immár hagyományossá vált mitológia azt sulykolja, hogy a magyar nép, a forradalomban, hatalmas áldozatokkal megállította a szovjet birodalom terjeszkedését, és hogy 1956 volt az első szög az államszocializmus majdani koporsójában.A másik tipikus változatot a Nagy Imre perre felkészülendő vádiratokban olvashatjuk. Bizonyítandó, hogy csupán e csoport volt felelős egy nyugati befolyással előre megszervezett összeesküvéséért, amelyben részt vett Nagy Imre közvetlen baráti köre, ügyesen beszervezve az írókat, a rendőrséget, és a fegyveres erőket is, hogy megdöntsék a dolgozó nép hatalmát és visszahozzák az 1945 előtti feudális állapotokat.A harmadik jellemző változat a szovjetek által előre eltervezett és időzített provokáció valószínűsítése, ami egy ártatlannak tetsző, a lengyelekkel szimpátiázó felvonulás közben, provokátorok által kirobbantott fegyveres felkeléshez vezetett. A felkelést az 1955. május 14-én kötött Varsói Szerződésre hivatkozva a szovjet vezetés – némi ingadozás után – nagyméretű katonai túlerővel leverte. Ezzel elérték a vasfüggöny leszögezését a magyar osztrák határnál, egyúttal megfélemlítették a csatlós államokat és bemutatták a nyugat számára katonai fölényüket, a Szovjetunió felkészültségét egy villámháborús akcióra.Az utóbbi változat érdekes, meggondolandó összefüggéseire Dr. Szatmári Jenő István, „A magyar forradalom titkos története” című könyve hívta fel figyelmemet. További olvasmányaim révén arra a következtetésre jutottam, hogy a magyar forradalom, már 1955 tavaszán eldőlt (bár lehetősége akkor még senki fejében nem fordult meg), mégpedig nem a mi javunkra. Kifejtem koncepciómat.Az 1956-os robbanáshoz vezető események láncolatát három történés fűzi össze :1955. május 15–én megszületett az osztrák államszerződés, amelynek értelmében a Vörös Hadsereg először vonult ki önként egy általa megszállt területről. A szovjet kivonulás Ausztriából egyszersmind megszüntette a legális alapot a romániai és magyarországi szovjet katonai jelenlétre is.1955. május 14-én egy nappal az osztrák semlegesség kimondása előtt megalakult a Varsói Szerződés. Ez a „barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés” teremtett lehetőséget a Szovjetuniónak, hogy rendezze a népi demokráciákban állomásozó csapatai státuszát.1955 augusztusában a Szovjetunió, Csehszlovákián keresztül Egyiptommal kötött fegyvereladási szerződést, jelezve egyúttal a közép-keleti politikájában beállott drasztikus váltást. Ugyanis addig Izraelt támogatta, és – szintén – Csehszlovákián keresztül látta el fegyverekkel.Mind a három esemény szorosan egymásba fonódik és komoly nemzetközi kapcsolódásik voltak.Amikor Nyugat Németországot felvették a NATO-ba, és a nyugati nagyhatalmak 1955. május 9- én engedélyezték a Bundeswehr, az új nyugatnémet hadsereg felfegyverzését, a döntés előkészületeire válaszul alakult meg, mint említettem, 1955. május 14-én – a Szovjetunióból és az általa irányított, zömében megszállt csatlós kelet-európai államokból – a Varsói Szerződés.A szovjet politikusok és főleg katonák félelme az esetleges német revánstörekvésektől zsigeri és ösztönös volt. Az „enyhülés” rögtön alábbhagyott, és újra helyet kapva a „megelőző csapás elve”, magyarán a Nyugat-Németország és esetleg egész Nyugat-Európa ellen viselendő preventív háború koncepciója, amelyet egyébként a szovjet vezetés a nyolcvanas évek közepéig, mint katonapolitikai alapelvet kezelt.Szóval – a szovjet politikai és katonai vezetés, bár félt, de készült a „megelőző háborúra”. És ehhez fel kívánta használni a második világháborúból levont tapasztalatokat. Elsősorban azt, hogy „akié az olaj, azé a győzelem!”A Szovjetunió tudatában volt a ténynek, hogy Nyugat-Európa sebezhető pontja: nincs saját kőolaj. Szovjet támadás esetén Nyugat-Európa csak a felhalmozott készletek erejéig bírná a háborút üzemanyaggal.Ráadásul, ha sikerülne Nasszer törekvő-igyekvő Egyiptomját megnyerni szövetségesnek, és azt ajánlani neki: államosítsa a Szuezi-csatornát, ezzel két legyet lehet ütni egy csapásra. Egyrészt, amennyiben Nasszer kellőképpen gyűlöletes háborúba bonyolódna az államosítás miatt az angolokkal és a franciákkal, Egyiptom feltételezhetően nem engedi majd át az olajszállítmányokat egy Nyugat-Európát érő szovjet invázió esetén, másrészt a szovjet birodalmi flotta régi álma is teljesülhetne: távol-keleti egységeik a Szuezi-csatornán át az Indiai-óceánról végre bejutnak a vágyott Földközi-tengerre, amit 300 éve hiába sóvárogtak az orosz tengernagyok. És ha már bent vannak, akkor a török, illetve algériai kikötőkből Marseille felé induló olajszállítókat is elsüllyesztheti.Ebben az esetben a francia tengerpartig 1-2 hónap alatt elfoglalható Nyugat-Európa. Szovjet számítások szerint a brit szigetek önmagukban elszigetelhetőek (blokád alá vehetők), hiszen üzemanyaghiány miatt örülhettek volna, ha a partraszállást kivédik. Persze, teszem hozzá, az USA-nak is volt hadi ereje és olajkészlete… Ez volt a szovjet tervek nagy bizonytalansági tényzője. Nem véletlen, hogy utóbb, Hruscsov akkor döntött végleg a második magyarországi intervenció mellett, amikor – 1956. október 30-án – eljutott hozzá az amerikai kormány jelzése: az USA közömbös a magyar eseményeket illetően.Mindezeken felül kalkulálandó, hogy Hruscsovnak 1956 elején már volt olyan rakétája, amellyel szovjet területről elérhette Londont, Párizst. A Nyugat akkor még nem rendelkezett ilyennel. 1957 nyarán Amerikát elérő interkontinentális rakéták is lesznek orosz kézben, talán 1956 nyarán is vannak, csak még nem jelentik be, míg az USA csak 1957 végén tud műholdat fellőni, bizonyítva: ő is birtokol interkontinentális rakétát. Tehát a rakéták terén ideiglenesen szovjet fölény volt.Tehát a szovjet stratégia szempontjából 1956 nyarán-őszén a legfontosabb a Szuezi-csatorna működésképtelenné tétele, ami a szovjet logika szerint Nyugat-Európa vereségét is ”beprogramozza”. Így Szuez volt elsődleges cél. Minden más, történjen akár a szovjet birodalmi szférán belül is, ehhez képest csak másodlagos. Főleg, mert Jalta garantált bizonyos „eddig a tiéd – innen az enyém” egyensúlyokat, amelyeket Hruscsov az osztrák és a finn viszonylatban be is tartott, az Egyesült Államoknak pedig nem állt érdekében 1956 őszén rakétahátrányban, az elnökválasztás miatt egyébként is „béna kacsa” periódusban felrúgni. És – minő „véletlen”! – az amerikai elnökválasztás mindig november első keddjén van, ami 1956-ban november 6.-ra esett. Tehát a „jaltai övezeten belül”, így Lengyelországban is, Magyarországon is Hruscsovnak eleve szabad keze volt, Amerika itt és akkor eleve– lehetőség híján – nem kívánt beavatkozni.Bár igaz, hogy a Jaltai Szerződés sok évre „bebetonozta” a határokat, az érdekszféra felosztását, és biztosította azt, hogy a nagyhatalmak nem avatkoznak be tevőlegesen egymás befolyási övezeteibe – azért azt nem lehetett szerződésben megtiltani, hogy az érintett országok népei ne tiltakozzanak, lázongjanak. A sztálinizmus ellen több, a szovjet birodalomhoz tartozó országban voltak megmozdulások 1953-1956 között. 1953-ban Kelet-Berlinben kezdődött, de a szovjet tankok igen hamar szétoszlatták a lázongó tömeget.1956-ban már több az elégedetlenségre utaló jel. A szovjet kommunista párt huszadik kongresszusa, a hivatalos hírzárlat ellenére kiszivárogtatott Hruscsov-beszéddel a sztálinizmus rémtetteiről, megállíthatatlan erjedést indított el. Lengyelországon és Magyarországon volt ez leginkább megfigyelhető.A lengyel eseményekről Magyarországon az átlagember csupán annyit tud, hogy a magyar forradalom a lengyelekkel szimpatizáló egyetemisták tüntetéséből alakult ki október 23-án.Mivel utólag sokan összekeverik Poznant az októberi lengyel eseményekkel, mely utóbbiak miatt kezdődtek a budapesti lengyelbarát rokonszenvtüntetések, érdemes tisztázni: Poznan csak „előjáték”. 1956 június 28-án a lengyel munkások, diákok, kistisztviselők tüntettek, majd fegyvert szerezve megostromolták a lengyel biztonsági erők épületeit, a kommunista párt objektumait. Mivel ezzel már felrémlett egy általános lengyel felkelés veszélye, a lázadást a hadsereg – elég sok áldozat árán – egy nap alatt felszámolta.Azonban a lengyel vezetés elindult a desztalinizáció útján. A lengyel vezetők jól megszervezték a fegyveres erők vezetésében a váltást, az új hadsereg és a belbiztonsági erők élére is a reformerek hívei kerültek. Október 19.-re összehívták a Lengyel Egyesült Munkáspárt központi bizottságának sorsdöntő ülését. Ezen a reformerek végleges győzelmet arattak a sztálinisták felett.Persze, a sztálinista, pro-szovjet politikai vezetők nem adták meg magukat könnyen. Csapatokat vezényeltek a főváros ellen. De a katonák csak ímmel-ámmal teljesítették a parancsot, ráadásul a reformisták irányítása alatt álló belbiztonsági csapatok nyilvánvalóvá tették: az új vezetés védelmében lőni fognak a támadókra. Amikor Hruscsov odaérkezett néhány társával, nyomást gyakorolni a lengyel vezetőkre, az egykori szemtanúk szerint a váratlanul Varsóba érkező szovjet különgépet, amely hozta a szinte teljes moszkvai vezérkart, egy órán át leszállni se engedték a varsói repülőtéren, addig a levegőben kellett körözniük. A földet érés után pedig Hruscsov testőreit a Gomulkához hű belbiztonságiak fogták körbe fegyverrel.Moszkva engedett, miután a nagy városok munkássága is jelezte: ha kell, fegyverrel védi meg az új, reformista vezetőket. A börtönből kiszabadult Wladislav Gomulka, a sztálinista koncepciós perek egyik áldozata lett a párt első titkára október 21-én. És a mozgósított szovjet csapatok október 23-án parancsot kaptak, hogy vonuljanak vissza támaszpontjaikra, laktanyáikba.Jogosan merül föl a kérdés, mi lehetett az oka annak, hogy lengyel ügyben két nap alatt meghátráltak a szovjet vezetők, akiket szabályosan megaláztak Varsóban? „Lenyelik” a sértést, sőt, később sem állítják félre Gomulkát és társait. Holott a megtorlásra több mint elegendő erő állomásozott Kelet-Németországban, Fehéroroszországban, és magában Lengyelországban is. Nemcsak, hogy nem indulnak el, de mint utólag kiderül Zsukov külön parancsa volt, a Kelet-Németországban tartózkodó csapatok ne moccanjanak a helyükről, be ne nyomuljanak Lengyelországba.Pedig Lengyelország a tervezett európai háború szempontjából sokkal fontosabb volt, mint Magyarország. Csehszlovákiával együtt e két országon át lehetett a Nyugat fő erői ellen támadni, míg Magyarország felől csak Jugoszláviát lehetett sakkban tartani, a semleges Ausztrián, annak hegyein át Németország felé törni jóval nehézkesebb volt hadászatilag.Mi volt az a tényező, ami, úgy tűnik, arra intette a szovjet katonai és politikai vezetést, hogy a birodalom lázongása ellenére Lengyelországban október 19-21-én még korai volt a fegyveres beavatkozás. Mi az, amire még várni kellett, és ami Magyarországon, November 4-én már nem volt korai?A Kádár-korszak hivatalos történetírása nagy előszeretettel bizonygatta, hogy „az ellenforradalom a nyugati titkosszolgálatok által irányított” eseménysorozata volt. Miközben a nyugati világ sűrűn tagadta, hogy néhány túlbuzgó „alvállalkozása”, például a Szabad Európa Rádió magyar adása kivételével egyáltalán nemhogy beavatkozott volna, de előzetesen akár tudomása lett volna az eseményekről. Valósan hivatkozva arra, hogy, semmi jel nem mutatott fegyveres felkelés közeledtére vagy érlelődésére. A Rajk-temetés kivételével még csak tömeges megmozdulás sem volt.Elvi viták, igaz, zajlottak sokfelé, az Írószövetségben, a Petőfi Körben és másutt, de konkrét, lázadó cselekvési programot október közepéig, amikor is a szegedi diákok úgy döntöttek, elsőként az országban, hogy a DISZ-t, a kommunista ifjúsági szervezetet otthagyva önálló diákszövetséget hoznak létre, nos, ilyen programot addig senki sem adott. És a budapesti tüntetést eredetileg kiváltó lengyel események, október 19-21-én kezdődtek. Más konkrét „tünete” a tömeges elégedetlenségnek, pláne fegyveres szervezkedésnek nem volt.Lezáratlan a vita arról, hogy a szovjet csapatokat mikortól helyezték hadikészültségbe a magyar események miatt. Azaz, mikor határozták el magukat a katonai vezetők fegyveres beavatkozásra?A magyar kérdéssel foglalkozó ENSZ-vizsgálóbizottság rengeteg tanút hallgatott meg. Ezek szerint bizonyítható, hogy már október 23.-a előtt is történtek szovjet katonai mozgások a magyar határon. Például már október 12-én jöttek értesülések hogy a szovjet hadsereg megkezdte a felvonulást Huszt környékén. Október 20-án Hegyeshalmon riadókészültséget rendeltek el a határőröknek, mondván, nagyszámú határsértőre számíthatnak, akik el akarják kerülni a közelgő bevonulást. Ugyanezen a napon Nyíregyházán új szovjet csapatok érkezését konstatálták.Hitelt érdemlő jelentések futottak be arról, hogy október 21-én és 22-én Románia Magyarországgal szomszédos területein szabadságon tartózkodó szovjet tiszteket, valamint németül és magyarul beszélő román tartalékos tiszteket hívtak be. Mindez a mozgósítás jele minden hadseregnél. Két nappal a magyar események előtt.Október 20-án és 21-én pontonhidakat szereltek egybe Záhonyban a szovjet-magyar határon, és az orosz csapatok a Szovjetunióból jövet ezeken a pontonhidakon vonultak át október 24-ének reggelén. Hitelt érdemlő jelentéseket kapott a bizottság arról is, hogy már október 22-én szovjet kötelékeket láttak menetelni Szombathely és Székesfehérvár között, nyugat felől jövet, Budapest irányában. Október 23-ról 24-re virradó éjszaka szovjet kötelékek kezdtek átvonulni Szegeden majd vagy 36 órán át folytatták felvonulásukat a Budapest felé vezető úton.Sőt, október 23-án Szerov hadseregtábornok, a Szovjetunió állambiztonsági hivatalának elnöke, vagyis a szovjet politikai rendőrség vezetője, már mint tanácsadó vett részt Budapesten, a belügyminiszteri tanácskozáson, ahol erőteljesen kifejtette nézeteit, hogyan kéne az egyetemisták, azaz szerinte fasiszták és az imperialisták csapata által meghirdetett békésnek induló tüntetést, ha kell fegyveres erőkkel is leverni.Levonható a következtetés, egyértelmű, hogy Moszkva már korábban elindított egy folyamatot. Nemcsak csapatokkal, hanem az igen hatékony titkosszolgálat révén is. És bizonyos, hogy jó előre telepített Budapestre néhány embert, a megfelelő felszereléssel, akik képesek voltak a tömegben elvegyülve minden kulcsfontosságú helyen és napon provokációkat elkövetni.Az eseményeket 1956-ban úgy a szovjetek által megszállott országokban, mint a közel-keleten is szovjet legszűkebb vezetés tartotta kézben, és egyedül a Szovjetuniónak állt érdekében – és lehetőségében! – kiprovokálni pontos időzítéssel, azaz a Szuezi válsággal azonos időben egy véresnek tűnő „ellenforradalmat” Magyarországon, amit aztán a Varsói Szerződésre hivatkozva hatalmas erővel elfojthatott, ezzel is megmutatva a világnak katonai erejét.Ez lett volna számára a legjobb pillanat elindítani a megelőző háborút, azaz lerohanni Nyugat-Európát, még akkor is, ha az USA beavatkozna, hiszen a szovjet rakéták már elérhetik, mielőtt az USA-ból kilőtt rakéták becsapódnának a szovjet hátországba.Első lépésként – ahogy már utaltam rá – felbíztatták Nasszer Egyiptomi elnököt a Szuezi csatorna államosítására, és 1955 nyarán a szovjet blokk, eddigi, Izraelt támogató gyakorlatával ellentétben, Csehszlovákián keresztül nagy mennyiségű fegyver eladásával támogatta az ötletet. Több száz tank, tüzérségi eszköz, MIG harci repülő és több ezer kézi fegyver mellé csehszlovák és szovjet tanácsadók is érkeztek, akik közül többen aktívan részt is vettek a későbbi harcokban, pl. pilótaként. Számítva arra, hogy ekként az „olajcsapra” is rátehetik a kezüket, és a Földközi-tengerre is bejuthat a szovjet flotta, ha másként nem, tengeralattjárók formájában. Ha pedig ez megtörténik, akkor a támadás „déli szárnya” is fedezve van, és a nyugati ellenállás 2-3 hét alatt, üzemanyag hiányában, megtörik.A szovjet hírszerzésnek tudomása volt a Nasszer által „provokált” Anglia és Franciaország készülő szuezi intervenciójáról. Ők viszont tudták, amit London és Párizs még nem, hogy a két nyugati ország simán zsarolható atomcsapással, amit Amerika még nem tud elrettenteni. Egy pár hónapig legalábbis nem. Így az felelt meg legjobban Moszkva céljainak, ha Anglia és Franciaország kezdi el a háborút, és Moszkvának csak válaszolni kell.A szovjet stratégia véglegesült, megvárni az angolok és franciák Szuezi támadását, és amikor már teljesen lehetetlenné teszik magukat az arab országok és a világ előtt, akkor kizavarni őket a Szuezi-övezetből. Két-három hónap elteltével, amíg az olajból is kifogynak, és lelki harckészségük is megrendül a súlyos kudarc után – jött volna el az ideje elindítani a szovjet tankokat, irány az Atlanti-óceán, de hamar, mielőtt még elkészülnének az amerikai interkontinentális rakéták. Mindenesetre, a háború első csatáját, a szuezit, meg kell nyerni, de úgy, hogy egy árva szovjet katona se lépjen Egyiptom földjére, mert akkor ugyanúgy meggyűlölik őket is az arab államokban, és jobb elkerülni egy gerillák elleni, elhúzódó sivatagi háborút.Hogy lehet ezt megoldani? Úgy, hogy csendben kell maradni, Szueznél legalábbis. Mert ha a támadásra készülő angolok és franciák szagot fognak, hogy Hruscsovnak bármi kapcsolódása is van a szuezi eseményekhez, akkor lehet, hogy nem támadnak és akkor oda a szépen előkészített csapda.Viszont ezt az időt fel lehetett használni arra, hogy a XX. kongresszus, Hruscsov „sztálintalanító” beszéde után az egyre jobban fortyogó szövetségeseknek megmutassa: ki az úr a háznál. Mindezt úgy, hogy Sztálin kompromittált tanítványait a többi megbízhatatlan elemekkel együtt el lehessen egy füst alatt takarítani, és helyükbe új, megbízható helytartókat ültetni.A kérdés az volt, hogy hol történjék a példa statuálása? Az NDK-ban ne, hiszen az lett volna a támadás kiinduló frontországa. A cseheknél szintén ne, ők mélyen be voltak ékelődve, mint legnyugatabb kiindulópont, a „német front” oldalába. Bulgária, Románia valahogy nem akart forrongani, no meg az sem lett volna jó, mert az a déli hátvéd volt, a görög-török „második front” felől.Maradt Lengyelország és Magyarország. Ebből a lengyel ügy volt a rázósabb, hiszen ez az ország lett volna a „nyugati front” fő utánpótlási vonala. Magyarország kockáztathatóbb volt pár napra. Mert Titóval akkor már béke honolt, és különben is, arrafelé Románián át megvolt az összeköttetés a tenger felé. Magyarország lenne a támadó front „zsákutcája”, innen csak a semleges Ausztrián és a jól védett, magas hegyekkel borított Svájcon át lehet támadni nyugat felé. Ha meg Olaszország lenne a cél, az a román-jugoszláv irányon át volt elérhető, Titónak amúgy is volt elszámolnivalója néhány vitatott város és körzet miatt az olaszokkal. Tehát a demonstrációs játékot Magyarországon lehetett és csak itt volt érdemes lejátszani, felhívni a világ figyelmét addig is, amíg az angolok és franciák csendben elkészülnek a szuezi támadásra.Az időpontok egybeesését érdemes figyelemmel kísérni. Október 22-én reggel titokban Párizsba érkezik David Ben Gurion, izraeli miniszterelnök. Háromoldalú megállapodást akart kötni az angolokkal és a franciákkal, mielőtt belépne a háborúba, amelynek következményei előreláthatatlanok voltak. Ma már megállapítható, hogy a támadás napját a párizsi találkozón rögzítették. Sem Párizs, sem London nem számított az amerikaiak erőteljes reagálására. Kétségtelen, hogy a két kormány nem közölte terveit Washingtonnal; abban bíztak, hogy nagy szövetségesük végül is tudomásul veszi a kész helyzetet.Sokkal bizonytalanabbak voltak Moszkva reagálása felől. Noha nem tartották valószínűnek, hogy a Szovjetunió fegyveresen beavatkozik Egyiptom védelmébe, mégis leginkább Moszkva esetleges reagálása aggasztotta őket. Nos, ez a veszély látszott elhárulni október 23-án, amikor megtudták, hogy a Szovjetunió még ki sem lábalt a kínos lengyel ügyből, és máris új válsággal néz szembe Budapesten.Október 23.-án reggelre Moszkva – a brit hírszerzésbe beágyazott Kim Philby-Macleod-Burgess csoport ténykedése jóvoltából – már tudott a szuezi támadások időpontjáról, legfeljebb plusz-mínusz egy-két napnyi eltéréssel.Kellett hát a „budapesti válság”, a rádió és a telefonközpont ostroma, a szovjet tankok bevonulása, némi tűzharc, hogy a „hitet” a szuezre készülő angolokban és franciákban fenn lehessen tartani, sőt, a támadás időpontját előbbre hozatni velük.Ezért játszatta úgy végig a budapesti fegyveres cselekményeket, hogy higgyék nyugodtan az angolok és franciák, hogy Moszkva van csávában Budapesten, amiből nem tud kimászni. Miközben pont a fordítottja készülődött, őket csalták a szuezi csáva kellős közepébe (provokálva a Szuezi-csatorna államosításával és Izrael kizárásával használatából), ahonnét már nekik nem volt visszaútjuk.Izrael október 29-én támadt. Addig Budapesten Ljascsenko különleges hadteste és Malinyin Vezérkari fönökhelyettes abszolut halogató politikát folytatott. Az angolok és a franciák október 30-án adtak ultimátumot Nasszernek. E nap volt a Köztársaság téri ostrom napja, és már bent voltak a zsákutcában a nyugatiak, már kezdődhetett az ürügy a varsói szerződésben kikötött baráti segitség indokolására.Oktober 31-én kezdték bombázni a brit és francia gépek Egyiptomot. És e napon jutott el a nyugati sajtóhoz a Köztársaság téri dokumentumfotó-sorozat, mintegy rendelésre. Mintha az angolok és a franciák maguknak rendezték volna a Köztársaság teret, ködfüggönynek. Pedig nekik rendezte – Moszkva. És végül, november negyedikére tervezték az angol-francia partraszállást Egyiptomban. Ezért ment ki a támadási parancs e napra, amit már nem lehet leállítani, de még így is jó volt, mert erre figyelt jobban a világ, és nem arra, hogy az angolok és franciák akkor másztak csak bele igazán a szuezi csapdába.A magyarországi események miatt az oroszok fenyegető üzenete november 5.-re datálódik, amit az izraeli hadvezetés szerencsének tartott, hiszen ha Nagy-Britannia, Franciaország és Izrael október 29.-e előtt kapja a szovjet figyelmeztetést, nem valószínű, hogy sor került volna a Sinai hadjáratra. Bár Izraelnek ez persze jól jött, bizonyíthatta szárazföldi harci fölényét az egyiptomi hadsereggel szemben, de tragikus lett a britek és a franciák számára. Ugyanis a szovjet jegyzék, Hruscsov aláírásával a következőket tartalmazta:„Ha Önök úgy vélik, hogy légierejükkel és flottájukkal egy távoli, Önöknél sokkal kisebb országot megsemmisíthetnek, ajánljuk figyelmükbe azt a tényt, hogy van Önöknél nagyobb ország is. És ez az ország rendelkezik olyan fegyverekkel, hogy területéről megsemmisítheti az Önök fővárosait. Döntésüknél ezt vegyék figyelembe!”A hatás megsemmisítő volt. A megfélemlített angolok és franciák visszavonultak. Ekkor szűntek meg elsőrendű világhatalomnak lenni és váltak „másodosztályú nagyŹhatalommá”. A szovjet terv bevált, lelkileg összeomolva, vesztesként távoztak Szueztől. Már csak a tartás nélkül maradt brit és francia hadsereg elleni szovjet támadás időpontját kellett volna kitűzni.Szerencsére a szovjetek által eltervezett Nyugat-Európa elleni támadás mégsem valósult meg, annak ellenére hogy a Szovjetunió 1956 nyarán-telén érte el szuperhatalmi csúcspontját. A Kreml urai ugyanis előbb akarnak osztozni a hatalmon és a zsákmányon, mintsem az utolsó győzelmet, Nyugat-Európában learatnák. Közrejátszott a két erőközpont, „Sztálin régi harcosai”, a hadvezetés tagjai és Hruscsov által képviselt „reformerek” közötti vetélkedés, intrikák felszámolása, mindez 1957 őszéig is elhúzódott. Ami nagy hiba volt, mert 1957 késő őszére már az Egyesült Államoknak is lett interkontinentális, bevethető rakétája. Akkortól „büntetlenül” Nyugat-Európa nem volt lerohanható. A „történelmi pillanat” örökre elmúlt. A birodalom elindult a megállíthatatlan lefele sodródás útján, a végszakaszban nyilvánvaló zuhanással. És, bár mint Rómában vagy Bizáncban, jönnek még fényes sikerek, de azok már csak arra voltak jók, hogy takarják a haldoklást.De tény, hogy 1956-ban a három főkérdés a Szovjetunió számára: a megelőző támadás szovjet részről, nyugat felé, azután Szuez – az átkaroló hadművelet, amely a fő csapást megelőzi és a Magyar Ügy – ami egyuttal alkalmat adott a Szovjeutniónak, hogy a Varsói Egyezmény érdekében, egy másik szocialista állam „segitségére sietve”, Magyarországgal és a többi Szocialista országon belül elismertesse katonai hegemóniáját és egyuttal a nyugat számára is bemutassa katonai fölényét.Mindezek tudatában hogyan értékeljük akkor a magyar forradalmat, és főleg a harcokban résztvevő, életüket kockáztató forradalmárokat? Veszít-e értékéből a független Magyarországba vetett hitűkért való lelkesedésük és önfeláldozásuk, csupán azért, mert az egy kierőszakolt, és manipulált provokáció áldozatául estek?Semmi esetre sem. A fegyveres provokációkra nem lehetett másként reagálni, mint fegyverrel. Mert az ún. magyar ügy nem ”egyszerű” lázongás, hanem egy idegen hatalom elleni fegyveres harc, sőt elemi erejű népfelkelés volt. Igaz, ez a háború a hatalmas túlerővel szemben csakis vereséggel végződhetett. De alkalmat adott több százezer magyar embernek külföldre jutnia, menteni nemcsak az életét, de megalapozni jobb jövőjét is. És ez a vesztes harc egyúttal bemutatta a Szovjetek brutális hataloméhségét, ami nagyban hozzájárult a nyugati világon élő kommunista szimpatizánsok kiábrándulásához is.Viszont ez a manipuláció még inkább kihangsúlyozza, mennyire erkölcstelen és cinikusak voltak a szovjet hatalom és a Kádár-uralom által „legázolt ellenforradalom” után kierőszakolt tömeges perek, ahol ártatlan emberek ezreit vontak felelőségre olyan tettekért, amiket még álmukban sem követhettek el. Ugyanakkor az igazi tettesek, a provokátorok, soha nem voltak megnevezve, vagy felelőségre vonva.Azt még hozzá kell tennem, hogy szovjet provokáció ide-oda, azonban a magyar antisztálinista forradalom éppen úgy – mutatis mutandis – megérlelődött a hazai államszocializmus méhében, éppannyira indukálták az ország saját társadalmi-nemzeti ellentmondásai, mint annak idején az 1918-19-es forradalmakat a Monarchia, s azon belül a dualista Magyarország idült megoldatlanságai. Tehát ha nincs szovjet provokáció, valamilyen módon és formában a robbanás bekövetkezik. Ahogyan történelmietlen és erkölcstelen a bolsevikokat és követőiket hibáztatni, hogy az első világháború kínálta-teremtette helyzetben harcba indultak a világforradalom győzelméért, a kommünárokat pedig, hogy 1871-ben felvették a burzsoá kormány által elébük dobott kesztyűt vagy az 1789-es francia, majd az 1848. márciusi magyar forradalom felkelőit, hogy éltek a lehetőséggel, ugyanúgy cinizmus a magyar 1956 forradalmárait és szabadságharcosait „lesajnálni”, erőfeszítéseiket, áldozataikat feleslegesnek nyilvánítani.Ötvenhat évvel az események után, talán tisztábbak a vonalak, érthetőbbek az összefüggések is. De semmi esetre sem kisebbítik az eseményben résztvevő, lelkes emberek tetteit, akik életüket áldozva is mentették a menthetőt.Kopácsi Judith2012, október 20.Köszönettel tartozom Fekete György történelem tanár és mentálpedadogus segitségéért, amivel hajnalol hajnalán hajlandó volt irásomat korrigálni és fontos észrevételekkel, tanácsokkal ellátni.Forrásaim:Dr. Szatmári Jenő István: A Magyar történelem titkos történeteTitkos jelentések 1956. okt. 23.-nov. 4. (A budapesti és moszkvai brit és USA-nagykövetségek korabeli dokumentumainak válogatása.) Kiadta: Hírlapkiadó Vállalat, Budapest.1956. Az Egyesült Nemzetek Szervezete különbizottságának jelentése. (Korabeli szemtanúk vallomásai alapján.) Hunnia Kiadó, Budapest, 1989.Gosztonyi Péter: Föltámadott a tenger… 1956. (A magyar október törtéŹnete, a Svájcban élő történész adatai alapján.) Népszava Kiadó, Budapest.Gosztonyi Péter: A magyar Golgota. (Az 1956 utáni megtorlások krónikája és egyéb fontos részlet-tanulmányok.) Százszorszép Kiadó, Budapest, 1993.Encyclopedia of the Cold War, Kiadó:Taylor & Francis US 2006ISBN: 0415975158, 9780415975155The Suez War of 1956, http://www.jewishvirtuallibrary.org/jsource/History/Suez_War.htmlKirály Béla: Az első háború szocialista országok között (New Brunswick: Magyar Öregdiákok Szövetsége-Bessenyei György Kör, 1981).Dokumentumok az ENSZ 1956-os Különbizottságának tevékenységéről http://www.osaarchivum.org/index.php?option=com_content&view=article&id=1543&Itemid=1517&lang=h

SZERZŐ: KOPÁCSI JUDITH
Egy apró tényt szeretnék hozzátenni mindehhez, mivel korábban már volt szerencsém olvasni a "Hidegháború titkos történetét " is.
Az angol és francia politikai és katonai vezetés nem véletlenül időzitette a szuezi beavatkozást 1956 öszére.Ugyanis - és ezt sehol nem tanitják- ekkor már az USA-ban javában benne voltak az elnőkválasztási kampányban,s ilyenkor az USA külpolitikailag "béna kacsa", tehát arra számitottak nem fog beleavatkozni a konfliktusba.Erre számitott Hruscsov is, hiszen szuperkémei (Kim Philby például) révén pontosan volt informálva a nyugati tervekről.
A többit már tudjuk...az USA-nak még volt annyi ideje, hogy visszatáncoltassa az europai nagyhatalmakat a szuezi kaland folytatásától.S a magyar forradalom leverésére érkező szovjet katonák nem véletlenül kérdezték egymástól:Szuez?Szuez?
Épp emiatt emlegetik ma is sokan -tévesen- hogy az USA egy szalmaszálat nem tett keresztbe értünk.De szeretném tudni hogy ezek az szuperokos urak vajon örültek volna egy europai atomháborúnak ahol bizony mi is radioktiv sivatag lennénk .
S az ENSZ-ben (is),nemegyszer vágták amerikai és nyugati politikusok Hruscsov szemébe a magyarországi forradalom leverését, nem véletlenül gyüjtöttek a magyarok megsegitésére amerikában, s Elvis Presley is megénekelte a magyar forradalmat.A listát sorolhatnám a végtelenségig.
 
Oldal tetejére