2013-as meghökkentő jóslatok: menekülni kell az olajból, aranyból

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
sanox bank.jpg

Szokásos év végi meghökkentő listáján többek között azt jósolja a dán Saxo Bank, hogy 2013-ban 33 százalékkal fog zuhanni a német tőzsde hivatalos mutatója, miközben az arany unciánkénti ára a mostani 1670 dolláros szintről 1200 dollárra esik. A Saxo Bank tavalyi tízes meghökkentő listáján egyébként egy ajánlás sem jött be.



Ha az Ön cége vidéki mikrovállalkozás 5 ezer fő feletti településen, akár ingatlant is vehet pályázati pénzeken! Segítünk!
Steen Jakobsen, a Saxo Bank vezető közgazdásza szerint egyébként 2012 végere a jegybankok zsarnoki manipulációi miatt a valódi árfeltárás nem működik a piacok többségén, ezért egy ilyen környezetben "botrányos" cselekedetnek számít, ha valaki két standard eltérésnél nagyobbat húz.


És akkor nézzük a dánok idei listáját, amelyről ők maguk is kijelentik, hogy az nem tekinthető a Saxo Bank 2013-ra szóló hivatalos prognózisának, de ha az újesztendőben mégis megvalósulnak, horderejük miatt annál jelentőségteljesebbek lehetnek a befektetők számára:


1. A DAX 33 százalékkal 5000 pontra esik vissza
Folytatódik Kínában a gazdaság lassulása, ami gátat vet a német ipari terjeszkedésnek. Ebből adódóan az ipari részvények árfolyama erőteljesen csökken, a fogyasztók bizalma megrendül. A német választások előtt Angela Merkel támogatottsága zuhan, és a gazdaság gyengesége mellett Németországban az EU adósságának közelgő kölcsönös megosztása miatt eluralkodik a politikai bizonytalanság, így a DAX részvénypiaci index 33 százalékkal 5000 pontra esik vissza az év során.


További cikkek ť
2. Államosítják Japán vezető elektronikai vállalatait
A Japánnak korábban oly sok dicsőséget szerzett elektronikai ipar a Dél-Koreával folytatott versenyben lemaradva végső szakaszba lép. Mivel egyedül a Sharp, a Panasonic és a Sony éves együttes vesztesége 30 milliárd dollár, és a vállalatok hitelképessége is erőteljesen romlik, ezért a japán kormány az ágazat vezető vállalatait az amerikai autóipar korábbi megmentésének mintájára államosítja.


3. A szója ára 50 százalékkal megugrik
A 2012-es év rossz időjárása az egész világon tönkretette a termést, és az év végére az USA-ban a készlet kilencéves mélypontra esett vissza. Így az új termés ára rendkívüli mértékben függ attól, viszontagságos lesz-e az időjárás az USA-ban, Dél-Amerikában vagy Kínában. A bioüzemanyagok iránt emelkedő kereslet szintén újabb csúcsok felé tereli az árat, így a spekulánsok is készségesen visszatérnek majd a piacra, és az árat akár 50 százalékkal is felverhetik.


4. Az arany unciánkénti ára 1200 dollárra zuhan
Az amerikai gazdaság erőteljes fellendülése 2013-ban a piacon, de különösen az arany pénzügyi befektetői számára meglepetést okoz. Ezzel párhuzamosan a gyenge növekedéssel és a növekvő munkanélküliséggel küzdő Kínában és Indiában sem emelkedik a fizikai kereslet, ami aztán az aranyban elfoglalt pozíciók nagyarányú likvidálását hozza magával. Így a nemesfém árfolyama 1200 dollárra esik vissza, majd végül az alacsony árat kihasználandó a jegybankok is a piacra lépnek.


5. A WTI nyersolaj árfolyama eléri az 50 dollárt
Az USA energiatermelése elsősorban a palaolajnak és a kitermelés hasonló modern technikáinak köszönhetően folyamatosan emelkedik. Az USA-ban a nyersolaj kitermelés erőteljesen megugrik, és mivel a hazai készletszint 30 éve nem volt ilyen magas, és az export lehetőségek is korlátozottak, a WTI nyersolaj hordónkénti ára megközelíti az 50 dollárt.


6. Az USDJPY árfolyama 60,00 felé veszi az irányt
Japánban állítólag jen ellenes programmal tér vissza a hatalomba a Liberális Demokrata Párt, de a párt csak félmegoldásokat vezet be. A jen, mint a világ legerősebb valutája, előretör, és az USDJPY a 60,00-as mélypont felé veszi az irányt, ám ezzel a sors fintoraként hozzásegíti az LDP kormányt és a japán jegybankot ahhoz, hogy a jen gyengítésére az eredetileg ígért jóval radikálisabb intézkedéseket foganatosíthassa.




7. Az EURCHF árfolyama a rögzítést áttörve eléri a 0,9500-es szintet
Az Európai Unióban újra felerősödnek az extrém eseményekhez fűződő kockázatok. Bekövetkezhet ez akár az olasz választások hatására, vagy mert a Görögország távozik az EMU-ból, és félő, hogy Spanyolország és Portugália is hasonló sorsra jut. Ettől ismét áradni kezd Svájcba a tőke, melynek láttán a Svájci Nemzeti Bank és az ország kormánya úgy dönt, jobb megoldás bizonyos ideig felszabadítani a svájci frankot az euróhoz való rögzítésből, mint hagyni, hogy a tartalékok a svájci GDP 100 százalékánál nagyobb összegre rúgjanak. Emiatt az EURCHF a paritásos érték alatti új történelmi mélypontot ér el.


8. Hongkong megszünteti a HKD-nek az USD-hez való rögzítését, majd az RMB-hez rögzíti az árfolyamot
Hongkong feloldja a helyi dollár és az USD közötti rögzítést, és inkább a kínai renminbihez rögzíti valutáját. Más ázsiai országok is jelzik, hogy hasonló lépésre készülnek. Mivel Kína kevésbé tartja az árfolyam mozgását ellenőrzése alatt, az RMB volatilitása nő, és a Hongkongból hamar világméretekben is jelentős devizaforgalmi központ alakul ki, amely egyben az RMB kereskedésének legfontosabb helyszíne lesz.


9. Spanyolország újabb lépést tesz a bedőlés felé, miközben a kamatok 10 százalékra emelkednek
A már eleve súlyos spanyol társadalmi feszültségek miatt a közszféra képtelen állami kiadásait csökkenteni. 2013-ban a spanyol szuverén adósság a bóvli kategóriába kerül, és a szociális feszültség miatt Spanyolország a szakadék szélére kerül, így az EU hivatalos bővítő-színlelő politikájának megtagadására kényszerül. A hozamok a leminősítést követően rohamosan emelkednek, és a piac kénytelen-kelletlen beárazza a fizetésképtelenséget.


10. A 30 éves US kötvény hozama kétszeresére emelkedik 2013-ban
A Fed zéró kamatot előirányzó politikája miatt a befektetők kénytelenek kilépni a rögzített hozamú hitelpapírokból. A nulla vagy esetenként negatív hozamú kötvényeknél sokkalta vonzóbbá válik a részvény. A kötvénypiac jóval nagyobb, mint a részvények piaca, így ha a kötvények piacán lekötött pénzösszeg 10 százalékát a befektetők kivonják, és a részvénypiacon helyezik el, akkor a részvényalapokba mintegy 30 százalékkal több pénz fog áramlani. Emiatt az USA-ban emelkedhetnek a kamatok, és egy olyan évtized kezdődhet, amelynek során a részvények a kötvényeknél jobban teljesítenek.




mfor.
 

Ann98

Állandó Tag
Állandó Tag
A bankokban is ilyen ügyes, iskolázott, megbízható és hiteles jósok ülnek?! (Mint a délelőtti TVműsorokban!) Most már értem, miért van gazdasági világválság!
 

FeDDor

Állandó Tag
Állandó Tag
A dollár kamatok szerintem is nőni fognak, de kőzel sem ilyen mértékben. Az élelmiszer árak sem kizárt, hogy tovább nőnek. De azért a tőbbi jóslatra én sem fogadnék.
 

Szurujjas

Állandó Tag
Állandó Tag
Gondolom, hogy hasonlóan effektív jóslatokkal állunk szemben, mint tavaly - bár, amit HK-ról írottak elgondolkodtatók azért...
 
Oldal tetejére