1956-ra emlekezunk

A vilagon majd minden nagy varosban megemlekeztek a az 1956-os forradalomrol.

Tobbszaz ezer magyar aki elmenekulni kenyszerult ,lerottak kegyeletuket a martir halalt halt hosok elott..
Torontoban is megkoszoruztak a Budapest Pakban a canadai magyarok az 56-os emlekmuvet.
A zaszlo felvonas a Varoshaza City Hall Toronto tortent.


Bp park.jpg
 
Utoljára módosítva:
Ú
Az '56-os Magyar mártírokról még Caprin is emlékeznek egy tér nevével.

upload_2015-10-23_21-8-45.png
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
A magyarok megsegítése az osztrákok hősi pillanata volt

1956. november 4-ét követően 200 000 magyar menekült érkezett Ausztriába. A legtöbben nem ismerték a nyelvet, a helyi szokásokat, szegények és törődöttek, sokan betegek voltak, egy kommunista országból érkeztek. Gyanúsak voltak, hiszen sokan azt gondolhatták, kémek és ügynökök vannak közöttük. Az emberek a zöld határon érkeztek, hidegben, fagyban, megfelelő öltözet és pénz nélkül, sokszor gyerekekkel. Mindennek ellenére Ausztria egységesen állt mellettük, és e segítségre mind a mai napig büszke. A mai menekültválságról szóló beszámolókban gyakran merül föl az akkori segítségnyújtás és sokan merítenek az akkori humanitárius hozzállásból.

Nagyszerű érzés, hogy nem lelkiismeretfurdalással, hanem felemelő érzésekkel és a humanizmusba vetett meggyőződésünk győzelmeként emlékezhetünk azokra a hetekre, hónapokra” – mondja Heinz Fischer, az Osztrák Köztársaság elnöke. Mindezt nem csupán államelnökként mondja, hanem személyes tapasztalatból is. Az elnök 18 éves fiatal önkéntesként a frissen felállított traiskircheni menekülttábor konyháján szolgált, mosogatófiúként. Az első hetekben drámai mennyiségű ember érkezett, gyakran napi tízezren lépték át a határt. A határ mentén a helyiek lovaskocsikkal várták a menekülteket és szállították őket biztonságos helyre. Mindenki segített. A forradalom leverését követően Bécsben több helyen gyűjtést rendeztek, a döblingi Karl Marx Hof lakói önmagukban több mint 4000 schillinget gyűjtöttek a menekültek részére.

70 ezren egyetlen hídon át

Az átkelőhelyek leghíresebbike az andau-i (mosontarcsai) híd volt: november negyedikét követően csupán ezen a hídon keresztül, az Eisner patakon átkelve, mintegy 70 000 ember érkezett Ausztriába. A hídon való átkelést követően még kilenc kilométert kellett menni, hogy a menekültek Andauba érjenek. Az andauiak fantasztikus segítőkészségről tettek tanubizonyságot a forradalom leverése után: megnyitották az iskolákat, a közintézményeket, magánházaknál szállásolták el a menekülteket. A hidat a szovjet és a magyar katonák november 21-én fölrobbantották, de a menekültek nagy része átjutott a határon. Andau később az osztrák segítségnyújtás jelképe lett, 2006-ban újjáépítették a „Remény hídját”, ahol a mai napig megemlékezéseket tartanak a hősies novemberről.

A sors iróniája
A menekültek megérkezését követően az osztrák hatóságok először a Kismarton (Eisenstadt) melletti volt szovjet ideiglenes laktanyát alakították át tábornak, majd a Traiskirschen melletti volt kadétiskolában alakítottak ki tábort a menekülteknek. A helyi Vöröskereszt segítségével más osztrák városokban is táborokat hoztak létre, így a menekültek részére a minimális emberi viszonyokat biztosítani tudták.

Megjelentek az indulatok
Ugyanakkor a kezdeti euforikus hangulatot mindkét oldalon nemsokára kiábrándulás és feszültség váltotta fel. A táborban lakókon úrrá lett a tábori szindróma, unalom, reményvesztettség, kiábrándultság, míg azokon a helyeken, ahol a helyiek ezrével voltak kénytelenek együttélni a menekültekkel, az ellenük való indulatok is megjelentek. A tábori körülmények borzalmasok voltak, ahogyan a lakosság is egyre fáradtabb és ingerültebb volt. A mostani magyarországi hangokhoz hasonló indulatok is megjelentek: a korábbi hősök hamarosan parazitákká váltak egyes sajtóorgánumokban. Miért járhatnak ingyen a villamossal, mikor nekünk fizetni kell? – kérdezi egy korabeli sajtólevelező az egyik újságban. Mások azt terjesztették, hogy a menekültek a kapott pénzből naphosszat kávéházakban ülnek, míg az osztrákok keményen dolgoznak.

Működött a kvótarendszer
Az akkori osztrák belügyminiszter, Oskar Helmer, nemzetközi segítségért fordult a világhoz, kvótarendszert és egységes nemzetközi segítőrendszert követelt. Ugyanakkor az osztrák kormány mindvégig kitartott a segítségnyújtás és a menekültek politikai támogatása mellett. A menekültkérdés megoldásába az 1951-ben alapított és pár évvel később bécsi székhelyűvé vált ENSZ Nemzetközi Menekültügyi Hivatal is beszállt és saját honlapjának tanusága szerint a szervezet első nagy sikereként emlékeznek rá. Mindezek ellenére a lakosság nagy része a menekültek mellett állt, továbbra is önkéntesek ezrei segítettek, gyűjtéseket rendeztek.

A nemzetközi tárgyalások végül eredményre vezettek és az Ausztriába érkezett menekültek többsége továbbutazott. A skandináv országok, Anglia és az Egyesült Államok, valamint Németország vállalt oroszlánrészt a magyar menekülthelyzet megoldásában. Végül a 200 000 menekült kilencven százaléka másutt telepedett le, Ausztriában 18 000 magyar maradt. A menekültek megsegítésének története – a nehézségekkel és konfliktusokkal együtt – a mai osztrák segítségnyújtás inspirációjaként szolgált. A második világháborút követően az osztrák nemzeti újjászületés egyik fontos eleme volt a magyaroknak nyújtott segítség.

Origo
 
Sajnos a "Nyugat" 1956-ban is magára hagyta a magyar népet / a menekültek befogadásáról most nem beszélek,az szép és egyszeri gesztus volt / !Mostanra pedig sok nyugati politikus azt sem tudja,hogy volt egy "MAGYAR 56".Elő kellene venni Albert Camust!!!!!!!!!!!!!!!!!
 
1956 közszelleme

"Ennek a forradalomnak volt valamiféle olyan közszelleme, amelyik úgy
irányította az embereket, hogy azok észre sem vették. Egyszóval, itt volt
egy közszellem, amelyik több volt az embereknél, és az embereket arra
indította, hogy túlnőjenek önmagukon... hogy saját magukon túl tudjanak
lépni."

Bibó István

Göllner András írása eredetileg a réges régen megszűnt demokratikus Magyar Hírlap című napilapban jelent meg 2002-ben. Az 1956-os megemlékezések kanadai hétvégéjén semmit sem veszített aktualitásából ez az éssze és a szerző szavai a kanadai magyarság vezetőihez is szól. Göllner András ezúttal a KMH olvasóival osztja meg akkori - és mai - gondolatait.

1956-ban egymás mellett állt az ország népe, hogy tanúvallomást tegyen a világ előtt szabadságszeretetéről, emberi méltóságáról. 2002 októberében sokan arról tesznek tanúvallomást, hogy képtelenek túlnőni önmagukon, képtelenek méltósággal tisztelegni azok előtt, akik életüket áldozták azért, hogy szabadon, békességben, egymást tisztelve éljünk ebben az országban.

Bibó István a következő példával próbálta megvilágítani ‘56 titokzatos közszellemiségét: “Van két egészen furcsa adalékom két rabtársammal kapcsolatban: az egyik egy tökéletesen szabályos kommunista,… aki a forradalom kritikus pillanatában egy diákegyüttesnek volt a vezetője, és egy olyan hazafias kiáltványt bocsátott ki, amelyik minden elképzelhető brosúrából kilógott... A másik az elmebaj határán antiszemita volt... aki a Sztálin szobor ledöntésében működött közre... valamiféle szószéken állt...és onnan kiabált lelkesítő szavakat. És fölnyújtottak neki mindenféle javaslatokat cédulákon, többek között antiszemita jelszavakat -- és az antiszemita jelszavakat visszaadta, hogy nem erről van szó. Egyszóval, itt volt egy közszellem, amelyik több volt az embereknél... én is egyike vagyok azoknak, akiket ez a közszellem arra indított, hogy saját magukon túl tudjanak lépni”. (Huszár Tibor. Bibó István: Beszélgetések. Budapest. Magyar Krónika. 1989. 160-161).




Az 1956-os szabadságharcosok emlékműve Torontóban, a Budapest Parkban.

1956. október 23-án az Országház előtt ez a nép, vezérszónokok győzködése nélkül, megbocsátotta a kommunista párt egyik vezető személyiségének, Nagy Imrének, azt a bűnét, hogy korábban hűségesen szolgálta azt a diktatúrát, azt a Szovjetuniót, amely hihetetlen károkat okozott országunknak, amely embertelen kegyetlenséggel tízmilliókat kergetett a halálba világszerte, és még ennél több embernek örökre tönkre tette életét. Ez a nép, minden felső irányítás nélkül, képes volt megbocsátani Nagy Imrének azt, hogy a Magyar Kommunista Párt legfelső vezetőségéhez tartozott abban az időben, amikor szégyenletes módon, leszalámizták serdülő demokráciánkat. Ennek az országnak a népe 1956. október 23-án megbocsátotta Sztálin titkos ügynökének, Nagy Imrének, hogy a Parlament balkonjáról elvtársnak szólítsa őt. Kérdezem: akkor miért képtelen a Fidesz vezetője, Orbán Viktor, és az általa létrehozott - és cinikusan elnevezett - polgári oldal megbocsátani azoknak, akik 2002-ben demokratikus módszerekkel, szabad választások útján kormányt alakítottak ebben az országban és békésen, zaklatás nélkül szeretnének fejet hajtani 1956 mártírjai előtt?

Kerényi Imre, Orbán Viktor és az általa létrehozott polgári körök nagy rendezvényszervezője a következő szavakkal tanúsította hova távolodott 1956
közszellemétől, amikor a vele egyet nem értő 56-osokat s a miniszterelnököt fölszólította: “Mécs Imre, Göncz Árpád és Darvas Iván urak október 23-án maradjanak otthon. Medgyessy miniszterelnök úr se mutatkozzon nyilvánosan. E napon a parlamenti vadászterem legyen az övé. A vadászterem jó meleg. A vadászterem jó biztonságos”. (Lásd: Kerényi Imre. Média-egyensúly. Budapest. Kairosz. 2002. 199-200 oldal).

Wittner Mária, tagadhatatlan 56-os, szintén megmutatta hova távolodott 1956 közszellemétől, amikor felkérte a két ellenzéki pártot, hogy ne vegyenek részt az idei közös parlamenti megemlékezésen. Szerinte a két szabadon választott kormánypártnak semmi köze 1956-hoz. Sajnálatos módon, a Fidesz vezetői hallgattak ezekre, az 1956-os szabadságharcunk közszellemével ellentétes felszólításokra, a rendszerváltás óta először, távol tartják magukat az ország házából ezen a napon. Érdekes, miért nem tették ezt egyszer sem az elmúlt 12 évben? Miért nem tették ezt, amikor Horn Gyula volt a miniszterelnök ? Miért 12 évvel a rendszerváltás után jut eszükbe, hogy ezen a napon vonuljon vissza az MSZP és az SZDSZ? (Rogán Antal, a Fidesz alelnöke a Nap-kelte, 2002. Október 9-i műsorában a következő szavakat használta: “Legyenek legalább egy nap csendben”).

Hová tűnt az a közszellem, amely még 1989-ben is képes volt arra, hogy összefogjon bennünket, hogy képesek legyünk közösen emlékezni múltunk nagyjaira, hogy legalább akkor legyünk képesek félretenni egymás iránti gyűlöleteinket, indulatainkat, amikor azokra emlékezünk, akik életüket áldozták a szabadságért, az emberi méltóságért. Mert ha már ekkor sem tudjuk ezt megtenni, akkor mikor leszünk erre képesek ?

Bibó István szavaira mindnyájunknak érdemes lenne odafigyelni az idei megosztott megemlékezések alkalmával. Bibó István volt az az ember, Nagy Imre kormányának az a minisztere, aki utolsónak hagyta el az ország házát 1956 novemberében, napokkal azután, hogy orosz tankok és katonák körbe vették az épületet. Először halálra ítélték, később életfogytiglant kapott. A hatvanas években engedték szabadon és élete végéig se kapta meg azt a hivatalos elismerést, tiszteletet amit tagadhatatlanul megérdemelt. Mindannyian tudjuk, hogy nem bolsevik, hanem szabadgondolkodású demokrata volt. Egy olyan Magyar Polgár akit mindenki elfogad, akinek nem kellett bizonygatnia. Felhívnám a Fideszes miniszterelnök és polgári köreinek figyelmét arra, mit mondott Bibó arról a világnézetről amelyet a mai Fideszes vezetők az irigység, a rossz hajlamainkra ösztönző, a szabadságunkat veszélyeztető világnézetnek aposztrofálnak. (ti. e szavakkal jellemezte Orbán Viktor is a szocialista világnézetet a Szabadság téri polgári tüntetésen 2002 augusztus végén). A szocializmust, mondja Bibó, ”...közönségesen az egyenlőség gondolatának a jegyében szokták összefoglalni, holott a szocializmusban a szabadság programja legalább olyan lényeges, mint az egyenlőség... a szocializmus, taktikai okoknál mélyebbenfekvő okokból a demokrácia programjával kapcsolódik össze... a szocialisztikus fejlődés a merev és mechanisztikus formák (magántulajdon, szabadságvesztés stb.) helyett a feloldott és variált, szabad formák felé
mutat”. (lásd: ”Mit értünk szocializmus alatt ?” Huszár Tibor, Bibó István, Magyar Krónika, 1989. 265-167. oldal). Amikor Orbán Viktor a szocialista világnézetet a szabadság ellenfeleként állítja be, egyértelműen megmutatja, hová távolodott mentorának szellemiségétől. Tehát, Bibó szerint igenis van köze, a mai szabadon választott szocialistáknak, a szocialista világnézetnek, a szabadon választott SZDSZ-nek 1956-hoz. Ezt soha senki sem tagadhatja meg tőlük. És aki ezt megtagadja, az ‘56 közszellemiségét tagadja.

2002. október 23-án az országház képviselői padsorai majdnem félig üresen maradtak. Mennyire jó lett volna, ha az előtte levő téren este – akár 1956-ban, oda vonultak volna mindazok a magyarok csöndben, vezérszónokok nélkül egy szál gyertyával a kezükben fejet hajtva Bibó István és az összes igazi ‘56-os előtt és azelőtt a közszellemiség előtt, amely úgy irányított akkor bennünket, hogy észre sem vettük. Úgy irányított bennünket, hogy képesek voltunk saját magunkon túllépni. Úgy irányított bennünket, hogy az egész világnak könnybe lábadt tőle a szeme.

Göllner András
 
Az 1956-os forradalomra emlékeztünk Ottawában

A demokrácia nem egy alanyi jog, hanem egy érték amiért naponta harcolnunk kell - akkor is ha csak szerény lehetőségeink szerint. A demokratikus értékek még Kanadában is védelemre szorulnak. Ez volt az átívelő üzenete annak a megemlékezésnek, amelyet az Ottawai Magyar Fórum rendezett a Beechwood Nemzeti Sírkertben 2015. október 25-én, az 1956-os forradalom és szabadságharc 59. évfordulója alkalmából.

A Beechwood temetőben 1960-ban állítottak fel helyi magyarok egy szerény emlékművet a szabadságharcosok emlékére és itt került sor az Ottawai Magyar Fórum első nyilvános rendezvényére. Petényi Judit, a CHIN rádió heti magyar adásának főszerkesztője nyitotta meg a megemlékezést néhány gondolattal. Elmesélte, hogy amikor fiatalként Magyarországon élt a hetvenes és korai nyolcvanas években, kevesett hallott és tudott 1956-ról. De kanadai magyarként vette leginkább észre azt, hogy a társadalmi igazságosságot és a demokrácia értékeit - melyek fontos szerepet játszottak 1956-ban - még Kanadában és ápolni, illetve védeni kell.




Mészáros Bálint helyezte el az Ottawai Magyar Fórum koszorúját a Beechwood Nemzeti Sírkertben lévő 1956-os emlékmű elé. Fotó: C. Adam.




Az Ottawai Magyar Fórum koszorúja. Fotó: C. Adam




Mészáros Bálint és Petényi Judit. Fotó: C. Adam.

Az Ottawai Magyar Fórum három vendéget fogadott nagy szeretettel Montreálból: Kertész Ákos Kossuth díjas írót és feleségét, Évát, valamint Göllner Andrást, a Kanadai Magyar Demokratikus Charta alapítóját. Kertész Ákos Arany János A walesi bárdok című versét szavalta, ezt követően pedig Radnóti Miklóstól is szavalt. A Kossuth díjas író kiemelte, hogy az 1956-os forradalom alatt a magyar írók és művészek bátran álltak ki a demokrácia és az igazságosság oldalán. Sajnos manapság, ez a kurázsi nincsen mindig jelen a kortárs "média munkásokban," még akkor sem, ha éppen kollegáik, barátaik, illetve a tágabb társadalom lesz a modernkori kirekesztés áldozata.




Kertész Ákos és Éva az ottawai megemlékezésen. Fotó: C. Adam.

Takács György, a helyi magyar közösség aktív tagja, 21 éves volt az 1956-os forradalom idején. Pesten élt és elmesélte, hogy mit látott és mit tapasztalt október 23-án, amikor diákok, fiatalok és munkások fellázadtak a magyar fővárosban és szolidaritásukat fejezték ki a lengyelországi tüntetésekkel. Különösen nagyra értékelték a résztvevők Takács György tanúvallomását.




Takács György Tóth Kálmánnal és Rózsával beszélget. Fotó: C. Adam.




Takács György. Fotó: C. Adam

Göllner András szintén tanúja volt a forradalomnak és egyben az eltiprott szabadságharcot követő menekültválságnak is. Gyerekként került Kanadába. A Charta alapítója csupán 11 éves volt amikor kitört a forradalom, de ő nem Pesten, hanem vidéken élte ezt át szüleivel. Göllner András köszönetét fejezte ki az Ottawai Magyar Fórum kezdeményezőinek, hogy a pluralizmust és a párbeszédet támogatják a helyi magyar közösségen belül. A nyilt eszmecsere és a más vélemények meghallgatása, valamint a kirekesztés elutasítása elengedhetetlen egy liberális demokráciában.




Göllner András beszél az ottawai 1956-os emlékmű előtt. Fotó: C. Adam.

A koszorúzás után gyertya-gyújtással folytattuk megemlékezésünket. A gyertyák mindazokra voltak hivatottak emlékezni, akik a demokráciért vívott nemes harcban estek el, vagy akik a diktatúra elszenvedői voltak. A koszorún kívül az Ottawai Magyar Fórum a következő, angol szöveges kártyát hagyta az emlékmű talpazatánál: "The Ottawa Hungarian Forum remembers all the men, women and children who died during the 1956 Revolution, were imprisoned, or who fled Hungary. The 1989 Republic of Hungary was born out of the legacy of the uprising and out of a desire for liberal democracy."




Gyertyákat gyújtunk. A képen: Kertész Éva, Gábor Áron, Tóth Rózsa, Mészáros Bálint és Petényi Judit. Fotó: C. Adam.




Gyertyákat gyújtunk. Fotó: C. Adam.




Az Ottawai Magyar Fórum megemlékezése. Fotó: C. Adam.

Az Ottawai Magyar Fórum első nyilvános rendezvénye szerény volt, ugyanakkor lelkesítő mindazok számára, akik azon jelen voltak. Továbbá alkalmunk volt megemlékezni Göncz Árpád néhai köztársasági elnökről is, aki ebben a hónapban halt meg Budapesten és aki a forradalom résztvevője volt, illetve az azt követő megtorlás áldozata.

A közösségépítés és kapcsolatfejlesztés gyakran egy barátságos ebédlőasztal körül történik. Igy a megemlékezés után egy helyi vendéglőben folytattuk a baráti beszélgetést és az eszmecserét. Köszönjük egyik tagunknak, akinek nagylelkű adománya tette lehetővé első megemlékezésünket!

Ajánljuk a KMH olvasóinak figyelmébe videónkat, melyben mélyebb betekintést nyerhetnek az Ottawai Magyar Fórum megemlékezésébe:



Christopher Adam
 
N
Olyan szép ez a dal. Még sosem voltam rákényszerülve, hogy a hazámtól távol éljek, de a dal hallatán átérzem milyen lehet a honvágy.

Sajnos a "Nyugat" 1956-ban is magára hagyta a magyar népet / a menekültek befogadásáról most nem beszélek,az szép és egyszeri gesztus volt / !Mostanra pedig sok nyugati politikus azt sem tudja,hogy volt egy "MAGYAR 56".Elő kellene venni Albert Camust!!!!!!!!!!!!!!!!!

Hát persze, mert akkor sem mi voltunk a fontosak, hanem a Szuezi-csatorna visszaszerzése Egyiptomtól és az oroszok erejének megosztása velünk. A szokásos recept. "Öreg kutya nem tanul új trükköket." A kis orosz katonák még akkor is azt hitték a Dunáról, hogy az a Szuezi-csatorna, amikor megálltak a hídon. Ugyanis ők még úgy tudták, hogy odamennek.
 
56 a legnagyobb magyar unnep!!

Nem a komcsi Nagy Imre miatt, egy igazi nepfelkeles volt a mocskos kommunistak es eszmei alapitoi ellen kik a vilagot uraljak ma is.
 
N
56 a legnagyobb magyar unnep!!

Nem a komcsi Nagy Imre miatt, egy igazi nepfelkeles volt a mocskos kommunistak es eszmei alapitoi ellen kik a vilagot uraljak ma is.

Végül azért Nagy Imre is a felkelők mellé állt, pedig tehetett volna mást is, ezt azért be kell látni. Nem tudom lenne-e ma egy politikus a maiak közül, aki inkább hagyja elvenni az életét, de nem táncol vissza. Talán ő volt az utolsó, mert előtte volt még bőven a mártírok közt olyan magyar mártír, aki származása szerint nem is volt magyar. Na ezekről ma nem lehet beszélni, mert nem elég polkorrekt, mint a kerítés és a család szó. Ezek "kirekesztő" kifejezések, ugyanúgy mint a nemzet, a haza, a magyar, stb.
 
A legfiatalabb, akit kivégeztek Mansfeld Péter volt. Megvárták a tizennyolcadik születésnapját és utána végezték ki.

mansfeld.jpg
images


Az ügyész aki a kivégzését kérte, a mai napig élvezi a Magyarországon a luxus összegűnek számító nyugdíját. Mátsik Györgynek hívják.

1871215.jpg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,798
Tagok
615,335
Legújabb tagunk
KevinSon
Oldal tetejére