2020. Kvíz Május 03.

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Mi a közös a válaszokban? Ne agyalj rajta, elég ránézned miután leírtad a helyes válaszokat!

1. Hogyan nevezzük a mongol országgyűlést?

2. Hogyan nevezzük Mohamed Mekkából Medinába való menekülését, és mi kapcsolódik még ehhez az eseményhez?

3. Ki semmisítette meg i. e. 1760 körül Larsza sémi városállamot?

4. Az állatok melyik osztályába tartoznak a gaviálok?

5. Hogy hívják a prágai fellegvárat, a régi királyi várat?

6. Ki az az angol takács, aki feltalálta a periodikusan működő fonógépet?

7. Ki alapította a debreceni Alföldi Nyomda elődjét, az ország legrégibb, ma is működő nyomdáját?

8. Ki az a klasszikus zeneszerző, akinek „Üstdobütés” és „Üstdobpergés” szimfóniája is van?

9. Ki írta „A skarlát betű” című regényt?

10. Ki volt a modern földrajztudomány megteremtője, akiről az Antarktisz felől érkező, Dél-Amerika nyugati partja mentén haladó hideg áramlást is elnevezték?
 

barern

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Hural
2. Hidzsra. Az iszlám időszámítás kezdete 622. július 16.
3. Hammurapi
4. Hüllők
5. Hradzsin
6. Hargreaves, James
7. Huszár Gál protestáns vándorprédikátor
8. Haydn, Joseph
9. Hawthorne, Nathaniel
10. Humboldt, Alexander von

H betűvel kezdődnek a megfejtések.


Minden Édesanyának és Nagymamának!!
kála.gif
 

?Walaky?

Kitiltott (BANned)
1. Hogyan nevezzük a mongol országgyűlést?
Hural
2. Hogyan nevezzük Mohamed Mekkából Medinába való menekülését, és mi kapcsolódik még ehhez az eseményhez?
Hidzsra „Mohamed futása” iszlám időszámítás kezdete 622. július 16.

3. Ki semmisítette meg i. e. 1760 körül Larsza sémi városállamot?
Hammurapi
4. Az állatok melyik osztályába tartoznak a gaviálok?
Hüllők
5. Hogy hívják a prágai fellegvárat, a régi királyi várat?
Hradzsin ( Hradčany )
6. Ki az az angol takács, aki feltalálta a periodikusan működő fonógépet?
James Hargreaves
7. Ki alapította a debreceni Alföldi Nyomda elődjét, az ország legrégibb, ma is működő nyomdáját?
Huszár Gál (Gallus Anaxius )
8. Ki az a klasszikus zeneszerző, akinek „Üstdobütés” és „Üstdobpergés” szimfóniája is van?
Franz Joseph Haydn
9. Ki írta „A skarlát betű” című regényt?
Nathaniel Hawthorne
10. Ki volt a modern földrajztudomány megteremtője, akiről az Antarktisz felől érkező, Dél-Amerika nyugati partja mentén haladó hideg áramlást is elnevezték?
Friedrich Wilhelm Heinrich Alexander von Humboldt

H betűsek a megfejtések.
 

Hekate

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Hurál
2. 622. július 16. „Hidzsra - Mohamed futása” – az iszlám időszámítás kezdete
3. Hammurapi
4. A hüllők osztályába, a krokodilok rendjébe.
5. Hradzsin
6. "Fonó Jenny", a feltalálója Hargreaves
7. 1560 decembere: Huszár Gál protestáns vándorprédikátor
8. Joseph Haydn
9. Nathaniel Hawthorne
10.Báró Alexander von Humboldt, Humboldt-áramlás

H betű
 

Erdei Gyula 54

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Hurál
2. Hidzsra
Omár kalifa ezt tette meg a muszlim kalendárium origójának.
3. Hammurapi
4. Hüllők osztályának, krokodilok rendjébe
5. Hradzsin
6. A fonógép feltalálójának az angol James Hargreavest tekintik
7. Huszár Gál
8. Joseph Haydn
9. Nathaniel Hawthorne (érdekes, hogy a főszereplő keresztneve Hester :))
10. Báró Alexander von Humboldt, teljes nevén Friedrich Wilhelm Heinrich Alexander Freiherr von Humboldt
:cool::cool::cool:
 

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Mi a közös a válaszokban?
1. Hogyan nevezzük a mongol országgyűlést?
Hurál
2. Hogyan nevezzük Mohamed Mekkából Medinába való menekülését, és mi kapcsolódik még ehhez az eseményhez?
Hidzsra, a muzulmán időszámítás kezdete is
3. Ki semmisítette meg i. e. 1760 körül Larsza sémi városállamot?
Hammurápi
4. Az állatok melyik osztályába tartoznak a gaviálok?
Hüllők
5. Hogy hívják a prágai fellegvárat, a régi királyi várat?
Hradzsin
6. Ki az az angol takács, aki feltalálta a periodikusan működő fonógépet?
Hargreaves
7. Ki alapította a debreceni Alföldi Nyomda elődjét, az ország legrégibb, ma is működő nyomdáját?
Huszár Gál 1561-ben
8. Ki az a klasszikus zeneszerző, akinek „Üstdobütés” és „Üstdobpergés” szimfóniája is van?
Haydn
9. Ki írta „A skarlát betű” című regényt?
Hawthorne
10. Ki volt a modern földrajztudomány megteremtője, akiről az Antarktisz felől érkező, Dél-Amerika nyugati partja mentén haladó hideg áramlást is elnevezték?
Humboldt

Minden válasz „h” betűvel kezdődik.
 
Oldal tetejére