2020-as olimpia 2021-ben

ladysla

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Lesérült; kikapott; vigaszágon is kikapott; nagyon kikapott; rosszul váltott, kizárták; nem ért célba; aranyesélyes, de sehol sincs; visszalépett ... Igaz, aki megszökött, ugandai volt, s nem magyar, de még nincs vége az olimpiának.

A kivitt 176 főből túl sokan tesznek azért, hogy találjunk más elfoglaltságot is, mint a játékok követése. Persze, ha ez a más mozgás, végre valami jót is tettek.
 
Utoljára módosítva:

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Sajnos több esemény miatt is szomorkodhatunk: a 4x200-as gyorsváltót ugyanis kizárták, Hosszú Katinka 200 pillangón visszalépett, Kovács Zsófia nem tudta befejezni triatlonversenyét, a tollaslabdázó Sárosi Laura sérülés miatt visszalépett, míg a női kézilabda-válogatottunk pedig második mérkőzését is elvesztette Tokióban.

De szerencsére lehet javítani, szerdán új nap virrad ránk, és reménykedhetünk benne, hogy elkezdenek potyogni az érmek, és Ilku Miklós és Palotai Barnabás számos magyar sikerről tudósíthat az Indexnek a helyszínről.

KENDERESI TAMÁS ÉS MILÁK KRISTÓF AZ ARANYÉRT ÚSZIK 200 MÉTER PILLANGÓN HAJNALI 3.49-KOR, MÍG HOSSZÚ KATINKA 200 MÉTER VEGYESEN 4.45-KOR.
 
ladysla

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Ugye, jól emlékszem, hogy HK már akárhányadszorra játssza el, hogy világversenyre egy csokorra való számban benevez, pillanatokkal kiszorítva a másik magyart, aztán a versenyen meg visszalép, mert sok neki?
 
setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Alig kezdődtek el a tokiói nyári olimpiai játékok, azonnal hidegháborús színezetet kapott a rangos sportesemény. Kína farkasharcos diplomatái a Twitteren indítottak támadást, amerikai képviselők pedig a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál jelentgetik fel Pekinget.
 
setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Csatolás megtekintése 1808189

A ruhabol meg veletlenul se lehetet volna kitalalni hogy magyarok. /Iraki zaszlo fekete piros ./Fekete szoknya nadrag feketeval korbe szegve a bluz, fekete maszk . Aki ezt kivalasztotta tuti depresszioval kuzkodik.
Az amerikai csapat ugyanez a jelenség érte utól idén. S, hogy mennyire nehéz nemzeti konszenzust elérni a divat, és a nemzeti identitást is érintő kérdésekben, sokaknak annyira nem tetszett a szerelés, hogy petíciót indítottak az olimpiai csapatot 2008 óta öltöztető Ralph Lauren ellen. Nem csak Magyarországon kérdés tehát az, hogy mit közvetítsen egy nemzet szimbólumaival a külvilág felé, és hogyan. Amikor azonban ezekről a kérdésekről vitázunk érdemes belegondolni, hogy

hol van az ízléses határ a nemzeti szimbólumokra való büszkeségünk, és azok ruhaként való megjelenítése között.
(Lakatos Júlia)
 
deciso

Kitiltott (BANned)
Nem csak Magyarországon kérdés tehát az, hogy mit közvetítsen egy nemzet szimbólumaival a külvilág felé, és hogyan. Amikor azonban ezekről a kérdésekről vitázunk érdemes belegondolni, hogy

hol van az ízléses határ a nemzeti szimbólumokra való büszkeségünk, és azok ruhaként való megjelenítése között.
Magyarországon ne legyen kérdés.
És nem is kérdés rajtunk múlott.Döntés kérdése volt
Nagyobb kérdésekben is szembemegy a vezetés a trenddel
Jol van ez az ügy a parlamentarizmus, az oltás és védettségi igazolása egyszemélyi áterőltetett kérdéséhez?
Ugyan ne mondja már senki hogy ezzel külföldi divatot kellene követni

Nem csak Magyarországon kérdés tehát az, hogy mit közvetítsen egy nemzet szimbólumaival

Így ez a mondat marhaság a Júliától.
Mert Magyarországon ez nem kérdés
 
Utoljára módosítva:

ladysla

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Milák Kristóf olimpiai csúccsal aranyérmes Tokióban
Megvártam.
A 2017-es indianapolisi junior VB 4x100 és 4x200 férfi gyorsváltó fantasztikus teljesítménye óta várom, hogy azok a junior kétszeres világbajnok csodatévők mikor jelennek meg a felnőtt versenyeken.
Teljesen kiakadtam, hogy az egy számban indított Holló Balázs minden esélyét, reményét "elváltotta" egy pancsikáló Kozma Dominik.
Németh Nándornak több adatott. Az eddigiekhez jön, hogy hajnalban bejutott a férfi 100 m gyors döntőjébe.
Milák Kristóf és Kenderesi Tamás 200-a után nem sokkal már megjelentek a mémek Milák Kristófról. Tudja, hogyan kell feledhetetlenné tenni a pillanatot. :)
A magyar női vízilabdázóknak nem adtak esélyt a szakértők az amerikaiak ellen, óriási meglepetés a győzelmük. De ezt már csak olvastam, nem néztem, mert jól felhúztam magam nem is annyira HK-n, hanem Sós Csaba nyilatkozatán, mely szerint nincs gond HK visszalépéseivel, visszalépésével, mert aki 3x-os olimpiai bajnok, annak lehetnek sztárallűrjei. Talán tényleg nem HK visszalépése a legnagyobb gond, hanem az, hogy Sós Csaba nem lép vissza egy olyan pozícióból, amelynek leginkább az alkalmatlansági és méltatlansági feltételeit tudja csak teljesíteni. A magam részéről Jakabos Zsuzsannát sajnálom, aki szintén megúszta az olimpiai indulásokhoz szükséges időket.
 
eddy56

Állandó Tag
Állandó Tag
Fotó: MTI

Szilágyi Áron, Decsi Tamás, Szatmári András
 
setni

Állandó Tag
Állandó Tag

Cseh László olimpiai döntős 200 méteres vegyesúszásban​

Az ötödik olimpiáján szereplő Cseh László negyedik helyen végzett a saját futamában,
Az utolsó versenyén szereplő 35 éves Cseh - aki ebben a számban Pekingben ezüst-, Londonban bronzérmes volt - 1:57.64 perccel csapott a célba, ami elég volt a döntőbe jutáshoz. Ígypénteken zárja le kiemelkedő karrierjét, melyet többek között két világbajnoki cím és hat ötkarikás érem fémjelez.
 
deciso

Kitiltott (BANned)
Az utolsó versenyén szereplő
Cseh László olimpiai döntős 200 méteres vegyesúszásban
Jó hogy elnapolta visszavonulását.
Szememben és életútja miatt (emberileg) Tisztán érzelmileg mindig is több volt mint Hosszú
Vitray ki jobban ismeri a belső berkeket ezt írta:

"Biztos, hogy nem volt felkészülve. Biztos, hogy tudta. Biztos. Esküdni mernék rá, hogy tudta, hogy nem megy. Nem lehet nem tudni. Ez nem olyan sportág. Órával mérik a teljesítményt, egy stopper megmondja azt, halál pontosan. Nem vezető az, aki bíztat, bátorít és elfed. Mibe húzták bele? Mibe engedték bele?”
 
Utoljára módosítva:

ladysla

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Alessandra Perilli női trapben a harmadik helyen végzett, és ezzel megszerezte San Marino első olimpiai érmét. Mindössze 34 ezren lakják San Marinót, és a legkisebb ország, ami eddig érmet tudott olimpián szerezni.

image.aspx
 
setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem akartam politikával is megterhelni ezt a blogot de, elgondolkodtató hogy nem is szabadna örülni a magyar sport sikereknek annak aki ellenzéki?
Dühös Facebook-poszttal jelentkezett szerdán Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő,
Ez már a legalja az ellenzéknek! Persze azt eddig is tudtuk, hogy Fekete-Győr Andrásnak elég vastag bőr van az arcán, de amit Milák Kristóf olimpiai aranyérmét követően csinált, az már minden képzeletet túlszárnyal”.
Ezután úgy folytatta, hogy „az olimpiagyilkos pártocska elnöke, aki mindent megtett azért, hogy Budapest ne rendezhessen olimpiát, a Facebookon örvendezett a második magyar aranyérmek!”
Budai Gyula hozzátette, hogy Fekete-Győr csak eljátssza „a nagy magyart” Milák Kristóf aranyérme miatt. Majd azzal zárta a gondolatmenetet, hogy „na, elmentek a p.csába!”
 
Hogy is van az a vicc, amikor az agyatlanka nem jön rá, hogy a saját tükörképét minősíti?? :)
 
Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Nem akartam politikával is megterhelni ezt a blogot de, elgondolkodtató hogy nem is szabadna örülni a magyar sport sikereknek annak aki ellenzéki?
Dühös Facebook-poszttal jelentkezett szerdán Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő,
Ez már a legalja az ellenzéknek! Persze azt eddig is tudtuk, hogy Fekete-Győr Andrásnak elég vastag bőr van az arcán, de amit Milák Kristóf olimpiai aranyérmét követően csinált, az már minden képzeletet túlszárnyal”.
Ezután úgy folytatta, hogy „az olimpiagyilkos pártocska elnöke, aki mindent megtett azért, hogy Budapest ne rendezhessen olimpiát, a Facebookon örvendezett a második magyar aranyérmek!”
Budai Gyula hozzátette, hogy Fekete-Győr csak eljátssza „a nagy magyart” Milák Kristóf aranyérme miatt. Majd azzal zárta a gondolatmenetet, hogy „na, elmentek a p.csába!”
Fogalmam se van kik ezek az emberek, nem is vagyok rájuk kíváncsi!
Nekem pl. az is öröm ha valaki olyan eredményt produkált ami miatt részt vehet akár az olimpián is. Ott pedig már nem számít nyer-e érmet és milyet, önmagában már arra is lehetnénk büszkék, hogy az elitben versenyezhet egy magyar sportoló.
 
Hasonló témák

Oldal tetejére