2020. Kvíz Február. 09.

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
1. Ki az a brit író, aki tagja volt a Fabianus Társaságnak, első írói sikereit tudományos-fantasztikus regényei (Időgép, 1895) hozták meg számára?

2. Hogyan nevezzük azt a XX. századi mozgalmat, ami a XVIII. századi klasszikát próbálja feleleveníteni?

3. Hogyan nevezik azt a személyt vagy csoportot, aki, illetve amely a hivatalosan elismert, vagy leginkább népszerű irányzattal ellentétes nézeteket képvisel?

4. Ki írta az Egy jó házból való úrilány emlékei című memoárt?

5. Hogyan nevezik az indiai társadalomban elterjedt státusz és származás szerinti elkülönített csoportokat?

6. Melyek a főbb fafúvós hangszerek?

7. Kinek a nevéhez fűződik a vakok számára kidolgozott írásrendszer?

8. Mit fedezett fel Sir Alexander Fleming 1928-ban amiért 1945-ben orvosi Nobel-díjat kapott?

9. Mikor van a kínai naptár szerinti újév?

10. Mi a Cantata?
 

Japi1

Állandó Tag
Állandó Tag
1. H. G. Wells
2. Neoklasszicizmus
3. A köznyelvben ma eretneknek szokás nevezni az a személyt vagy csoportot, aki, illetve amely a hivatalosan elismert, vagy leginkább népszerű irányzattal ellentétes nézeteket képvisel.
4. Simone de Beauvoir
5. Kasztok
6. Fuvolafélék, klarinétfélék és oboafélék
Oboa_001.jpg
7. Louis Braille
8. A penicillint
9. A Holdújév kezdetét bonyolult számításokkal határozzák meg, általában az európai naptár február 4-éhez legközelebb eső újhold napján van. Mindig január 21. és február 21. közé esik.
Patkány éve.jpg Patkány éve
10. A dalnál összetettebb és terjedelmesebb, az oratóriumnál egyszerűbb szerkezetű, lírai énekes /szóló, illetve kórus/ zenemű hangszeres kísérettel.
 

barern

Állandó Tag
Állandó Tag
1. H. G. Wells (Herbert George Wells)
2. Újklasszicizmus vagy más néven neoklasszicizmus
3. Eretnekek
4. Simone de Beauvoir
5. Kasztoknak (Kaszt-rendszer)
6. Fuvolafélék (ajaksípos hangszerek), Klarinétfélék (nádsípos hangszerek), Oboafélék (nádnyelves hangszerek)
7. Louis Braille
8. A penicillint
9. A kínai újév vagy holdújév (tavaszünnep) az európai naptár február 4‑éjéhez legközelebb eső újhold napján van. Ez azt jelenti, hogy a tavaszünnep mindig január 21. és február 21. közé esik.
10. A kantáta (cantata=énekelt) hangszerkíséretes vokális mű, általában több tétellel (recitativo, ária, kórustételek, hangszeres közjátékok).
 

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Herbert George Wells (H. G. Wells) (1866-1946).
2. Neoklasszicizmus.
3. Eretnekek.
4. Simone de Beauvior műve.
5. Kasztok.
6. A fuvolafélék, a klarinétfélék és az oboafélék.
7. Louis Braille (1809-1852).
8. A penicillin felfedezéséért.
9. A kínai újév vagy holdújév időpontja mindig változik. Az új év kezdetét bonyolult számításokkal határozzák meg, de az esetek többségére igaz, hogy a tavaszünnep az európai naptár február 4.-éhez legközelebb eső újhold napján van. Ez azt jelenti, hogy a tavaszünnep mindig január 21-e és február 21-e közé esik. Idén 2020. január 25. - A patkány vagy egér éve.
10. Kantáta rövidebb oratikus mű, amely lehet lírai, drámai vagy epikus. Az olasz "cantare", magyarul "énekelni" szóból ered. A nagyobb terjedelmű hangszerkíséretes szólóénekek elnevezése.

Kellemes hetet Mindenkinek! :dr_31:
 

Erdei Gyula 54

Állandó Tag
Állandó Tag
1. H. G. Wells
2. Újrealizmus, újklasszicizmus - Neorealizmus, neoklasszicizmus
3. Eretnek, renegát
4. Simone de Beauvoir
upload_2020-2-10_12-9-25.png
5. Kasztok
6. A fafúvós hangszereket a felhasznált hangkeltő szerkezet, fúvóka működési elve alapján a gyakorlatban három csoportba lehet sorolni: fuvolafélék, klarinétfélék és oboafélék.
7. Louis Braille (3 éves korában megvakult)
8. Az első antibiotikumot, a penicillint.
9. A kínai újév vagy holdújév (kínaiul: 春节, csuncsie, „tavaszünnep”)
A tavaszünnep időpontja évről évre változik. Az új év kezdetét bonyolult számításokkal határozzák meg, de az esetek többségére igaz, hogy a tavaszünnep az európai naptár február 4‑éjéhez legközelebb eső újhold napján van. Ez azt jelenti, hogy a tavaszünnep mindig január 21. és február 21. közé esik. A gyakorlatban a kínaiak a hivatalos naptárakból tudják meg, hogy az adott évben mikor tartják legnagyobb ünnepüket.
2020-ban január 25-én volt.
10. A nagyobb terjedelmű, hangszer kíséretes szólóénekek elnevezésére, az 1620-as évektől kezdték alkalmazni a cantata szót.
Az olasz cantare, magyarul énekelni szóból ered.
:cool::cool::cool:
 

?Walaky?

Kitiltott (BANned)
1. Ki az a brit író, aki tagja volt a Fabianus Társaságnak, első írói sikereit tudományos-fantasztikus regényei (Időgép, 1895) hozták meg számára?
H. G. Wells
2. Hogyan nevezzük azt a XX. századi mozgalmat, ami a XVIII. századi klasszikát próbálja feleleveníteni?
Neoklasszicizmus
3. Hogyan nevezik azt a személyt vagy csoportot, aki, illetve amely a hivatalosan elismert, vagy leginkább népszerű irányzattal ellentétes nézeteket képvisel?
Eretnekek
4. Ki írta az Egy jó házból való úrilány emlékei című memoárt?
Simone de Beauvoir
5. Hogyan nevezik az indiai társadalomban elterjedt státusz és származás szerinti elkülönített csoportokat?
Kasztok
6. Melyek a főbb fafúvós hangszerek?
Fuvolafélék, klarinétfélék és oboafélék
7. Kinek a nevéhez fűződik a vakok számára kidolgozott írásrendszer?
Louis Braille
8. Mit fedezett fel Sir Alexander Fleming 1928-ban amiért 1945-ben orvosi Nobel-díjat kapott?
Penicillint
9. Mikor van a kínai naptár szerinti újév?
Tavaszünnep az európai naptár február 4‑éjéhez legközelebb eső újhold napján van. Ez azt jelenti, hogy a tavaszünnep mindig január 21. és február 21. közé esik.
10. Mi a Cantata?
A nagyobb terjedelmű hangszerkíséretes szólóénekek elnevezése.
 

Hekate

Állandó Tag
Állandó Tag
1. H.G.Wells
2. Neoklasszicizmus
3. Renegát, vagy eretnek
4. Simone de Beauvoir
5. Kasztok
6. piccolo, fuvola, oboa, angolkürt, klarinét, basszusklarinét, fagott, kontrafagott
7. Louis Braille
8. A penicillint
9. Jan 21 és febr 21 között, a február 4-hez legközelebb eső újhold napján.
10. rövidebb jellegű oratorikus mű, ami karakterében lehet lírai, drámai vagy epikus
 

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
1. Ki az a brit író, aki tagja volt a Fabianus Társaságnak, első írói sikereit tudományos-fantasztikus regényei (Időgép, 1895) hozták meg számára?
Herbert George Wells
2. Hogyan nevezzük azt a XX. századi mozgalmat, ami a XVIII. századi klasszikát próbálja feleleveníteni?
Neoklasszicizmus
3. Hogyan nevezik azt a személyt vagy csoportot, aki, illetve amely a hivatalosan elismert, vagy leginkább népszerű irányzattal ellentétes nézeteket képvisel?
Eretnek
4. Ki írta az Egy jó házból való úrilány emlékei című memoárt?
Simone de Beauvoir
5. Hogyan nevezik az indiai társadalomban elterjedt státusz és származás szerinti elkülönített csoportokat?
Kasztoknak
6. Melyek a főbb fafúvós hangszerek?
Fuvolafélék, klarinétfélék és oboafélék. pl. klarinét, fuvola, oboa, fagott, szaxofon, angolkürt
7. Kinek a nevéhez fűződik a vakok számára kidolgozott írásrendszer?
Louis Braille
8. Mit fedezett fel Sir Alexander Fleming 1928-ban amiért 1945-ben orvosi Nobel-díjat kapott?
Penicillint
9. Mikor van a kínai naptár szerinti újév?
Változó, de, mindig január 21. és február 21. közé esik
10. Mi a Cantata?
Több tételben zenekarra, énekkarra, és szólóénekre írt zenemű.
 
Oldal tetejére