2012-a Nap ötödik korszakának utolsó éve

siriusB

Állandó Tag
Állandó Tag
A maják szerint most a Nap ötödik korszakában élünk. A mostani embert négy korábbi emberi faj és civilizáció előzte meg. A jelenlegi, ötödik korszaknak a maja-naptár szerint különleges jelentősége van, mert nem csak az i.e. 3114-től számított 5125,4 év jár le, hanem egy nagyciklus (25 625 év - ez egy precessziós ciklus, ennyi idő alatt tesz meg a Föld egy teljes kört az állatövi jegyekben) valamint a 113 972 éves világciklus is.

Macskaszem-kod_150545.jpg





A maják felfogása szerint az emberi civilizációk sorsát nem önmaguk, hanem bizonyos kozmikus törvényszerűségek uralják, amelyek szoros összefüggésben vannak a Nap kozmikus körpályájával.

2012. december 22-én a maják szerint kozmikus kapcsolat jön létre a Vénusz, a Nap és a Fiastyúk (Plejádok) között. A Nap ekkor nem csak a közismert téli napforduló csúcspontján tartózkodik, hanem a Tejút és az égi egyenlítő keresztútján. A maják ezt a pontot a "Szent Fa" néven említik és a mi Világunk középpontjának tekintik.

Ez lesz az a pillanat, amikor a Föld bolygó a Plejádok Alcyone csillaga körüli 25 625 éves keringési pályájának végpontjára érkezik.

Ugyanebben a pillanatban, ezzel tökéletesen szinkronban a Plejádok egész csillagrendszere a Galaktikus központ körüli 225 millió éves keringési ciklusának végére ér sőt az egész Tejút Galaxis ls éppen abban a pillanatban jut majd el egy ennél végtelenül hosszabb keringési pályája végpontjára a Nagy Központi Nap körül.

<table align="center" border="0" cellpadding="0" cellspacing="0"> <tbody> <tr> <td>
Galaxis_150446.jpg


</td></tr></tbody></table>
Olyan ez, mintha egy különleges kozmikus spiráltánc záróakkordja hangzana fel a térben.

Létezik galaxisunkban egy övezet, az úgynevezett Photon öv. Napunk 2000 évig tartózkodik a Photon övön belül és 11 000 évig azon kívül. Ahogy a Nap megközelíti a Photon övet a Föld a keringési pályáján kb. 20 éven keresztül ki és be lép a Photon övbe. Az 1987-es év volt, amikor a 11 000 éves ciklus után a Föld ismét belépett a Photon övbe és azóta egyre növekszik az az idő amíg ott tartózkodik, egészen 2012-es év téli napfordulójáig, amikor a Föld teljes pályája a Photon övön belül lesz és ezzel a Nagy Ciklus befejeződik.

A maja naptár is itt végződik. Egy új korszak köszönt az emberiségre.

mayadc9.jpg


A fenti szöveget Tarr Bence László filozófus írásából "rövidítettem", hogy egyszerűen áttekinthető legyen miért olyan különleges ez a 2012. december 21. a maják szerint is.

A két képet a galaxisokról a Hubble-teleszkóp készítette.
 
I

ionon

Vendég
Igen a lélek-egysége, mert a lelkek keresik az egységet itt a földi létezésben és a lélek-szeretetben, amiről nem beszélünk soha, mert nincs értés rá. Beszélünk az Ego egységről az Ego szeretetről, amiben vagyunk. Feladatod most az, ha lelked van, keresd meg magadban a többiek lelkét és légy egységben velük. Meg tudod tenni ezt? Itt nincs Ego?
 

siriusB

Állandó Tag
Állandó Tag
Igen a lélek-egysége, mert a lelkek keresik az egységet itt a földi létezésben és a lélek-szeretetben, amiről nem beszélünk soha, mert nincs értés rá. Beszélünk az Ego egységről az Ego szeretetről, amiben vagyunk. Feladatod most az, ha lelked van, keresd meg magadban a többiek lelkét és légy egységben velük. Meg tudod tenni ezt? Itt nincs Ego?

A maja próféciák szerint az emberben is változások zajlanak majd (pl. megváltozik a tobozmirigy endokrin-termelése is:confused:). Pacal Votan maja király próféciájában a "Telektonon"-ban azt mondja, hogy Hunab K'u (így hívják a Teremtőt) véges végig az univerzumon küldött egy energia fénysugarat (ez úgy hangzik, mintha arról a bizonyos Photon-övről beszélne:rolleyes:). A fénysugár az univerzum Nagy Központi Napjából a mi galaxisunk központi napjához utazik, keresztül az Alcyone-n (a Fiastyúk központi napján), a mi Napunkhoz, és hozzánk. A fénysugár mindent szinkronizáltan fenntart.

"Amikor tested készült erre az életre, szívedbe minden információ általánosan bekódolásra került, aminek használatára szükséged lenne életküldetésed teljesítéséhez. Hallgasd a szívedet."

pacal.gif

Pacal Votan maja király (631-683)

Jó volna tudni, van-e ennek a bizonyos Photon övnek valamilyen tudományos bizonyítéka is, de sajnos csak angol nyelvű oldalakon találok bővebb magyarázatot vagy videót.: http://en.wikipedia.org/wiki/Photon_belt

http://www.youtube.com/watch?v=OuYIzkTCthE
http://www.youtube.com/watch?v=srv5QTA4rlY&feature=related


 
I

ionon

Vendég
<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 11"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 11"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CUser%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Igen a netten olvastam bizonyítékot a NASA kapcsolva össze, hogy valamely szonda fedezte fel ezt az övet. Ne kérdezd, hogy hol az óta se találom.
 

siriusB

Állandó Tag
Állandó Tag
<link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CUser%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Igen a netten olvastam bizonyítékot a NASA kapcsolva össze, hogy valamely szonda fedezte fel ezt az övet. Ne kérdezd, hogy hol az óta se találom.

Én megtaláltam, itt: http://www.sg.hu/cikkek/51947/a_naprendszer_mozgasa_okozza_a_nagy_kihalasokat

Nagyjából erről szól: "........Amerikai kutatók szerint a földi fajok felemelkedését és hanyatlását részben naprendszerünk a galaxis korongján keresztülhaladó hullámzó mozgásai okozhatják. A Kansas Egyetem kutatói szerint a kozmikus erők vezérlik a földi életet. Elméletüket azzal a ténnyel magyarázzák, mely szerint a csillagok nem fixek az űrben, időnként galaxisokon száguldanak át, vagy olyan kis távolságban tűnnek fel egymás közelében, ami elég egy rövid kozmikus randevúhoz. A Nap például folyamatosan köröz a Tejút középpontja körül, eltávolodva, majd újra megközelítve azt, miközben fel és le mozog a galaktikus síkon. Egy fel-le ciklus 64 millió évet vesz igénybe, ami hasonlít a biodiverzitási ciklushoz."


<table align="center" border="0" cellpadding="0" cellspacing="0" width="199" height="320"> <tbody> <tr> <td>
Ket_galaxis_utkozese_150523.jpg






</td></tr></tbody></table>
"A sugárzás erősödése közvetlen és közvetett hatásokat gyakorol a földi organizmusokra. Megnő a genetikai mutációk aránya, melyek a DNS sérülések kijavításának képessége rovására mehetnek, különböző betegségekhez vezetve, mint a rák. A kozmikus sugárzás kapcsolatba hozható a felhőzet növekedésével, ami képes jégkorszakot zúdítani egy bolygóra, de kölcsönhatásba is léphet a légkör molekuláival, melyek ennek hatására az ózonréteget pusztító nitrogén-oxid termelésébe kezdenek, csökkentve a Nap káros ultraibolya sugárzása elleni védelmet."

Konkrétan a kifejezés: Foton öv, Photon öv vagy Photon Belt nem szerepel. Magyar nyelvű oldalakon nem találtam rá utalást máshol, csak ezotériával foglalkozó web-lapokon. Attól persze, még lehet igaz is, mert tudósaink addig nem mernek leírni egyetlen szót sem róla, mielőtt be nem következik....:mrgreen:
 

siriusB

Állandó Tag
Állandó Tag
... és találtam még egy rövid kis írást: "Sorsfordító Foton öv/Kétezer év örök világosság" címmel:
<table border="0" cellpadding="0" cellspacing="0"> <tbody> <tr style="height: 40px;"> <td class="slideshowtopmiddle">
</td> <td class="slideshowtopright">
</td></tr></tbody></table> <table border="0" cellpadding="0" cellspacing="0"> <tbody> <tr> <td>
Eskimo_nebula_150429.jpg

Eskimo-nebula


</td></tr></tbody></table>​
 
I

ionon

Vendég
<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 11"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 11"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CUser%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Abban a cikkben, amit olvastam, úgy írták, hogy a napot se fogjuk látni párnapig és a műholdak nem fognak sugározni kész káosz lesz a földön. Már benne kellene lennünk és nem értik miért ez a tolódás.
 

siriusB

Állandó Tag
Állandó Tag
Találtam egy angol nyelvű cikket, amelyet:

<center> [SIZE=+1]THE PHOTON-BELT ENCOUNTER
(January, 1998)
[/SIZE]
címmel

Noel Huntley, Ph.D. ;) írt. A cikk túl hosszú, de egy szakaszát lefordítottam web-fordítóval.

<link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CAnyu%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> "Ez a kölcsönhatás mikor fog történni? A tudósok a Föld körül 1992-ben jósolták, hogy a találkozás egy évig hónapokon belül történni fog; jelentős nézeteltérésekkel. Egy forrás a Pleiadian földönkívüliekre hivatkozva, hogy ez nem fog megtörténni 2010-ig. Nehéz volt megjövendölni, mióta az öv véletlenszerűen oszcillált. Ott van hatalmas ellentmondás az anyagban, hogy ennek az eseménynek a dátumát illetően 1987-től várják, vagy a századnak a vége előtt 2003-ig és végül körülbelül 2011-2012.<o></o>

Másik Pleiadians azt mondja nekünk, hogy a naprendszerünk 1987-ben néhány napon keresztül lefölözte az övet, azután kapcsolatba lépett ezzel egy a következő évben levő hét fölött, növekvő a belépés diplomája minden év, azután a Nap teljesen 1998-ban elbújt. ( Na ezt még én sem tudtam magyarítani.:p) Az információ mutatja, hogy Föld nem lép be teljesen a Foton övbe 2012-ig. Jelenleg mi tájékozottak vagyunk, hogy a Föld az övben van (az időszakonként 1998 decembere és 1999 júniusa). Az övnek mindazonáltal van egy olyan külső aurája, amibe először belépünk, és velünk kapcsolatban nem számítanak arra, hogy 2012-ig tapasztaljuk a teljes hatásokat."


http://www.users.globalnet.co.uk/~noelh/photonbelt.htm



<center>
mag.gif
</center>​
</center>
 

siriusB

Állandó Tag
Állandó Tag
Sajnos be kell ismernem, hogy Noel Huntley neve alatt fémjelzett írás is egy ezotérikus oldalról van, tehát ennek a csillagászati jelenségnek továbbra sem találtam máshol nyomát, csak ezoterikus témákat boncolgató web-lapokon. Pedig jó lenne tudni van-e valami jele annak, hogy valóban létezik ez a jelenség vagy eddig még csak régi írásokból következtetnek arra, hogy lenni kell.

Érdekes, hogy az inkák szerint is 2013-tól új korszak kezdődik, ezt egy perui kecsua (az inkák eltűnése után a kecsuák követték őket Peruban) sámán állítja, aki nagyon híres, Willaru Huaytanak hívják. Élményeit sok folyóiratban közzétették már. Azt írják, hogy átélt egy élményt, mikor a Vénusz és a Föld 18.600.000 évvel ezelőtt EGY ASZTRÁLIS RENDSZER volt!
 

Angelit

Állandó Tag
Állandó Tag
Olvastátok a Maya Próféciák könyvet Gilberttöl és Cotterreltöl?
Ha majd tudok bemásolni, akkor szívesen bemásolok pár oldalt!
Ha valakit érdekel : a maya hosszúszámítás szerint a mai nap :
12 Baktun 19 Kantun 15 Tun 17 Uinal 9 Kin
Üdvözlet Nektek és örülök, hogy idetaláltam.
 
I

ionon

Vendég
<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 11"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 11"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CUser%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> A görög „eon” szó egyaránt jelent időt, örökkévalóságot, változatlan időtartamot, évszázadot, világkorszakot, de mondhatnánk korszellemnek vagy közös elvnek is, amely messze túlmutat az egyes ember hatalmán és képességein, élettartamán és befolyásán. A világ és az emberiség nagy világkorszakokon, „eonokon” halad át, amelyek mindegyikét egy bizonyos elv jellemzi. A világ és az emberiség tehát sorjában vagy pedig egyidejűleg bizonyos eonikus befolyásoknak van kitéve, illetve ezekre kell reagálnia.
Az „eon” fogalmát mind a természetfelettire, mind a bukott természetre alkalmazzák. A régi gnosztikusok például akkor beszéltek eonokról, ha az isteni világ nagy elveire, vagyis az isteni hierarchiák lényeinek egy osztályára vagy az el nem bukott világ állatövének elveire gondoltak. De akkor is eonokról szóltak, amikor a bukott világ elveire akartak utalni. Példa erre a Pistis Sophia, akinek át kell haladnia a bukott világ állatövének minden elvén, a 12 eonon, hogy végül eljusson a 13. eonba, a megszabadított emberiség új életterébe, a Krisztus-hierarchia területére.
A bukott világ e 12 eonja valamint a hét „archon” vagy rektor – a bolygói szellemek – együtt képezik a bukott világ szerkezetét, amelyet az én-központú „luciferi” tudat hat át. Ezek jelenítik meg tehát ennek a tudatnak a 12 nézetét, amelyből a bukott emberiség él.

Az eon vagy az archon fogalmát a régi gnosztikusok és a Rózsakereszt modern gnosztikus Szellemi Iskolája még egy másik jelenségre is alkalmazta ill. alkalmazza: nevezetesen a bukott emberiség által közösen létrehozott mágneses terekre. Ha például egy vallás dogmáit a hívei imákkal és kultusszal, gondolataikkal, érzéseikkel és életvitelükkel évezredeken át éltetik, akkor egy közös mágneses tér keletkezik, amely ezt a vallást a tükörszférában képviseli. Minél több ember táplálja ezt a mágneses teret, és ezt minél erőteljesebben teszi, annál hatalmasabb lesz ez, alkotóira pedig annál nagyobb befolyást gyakorol. Az eon és a hívei kölcsönösen táplálják és erősítik egymást. Mindenki tudja, hogy az ember milyen könnyen egy rögeszme áldozatául eshet, amelyet ő maga folytonosan táplál, s amely azután függetleníti magát őtőle.
A Szellemi Iskola irodalmában arról is olvashatnak, hogy ezek az eonok, az emberi gondolatok, érzések és akarati impulzusok e teremtményei saját tudatot is kifejleszthetnek, amellyel a függőségükben lévő embereket irányítják. Itt két szempontot kell megkülönböztetnünk. Az első: egy eon „fixa ideaként”, rögeszmeként önállósítja magát, és önálló életre tesz szert, amelyet folyamatosan az alkotójának kell fenntartania. Ez az önálló létezés, ez a tehetetlenségi erő és az ilyen eonikus mágneses mezőnek az a hajlama, hogy teremtőjének különösen a reá fogékony tulajdonságaihoz kapcsolódjék és ezeket megnyilvánulásra sarkallja, egy intelligens, tudatos lény magatartásához hasonlítható. Azonban itt természettörvényszerű hatásokról van szó: ha valakiben egy ilyen eon kapcsolódási pontot talál, akkor ez mintegy mágneses vonzerővel, szívó hatással köti őt az eon mágneses teréhez.

A másik nézet: egy dogma-rendszernek mindig vannak olyan követői, – hogy a példánknál maradjunk – főleg a hozzá tartozó hierarchia csúcsán, akik annyira azonosultak vele, hogy asztrál- és mentáltestük teljesen eggyé vált ezzel, és anyagtestüktől függetlenül tudatosan képesek ezekben a finomanyagi testekben élni. Ha ők meghalnak, előfordulhat, hogy a tükörszférában is tudatosan képesek fenntartani asztrál- és mentáltestüket, és ellenállnak a túlvilág általános felbomlási folyamatának. Így sokáig késleltethetik egy újabb inkarnáció időpontját. Ezek a lények együtt egy tudatos hierarchiát alkotnak a tükörszféra-eonon belül. Ennek a tudatnak a segítségével az eonnnak evilágon élő híveit felismerik, körülveszik, s olyan magatartásmódra ösztönzik, mellyel hozzájárulnak a hierarchia éterekkel való ellátásához. Akár önkéntesen testet is ölthetnek, hogy evilági híveiket újólag imákra, jámborságra stb. serkentsék, hogy a hierarchia a túlvilágon további táplálékhoz jusson.
Mondanunk sem kell, hogy az ilyen lények semmiképpen sem szabadultak meg. Ellenkezőleg. Az új, isteni életterülettel nem kerültek kapcsolatba, hanem csak a tükörszférában, a túlvilágon váltak tudatossá, s így az asztrál- és mentáltest felbomlása és az újraszületés folyamata alól egy időre kivonták magukat. Feltétlenül elérkezik azonban a nagy kozmikus tisztulás időszaka, amely feloszlatja az emberiség által a tükörszférában létrehozott eonokat, és így a bennük lakozó lények is kénytelenek felbomlani és visszatérni a dolgok rendes menetéhez.
MÁSOLAT
[FONT=&quot]Égy kísérletnek tartom, azt miként lehet befolyásolni minket, és ide illenek ezek a mondatok sajnos.

<!--[if !supportLineBreakNewLine]-->
<!--[endif]-->[/FONT]
 
I

ionon

Vendég
<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 11"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 11"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CUser%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]-->
EONOK ÉS TÖMEGMÉDIUMOK

Kézenfekvő, hogy a tömegtájékoztatási eszközök az emberek által teremtett tükörszféra-eonok és a bennük tevékenykedő hierarchiák ideális eszközei. Hiszen éppen a médiumok útján lehet bizonyos gondolatokat és érzelmeket milliószorosan elterjeszteni, és ugyanilyen mértékben befolyást gyakorolni egy eon evilági híveire. Így nagyszabású éter-felszabadítás biztosítható a túlvilági eonok számára.
Ha tehát a tömegmédiumokkal foglalkozunk, különbséget kell tennünk az evilági és a túlvilági folyamatok között: anyagi világunkban kiadók, rádióállomások és TV-adók, számtalan forgalmazó, szerző, szerkesztő, filmes és rendező tevékenykedik a média szolgálatában a szórakoztatás, információterjesztés, oktatás és reklám területén. A legjobb indítékok is lelkesíthetik őket, de szándékukban állhat a manipulálás, befolyásolás és a rombolás is. Ezen kívül pedig döntéseikben nem szabadok: üzleti érdekek és szakmai kényszerek befolyásolják őket, valamint a közönségük elvárásait és igényeit is szem előtt kell tartaniuk. Mégis megvan mindig a lehetőségük, hogy ezeknek a folyamatoknak a tudatára ébredjenek, és értelmes döntéseket hozzanak.
Más a helyzet a finomanyagi túlvilágból kiinduló befolyásokkal. Ott olyan hierarchiák tevékenykednek, amelyek semmi mást nem akarnak, mint hogy étereket szerezzenek saját fenntartásukhoz. Ha megvan a kapcsolódási pont, a közös érdek, akkor igénybe veszik a szerkesztőket, filmeseket, színészeket stb., hogy üzenetüket milliószorosan terjesszék, s így saját érdekeiket szolgálják. Befolyásuk hatékonysága csupán a tömegmédiumok vezetőinek és irányítóinak feddhetetlenségétől függ. Ha nincs gyenge pontjuk, amelyen át meg lehetne fogni őket, akkor az igazságnak megfelelő híreket és kommentárokat, tisztességes szórakoztatást és oktatást nyújtanak. Természetesen a médiának a „fogyasztóira” gyakorolt befolyásának a mértéke hasonlóképpen függ attól is, hogy ez utóbbiak mennyire „épek”, érintetlenek e befolyásokkal szemben, s mennyire ragadhatók meg, milyen a felfogóképességük. Mennyiben és hogyan lehetséges tehát, hogy a tömegmédia „fogyasztója” szabadon tájékozódjék, és hogyan védheti meg magát a médiumokon keresztül kifejtett evilági és túlvilági hatások ellen?
Erre olyan mértékben képes, amennyire a saját szellemszikrájának hangjára és ezáltal az isteni világra hallgat. Hiszen a szellemszikra és az isteni világ mentes a földi eonok befolyásától. Ha az ember a szellemszikrája hangjának engedelmeskedik, akkor egy archimédeszi ponttal rendelkezik, amely kívül van a földi eonok és a tömegmédiumok hatókörén. Ekkor felismeri ezeknek az eonoknak a mivoltát és hatását, és így megszabadul tőlük.
<o:p> </o:p>
MÁSOLAT
 

siriusB

Állandó Tag
Állandó Tag
Olvastátok a Maya Próféciák könyvet Gilberttöl és Cotterreltöl?
Ha majd tudok bemásolni, akkor szívesen bemásolok pár oldalt!
Ha valakit érdekel : a maya hosszúszámítás szerint a mai nap :
12 Baktun 19 Kantun 15 Tun 17 Uinal 9 Kin
Üdvözlet Nektek és örülök, hogy idetaláltam.

:p Valóban? És mit jelent ez számunkra akik éveben, hónapban és napban gondolkodunk?

Eszembe jutott annak a bajor Illignek a "Kitalált középkor" című munkája. Ha hitelt adunk annak, amit ott leírt, akkor most nem 2009. január 2. van, hanem 1712. január 2. Na most! Nem tudom hogy viszonyították a Gergely naptárt és a maya-naptárt egymáshoz, de előfordulhat, hogy 2012-ig még van 301 évünk!!!!???? :D

Mert ha igen, akkor még ráérünk a spirituális útkeresésekkel. ;)

Illiggel kapcsolatban csak annyit, hogy sok történész egyetért vele. Annál is inkább, mivel abból a kevés régészeti leletből, ami abból a korból származik (elvileg:p), fele részben már bebizonyosodott, hogy hamisítvány. Hasonló elméletet vall egy orosz matematikus (Fomenko) is, aki még Illignél is hosszabb időről állítja ugyanezt. Ő az orosz Tudományos Akadémia tagja.

A másik vigasztaló dolog még az lehet, hogy a Föld életében (cirka 14 milliárd év) a mayák leghosszabb ciklusa is már több mint 60-szor megtörtént a Földön.

Szóval én csak a fentiek miatt próbálok információkat gyűjtögetni arról, hogy vajon van-e csillagászati alapja a maja-naptárnak. Elvileg a mai csillagászati ismeretek lehetővé tehetik azt, hogy számítógépen modellezzék a galakszisunkban zajló és előre várható eseményeket, de hiába kutatok a neten, semmit nem találok, csak az ezoterika képviselői nyüzsögnek e téren.
 

kockásfülűnyúl

Állandó Tag
Állandó Tag
Szóval én csak a fentiek miatt próbálok információkat gyűjtögetni arról, hogy vajon van-e csillagászati alapja a maja-naptárnak. Elvileg a mai csillagászati ismeretek lehetővé tehetik azt, hogy számítógépen modellezzék a galakszisunkban zajló és előre várható eseményeket, de hiába kutatok a neten, semmit nem találok, csak az ezoterika képviselői nyüzsögnek e téren.


Persze, hogy nem találsz. Az ezoterikában nem feltétlen van szükség bizonyításra, tudóséknál azért ez másként működik, főleg mielőtt bármit is nyilvánosságra hoznának.:)
 

dreamaya

Kitiltott (BANned)
"Ami a jelenlegi civilizáció meghonosodott rendjének látszik, az valójában 1 nagysebességű jármű tehetetlen, de látványos lendülete, melynek a motorja már felmondta a szolgálatot."
JOSÉ ARGÜELLES: Earth Ascending (Felkelő Föld)



 

sztamas

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem hiszek a világ végében... Legalábbis addig nem, amíg a világnak célja van. Márpedig szeretetet tanulni jöttünk ide a Földre. Nézz körül... Már nincs feladat?! De van! Hiszem, hogy a világ szeretetben fog véget érni.

Persze a Mayák egy nagyon bölcs nép volt. Ha ők 2012-ig készítették el a naptárukat, az nem véletlen, annak jó oka kellett legyen. De vajon mi ez az ok? Hajlamosak vagyunk szélsőségekben gondolkozni. De azzal, ha véget ér egy színházi előadás, a társulat és a nézők nem semmisülnek meg. Lesz új darab és új előadás. Lehet, hogy megváltozik a társulat összetétele. Lehet, hogy sok embert hazaküldenek, hogy új feladattal jöhessenek vissza. De marad egy mag. Nevezhetném őket az új előadás kovászának.

Valahogy így van ez a mi világunkkal is. Most nagyon sokan itt vagyunk, hogy megnézzük a finálét. Aztán... Mi lesz a kovásszal? Kiből lesz az új teremtési ciklus - ahogy a János: Jelenésekben van írva - az új Jeruzsálem kovásza? Azokból, akik méltóvá válnak erre és még ezt a kihívást, ezt a feladatot is vállalják. Nem kis dologról van szó!

Amúgy a mayákkal ellentétben én úgy tudom, hogy a mostani a hatodik teremtési ciklus a Földön. Hogy egyes ciklusok milyen hosszúak voltak időben? Nos, többen vallják azt, hogy egy ciklus egy eon. És az eonnak is a 25 000 éves nagyév értelmében számolnak. Nem hiszem, hogy a ciklusok egyformák. Szerintem egy precessziós év a minimum, de miért ne lehetnének akár sok millió évesek is?

Szóval, mi támasztja alá, hogy a 6. teremtési ciklust éljük? Nem hiszem, hogy meggyőz benneteket az, ha azt mondom, hogy több spirituális tanítótól is ezt hallottam, aki egymástól függetlenek, már amennyire az anyagi világban ez függetlennek tekinthető. De le van írva a Bibliában is, és "akinek szeme van a látásra, látja". Méghozzá a Teremtés könyvében. A teremtés első hat napjáról a Biblia részletesen ír. A hetedikről - a szombatról - nem. Csak annyit, hogy a Teremtő Isten megszűnék minden tevékenységétől és megszentelte a szombatot. Pedig szerintem abba nem hagyja a teremtés munkáját egy pillanatra sem. És ezt bizonyítani is tudom.

Szóval mi a helyzet a szombattal? Talán azért nem ír róla a Biblia, mert még nem történt meg? Mert a mostani 6. teremtési ciklusunk még csak a péntek? Ha megnézed az embert, akkor rájössz, hogy ez így van. Miért?

A teremtés napjaival párhuzamba állítható a hat zuhanás, amiről szintén a Bibliában olvashatsz. Az új élet teremtéséről ír. Mikor kijöttünk az Édenkertből (az inkubátorból, mert életképessé váltunk, és nem követtünk el semmiféle eredendő bűnt!) az élet teremtéséhez, a szaporodáshoz elegendő volt a gondolat. 1. nap.
Aztán egy nagy hanyatlás, zuhanás után már egymás szemébe kellett nézni. 2. nap.
A következő zuhanás után már szó kellett a teremtéshez. 3. nap.
Mégyegy zuhanás után már érintés kellett. 4. nap.
A következő zuhanás után öleléssel működött. 5. nap.
A legutolsó nagy zuhanás óta pedig "öv alatti döngetés" az élet teremtésének eszköze. 6. nap. Nézz körül, itta tartunk? Igen.

És mi van a 7. nappal?
A szombat nap az, amit az Úr megszentelt.
szombat nap = megszentelt nap.
szombat = megszentelt.
szomba = megszentel.
A magyar nyelv lehetőséget ad arra, hogy felcserélj szótagokat. Vagyis:
ba-szom = megszentel, csak ne öv alatt értsd. Legalábbis ne ott legyen a vezérlő egység. Bár még az is megszentelés, hiszen ha gyermeket nemzel, azzal napocska, csillagokcsa érkezik az anyagba, vagyis megszenteled az anyagot. Mi meg azt hisszük, elhitették velünk, hogy ez egy vulgáris szó...

Szóval egy megszentelt teremtési csiklus vár ránk, ami előkészíteni hivatott az új vasárnapi ciklust, amikor is még olyan magas szinten voltunk, hogy a teremtéshez elegendő volt a gondolat. Szívesen lennél ennek a megszentelt teremtési ciklusnak a kovásza? Még van elegendő idő arra, hogy azzá válj. Nehéz feladat, nagy kihívás. De képes vagy rá. A feltétel nélküli, Jézusi szeretet tesz képessé rá.

Ettől a világvégétől kell félni? NEM! Örülj neki! Óriási kegyelem, hogy éppen most lehetsz itt az anyagban, amikor egy ilyen lehetőség tárul fel előtted. Nehéz feladat méltóvá válni rá? Igen! De ez nem baj! Megcsináljuk? Meg hát!

Szeretettel:
Tamás.

Ui.: Csak egy rövid megjegyzés: A Magyar Köztársaság horoszkópjában is van üzenet a 2012. évet illetően (a Mars eléri a Plútót). Akkor "utcabál" lesz. Sajnos nem a cigány prímás húzza majd a talp alá valót, hanem a kalasnyikov. De aki nem képes méltóvá válni a "világvégéhez", valahogy haza kell küldeni, hogy a következő előadásra már tiszta lappal érkezhessen. Hidd el, ez neki is jó!
 

dreamaya

Kitiltott (BANned)
Szerintem 2012 az 1 marketingfogás is.
Eltereli a figyelmünket lényeges problémákról és bizonnyal hamarosan túlélőfelszereléseket fognak árulni busás profittal az üzletekben; még több betonbunker fog épülni stb.

Valahol egyszerre mulatságos és szomorú mindez.
A Föld is 1 Élőlény: születik, él és meghal, akárcsak mi.
Ha mégis Embernek érzem magamat, akkor változtat-e az a hozzállásomon, a viselkedésemen, hogy ki hogyan értelmez 1 valahol a Galaktikában száguldó halálcsillagot vagy 1 mintázatos malomkövet...?

Sajnos, hogy elmaszkírozzák a Maya Naptár lényegét.
Szó nincs arról, hogy cinikusan le kell a fűbe feküdni, rémisztgetni kell másokat és várni a nagy boomra.
A Maya Naptár - ami bizonyos értelemben pontatlan fogalmazás, hiszen többféle is van - éppen, hogy Élni tanít.
Éld meg a születési energiaképleted szerinti személyiségedet; éld meg a kapcsolatokban rejlő lehetőségeket; a többi emberrel való egységedet. Éld a saját idődet. Segíts manipuláció és beavatkozás nélkül. Ami jó benned, azt tedd be a közösbe és akinek szüksége van valamire, az vegye ki belőle...

Az Időt és a korszakokat lehet különbözőképpen értelmezni.
Archetipikusnak mondható egyfajta mérlegelés.
Tágulás, felhígulás után következik 1 rostálás.
Valóban magában rejtheti a Maya Naptár Noé bárkáját.
Megmérhetnek minket és könnyűnek találhatnak.

Van lehetőség a fejlődés választására.
Dimenzióváltással menedéket lehet találni a 4. dimenzió katasztrófái elől.
 
Oldal tetejére