2021. február 21.

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
1. Kiknek uralkodója a tízfejű Rávana a hindu mitológiában?

2. Kit neveztek „tragacskirálynak”?

3. Kit neveztek az ellenfelei „Rákóczi villámának”?

4. Ki az a francia író, akit Stefan Zweig „A világ lelkiismeretének” nevezett, és aki 1915-ben Nobel-díjat kapott?

5. Milyen eredetűek az alábbi szavaink: kilincs, lakat, szekrény, mécs, mester?

6. Mi a neve annak a játéknak, amit ketten játszanak egy 24 háromszögből álló táblán személyenként 15 - 15 bábuval?

7. Shakespeare melyik művében szerepel egy Ariel nevű szellem?

8. Mi volt Descartes francia filozófus alaptétele?

9. Egy embernek hány ükszülője lehet?

10. Mi volt a neve, és milyen színű haja volt Juhász Gyula múzsájának?
 
Hekate

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Ravanát széles körben a gonosz szimbólumának tekintik. Ravanának sok olyan tulajdonsága volt, amelyek tanult tudóssá tették.
A barbár ráksaszák uralkodója volt
2. Henry Ford-ot
3. Ocskay László kuruc brigadérost
4. Romain Rolland francia Nobel-díjas írót, filozófust (1866-1944) nevezte “a világ lelkiismeretének” Stefan Zweig, az osztrák pályatárs és jó barát.
5. Az etimológiai szótár szerint vitatott eredetű szavaink, leginkább az ófrancia, olasz, német nyelvből terjedtek el.
6. Az ostábla-felszerelés egy 24 háromszögből álló táblából, két különböző színű, 15-15 korongot tartalmazó bábukészletből, két pár dobókockából, két dobópohárból és egy duplázó kockából áll.
7. Ariel vidám szellem A vihar című színműben.
8. Descartes a „cogito ergo sum”-tételt tette meg filozófiája alapelvének. „gondolkodom, tehát vagyok”.
9. Az ük a 4. generáció. 8. osztályban tanulják a gyerekek a hatványozást. Könnyen kiszámítható, hogy az embernek 2 szülője, 4 nagyszülője, 8 dédszülője, 16 ükszülője van/volt.
10. Juhász Gyula halhatatlan múzsája, az Anna-versek ihletője a nagyváradi tanárkodása alatt futólag megismert szőke színésznő, Sárváry Anna.
"Milyen volt szőkesége, nem tudom már,
De azt tudom, hogy szőkék a mezők,
Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár
S e szőkeségben újra érzem őt."
 
Erdei Gyula 54

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Rávana: [a ráksaszák vezére, aki elrabolta Szítát, és akit annak férje, Ráma megölt].
2. Henry Ford
3. Ocskay László kuruc brigadéros, császári és királyi ezredes.
4. Romain Rolland francia Nobel-díjas írót, filozófust (1866-1944) nevezte “a világ lelkiismeretének” Stefan Zweig, az osztrák pályatárs és jó barát.
5. "...Némi hatás a francia nyelvtől is érte a magyart, ami részben főúri és egyházi kapcsolatoknak, részben pedig telepítéseknek a következménye (kilincs, lakat, szekrény, mécs, must, mustár, zománc, furmint). ..."
6. Ostábla (Backgammon)
1614331073333.png
7. Ariel – légies, vidám szellem A vihar című színműben.
8. A cogito ergo sum René Descartes francia filozófustól származó latin kifejezés, amelynek jelentése „gondolkodom, tehát vagyok”. Descartes a „cogito ergo sum”-tételt tette meg filozófiája alapelvének – ennek segítségével kívánta biztos módszertani alapokra helyezni filozófiáját és annak kiindulópontját.
... Filozófiája feltételezi a tőlünk független valóság létezését. Ezt a külvilágot a velünk született eszmék segítségével értelmi úton megismerhetjük. Élete éppen ezen megismerés módszereinek keresése és kidolgozása. Ezért foglalkozott a természettudományokkal és a matematikával. Ez utóbbinak szigorú deduktív eljárásában vélte felismerni a gondolkozásnak a legáltalánosabb, minden tudomány területén alkalmazható módszerét. ...
9. 1. fok apa-anya 2 fő
2. fok nagyszülők 2x2 4 fő
3. fok dédszülők 4x2 8 fő
4. fok ükszülők (szépszülők) 8x2 16 fő
10. Sárvári Anna (1887–1938) színésznő
... Hangja selyme, bársonya elsuhant ugyan, de emléke éppúgy örökké él, mint „csodamély” szeme, amelynek színére vissza-visszaréved a morva hegyek alján is. Szőke haja szinte állandó szimbóluma Annának s az Anna-szerelemnek. ...

:cool: :cool: :cool:
 
Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
1. A ráksaszák királya volt.
2. Henry Fordot nevezte így életrajírója Upton Sinclair.
3. Ocskai lászló (1680 k. - 1710) kuruc brigadéros.
4. Romain Rolland (1866 - 1944).
5. Ófrancia eredetűek.
6. Ostábla.
7. A vihar című művében szerepel.
8. "Gondolkodom, tehát vagyok." - Cogito ergo sum.
9. 16.
10. Sárvári Anna (1887-1938) színésznő volt a múzsája, aki kék szemű volt.

Majdnem lemaradtam! Most a lassúsággal döntöttem rekordot! :rohog: :rohog: :rohog:
Kellemes hétvégét Mindenkinek! :dr_31:
 
Athos

Kitiltott (BANned)
1. Kiknek uralkodója a tízfejű Rávana a hindu mitológiában?
ráksaszák uralkodója a tízfejű Rávana
2. Kit neveztek „tragacskirálynak”?
Henry Fordot Upton Sinclair életrajzíró Tragacskirálynak nevezte
3. Kit neveztek az ellenfelei „Rákóczi villámának”?
Ocskay brigadéros Az árulóvá vált Ocskay László („Rákóczi villáma”, „Tűz fejedelme”)
4. Ki az a francia író, akit Stefan Zweig „A világ lelkiismeretének” nevezett, és aki 1915-ben Nobel-díjat kapott?
Romain Rolland
5. Milyen eredetűek az alábbi szavaink: kilincs, lakat, szekrény, mécs, mester?
Ófrancia: címer, kilincs, lakat (lehet olasz is), mécs, szekrény, tárgy.
6. Mi a neve annak a játéknak, amit ketten játszanak egy 24 háromszögből álló táblán személyenként 15 - 15 bábuval?
ostábla
7. Shakespeare melyik művében szerepel egy Ariel nevű szellem?
A vihar
8. Mi volt Descartes francia filozófus alaptétele?
cogito ergo sum „gondolkodom, tehát vagyok”
9. Egy embernek hány ükszülője lehet?
16
10. Mi volt a neve, és milyen színű haja volt Juhász Gyula múzsájának?
Sárvári (családnevén: Schall) Anna „A szőke szépeket szerettem egykoron
 
Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
1. Kiknek uralkodója a tízfejű Rávana a hindu mitológiában?
Ráksaszák, ráksaszik
2. Kit neveztek „tragacskirálynak”?
Henry Ford amerikai autógyárost és mérnököt
3. Kit neveztek az ellenfelei „Rákóczi villámának”?
Ocskay László kuruc brigadérost
4. Ki az a francia író, akit Stefan Zweig „A világ lelkiismeretének” nevezett, és aki 1915-ben Nobel-díjat kapott?
Romain Rolland
5. Milyen eredetűek az alábbi szavaink: kilincs, lakat, szekrény, mécs, mester?
francia
6. Mi a neve annak a játéknak, amit ketten játszanak egy 24 háromszögből álló táblán személyenként 15 - 15 bábuval?
triktrak, backgammont, ostábla
7. Shakespeare melyik művében szerepel egy Ariel nevű szellem?
A vihar című színműben
8. Mi volt Descartes francia filozófus alaptétele?
„Gondolkodom, tehát vagyok”
9. Egy embernek hány ükszülője lehet?
tizenhat
10. Mi volt a neve, és milyen színű haja volt Juhász Gyula múzsájának?
Sárvári Anna, szőke
 
Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Most akkor gepárd vagy csiga?? :D
Hol ez, hol az - fő a változatosság! ;)
De az még csak elmegy, hogy lassú voltam, de még figyelmetlen is, amire Gyula hívta fel a figyelmem. Az utolsó kérdésnél a szem színt írtam be, pedig a haj színe volt a kérdés.
A vicc az egészben, hogy a lapra szőkét írtam, csak ide írtam rosszul.
Mentségemre legyen mondva, hogy már elég fáradt voltam és nem akartam lemaradni.
Szerdán fogjuk ünnepelni Férjemmel a 20. házassági évfordulónkat és 14 éves lányom kitalálta, hogy meglep minket egy tortával. Mivel eddig mindig közösen dolgoztunk a konyhában ez nem okozott neki nehézséget, de nagy fába vágta a fejszét. Volt egy elképzelése, amit persze velem nem akart megosztani. Tegnap este majdnem sírt, hogy nem úgy sikerül, ahogy Ő eltervezte. Hogy mentsük a menthetőt még este 7-kor nekiláttunk piskótát sütni. Előtte sem nagyon unatkoztam és még lefekvés előtt mindenképp akartam válaszolni a feltett kérdésekre, mert tudtam, hogy ma nem lesz időm.

De lehet, hogy a Férjemnek van igaza: fél év alatt 3 fogamtól kellett megválnom és azóta a memóriámmal néha gondok vannak. Már megkaptam, hogy a "fogaiddal együtt a memóriamodulokat is kihúzták". :rohog::rohog::rohog:Már kezdem hinni, hogy igaza lehet!
Bocsánat a kitérőért! Szép napot Mindenkinek!
 
Tudjátok módosítani a hozzászólásotokat. Az a baj, hogy én a kvíznél nem javíthatok, megjelenik hogy moderátor módosított. Ha már nem tudtok javítani írjátok külön hozzászólásba, remélhetőleg meglátom, mert a fogaimat én is elveszítem, velük együtt lanyhul a figyelmem. :D
Büntiből csak neked mindjárt felteszek egy kérdést, de tilos a neten keresni a választ! :D
 
Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Imádlak Benneteket!!!!!! :rohog: :rohog: :rohog:
Tudom, hogy módosíthattam volna a választ, de tegnap mire gép elé kerültem, már meg voltak a válaszok Beka által. Azért nem akartam már módosítani.
Hát ebbe most beleszaladtam, de legalább egy életre megtanultam, hogy Sárvári Annának szőke haja és kék szeme volt.
Bár igaz a költő is gyakran írja a verseibe.
 
Oldal tetejére