2012-a Nap ötödik korszakának utolsó éve

T

T.K

Vendég
Szeretnék berakni egy részletet a honlapomból.
Akit még ezzel kapcsolatban más is érdekel az itt kaphat még információkat.

http://2012tudatszintvaltas.lapunk.hu/

A maya próféciák pozitív jelentése.

A mayák szerint 2012-ben véget ér a 26 000 éves ciklus és az ö 5200 éves ciklusuk. A régi világ természetes okokból szétesik. Mindez, amit ma mi a normális világnak tekintünk, drámai módon meg fog változni. A föld pólusai elmozdulnak, ami nagy szerencsétlenségeket fog majd eredményezni. De ugyanakkor elkezdődik egy új ciklus is. A mayák azt tartják, hogy 9 világ létezik és mi most a negyedik végén vagyunk. 2012-ben átlépünk az 5-dik világba.

Nos felvetődik a kérdés, hogy a tudat legnagyobb szintjéig még 5 világon kell-e keresztül mennünk? Nem. A mayák ezt másképpen értelmezték. Az élet célja az egyensúly. Az az 5-dik világ, amibe most belépünk, az középen található, tehát mind a két oldalán 4-4 világ van. És ez jelenti a tökéletes egyensúlyt a világegyetemben. Ebben az 5. világban a kettős tudat, vagyis a jó és a rossz tudat megszűnik és az emberiség tudata egységessé válik.
Megszűnik az emberi ego, egymást önmagunk részeiként fogjuk érzékelni. Ez kb. azt fogja jelenteni, hogy én vagyok te és te vagy én. Megszűnik az emberiség bezártsága. Az emberiség ráébred arra, hogy a föld, a csillagok az egész Univerzum, minden összefüggésben van egymással ebben a fejlettebb és tiszta tudatban. Az emberiség nem foglalkozik majd pénzügyekkel, politikával, háborúkkal, élelmezéssel, olajjal hanem mind eggyé válunk a Teremtővel és képesek leszünk mindent megtestesíteni. A Teremtő társteremtőjévé fogunk válni.
A ma elő mayák tisztában vannak vele, hogy ami most elkövetkezik, az gyönyörű és szép lesz. Olyasmi amiért hálával kell, hogy tartozzunk. Az élet nem az, aminek látszik, aminek mi látjuk. Mi csak egy álomban élünk, és ezt az álmot csak az elménk hozza létre. Mi csak azt hisszük el, ami csak a fizika törvényeinek felel meg. Hamarosan képesek leszünk a másik részünket is megismerni és rajövünk arra, hogy csak a fény és csak a tiszta tudat létezik.
Itt az idő, hogy emlékezzünk, hogy kik is vagyunk tulajdonképpen. Mi sokkal többek vagyunk egy átlagos embernél. Mi spirituális lények vagyunk, akik a szeretetből és a fényből jövünk és oda is fogunk visszatérni.
 
siriusB

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha jól emlékszem, egy vasárnap délelőtt ismételték meg a szombat esti adást. Közel négy órás film volt, de a nejemmel együtt odaragadtunk a TV elé.

Nagyon reálisan mutatta be, nem kímélve a vezető papokat.

A halálakor derült ki végleg, hogy milyen szégyenteljesen viselkedtek vele.

Nem lehet véletlen, hogy 1968-ban meghalt és már szentté lett avatva.

Az mindenesetre nagyon furcsa, és érthetetlen, hogy egyházon belül, ráadásul a Vatikán egyes vezetőinek teljes támogatásával mennyi aljasságra képesek.

Hogy ez hogy jön össze a Biblia szellemiségével......:confused:

Az egyszerű halandótól pedig elvárják a feltétel nélküli odaadó hűséget....:656::656::656:

Szaporodnak a jelek, hogy ott is eljönnek az "utolsó idők". Ma a svájci egyház zaklatási ügyeiről lehet olvasni a Hírszerzőn, nemrég a németeknél derültek ki fura ügyek, már Agca (János Pál merénylője) is felszólította a mostani pápát, hogy mondjon le...

Akkor aztán Malachiás jóslatának megvalósulása is bekövetkezhet. :rolleyes:
 
Csillagözön

Azt gondolom, hogy a Vatikán olyan titkok tudója, melyek felszines ismerete is messze vezethet.

Most nézzük csak a Pápaság intézményét.

Ugye Malachiás az 1100-as években leírta, hogy kik lesznek a pápák, és a jelenlegit jelölte az utolsó előttinek.

A Szent Szűz 1917-ben a harmadik fatimai titokban állítólag a II. János Pál elleni merényletet mondta el. /: Ezt, már mint a harmadik titkot a mai napig nem hozták nyilvánosságra. Illetve igen, de nem úgy, stb. Tehát homályos. :/

Pió Atya mikor találkozott Karol Wojtylával, megjósolta, hogy Pápa lesz belőle.

1981-ben Ali Agca merényletet követett el II. János Pál ellen, aki felgyógyulása után rögtön Fatimába utazott a Szent Szűz szobrához. /: Abba rejtette el a testéből kioperált fegyver golyót. :/

1983-ban meglátogatta Ali Agcát, akivel négyszemközt hosszan beszélgetett, utána a nagy nyilvánosság előtt megbocsájtott neki.

Azzal, hogy nem tehet a bűnéről. Jézus is többször használja ezt az indokot, hogy ne bántsátok, nem tehet a bűnéről, vagy azt, hogy "nem tudják mit cselekszenek."

Akkor hogy van ez ?

Meg lehet jósolni előre eseményeket - amelyek mindig be is következnek - és a bűnösök nem tehetnek a bűneikről ?

Tudom, hogy nem lehet Jézust és II. János Pált hasonlítani, nem is akarom. Az mellett, hogy Jézust én is Istenemnek tartom, János Pálra is nagy tisztelettel és alázattal emlékezem. Volt szerencsém közelről látni őt.

De: elhigyjem nekik, hogy a bűnösök nem tehetnek a bűneikről, mert nem tudják mit cselekszenek ?

Ha ezek a szavak igazak, azok nagyon messzire vezetnek.
 
Én úgy gondolom, hogy egy szem magában egy pápa tényleg nem tehet semmiről. Az egyik próbált "egy szem magában tenni valamit"', de mihelyt "megnyikkant" sürgősen és hirtelen elhalálozott. A halálesetet, tekintettel a gyanús körülményekre, alaposan ki is vizsgálta a ...vatikáni rendőrség.:mrgreen: Őket is valami nagyobb hatalom mozgathatja a háttérből, mint minden mást ebben a világban.

Mi másra lehet következtetni? Vajon miért vette fel ez a pápa éppen a Benedek nevet? Miért terelik szándékosan arrafelé a történéseket, hogy Malachiás jóslataiban ne legyen hiba?

Nem olyan ez, mint egy előre megírt forgatókönyv?

Az biztos, hogy nagy meglepik lesznek, ha megnyílnak a több kilométer hosszú vatikáni könyvtárak, az összezsúfolt műkincsekről a raktárakban már nem is beszélve.
 
Kristvan

Állandó Tag
Állandó Tag
Szeretnék berakni egy részletet a honlapomból.
Akit még ezzel kapcsolatban más is érdekel az itt kaphat még információkat.

http://2012tudatszintvaltas.lapunk.hu/

A maya próféciák pozitív jelentése.

A mayák szerint 2012-ben véget ér a 26 000 éves ciklus és az ö 5200 éves ciklusuk. A régi világ természetes okokból szétesik. Mindez, amit ma mi a normális világnak tekintünk, drámai módon meg fog változni. A föld pólusai elmozdulnak, ami nagy szerencsétlenségeket fog majd eredményezni. De ugyanakkor elkezdődik egy új ciklus is. A mayák azt tartják, hogy 9 világ létezik és mi most a negyedik végén vagyunk. 2012-ben átlépünk az 5-dik világba.

Nos felvetődik a kérdés, hogy a tudat legnagyobb szintjéig még 5 világon kell-e keresztül mennünk? Nem. A mayák ezt másképpen értelmezték. Az élet célja az egyensúly. Az az 5-dik világ, amibe most belépünk, az középen található, tehát mind a két oldalán 4-4 világ van. És ez jelenti a tökéletes egyensúlyt a világegyetemben. Ebben az 5. világban a kettős tudat, vagyis a jó és a rossz tudat megszűnik és az emberiség tudata egységessé válik.
Megszűnik az emberi ego, egymást önmagunk részeiként fogjuk érzékelni. Ez kb. azt fogja jelenteni, hogy én vagyok te és te vagy én. Megszűnik az emberiség bezártsága. Az emberiség ráébred arra, hogy a föld, a csillagok az egész Univerzum, minden összefüggésben van egymással ebben a fejlettebb és tiszta tudatban. Az emberiség nem foglalkozik majd pénzügyekkel, politikával, háborúkkal, élelmezéssel, olajjal hanem mind eggyé válunk a Teremtővel és képesek leszünk mindent megtestesíteni. A Teremtő társteremtőjévé fogunk válni.
A ma elő mayák tisztában vannak vele, hogy ami most elkövetkezik, az gyönyörű és szép lesz. Olyasmi amiért hálával kell, hogy tartozzunk. Az élet nem az, aminek látszik, aminek mi látjuk. Mi csak egy álomban élünk, és ezt az álmot csak az elménk hozza létre. Mi csak azt hisszük el, ami csak a fizika törvényeinek felel meg. Hamarosan képesek leszünk a másik részünket is megismerni és rajövünk arra, hogy csak a fény és csak a tiszta tudat létezik.
Itt az idő, hogy emlékezzünk, hogy kik is vagyunk tulajdonképpen. Mi sokkal többek vagyunk egy átlagos embernél. Mi spirituális lények vagyunk, akik a szeretetből és a fényből jövünk és oda is fogunk visszatérni.

Barbara Hand Clow a következőképpen írja le a 9 dimenziót, melyből az 5.-be lépünk rövidesen:
9. D Tejút Galaktikus Központ (Tzolk’in)- Fekete Lyuk

8. D Kozmikus Rend- Galaktikus Szövetség Orion

7. D Galaxis Információs Fényországút- Androméda

6. D Morfikus Mezök- Szakrális Geometria-Sziriusz

5. D Szeretet és Kreativitás- Plejádok

4. D Kollektiv Tudat – Plejádok- Alcyone bolygo

NEM FIZIKAI Dimenziok_Fény-Energia_Érzések Érzelmek_
FIZIKAI Dimenziok

3. D Lineáris Tér-Idö Emberek

2. D Tellurikus Birodalom,
Elementálok-Mély Forró Bioszféra

1. D Föld Vasmag Kristály

Természetesen nem szűnnek meg a fizikai dimenziók a felemelkedéssel, hanem többet fogunk "látni" a Mindenségből.
 
furrier75

Kitiltott (BANned)

A 4.-et kihagyjuk, vagy most akkor mi van?!?:confused:
 
Kristvan

Állandó Tag
Állandó Tag
Sokan azt mondják, hogy a 4. következeik, de több olyan vélemény van, hogy az 5.-be sikerül egyből spirituálisan felemelkedni. Ha az 5. szinten leszünk, abban benne van a 4. is.Persze ez nem vonatkozik mindenkire, a földhözragadt szkeptikusok maradnak a 3. dimenzió keretei között.
 
Egy spirituális utat, csak lépésről-lépésre járhatsz be mind egyénileg, mind kollektíve.;)
Nincs olyan, hogy: na akkor most átugrunk egy lépcsőfokot.:D
 
Kristvan

Állandó Tag
Állandó Tag
Lépésről lépésre készülsz fel. Szellemed és Lelked felkészül, és ha sikerül és itt az idő, a kollektív tudat segítségével sok-sok ember tud majd rövid idő alatt felemelkedni. Tehát bármennyire is szeretnéd, mindkét tényezőnek működnie kell egyszerre. Így egy szintet el kell érj spirituálisan, hogy ha majd itt az idő, amit nevezzünk a mayák által megjósolt 2012.12.21-nek,amikor a Föld egy várhatóan 13 Hz-es rezgésszintre kerül, valamint pólusváltás is várható, egy két napig megszűnik a mágnesesség, és még számtalan tényező adódik össze. Tehát a magasabb dimenzióba kerüléshez(4. vagy 5.) kevés a spiriutálius felkészülés. Az egész emberiség kollektív tudatának belépése is kell, és a már említett földi változások.
picture.php

Meditatív állapotban kell ezt az időt túlvészelni. Ld.Drunwalo Melchizedek Mer-Ka Ba meditáció, de számatalan más meditáció is elképzelhető.Mindenkinek megvan a maga meditációs módszere.
 
siriusB

Állandó Tag
Állandó Tag
Akit érdekel a topik címében jelzett téma és van ideje délután tévét nézni, annak ajánlom a HISTORY HD-n 14.00-kor kezdődő: Nostradamus hatása című filmet.

A témája: különböző véleményen levő tudósokat kérdeznek meg arról, hogy mit gondolnak az egyiptomiak, a maják, a hopik, a hinduk és más népek jóslatairól, amelyek egy 2012-re jósolt földi katasztrófáról beszélnek csillagászati okok miatt.
 
furrier75

Kitiltott (BANned)
2012. 12. 21. : Belépünk a Vízöntő-korszakba.

A Vízöntő csillagjele és asztrozófiai jelentősége

A csillagok bölcsessége… Ha fel tudjuk ismerni, hogyan hatnak a csillagok az emberiség tudatára, akkor egy mágikus kulcshoz jutunk. Ez a kulcs nyitja az ajtót, melyen át beléphetünk az új életbe. Óriási különbséget jelent azonban, hogy miről is van szó: az egyéni sorsok tanulmányozgatásáról a születési horoszkóp alapján, vagy pedig a világmindenséget irányító és keresztező energiák nagy összefüggéseinek felismeréséről. Ezek az energiák ugyanis megszabadító értelemben ösztönzik az emberiség fejlődését.

Felmerülhet a kérdés, hogy mitől is kell tulajdonképpen megszabadítani az embert. A terhektől, a fáradtságtól és a gondoktól, az aggodalmaktól, a korlátoltságtól, a féltékenységtől és az önérvényesítő törekvésektől! Ez a megszabadítás a Vízöntő csillagkép segítségével mehet végbe, miután megtaláltuk valódi kiindulópontunkat – a bennünk rejlő isteni elvet.

Ez az elv köt össze minket a Nap-makrokozmosz hatalmas életével. A Vízöntő-korszak sugárzásai különös módon segítenek ebben. A megszabadító élet kulcsa a lélek szintjén található. Ez az oka annak, hogy az asztrológia, amely mindig a személyiség életéből indul ki, nem tehet semmit ebben a tekintetben. Ha azonban a léleklényünk alapján lépünk be egy új csoportba, amely egységét egy másik szinten valósította meg, akkor megszabadulunk saját személyes horoszkópunk hálójából. Ahogyan lépésről-lépésre haladunk a lélekfejlődés útján, úgy válik a régi képlet egyre pontatlanabbá, és egyre kevésbé vonatkoztatható már ránk. A csillagerők ekkor már egészen másképp fejtik ki hatásukat, hiszen a mindenségnek egy másik rezgésszintjében részesülünk.

A kozmikus energiák három szintje

Az emberiség, mint élethullám a mindenség elválaszthatatlan része, mintegy élő test a mindenség-megnyilvánulás testében, és emellett a kozmoszból jövő hatalmas energiák gyújtópontjában áll. Ezek az energiák három szintről áradnak hozzánk: a saját naprendszerünk bolygóin át, a 12 állatövi jegyből, és az állócsillagok egének bizonyos nagy csillagképeiből. A felsoroltakhoz adódnak még a saját Földünk hatásai is. Ezzel kapcsolatban egymástól eltérő rezgésszintekről van szó, amelyek különböző időszakokban aktuálissá válnak az emberiség számára, hatásuk pedig mindig az emberiség fejlődési szintjétől függ.

Az állatöv – ablak a világmindenségre

Jelenlegi fejlődési állapotában az emberiség egészén az állatövön át bejövő energiák hatása uralkodik, mivel elsősorban az állatöv energiái formálják az ember lélekállapotát. Pontosan itt találhatjuk meg jelenlegi feladatunkat, melynek célja a földi személyiség betokosodásának legyőzése, és az ember új lélekállapotra ébresztése.
Az állatövünket alkotó tizenkét csillagkép maga is sok energiaáramot fogad a kozmoszból. Ezek az áramlatok összeolvadnak az egyes csillagképek energiáival, és Naprendszerünket már ezek az összeolvadt energiák sugározzák be. Az energiák útjuk során érintik Földünket is, mint a végtelen tér parányi porszemét, így az állatövre valóban úgy tekinthetünk, mint egy világegyetemre nyíló „ablakra”. Ez az ablak pedig két irányban is feltárulhat: egyrészt a jelenlegi, anyagi életterületünk háromdimenziós világára, vagy pedig az emberiség eredeti hazájának kozmikus területére, ahonnan egyszer kibukott, és ahová újra vissza kell térnie. Az irány megválasztásának „mágnes-kapcsolója” tehát önmagunkban rejlik.

Csillagévek

Mivel a Nap tavaszpontja az Állatövben hátrafelé tartó mozgást végez, a Földet és vele együtt az emberiséget is egy csillagév alatt – amely kereken 26 000 évig tart – szakaszosan váltakozó befolyások érik az Állatövből. Jelenleg a tavaszpont a Halak (Pisces) és a Vízöntő (Aquarius) csillagkép közötti átmeneten áll, ami azt jelenti, hogy az emberiség egy új időszak, a Vízöntő-korszak felé menetel.
Minden új időszak újabb és újabb ajtót tár fel az emberiség számára, amelyen át beléphet az eredeti életállapot szabadságába – vagy sem. Mostani helyzetünkben is, tehát a Vízöntő-korszak kezdetén, az emberiség újra megkapja a választás lehetőségét, hogy átlép-e az új életterületre, vagy pedig továbbra is görcsösen kapaszkodik ebbe a világba. A döntő választás elé mindenkit odaállítanak – akár tudomása van erről, akár nem. Az Állatövből eredő sugárzások alól senki sem képes kivonni magát, mert e sugárzások mindent és mindenkit megérintenek, és csupán egyetlen választást biztosítanak számunkra: vagy felemelkedünk egy hatalmas, új fejlődési folyamatba, az eredeti kozmosz mozgatóerőivel összhangban, vagy pedig – immár sokadszor – újra lemerülünk a földi fejlődési folyamatba, amely ismét egy teljes fordulatig tart majd. Az Állatöv ezért az új élethez vezető fényes pálya nyitánya lehet számunkra, de ugyanakkor természeti létünk áthatolhatatlan börtönablaka is maradhat.

A Vízöntő-befolyások

Az Állatöv tizenkét jegyét a négy elemhez, vagyis a föld, a víz, a levegő és a tűz eleméhez rendelték. A Vízöntő jegye az egyik levegő-jegy, ezért főleg naprendszerünk éteri területein fejti ki hatásait. Aki naprendszerünket – a rózsakeresztesekhez hasonlóan – vibráló, életteli lénynek képzeli el, az tudja, hogy e „Naptest” éteri szférája, vagyis éterteste magában foglalja minden benne létező lény és élethullám étertestét. Ezt az étertért ugyanakkor az a Krisztus-szellem hordozza és élteti, amely a Földet pozitívan, és egyre erőteljesebben fel akarja vonni ebbe a mezőbe.
Mivel a Nap visszafelé tartó mozgása miatt jelenleg a Vízöntő jegyén halad át, ezek az „éteri szférák” megtelnek elektromossággal. Mivel a Vízöntő-korszak e szférákban új energiát szabadít fel, ezért ennek elanyagtalanító hatása van. E hatás miatt az emberiség életének súlypontja egyre inkább átkerül az éteri szintekre. Az emberek – más választás híján – arra kényszerülnek, hogy kivonják magukat a durva anyagból, és az éteri területeken váljanak tudatossá, az éteri szinteken érzékeljenek és cselekedjenek. Az elmondottakkal kapcsolatban megemlítenénk a mobiltelefon példáját. Ha az utcán sétálva telefonálunk, tudatunkkal abban a virtuális szférában tartózkodunk, ahol a beszélgetés zajlik. Környezetünket alig érzékeljük, kivéve, ha hirtelen valódi veszély fenyeget. Az élet súlypontjának említett áthelyezése rendkívül fontos folyamat. A kérdés csak az, hogy milyen módon valósul meg.
Az éteri tudatossá válás magában foglalja a gondolati anyag, vagyis a visszatükröző éter tudatos kezelését is. Ez az éter a gondolkodási képesség alapja. Az emberiség jelenlegi állapotában kiváltképp a kétpólusú (bipoláris), logikus gondolkodás fejlődik. „A Rózsakeresztesek világnézete” című művében Max Heindel ezt a „konkrét gondolat szférájának” nevezi. Az igazi, teremtő gondolkozási képesség azonban csak „az absztrakt gondolat szférájában” növekedhet, és ez már a tudatos lélekélethez tartozik. Az említett gondolkodási képesség akkor fejlődhet ki, ha a Nap-lét élete ébredni kezd bennünk, mert a valódi gondolkodási képesség maga a lélektest. Még jobb, ha azt mondjuk, hogy az új lélek egy új gondolkodási képességgel együtt fejlődik ki, és egyik sem képzelhető el a másik nélkül. Ezt a fejlődést azok a különleges energiák éltetik, amelyek a Vízöntő csillagjegyen keresztül érik el az emberiséget. Az ismert négy étert az új lélek számára mindeddig ismeretlen módon megtisztítják, és egy ötödik éter – a tűzéter – lép működésbe, amellyel az élő lélek kapcsolódhat a szellem erőihez.
A Vízöntő sugárzása azonban már napjainkban is azon dolgozik, hogy elősegítse a gondolkodási képesség kifejlődését, és jótékonyan hasson minden ezzel kapcsolatos tevékenységre. A folyamatban az új tudományos felfedezések is segítenek, de erős ösztönzést nyer a valóban értelmes, önzetlen felebaráti szeretet is.

Az anyagtól való megszabadulás automatikus megváltást jelent?

A Vízöntő-korszakot kutató sok kereső úgy véli, hogy az elanyagtalanodási tendenciákban a régóta vágyott megszabadulás és megváltás fedezhető fel, amelyet a Vízöntő-korszak – úgymond – automatikusan végrehajt majd. De egyáltalán nem ez történik, mint ahogy azt a Halak-korszak példája is mutatja. A Halak-korszak ugyanis, annak ellenére, hogy a Krisztus megjelent a Föld légkörében, nem vezetett el az emberiség megváltásához – ellenkezőleg! A folyamat megértéséhez feltétlenül szükséges a bolygók hatásainak közelebbi vizsgálata.

A bolygói hatások

Az egyes állatövi korszakok energiái – többek között – az adott korszakra jellemző különleges bolygói hatásokon keresztül érvényesülnek. Naprendszerünk öt látható bolygója, egészen a Szaturnusz szférájáig, külön-külön, saját, meghatározott energiát testesít meg, melyek a személyiség fejlődésére hatnak, míg ezen energiák magasabb oktávjai a lélek fejlődésére fejtik ki hatásukat. (E bolygóknál Földünk mellett a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz bolygókra gondolunk.)
A „küszöb őrének” is nevezett Szaturnusz bolygón túl – a Földről nézve – három Szaturnuszon-túli bolygó található, az Uránusz, a Neptunusz és a Plútó, amelyeket csak az újabb időkben fedeztek fel; a három bolygó impulzusai – szellemi szinten – teljesen új minőségű sugárzást bocsátanak ki. Ezt a három bolygót ezért misztériumbolygóknak is nevezik. Működésük súlypontja, spirituálisan nézve, a szellem szintjén fekszik, és ezért az ember három magasabb képessége – az imagináció, az inspiráció és az intuíció – kifejlesztésére szolgálnak.
Legújabban pedig olyan további kisbolygókat is felfedeztek, melyek látszólag csak néhány ezer éve futnak pályájukon: ilyen a Chiron, melynek pályája excentrikusan érinti a Szaturnusz és az Uránusz pályáját, és ezért az Uránusz közvetítőjének, vagy kulcsának is nevezik. A Neptunusz kulcsa a Pholosz. E bolygó pályája is excentrikusan, váltakozva érinti a Szaturnusz és a Neptunusz pályáját.

A misztériumbolygók hatása a Vízöntő-korszakban

A látható bolygók saját rezgésük mellett magasabb energiákat is közvetítenek, amelyek más rezgésszinten fejtik ki hatásukat az emberiségre. E megállapítás különösen a három misztériumbolygóra érvényes.
Minden korszakban más és más bolygói hatások kerülnek előtérbe. Így szükségszerűen mindig új megbízás jut el az emberiséghez, amely meghatározza a „kor szellemét”. A Halak-korszakban a Mars bolygó játszott igen jelentős szerepet – egészen mostanáig! „A Mars bolygói ereje korszakunkhoz tartozik, és a Halak korszakhoz fűződik. Harcolnunk kell… Az áthatolás csillagjegyével (Halak) való összekapcsolódásban az igazság belső kereséséről van szó.”
A Mars-energiák dinamizáló hatásúak, és felébresztik bennünk a cselekvésre irányuló életerőt. A Mars bolygó annak elősegítésére hivatott, hogy a Halak-korszak elején besugárzott Krisztus-impulzust megszabadító cselekedetben alkalmazhassuk. De vajon hányan használták fel ezt a segítséget az eredeti szándék szerint? Ha visszatekintünk az elmúlt 2000 évre, akkor mindenek előtt a Mars negatív hatásait kell megállapítanunk: a harcokat, a háborúkat és a pusztítást. Az említett bolygói hatás megszabadító nézete a saját ellentétébe fordult át, és csak viszonylag kis csoportoknak, és kevés egyénnek sikerült rátérnie a pozitív fejlődés útjára.
A Vízöntő-korszak más segítővel dolgozik, mint a Halak-korszak. A Jupiter, mint a jóság és a megértés bolygója, vissza fogja szorítani a Mars-energiák negatív hatásait, és meghatározó jellege egyre jobban előtérbe kerül a Vízöntő-korszak elején. Ez a hatás messzemenő változásokat hoz az emberek egymás közti kapcsolataiban, és a világbéke vonatkozásában. A Jupiter-bolygó így elősegíti, hogy közelebb kerüljünk a Vízöntő-korszak céljához, amely egy új csoport-tudat kifejlődése. Ennek kiindulópontját az ismert „harmony and understanding” (=harmónia és megértés – v.ö. a Hair című musical dalával) és a tudatos lélek-élet szempontjai képezik majd. A Vízöntő-korszak utolsó fázisában a Vénusz fog uralkodó szerepet játszani, és az egyetemes szeretet erőit egy mindeddig ismeretlen megnyilvánuláshoz vezeti majd el.

Uránusz

A Vízöntő korszak másik segítője az Uránusz, amely lényére nézve a Vénusz rokona, és a Vénusz-erő magasabb oktávját testesíti meg. A Vénusz az érzésre hat, kifejlesztve az érzékenységet és szellemi mozgékonyságot. Az Uránusz bolygó elektromossá tevő, dinamizáló impulzusai egész embercsoportokat hatnak át, és így nagy változásokhoz vivő szellemi forradalmakhoz vezetnek. Az egyén szintjén Uránusz kifinomult érzékelést hoz létre, a tisztánlátást, a belső látást, az imaginációt.
A Vízöntő korszakban a három misztériumbolygó közül Uránusz az első, amely az ezoterikus bolygó-fejedelmeket képviseli. „Ő az Istenek atyja, egy új ösvény kezdete és megalkotója. Ugyanakkor az Uránusz – ahogy ezt valószínűleg minden ezoterikus kutató tudja – egy magasabb szintű Krisztus-jelkép is. Krisztus ekkor már nem a világ bűneit hordozó bárányként jelenik meg, és nem is emberhalászként, hanem mint hatalmas, egyetemes és világító szereteterő, az igazi és valódi kozmikus mindenség-rezgés.”

Neptunusz

Neptunusz, a második misztériumbolygó, az inspiráció erejével dolgozik. A Neptunusz-erő a rendelkezésére bocsátott alkotóképességével az új ember szellemi alakját nyilvánítja meg: ez az egyetemes gondolatok megjelenítését jelenti, a szellemszikrával való tudatos kapcsolatban. Neptunusz felélénkíti a szellemi hallást, és lehetővé teszi a csoportos összefüggések átérzését. A Neptunusz bolygó a Merkúr magasabb oktávjaként így sugározza ki azokat az energiákat, amelyek az új lélek alapján létrejövő csoportos tudat megelevenítéséhez szükségesek.

Plútó

Végezetül Plútó, a harmadik misztériumbolygó az intuíció energiáját testesíti meg, és a Mars magasabb oktávjaként a szellemi akarat fejlődését támogatja bennünk. Ez egyidejűleg a cselekvéshez szükséges akaratot is jelenti, valamint azt a képességet, hogy a megfelelő pillanatban ösztönösen helyesen cselekedjünk. Itt egy mágikus képességről van szó, amely a monáddal – a bennünk lévő szellemi elvvel – való közvetlen kapcsolatra vezethető vissza. Plútó csak akkor érintheti meg az életszféránkat, ha elfogadjuk és megértjük a transzfiguráció gondolatát. A Plútó az élet és az életvitel alapvető, szerkezeti megújításához tör utat. Aki tudatosan tapasztalja e harmadik misztériumbolygó erejét, és birtokolja az élet új szerkezetét, az elvben megvalósította a megszabadult szellemlélek-embert.
Ahol Neptunusz megmutatja a szellemi élethez vezető irányt, és megajándékoz az ehhez szükséges szellemi inspirációval, ott Plútó lesz az, amely tanúságot tesz erről. Plútó ott uralkodik, ahol mi, személyiség-emberek, már semmire sem vagyunk képesek. Nem véletlenül ő a láthatatlan istene! Ő teremti meg annak az esélyét, hogy az emberiség megvalósíthassa az elképzelhetetlent, vagyis, hogy az anyag korlátozásaiból és fogságából kiemelkedve, áthatolhasson a megnyilvánuláshoz, és a Naprendszer polgárává válhasson. Ugyanakkor, ez a titokzatos bolygó mindent megsemmisít az erejével, ami ezen a szinten tisztátalan.

A misztériumbolygók sötét oldala

A fentiek alapján megállapítható, hogy a Vízöntő-korszak uralkodó ezoterikus bolygóerői sem hatnak megváltóan, ha erőiket nem megszabadítóan, hanem én-központúan alkalmazzuk. Uránusz az energiáira negatívan reagálókat eksztatikus és féktelen állapotokra csábítja. A Neptunusz erőire adott negatív reakció illúziókat teremt, mellyel a tudat belevész az étervilág „nagy óceánjaiba”. Végül, a Plútó-erők negatív esetben heves, radikális megnyilvánulásokhoz vezetnek. Az 1960-as években kezdődő gátlástalan szexuális szabadosság (Uránusz), a kábítószer-fogyasztás (Neptunusz), és az egyre erősödő radikalizálódás (Plútó) sok helyen ijesztő méreteket öltött; ezek a jelenségek mind a misztériumbolygók hatásaira adott negatív reakciók közé tartoznak.

A Vízöntő, az emberiség nagy szolgálója

A fentiek alapján csupán rövid betekintést nyertünk a Vízöntő-korszakban szerepet játszó asztrozófiai összefüggésekbe. Azt a tényt azonban már e rövid áttekintésből is teljes bizonyossággal megállapíthatjuk, hogy az emberiségért fáradozó isteni erőket a végtelen szeretet és türelem mozgatja. Gigantikus erők mozdulnak meg, hogy a bukott teremtést újra az eredeti evolúció ívére vezessék vissza, hogy az anyagi börtönt feltörjék, és a benne lévő élethullámokat megszabadítsák. Ezek az erők minden egyes emberért fáradoznak! Mindegyikünket választás elé állítanak: megszabadulás vagy lesüllyedés? A Vízöntő-tudat személyiség-feletti. A Vízöntő-korszak sugárzásai csoportokon keresztül fejtik ki hatásaikat, melyek az Isten szelleme által éltetett lélek alapján egyesülnek.
A csoport vezető törvénye a szolgálat. Ez a Vízöntő-korszak megbízása! Olyan embert látunk, aki egy súlyos, színültig lévő vizeskorsót visz a vállán. Korsója vizét mindenre és mindenkire kiárasztja: fenntartások és feltételek nélküli végtelen szeretetben, és korsója vize soha nem apad el. Ez a valóban teremtő erejű szolgálat, amely a megújult, isteni lélek természetes lényvalósága.
(forrás: Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája)
 
O

oliyboty

Vendég
Sokan azt mondják, hogy a 4. következeik, de több olyan vélemény van, hogy az 5.-be sikerül egyből spirituálisan felemelkedni. Ha az 5. szinten leszünk, abban benne van a 4. is.Persze ez nem vonatkozik mindenkire, a földhözragadt szkeptikusok maradnak a 3. dimenzió keretei között.

Én ebben csak azt nem értem, hogyan tudunk átugorni egy dimenziót, és hirtelen az 5. dimenzióban lenni? Ez nekem még kicsit zavaros...:p Ok, hogy spirituálisan fejlődünk, de szerintem nem marad csak úgy ki X valahány dimenzió és jön a hawai, dizsi, napfény...:rolleyes: S mi van akkor, ha be se lépünk az 5. dimenzióba?:D:D Mi annak a "feltétele", hogy bekerüljünk az 5. dimenzióba?:lol:
 
O

oliyboty

Vendég
Lépésről lépésre készülsz fel. Szellemed és Lelked felkészül, és ha sikerül és itt az idő, a kollektív tudat segítségével sok-sok ember tud majd rövid idő alatt felemelkedni. Tehát bármennyire is szeretnéd, mindkét tényezőnek működnie kell egyszerre. Így egy szintet el kell érj spirituálisan hogy ha majd itt az idő, amit nevezzünk a mayák által megjósolt 2012.12.21-nek,amikor a Föld egy várhatóan 13 Hz-es rezgésszintre kerül, valamint pólusváltás is várható, egy két napig megszűnik a mágnesesség, és még számtalan tényező adódik össze.

Kérdezek, mert ez nem tiszta nekem. Ok, nagyon sokan kezdenek felébredni és kezdenek rájönni, hogy jééé spirituális lények vagyunk, jééé itt van bennünk a sok lehetőség, hogy tanuljunk, fejlődjünk. Ez eddig ok. No és mi van az emberek 65%-val, akik nem élnek spirituális életet, mert nem fogadják el, nem hisznek benne, szkeptikusak, stb...? Az ő esetükben már borult a vastaggal kiemelt rész, amit írtál. Ők nem fognak tudni elérni semmilyen spirituális szintet, mivel elvetik, nem hisznek benne, vagy mit tudom én miért nem... Én ezzel nem értek egyet. Szerintem az lenne a lényeg ennél a tudatváltásnál, hogy minél magasabb rezgés szinten legyél, sok sok szeretet legyen benned, és minél kevesebb alacsony rezgés szinted legyen. Ehhez pedig nem feltétel az, hogy te spirituálisan fejlődj, spirituálisan készülj fel a tudatszint váltásra.

Nekem ez a tudatváltás amolyan kitakarítás jellegű. A Föld nevű bolygót már így is ellepte sok olyan dolog, ami nem kellene, túl sok a negatív, alacsony rezgés szint, kezdenek az emberek meghülyülni, kezd elhatalmasodni a "rossz", stb... Hogy ezt meg tudjuk előzni, ahhoz, hogy az emberiség változtasson ezen a hozzáálláson, viselkedésen, hogy észhez térjenek, ezt már csak egy tudatváltással tudjuk rendbe hozni. Tehát el kell kezdődjön a "takarítás". Aki tudja a lépést tartani, változtat az életén, próbál azon lenni, hogy a magas rezgésű energiák vegyék körbe, szeretet, harmónia, békesség, alázatosság, őszinteség, stb..., ők túl fogják élni, megtörténik a tudatváltás, az ő életük jobb lesz, sokkal jobb, mint most, akik viszont nem tudják tartani a lépést, és szarnak bele az egészbe, és azon vannak, hogy olyan életvitelt folytassanak, ami NEM elfogadható és csak alacsony, negatív rezgés szintű, azok elbúcsúznak az élettől...

Tehát a magasabb dimenzióba kerüléshez(4. vagy 5.) kevés a spiriutálius felkészülés. Az egész emberiség kollektív tudatának belépése is kell, és a már említett földi változások.
picture.php

Meditatív állapotban kell ezt az időt túlvészelni. Ld.Drunwalo Melchizedek Mer-Ka Ba meditáció, de számatalan más meditáció is elképzelhető.Mindenkinek megvan a maga meditációs módszere.

A vastagabbal kiemelt részt, hogy kell értelmezni? Mi kell ahhoz, hogy tudatszint váltás menjen végbe és belépjünk az X valahányadik dimenzióba? Miért nem elég a spirituális felkészülés, ha valaki céltudatosan készül 2012-re és azon van, hogy gyökeresen változtasson az életén, olyan életvitelt teremtsen meg magának, mely feltétel a tudatváltásnál? Honnan tudod, hogy nem elég a spirituális felkészülés? Valamilyen médium mondta?:p Szerintem nem kivitelezhető az, hogy az egész emberiség kollektív tudata kell ahhoz, hogy szintet tudjunk váltani... Véleményem szerint itt már borul is a "rendszer"...:rolleyes: Elég olykor nyitott szemmel járni a világban, nézzetek körül, mik mennek, folynak, miket tesznek egyes embertársaink... Nem kivitelezhető minden egyes embernél a kollektív tudat...

Ne haragudj, nem kötekedni akarok, de kicsit ellentétes amit írsz, egyik bekezdésben ezt írod, a másik bekezdésben pedig te magad cáfolod a dolgokat. Akkor most hogy van?!:confused:
 
Mirdad

Állandó Tag
Állandó Tag
2012. 12. 21. : Belépünk a Vízöntő-korszakba.

A Vízöntő csillagjele és asztrozófiai jelentősége

A csillagok bölcsessége… Ha fel tudjuk ismerni, hogyan hatnak a csillagok az emberiség tudatára, akkor egy mágikus kulcshoz jutunk. Ez a kulcs nyitja az ajtót, melyen át beléphetünk az új életbe. Óriási különbséget jelent azonban, hogy miről is van szó: az egyéni sorsok tanulmányozgatásáról a születési horoszkóp alapján, vagy pedig a világmindenséget irányító és keresztező energiák nagy összefüggéseinek felismeréséről. Ezek az energiák ugyanis megszabadító értelemben ösztönzik az emberiség fejlődését.

Felmerülhet a kérdés, hogy mitől is kell tulajdonképpen megszabadítani az embert. A terhektől, a fáradtságtól és a gondoktól, az aggodalmaktól, a korlátoltságtól, a féltékenységtől és az önérvényesítő törekvésektől! Ez a megszabadítás a Vízöntő csillagkép segítségével mehet végbe, miután megtaláltuk valódi kiindulópontunkat – a bennünk rejlő isteni elvet.

Ez az elv köt össze minket a Nap-makrokozmosz hatalmas életével. A Vízöntő-korszak sugárzásai különös módon segítenek ebben. A megszabadító élet kulcsa a lélek szintjén található. Ez az oka annak, hogy az asztrológia, amely mindig a személyiség életéből indul ki, nem tehet semmit ebben a tekintetben. Ha azonban a léleklényünk alapján lépünk be egy új csoportba, amely egységét egy másik szinten valósította meg, akkor megszabadulunk saját személyes horoszkópunk hálójából. Ahogyan lépésről-lépésre haladunk a lélekfejlődés útján, úgy válik a régi képlet egyre pontatlanabbá, és egyre kevésbé vonatkoztatható már ránk. A csillagerők ekkor már egészen másképp fejtik ki hatásukat, hiszen a mindenségnek egy másik rezgésszintjében részesülünk.

....

Az állatöv – ablak a világmindenségre

Jelenlegi fejlődési állapotában az emberiség egészén az állatövön át bejövő energiák hatása uralkodik, mivel elsősorban az állatöv energiái formálják az ember lélekállapotát. Pontosan itt találhatjuk meg jelenlegi feladatunkat, melynek célja a földi személyiség betokosodásának legyőzése, és az ember új lélekállapotra ébresztése.
Az állatövünket alkotó tizenkét csillagkép maga is sok energiaáramot fogad a kozmoszból. Ezek az áramlatok összeolvadnak az egyes csillagképek energiáival, és Naprendszerünket már ezek az összeolvadt energiák sugározzák be. Az energiák útjuk során érintik Földünket is, mint a végtelen tér parányi porszemét, így az állatövre valóban úgy tekinthetünk, mint egy világegyetemre nyíló „ablakra”. Ez az ablak pedig két irányban is feltárulhat: egyrészt a jelenlegi, anyagi életterületünk háromdimenziós világára, vagy pedig az emberiség eredeti hazájának kozmikus területére, ahonnan egyszer kibukott, és ahová újra vissza kell térnie. Az irány megválasztásának „mágnes-kapcsolója” tehát önmagunkban rejlik.

Csillagévek

Mivel a Nap tavaszpontja az Állatövben hátrafelé tartó mozgást végez, a Földet és vele együtt az emberiséget is egy csillagév alatt – amely kereken 26 000 évig tart – szakaszosan váltakozó befolyások érik az Állatövből. Jelenleg a tavaszpont a Halak (Pisces) és a Vízöntő (Aquarius) csillagkép közötti átmeneten áll, ami azt jelenti, hogy az emberiség egy új időszak, a Vízöntő-korszak felé menetel.
Minden új időszak újabb és újabb ajtót tár fel az emberiség számára, amelyen át beléphet az eredeti életállapot szabadságába – vagy sem. Mostani helyzetünkben is, tehát a Vízöntő-korszak kezdetén, az emberiség újra megkapja a választás lehetőségét, hogy átlép-e az új életterületre, vagy pedig továbbra is görcsösen kapaszkodik ebbe a világba. A döntő választás elé mindenkit odaállítanak – akár tudomása van erről, akár nem. Az Állatövből eredő sugárzások alól senki sem képes kivonni magát, mert e sugárzások mindent és mindenkit megérintenek, és csupán egyetlen választást biztosítanak számunkra: vagy felemelkedünk egy hatalmas, új fejlődési folyamatba, az eredeti kozmosz mozgatóerőivel összhangban, vagy pedig – immár sokadszor – újra lemerülünk a földi fejlődési folyamatba, amely ismét egy teljes fordulatig tart majd. Az Állatöv ezért az új élethez vezető fényes pálya nyitánya lehet számunkra, de ugyanakkor természeti létünk áthatolhatatlan börtönablaka is maradhat.

... gondolkozási képesség azonban csak „az absztrakt gondolat szférájában” növekedhet, és ez már a tudatos lélekélethez tartozik. Az említett gondolkodási képesség akkor fejlődhet ki, ha a Nap-lét élete ébredni kezd bennünk, mert a valódi gondolkodási képesség maga a lélektest. Még jobb, ha azt mondjuk, hogy az új lélek egy új gondolkodási képességgel együtt fejlődik ki, és egyik sem képzelhető el a másik nélkül. Ezt a fejlődést azok a különleges energiák éltetik, amelyek a Vízöntő csillagjegyen keresztül érik el az emberiséget. Az ismert négy étert az új lélek számára mindeddig ismeretlen módon megtisztítják, és egy ötödik éter – a tűzéter – lép működésbe, amellyel az élő lélek kapcsolódhat a szellem erőihez.
A Vízöntő sugárzása azonban már napjainkban is azon dolgozik, hogy elősegítse a gondolkodási képesség kifejlődését, és jótékonyan hasson minden ezzel kapcsolatos tevékenységre. A folyamatban az új tudományos felfedezések is segítenek, de erős ösztönzést nyer a valóban értelmes, önzetlen felebaráti szeretet is.

Az anyagtól való megszabadulás automatikus megváltást jelent?

A Vízöntő-korszakot kutató sok kereső úgy véli, hogy az elanyagtalanodási tendenciákban a régóta vágyott megszabadulás és megváltás fedezhető fel, amelyet a Vízöntő-korszak – úgymond – automatikusan végrehajt majd. De egyáltalán nem ez történik, mint ahogy azt a Halak-korszak példája is mutatja. A Halak-korszak ugyanis, annak ellenére, hogy a Krisztus megjelent a Föld légkörében, nem vezetett el az emberiség megváltásához – ellenkezőleg! A folyamat megértéséhez feltétlenül szükséges a bolygók hatásainak közelebbi vizsgálata.

A bolygói hatások

Az egyes állatövi korszakok energiái – többek között – az adott korszakra jellemző különleges bolygói hatásokon keresztül érvényesülnek. Naprendszerünk öt látható bolygója, egészen a Szaturnusz szférájáig, külön-külön, saját, meghatározott energiát testesít meg, melyek a személyiség fejlődésére hatnak, míg ezen energiák magasabb oktávjai a lélek fejlődésére fejtik ki hatásukat. (E bolygóknál Földünk mellett a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz bolygókra gondolunk.)
A „küszöb őrének” is nevezett Szaturnusz bolygón túl – a Földről nézve – három Szaturnuszon-túli bolygó található, az Uránusz, a Neptunusz és a Plútó, amelyeket csak az újabb időkben fedeztek fel; a három bolygó impulzusai – szellemi szinten – teljesen új minőségű sugárzást bocsátanak ki. Ezt a három bolygót ezért misztériumbolygóknak is nevezik. Működésük súlypontja, spirituálisan nézve, a szellem szintjén fekszik, és ezért az ember három magasabb képessége – az imagináció, az inspiráció és az intuíció – kifejlesztésére szolgálnak.
Legújabban pedig olyan további kisbolygókat is felfedeztek, melyek látszólag csak néhány ezer éve futnak pályájukon: ilyen a Chiron, melynek pályája excentrikusan érinti a Szaturnusz és az Uránusz pályáját, és ezért az Uránusz közvetítőjének, vagy kulcsának is nevezik. A Neptunusz kulcsa a Pholosz. E bolygó pályája is excentrikusan, váltakozva érinti a Szaturnusz és a Neptunusz pályáját.

A misztériumbolygók hatása a Vízöntő-korszakban

A látható bolygók saját rezgésük mellett magasabb energiákat is közvetítenek, amelyek más rezgésszinten fejtik ki hatásukat az emberiségre. E megállapítás különösen a három misztériumbolygóra érvényes.
Minden korszakban más és más bolygói hatások kerülnek előtérbe. Így szükségszerűen mindig új megbízás jut el az emberiséghez, amely meghatározza a „kor szellemét”. A Halak-korszakban a Mars bolygó játszott igen jelentős szerepet – egészen mostanáig! „A Mars bolygói ereje korszakunkhoz tartozik, és a Halak korszakhoz fűződik. Harcolnunk kell… Az áthatolás csillagjegyével (Halak) való összekapcsolódásban az igazság belső kereséséről van szó.”
A Mars-energiák dinamizáló hatásúak, és felébresztik bennünk a cselekvésre irányuló életerőt. A Mars bolygó annak elősegítésére hivatott, hogy a Halak-korszak elején besugárzott Krisztus-impulzust megszabadító cselekedetben alkalmazhassuk. De vajon hányan használták fel ezt a segítséget az eredeti szándék szerint? Ha visszatekintünk az elmúlt 2000 évre, akkor mindenek előtt a Mars negatív hatásait kell megállapítanunk: a harcokat, a háborúkat és a pusztítást. Az említett bolygói hatás megszabadító nézete a saját ellentétébe fordult át, és csak viszonylag kis csoportoknak, és kevés egyénnek sikerült rátérnie a pozitív fejlődés útjára.
A Vízöntő-korszak más segítővel dolgozik, mint a Halak-korszak. A Jupiter, mint a jóság és a megértés bolygója, vissza fogja szorítani a Mars-energiák negatív hatásait, és meghatározó jellege egyre jobban előtérbe kerül a Vízöntő-korszak elején. Ez a hatás messzemenő változásokat hoz az emberek egymás közti kapcsolataiban, és a világbéke vonatkozásában. A Jupiter-bolygó így elősegíti, hogy közelebb kerüljünk a Vízöntő-korszak céljához, amely egy új csoport-tudat kifejlődése. Ennek kiindulópontját az ismert „harmony and understanding” (=harmónia és megértés – v.ö. a Hair című musical dalával) és a tudatos lélek-élet szempontjai képezik majd. A Vízöntő-korszak utolsó fázisában a Vénusz fog uralkodó szerepet játszani, és az egyetemes szeretet erőit egy mindeddig ismeretlen megnyilvánuláshoz vezeti majd el.

Uránusz

A Vízöntő korszak másik segítője az Uránusz, amely lényére nézve a Vénusz rokona, és a Vénusz-erő magasabb oktávját testesíti meg. A Vénusz az érzésre hat, kifejlesztve az érzékenységet és szellemi mozgékonyságot. Az Uránusz bolygó elektromossá tevő, dinamizáló impulzusai egész embercsoportokat hatnak át, és így nagy változásokhoz vivő szellemi forradalmakhoz vezetnek. Az egyén szintjén Uránusz kifinomult érzékelést hoz létre, a tisztánlátást, a belső látást, az imaginációt.
A Vízöntő korszakban a három misztériumbolygó közül Uránusz az első, amely az ezoterikus bolygó-fejedelmeket képviseli. „Ő az Istenek atyja, egy új ösvény kezdete és megalkotója. Ugyanakkor az Uránusz – ahogy ezt valószínűleg minden ezoterikus kutató tudja – egy magasabb szintű Krisztus-jelkép is. Krisztus ekkor már nem a világ bűneit hordozó bárányként jelenik meg, és nem is emberhalászként, hanem mint hatalmas, egyetemes és világító szereteterő, az igazi és valódi kozmikus mindenség-rezgés.”

Neptunusz

Neptunusz, a második misztériumbolygó, az inspiráció erejével dolgozik. A Neptunusz-erő a rendelkezésére bocsátott alkotóképességével az új ember szellemi alakját nyilvánítja meg: ez az egyetemes gondolatok megjelenítését jelenti, a szellemszikrával való tudatos kapcsolatban. Neptunusz felélénkíti a szellemi hallást, és lehetővé teszi a csoportos összefüggések átérzését. A Neptunusz bolygó a Merkúr magasabb oktávjaként így sugározza ki azokat az energiákat, amelyek az új lélek alapján létrejövő csoportos tudat megelevenítéséhez szükségesek.

Plútó

Végezetül Plútó, a harmadik misztériumbolygó az intuíció energiáját testesíti meg, és a Mars magasabb oktávjaként a szellemi akarat fejlődését támogatja bennünk. Ez egyidejűleg a cselekvéshez szükséges akaratot is jelenti, valamint azt a képességet, hogy a megfelelő pillanatban ösztönösen helyesen cselekedjünk. Itt egy mágikus képességről van szó, amely a monáddal – a bennünk lévő szellemi elvvel – való közvetlen kapcsolatra vezethető vissza. Plútó csak akkor érintheti meg az életszféránkat, ha elfogadjuk és megértjük a transzfiguráció gondolatát. A Plútó az élet és az életvitel alapvető, szerkezeti megújításához tör utat. Aki tudatosan tapasztalja e harmadik misztériumbolygó erejét, és birtokolja az élet új szerkezetét, az elvben megvalósította a megszabadult szellemlélek-embert.
Ahol Neptunusz megmutatja a szellemi élethez vezető irányt, és megajándékoz az ehhez szükséges szellemi inspirációval, ott Plútó lesz az, amely tanúságot tesz erről. Plútó ott uralkodik, ahol mi, személyiség-emberek, már semmire sem vagyunk képesek. Nem véletlenül ő a láthatatlan istene! Ő teremti meg annak az esélyét, hogy az emberiség megvalósíthassa az elképzelhetetlent, vagyis, hogy az anyag korlátozásaiból és fogságából kiemelkedve, áthatolhasson a megnyilvánuláshoz, és a Naprendszer polgárává válhasson. Ugyanakkor, ez a titokzatos bolygó mindent megsemmisít az erejével, ami ezen a szinten tisztátalan.

A misztériumbolygók sötét oldala

A fentiek alapján megállapítható, hogy a Vízöntő-korszak uralkodó ezoterikus bolygóerői sem hatnak megváltóan, ha erőiket nem megszabadítóan, hanem én-központúan alkalmazzuk. Uránusz az energiáira negatívan reagálókat eksztatikus és féktelen állapotokra csábítja. A Neptunusz erőire adott negatív reakció illúziókat teremt, mellyel a tudat belevész az étervilág „nagy óceánjaiba”. Végül, a Plútó-erők negatív esetben heves, radikális megnyilvánulásokhoz vezetnek. Az 1960-as években kezdődő gátlástalan szexuális szabadosság (Uránusz), a kábítószer-fogyasztás (Neptunusz), és az egyre erősödő radikalizálódás (Plútó) sok helyen ijesztő méreteket öltött; ezek a jelenségek mind a misztériumbolygók hatásaira adott negatív reakciók közé tartoznak.

A Vízöntő, az emberiség nagy szolgálója

A fentiek alapján csupán rövid betekintést nyertünk a Vízöntő-korszakban szerepet játszó asztrozófiai összefüggésekbe. Azt a tényt azonban már e rövid áttekintésből is teljes bizonyossággal megállapíthatjuk, hogy az emberiségért fáradozó isteni erőket a végtelen szeretet és türelem mozgatja. Gigantikus erők mozdulnak meg, hogy a bukott teremtést újra az eredeti evolúció ívére vezessék vissza, hogy az anyagi börtönt feltörjék, és a benne lévő élethullámokat megszabadítsák. Ezek az erők minden egyes emberért fáradoznak! Mindegyikünket választás elé állítanak: megszabadulás vagy lesüllyedés? A Vízöntő-tudat személyiség-feletti. A Vízöntő-korszak sugárzásai csoportokon keresztül fejtik ki hatásaikat, melyek az Isten szelleme által éltetett lélek alapján egyesülnek.
A csoport vezető törvénye a szolgálat. Ez a Vízöntő-korszak megbízása! Olyan embert látunk, aki egy súlyos, színültig lévő vizeskorsót visz a vállán. Korsója vizét mindenre és mindenkire kiárasztja: fenntartások és feltételek nélküli végtelen szeretetben, és korsója vize soha nem apad el. Ez a valóban teremtő erejű szolgálat, amely a megújult, isteni lélek természetes lényvalósága.
(forrás: Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája)

Végre! :) Az időtlen gnosztikus-hermetikus Tudásból.
Valami hiteles... :)
 
Kristvan

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem haragszom, és nem kötekszel. Tájékozódni szeretnél. Én sem tudok többet, mint te. Valójában leírtad azt amit én, csak más szavakkal és más megközelítésből. Hogy pontosan honnan vettem ezeket a dolgokat, ne kelljen megmondanom. Nem egy szerzőtől és nem egy embertől. Nem vagyok médium, de azért "átjön" némi megérzés, főként a kollektív tudatból, vagy akár a többi dimenzióból is. Nem csak a 3. dimenzióban vagyunk jelen. Mi több dimenziós lények vagyunk, mióta a Szellemünk és a Lelkünk is jelen lehet párhuzamosan a Testünkben és a Testünkön kívül. Ezen felül több lény vigyáz mindegyikünkre. A felsőbbrendű Én, és más nem ebbe a dimenzióba tartozó lények (nevezzük őrangyaloknak őket). Van még 2 évünk 2012-ig, vagy ki tudja hány évünk van, hiszen ez csak egy jóslat. Bárhogyan végbe mehet. És itt a lényeg. Eddig senki nem tudta leírni pontosan, hogy mikor, mi, és hogyan fog lezajlani. Egy változatot kicsit többen említenek, de fenntartásokkal. Tehát minden lehetséges. A fő csapásvonal az amit leírtam a kollektív tudatról, a rezgésszámról és a bolygó együttállásokról, valószínűleg mindent pontatlanul, és hibásan a magam Szelleméhez igazítva. Látogass el a honlapomra, ott az ajánlott irodalomban megtalálod a forrásaimat. A hermetika és a 2012-es várható események nagyon érdekelnek. Minden lehetőséget végigzongorázok, és érzéseket, sejtelmeket,hangulatokat és jóslatokat teremtek, érzek át, melyek egy része bizton helyes, és igaz, egy része vakvágány. Olvass bele ezekbe a honlapomon.
Kérdezek, mert ez nem tiszta nekem. Ok, nagyon sokan kezdenek felébredni és kezdenek rájönni, hogy jééé spirituális lények vagyunk, jééé itt van bennünk a sok lehetőség, hogy tanuljunk, fejlődjünk. Ez eddig ok. No és mi van az emberek 65%-val, akik nem élnek spirituális életet, mert nem fogadják el, nem hisznek benne, szkeptikusak, stb...? Az ő esetükben már borult a vastaggal kiemelt rész, amit írtál. Ők nem fognak tudni elérni semmilyen spirituális szintet, mivel elvetik, nem hisznek benne, vagy mit tudom én miért nem... Én ezzel nem értek egyet. Szerintem az lenne a lényeg ennél a tudatváltásnál, hogy minél magasabb rezgés szinten legyél, sok sok szeretet legyen benned, és minél kevesebb alacsony rezgés szinted legyen. Ehhez pedig nem feltétel az, hogy te spirituálisan fejlődj, spirituálisan készülj fel a tudatszint váltásra.

Nekem ez a tudatváltás amolyan kitakarítás jellegű. A Föld nevű bolygót már így is ellepte sok olyan dolog, ami nem kellene, túl sok a negatív, alacsony rezgés szint, kezdenek az emberek meghülyülni, kezd elhatalmasodni a "rossz", stb... Hogy ezt meg tudjuk előzni, ahhoz, hogy az emberiség változtasson ezen a hozzáálláson, viselkedésen, hogy észhez térjenek, ezt már csak egy tudatváltással tudjuk rendbe hozni. Tehát el kell kezdődjön a "takarítás". Aki tudja a lépést tartani, változtat az életén, próbál azon lenni, hogy a magas rezgésű energiák vegyék körbe, szeretet, harmónia, békesség, alázatosság, őszinteség, stb..., ők túl fogják élni, megtörténik a tudatváltás, az ő életük jobb lesz, sokkal jobb, mint most, akik viszont nem tudják tartani a lépést, és szarnak bele az egészbe, és azon vannak, hogy olyan életvitelt folytassanak, ami NEM elfogadható és csak alacsony, negatív rezgés szintű, azok elbúcsúznak az élettől...

A vastagabbal kiemelt részt, hogy kell értelmezni? Mi kell ahhoz, hogy tudatszint váltás menjen végbe és belépjünk az X valahányadik dimenzióba? Miért nem elég a spirituális felkészülés, ha valaki céltudatosan készül 2012-re és azon van, hogy gyökeresen változtasson az életén, olyan életvitelt teremtsen meg magának, mely feltétel a tudatváltásnál? Honnan tudod, hogy nem elég a spirituális felkészülés? Valamilyen médium mondta?:p Szerintem nem kivitelezhető az, hogy az egész emberiség kollektív tudata kell ahhoz, hogy szintet tudjunk váltani... Véleményem szerint itt már borul is a "rendszer"...:rolleyes: Elég olykor nyitott szemmel járni a világban, nézzetek körül, mik mennek, folynak, miket tesznek egyes embertársaink... Nem kivitelezhető minden egyes embernél a kollektív tudat...

Ne haragudj, nem kötekedni akarok, de kicsit ellentétes amit írsz, egyik bekezdésben ezt írod, a másik bekezdésben pedig te magad cáfolod a dolgokat. Akkor most hogy van?!:confused:
 
T

T.K

Vendég
Nos a probléma ott kezdödik, hogy mindenféle irodalmakból mindenfélék idézve vannak, amit senki nem ért.
Annak semmi értelme, hogy a csillagászati szakkönyveket vagy mediumokat idézgettek.
Abból még nem fog kiderülni semmi sem.És amugy sem fogja ezeket senki sem megérteni.
A lényeg azon van hogy végre fel kell már ébrednünk.
Hogy valaki spirituális könyveket majmol vagy egyik tanfolyamról a másikra rohangál és már az összes angyaltanfolyamot elvégezte, attól még nem fog megváltozni az élete. Végre el kell kezdenünk gondolkozni és ennek megfelelöen cselekedni.
Hogy valamit szajkozok és ennek ellenére továbbra is rontom a levegöt és az embertársaim egészségét, negativ gondolatokkal és állando megoldatlan problémákkal küszködök nap mint nap, az nem a megoldás.
De erröl többet itt olvashatsz.
http://2012tudatszintvaltas.lapunk.hu/
 
Kristvan

Állandó Tag
Állandó Tag
Mindezzel egyetértek.Ez is egy megközelítése a lényegnek. Nekünk kell megváltoznunk, jobbá lennünk, senki nem fog helyettünk megoldani semmit. Felebaráti szeretet, pozitív gondolatok, segítségnyújtás a magunk korlátai között. És ha elég sokan így érezzük, így gondoljuk, és így teszünk, akkor a Világ is ebbe az irányba fog elmozdulni, és a magasztos dolgok és célok, melyet az Univerzum lehetőségként nyújt rövidesen, megvalósulhat. Ez azonban a sok millió egyénen fog múlni.

Oldal tetejére