2700-3500 forint között lehet a Facebook havidíja, és úgy tűnik, Zuckerbergék tényleg fontolgatják

Mark Zuckerberg után újabb vezető beosztású Facebook-dolgozó tett említést arról, hogy bizonyos formában akár pénzt is kérhetnének az oldal használatáért. Most kiderült: az elképzelés annyira nem légből kapott, hogy a vállalatnál aktívan foglalkoznak a kérdéssel.

Bár több érdekes kijelentést is tett az amerikai szenátorok előtti meghallgatásán Mark Zuckerberg, a kétnapos kérdez-felelek egyik, alighanem legérdekesebb pontja az oldal esetleges fizetőssé válásával kapcsolatos rész volt. Alig telt el néhány nap, és most újabb Facebook-fejes hozakodott elő a fizetős lehetőséggel.

Sheryl Sandberg, aki a Facebook ügyvezető igazgatójaként a vállalat második legfontosabb embere a vállalat negyedéves pénzügyi jelentésének ismertetésekor érintette a kérdést. Sandberg azt mondta, folyamatosan gondolkodnak azon, milyen formában tudnának szert tenni újabb bevételekre, új bevételszerzési formákkal is, beleértve egy pénzes előfizetést.

Sandberg arról kezdett beszélni, hogy állandó témát szolgáltatnak a bevételnövelésre vonatkozó ötletek, ezek között pedig felmerült a havidíj maga is. Bár az ügyvezető igazgató az elképzelésről szólva végig múlt időben fogalmazott, azt azért hozzátette az Engadget szerint, hogy mindig minden lehetőséget számba vesznek.

Azt egyébként, hogy egy havidíjas Facebook esetében milyen extra funkcióhoz jutnának az előfizetők, azt nem tudni – a reklámmentesség szint biztos –, ahogyan a pontos összeg sem ismert. Utóbbi viszont annyira nem hagyta nyugodni a TechCrunch újságíróit, hogy eljátszottak gondolattal, és az egy felhasználóra jutó Facebook-bevétel és más adatok alapján megpróbálták megbecsülni, mégis milyen költséggel járhatna egy előfizetés, mikor érné meg ezt bevezetni a Facebooknak. Arra jutottak, hogy havi 11-14 dollárt, azaz nagyjából 2700-3500 forintot kérhetnék Zuckerbergék azért, hogy valaki beléphessen az oldalra.

facebook-715811_1920-1280x520.jpg
 
Felettèb gyanusak akik nincsenek a Facen. Nem tudni mit esznek, hol vannak, mit csinàlnak...:D
Oké, de vannak azért kivételek. Rólam azért eléggé lehet tudni, ki vagyok, hol vagyok épp, satöbbi. Különben is a gmailon van a levelezésem, szóval szerintem a megfelelő Hivatalok ha nagyon akarják (kb Titkos Úrék) még a gatyaméretemet is tudják. Nem kell ahhoz nekik facse.

Megjegyzem, ne higgye valaki, hogy aki nincs rajta, az láthatatlan az Illetékeseknek. Ő lehet hogy nincs rajta, de rengeteg ismerőse igen, akikkel például emailezik. Ezek után elég ha egy progival megcsináltatják a gráfot, hogy ki kivel van email kapcsolatban, s azonnal kihullik az az emailcím is ami NINCS a facén. Ekkor pedig elemzik azokat a leveleket amiket ő küldött, s megvannak ugye a címzett személy postaládájában... És akkor még feltételeztem hogy ő nemcsak a facén nincs rajta de a levelezése se a gmailnál vagy hasonló helyen van tárolva amiről tudjuk hogy kik vizsgálják át általában... de mint látjátok ez se kell. És azonnal milliónyi dolog kiderül róla.

Én nem efféle privacy megfontolásokból nem vagyok a faßbúkon, hanem mert egyszerűen haszontalannak tartom, plusz idegesítőnek. Nem kapnék ott semmi pluszt amihez máshol hozzá nem jutok, ellenben rengeteg időmet elvenné, és még idegesítene is, hogy állandóan olvasnom kell hülyeségeket, elfogadni vagy elutasítani akik kontaktnak jelentkeznek, reklámokat bámulni, izgulni mikor milyen „fontos” dologról maradok le... Fenének sincs kedve hozzá.

Közlöm mindenkivel, az iménti percekben léptem meg azt is, hogy a gmail felületét lebutítottam: visszaváltottam a normál html nézetre. Tudniillik beharangozták hogy megint valami új designre térnek át. Hát a francba is... nekem az se tetszett amikor korábban váltottak, s most megint?! Ne szopassanak már hogy évente rám kényszerítenek valami új megtanulását! Amire ráadásul SEMMI SZÜKSÉGEM!

Így most lemaradok pár kényelmi funkcióról, de mindjárt sokkal kiesebb, nyugodtabb, áttekinthetőbb az egész... kevesebb stressz...
 
Érdekes.
Akkor, ezek szerint ez :
"facebook Új fiók létrehozása
Ingyenes, és az is marad."

egy hazugság Mark Zuckerberg részéről?

Hmmm. Elgondolkodtató a "szavahihetőség" fogalmáról...

(filmekben sokszor hangzik el ilyen párbeszéd:
-Nem ebben állapodtunk meg.
-Hazudtam. )
 
Mo -on nem tudom mennyibe kerul a legolcsobb internet hozzaferes, de gondolom 5000Ft korul lehet amihez viszonyitva hogy egy oldal latogatasaert 3500Ft soknak tunik.
Raadasul piaci ceg milliardos dollarba az oldal a tozsden szarnyal...........nem panaszkodhatnak a reklam bevetel hianyara...........
ezzel szemben Mo vergondek becsuknak mert nem tudjak az alapveto minimalis fentartasi kotlseget osszeszedni, hisz allami hirdetes csak kormanykozeli oldal kap. Elkotelezett onfelaldozo onkentesek munkaja tart fent sok oldalt meg ugy is hogy fizetes nelkul dolgozik mindenki, a szerverkoltseg a nyomda posta stb szinte meg vannak szamlalva napjai meddig birjak. Raadasul vegzaljak oket , feljelentgetik, sokan beszuntettek a hozzaszolas lehetoseget,mert meg a velemenyekert is az oldal tulajdonosat teszik felelose.
Millio egy dolog van meg ami miatt nem jo otlet a fizetsose tevese a face t szerintem.


ilyen ötletet se olvas az ember minden nap :D
a facebook egyre kevésbé népszerű a fiatalok körében, szívesebben használnak más lehetőségeket (sajnos ahogyan akár a myvip, akár az iwiw esetében egyre inkább az idióták gyülekezőhelye lesz, valahogy minden eszement odatalál)

egyébként - és ezért írtam a te hsz-odra Melitta - egy internet előfizetés (tökéletesen megfelelő minőségben, sebességben) + egy 98 csatornás tv előfizetés + egy vezetékes telefon alapdíja (pluszként nagyon kedvező percdíjakkal) perpill 4870 Ft/hó, szóval ha Mr. Zuckerberg vagy bárki illetékes egy facebook felhasználótól 2700-3500 Ft közötti összeget akar lenyúlni, akkor úgy gondolom, a magyarok 90 %-a lelép az oldalról és megy máshová (bááááár....gondolom ez nem egy számottevő létszám lesz az összfelhasználóit tekintve :D )
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,708
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére