3 jel, hogy Orbán elkezdte kiléptetni Magyarországot az EU-ból

Ne legyen igazunk, de azt vettük észre, hogy az állampárt elkezdte előkészíteni a „Huxitet”.

Úgy néz ki, hogy Orbán Viktorban megérett a döntés, hogy kilépteti Magyarországot az Európai Unióból. (Ennek katasztrofális hatásait Nagy-Britannia esetében már látni: ha nem lesz megegyezés a britek és az EU között, az ország GDP-je 8%-ot eshet.) Orbán két út között hezitál:
  1. Kiprovokálni, hogy kirúgják az országot;
  2. Megsértődve, önként kilépni.

A Fidesz-kormány évek óta eredménytelenül uszít „Brüsszel” ellen (Emlékezzünk a plakátokra: „Állítsuk meg Brüsszelt!”, vagy Orbán október 23-i beszédére, amiben a Harmadik Birodalomhoz hasonlította az EU-t), most is euroszkeptikus halandzsával készülnek az EP-választásokra. Ennek ellenére a magyarok egyáltalán nem euroszkeptikusak: a Republikon Intézet felmérése szerint hazánk jól reprezentálja az egész európai társadalomra vonatkozó arányokat:

  • 31 százaléknyi euroszkeptikus,
  • 33 százaléknyi mérsékelt EU-támogató és
  • 36 százaléknyi föderalista nézetet valló polgárral.
A magyarok között tehát egyáltalán nem nagyobb az Unió iránt bizalmatlan, szkeptikus polgárok aránya, a társadalom bő harmada pedig kifejezetten pártolja az integráció mélyítését. Érdemes látni azonban, hogy bár uniós viszonylatban a magyarok EU-szkepszise átlagosnak mondható, a közép-kelet-európai régióban egyedül Csehországban van szélesebb tábora az euroszkeptikusoknak. A szomszédos – valamint a balti – országokban a szkeptikusok aránya jellemzően 25 százalék alatt marad.

(Ehhez képest a kormánypárti Magyar Idők és az Origo is megpróbál néha egy-egy ilyen témájú cikket lehozni, de a szövegből kiderül, hogy nincs szó arról, hogy a magyarok euroszkeptikusok lennének.)

A kilépésnek három - kezdeti - jelét vettük észre:
  1. Szijjártónak fel kell bontania a kétoldalú beruházás-ösztönző szerződéseket az EU-s országokkal;
  2. Budapestre költözik a közép és hosszú távú beruházások finanszírozásával foglalkozó orosz Nemzetközi Beruházási Bank (International Investment Bank);
  3. Orbán bejelentette, hogy leállítjuk az euró, ill. a dollár alapú hitelfelvételeket, kötvénykibocsátásokat, kínai jüan alapú államkötvények kibocsátását tervezzük a jövőben.
Az első hír pár napos csak: szűkszavú, indoklás nélküli miniszterelnöki határozat jelent meg a Magyar Közlönyben, amelynek lényege, hogy Orbán Viktor felhatalmazta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, hogy készítse elő az Európai Unió egyes tagállamainak kormányai közötti beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló kétoldalú megállapodások felmondásáról szóló megállapodást – vette észre a Portfolio.hu.

Ugyancsak decemberi hír, hogy az orosz Nemzetközi Beruházási Bank (International Investment Bank) székhelye Budapestre költözik – közölte Varga Mihály a bank kormányzótanácsának december 4-i ülésén egyhangúlag meghozott döntésről. A moszkvai székhelyű Nemzetközi Beruházási Bank fejlesztési projektekre, beruházásokra ad közép- és hosszútávú hiteleket. 1970-ben a KGST tagjai közül a Szovjetunió, az NDK, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, Bulgária és Mongólia alapította. Amikor 2012-ben Vlagyimir Putyin orosz elnök újraélesztette a a Nemzetközi Beruházási Bankot, a lépés jól illeszkedett Oroszország nagypolitikai törekvéseihez, hogy újra kiterjessze a nemzetközi befolyását, különösen a korábban általa uralt kelet-közép európai térségben – írta az Index. A növekvő orosz befolyást Paks2 indította el, de az a projekt mintha csak időhúzás lenne.

A jüan-alapú kötvénykibocsájtás pedig elég gyenge lábakon áll: ahogy ugyancsak az Index cikkéből kiderül, ennek a lépésnek nincs komoly reálgazdasági alapja (egyelőre). Nem tudni, hogy ezt a kijelentést mennyire kell komolyan venni.

A kérdés az, hogy hogyan jutott arra Orbán, hogy ki kell léptetnie az EU-ból? Jövőre Európai parlamenti választások lesznek, ennek két lehetséges kimenetele van:

  1. Ha megerősödik az uniószkeptikus, a szuverén nemzetállamok közösségében gondolkodó irányvonal az EU-ban, akkor az egyes tagálami vezetők ambíciói, a képviselt országok gazdasági, politikai erejére támaszkodva megnő. Ebben a versenyben Orbán Magyarországa versenyképtelenné válik.
  2. Ha a szorosabb együttműködés pártján állók erősödnek meg (föderalisták), akkor könnyen előfordulhat, hogy újabb integrációs hullám indul meg az EU-ban, harmonizálhatják a hadsereget, vagy akár az igazságszolgálatást is. Most még nem kötelező az Európai Ügyészséghez csatlakozni, de lehet, hogy hamarosan az lesz. Azaz, Orbán féktelen korrupciós rendszerének hamar vége lehet. De az is előfordulhat, hogy az EU-s vezetők egyszerűen leverik rajta mindazt a "kellemetlenséget", amit okoz és okozott az elmúlt években.
Akármi is történik, az EU-s támogatások mértéke várhatóan drasztikusan csökkenni fog, illetve a feltételek egyre keményebbek lesznek. Egyre nagyobb az elvárás, hogy transzparensen költsük el az EU-s pénzeket. Ez pedig a lopásra épített orbáni rendszer érdekeit, működési logikáját súlyosan sérteni fogja. Orbán pedig – ha már nem reménykedhet semmilyen eu-s vezetői szerepben – csak azért maradt idáig is az Unióban, mert az finanszírozta a stadionépítési őrültségeit, meg a kisvasútját. Az az Unió, amelyik nem járul hozzá a megalomán terveihez és a korrupt rendszeréhez, már nem lesz annyira vonzó.

Mr Flynn Rider
images
 
Ne legyen igazunk, de azt vettük észre, hogy az állampárt elkezdte előkészíteni a „Huxitet”.

Úgy néz ki, hogy Orbán Viktorban megérett a döntés, hogy kilépteti Magyarországot az Európai Unióból. (Ennek katasztrofális hatásait Nagy-Britannia esetében már látni: ha nem lesz megegyezés a britek és az EU között, az ország GDP-je 8%-ot eshet.) Orbán két út között hezitál:

  1. Kiprovokálni, hogy kirúgják az országot;
    Megsértődve, önként kilépni.

A Fidesz-kormány évek óta eredménytelenül uszít „Brüsszel” ellen (Emlékezzünk a plakátokra: „Állítsuk meg Brüsszelt!”, vagy Orbán október 23-i beszédére, amiben a Harmadik Birodalomhoz hasonlította az EU-t), most is euroszkeptikus halandzsával készülnek az EP-választásokra. Ennek ellenére a magyarok egyáltalán nem euroszkeptikusak: a Republikon Intézet felmérése szerint hazánk jól reprezentálja az egész európai társadalomra vonatkozó arányokat:

  • 31 százaléknyi euroszkeptikus,
    33 százaléknyi mérsékelt EU-támogató és
    36 százaléknyi föderalista nézetet valló polgárral.
A magyarok között tehát egyáltalán nem nagyobb az Unió iránt bizalmatlan, szkeptikus polgárok aránya, a társadalom bő harmada pedig kifejezetten pártolja az integráció mélyítését. Érdemes látni azonban, hogy bár uniós viszonylatban a magyarok EU-szkepszise átlagosnak mondható, a közép-kelet-európai régióban egyedül Csehországban van szélesebb tábora az euroszkeptikusoknak. A szomszédos – valamint a balti – országokban a szkeptikusok aránya jellemzően 25 százalék alatt marad.

(Ehhez képest a kormánypárti Magyar Idők és az Origo is megpróbál néha egy-egy ilyen témájú cikket lehozni, de a szövegből kiderül, hogy nincs szó arról, hogy a magyarok euroszkeptikusok lennének.)

A kilépésnek három - kezdeti - jelét vettük észre:

  1. Szijjártónak fel kell bontania a kétoldalú beruházás-ösztönző szerződéseket az EU-s országokkal;
    Budapestre költözik a közép és hosszú távú beruházások finanszírozásával foglalkozó orosz Nemzetközi Beruházási Bank (International Investment Bank);
    Orbán bejelentette, hogy leállítjuk az euró, ill. a dollár alapú hitelfelvételeket, kötvénykibocsátásokat, kínai jüan alapú államkötvények kibocsátását tervezzük a jövőben.
Az első hír pár napos csak: szűkszavú, indoklás nélküli miniszterelnöki határozat jelent meg a Magyar Közlönyben, amelynek lényege, hogy Orbán Viktor felhatalmazta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, hogy készítse elő az Európai Unió egyes tagállamainak kormányai közötti beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló kétoldalú megállapodások felmondásáról szóló megállapodást – vette észre a Portfolio.hu.

Ugyancsak decemberi hír, hogy az orosz Nemzetközi Beruházási Bank (International Investment Bank) székhelye Budapestre költözik – közölte Varga Mihály a bank kormányzótanácsának december 4-i ülésén egyhangúlag meghozott döntésről. A moszkvai székhelyű Nemzetközi Beruházási Bank fejlesztési projektekre, beruházásokra ad közép- és hosszútávú hiteleket. 1970-ben a KGST tagjai közül a Szovjetunió, az NDK, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, Bulgária és Mongólia alapította. Amikor 2012-ben Vlagyimir Putyin orosz elnök újraélesztette a a Nemzetközi Beruházási Bankot, a lépés jól illeszkedett Oroszország nagypolitikai törekvéseihez, hogy újra kiterjessze a nemzetközi befolyását, különösen a korábban általa uralt kelet-közép európai térségben – írta az Index. A növekvő orosz befolyást Paks2 indította el, de az a projekt mintha csak időhúzás lenne.

A jüan-alapú kötvénykibocsájtás pedig elég gyenge lábakon áll: ahogy ugyancsak az Index cikkéből kiderül, ennek a lépésnek nincs komoly reálgazdasági alapja (egyelőre). Nem tudni, hogy ezt a kijelentést mennyire kell komolyan venni.

A kérdés az, hogy hogyan jutott arra Orbán, hogy ki kell léptetnie az EU-ból? Jövőre Európai parlamenti választások lesznek, ennek két lehetséges kimenetele van:

  1. Ha megerősödik az uniószkeptikus, a szuverén nemzetállamok közösségében gondolkodó irányvonal az EU-ban, akkor az egyes tagálami vezetők ambíciói, a képviselt országok gazdasági, politikai erejére támaszkodva megnő. Ebben a versenyben Orbán Magyarországa versenyképtelenné válik.
    Ha a szorosabb együttműködés pártján állók erősödnek meg (föderalisták), akkor könnyen előfordulhat, hogy újabb integrációs hullám indul meg az EU-ban, harmonizálhatják a hadsereget, vagy akár az igazságszolgálatást is. Most még nem kötelező az Európai Ügyészséghez csatlakozni, de lehet, hogy hamarosan az lesz. Azaz, Orbán féktelen korrupciós rendszerének hamar vége lehet. De az is előfordulhat, hogy az EU-s vezetők egyszerűen leverik rajta mindazt a "kellemetlenséget", amit okoz és okozott az elmúlt években.
Akármi is történik, az EU-s támogatások mértéke várhatóan drasztikusan csökkenni fog, illetve a feltételek egyre keményebbek lesznek. Egyre nagyobb az elvárás, hogy transzparensen költsük el az EU-s pénzeket. Ez pedig a lopásra épített orbáni rendszer érdekeit, működési logikáját súlyosan sérteni fogja. Orbán pedig – ha már nem reménykedhet semmilyen eu-s vezetői szerepben – csak azért maradt idáig is az Unióban, mert az finanszírozta a stadionépítési őrültségeit, meg a kisvasútját. Az az Unió, amelyik nem járul hozzá a megalomán terveihez és a korrupt rendszeréhez, már nem lesz annyira vonzó.

Mr Flynn Rider
images
*
Ez maga a Pokol tornáca?! Ez a hazug, aljas, söpredék a kormányával együtt, csak nem léphet helyettünk? Népszavazásnak kellene lennie, csak úgy a maga szakállára csak nem teheti ezt meg? Hiszen jól a szájába rágták, hogy vele van gondja az EU-nak és nem velünk, magyarokkal, Magyarországgal. Hjuj, de mérges vagyok!
 
Tévedsz! Csak amikor az EU-ra szavaztam, nem arra szavaztam, hogy átjáróházat csináljanak a kontinensből. Egy másik, "velünk egyenrangú" kultúra képviselői épp most nyiszálták le konyhakéssel két skandináv lány fejét.
Oldokolnek a magyarok is szepen foleg a csaladtagjaikat asszonyt ,not, sot gyereket. Szamszeruen sajnos tobben vannak,minimum minden hetre jut egy gyilkossag a nok ellen Mo-on.
 
Ugye Európa leggazdagabb államai nem EU - tagállamok? Svájc is gyorsan elvetette az EU tagság ötletét
Valamelyik politikus elégedett az EU működésével, mert még nem hallottam egyiket sem elégedetten nyilatkozni.

Schweiz-ban a külföldiek aránya 25%. Van olyan Kanton ahol 40,1 %. :)
-
Németországban ez a szám 10%-körüli. Magyarországon ?
-
upload_2018-12-23_8-19-54.png

-
upload_2018-12-23_8-21-37.png
 
Mivelhogy Svájc annyira független, hogy még az ENSZ-nek sem tagja...

valóban az ENSZ -töl is kezdenek távolodni főleg az európai államok... jó példa ez a legujabb migráció ösztönzö határozat.
De visszatérve Svájchoz én is úgy olvastam (igaz az elfogult magyar sajtóban), hogy népszavazáson utasították el az EU -hoz való csatlakozási szándékot, szóval visszavonták a csatlakozási kérelmet a közhangulat nyomására.
 
Tévedsz! Csak amikor az EU-ra szavaztam, nem arra szavaztam, hogy átjáróházat csináljanak a kontinensből. Egy másik, "velünk egyenrangú" kultúra képviselői épp most nyiszálták le konyhakéssel két skandináv lány fejét.

image-1377522-860_poster_16x9-jtwc-1377522.jpg

-
Miért nem teszed hozzá, hogy a két Skandináviai lány meggyilkolása Marokkoban történt valahol a hegyekben.
-
A képen egy reakció a gyilkosságra. Marokkóiak tiltakoznak a terrorizmus ellen.
-
- Magyarországon egy Handy miatt megöltek egy Izraeli fiút.
- Chemnizben egy magyar zuhälter, aki több lányt "tartott" brutálisan megölt egy prostituáltat.
"Noëmis Mörder trieb die Frau mit dem Messer durch die gesamte Wohnung. Als sie tot zusammenbrach, hatte sie 81 Stiche im Körper, davon 45 in Kopf und Hals. Nach dem Massaker rauchte er Zigaretten, duschte und nahm 400 Euro und zwei goldene Ringe der Toten an sich."
-
Itt levan irva tett: 81 késszurásbol 45 a fejét és a nyakát érte a lánynak
- Ezekröl a magyar TV-ben ügye nem mondanak semmit?
 
Utoljára módosítva:
Mi?????
Épp most?....legalább egy hetes a hír...
Breivik meg legalább 77 embert mészárolt le,,,miért tekinted ezt versenynek?
Nem lenne átjáró ha a határnál már feltartóztatták volna őket...Görögország.
Te teszel összehasonlítást - én pusztán annyit mondok, hogy ha tudom, hogy valami súlyos kockázatokkal és következményekkel jár, akkor teszek ellene. Akár Breivik ellen, akár mondjuk megváltoztatom a közlekedési szabályokat ott, ahol állandóan balesetek történnek.
 
image-1377522-860_poster_16x9-jtwc-1377522.jpg

-
Miért nem teszed hozzá, hogy a két Skandináviai lány meggyilkolása Marokkoban történt valahol a hegyekben.
-
A képen egy reakció a gyilkosságra. Marokkóiak tiltakoznak a terrorizmus ellen.
-
Értem. Akkor bizonyára ezért kell liberalizálni a bevándorlási szabályokat, vagy épp ellenőrzés nélkül beengedni mindenkit.
 
Komolyan mondom te olyan alattomosan, aljasan fogalmazol mind a magyar közmédiák.
Hol van a logikai fonál a két kijelentésed között? Sehol.
-
Nyugaton nincsenek nyitva a határok csak az EUs tagországok felé.
Söt még így sem igaz, csak a határátkelőkön nincsenek állandó posztok.
-
Az Autobahn-okon, és az ország belsejében történnek az ellenőrzések.
Akinek nincsen megfelelő jogosultsága az országban tartózkodni azt kiteszik.
-
Miért engedi nyugatra Orbán a magyar állampolgárokat ha olyan veszélybe vannak odakint?
-
Ez az igazi kérdés barátom!
Ha valóban igaza lenne Orbánnak akkor felelőtlenség miatt bíróság elé kéne állítani.
Ha nincs igaza akkor meg a hazugság, megfélemlítés miatt.
 
azért például Franciaországban már nem meglepő az ilyemi ... még emlékszem az újságcikkekre " Iszlamisták elvágták egy 86 éves pap torkát"
-
Igen van ilyesmi sajnos.
Franciaországban vallásszabadság van ebből adódóan a bűnözök vallási hovatartozása is inhomogén.
Magyarország valószínűleg csak keresztények gyilkolnak mert nincs is ott más vallású, vagy ritka.
-
Nem akarlak állandóan arra emlékeztetni hány családtagját gyilkolta meg a saját lányával "fajtalankodó" magyar pap Brüsszelbe, hogy gyilkolt meg egy 6 tagú német családot elöre kitervelt szándékkal egy Sós Ferenc, vagy hozzam fel a rasszista bandát akik 6 cigányt orvul becserkésztek, lelövöldöztek, majd 60 másikat megsebesítettek.
-
Ha te csak arra figyelsz, ha csak azt számolod, hogy egy bizonyos vallásos folklórhoz tartozok milyen és menyi bűncselekményt hajtanak végre akkor egy ferde képed lesz a világról.
-
Tudod, hogy népek elleni heccelés amit itt csinálsz?
Ahogy látom, te Orbán megbízásából szisztematikusan heccelsz.
 
-
Tudod, hogy népek elleni heccelés amit itt csinálsz?

Légyszi írd már le, hogy konkrétan mi zavar? Hogy van aki leírja, hogy franciaországban mik történnek, vagy valótlannak tartod az állítást?
Nincs ebben semmi meglepő, svédországban Hallonbergenben ahol a lakosság 67%-a libanoni vagy szíriai migráns ott is volt már hasonló.
Ezek a felsorolt események nem tartoznak hozzá a valós képhez? Miért nem mersz beszélni a migráció okozta társadalmi feszültségekről?
 
Utoljára módosítva:
Komolyan mondom te olyan alattomosan, aljasan fogalmazol mind a magyar közmédiák.
Hol van a logikai fonál a két kijelentésed között? Sehol.
-
Nyugaton nincsenek nyitva a határok csak az EUs tagországok felé.
Söt még így sem igaz, csak a határátkelőkön nincsenek állandó posztok.

-
Az Autobahn-okon, és az ország belsejében történnek az ellenőrzések.
Akinek nincsen megfelelő jogosultsága az országban tartózkodni azt kiteszik.
-
Miért engedi nyugatra Orbán a magyar állampolgárokat ha olyan veszélybe vannak odakint?
-
Ez az igazi kérdés barátom!
Ha valóban igaza lenne Orbánnak akkor felelőtlenség miatt bíróság elé kéne állítani.
Ha nincs igaza akkor meg a hazugság, megfélemlítés miatt.
Az a baj Ernoe, hogy ezzel aztán nem jutunk semmire. Ahelyett, hogy a más állásponton lévőkkel komoly viták folynának, leminősítéssel és személyeskedéssel fogjuk be azok száját, akikkel nem értünk egyet. Sajnálatos - mondom sajnálatos -, hogy Orbán és az EU is demagógiába hajló politikát művel, de te se teszel másként itt az oldalon. Ez így nem megy.
 
Légyszi írd már le, hogy konkrétan mi zavar? Hogy van aki leírja, hogy franciaországban mik történnek, vagy valótlannak tartod az állítást?
Nincs ebben semmi meglepő, svédországban Hallonbergenben ahol a lakosság 67%-a libanoni vagy szíriai migráns ott is volt már hasonló.

Az zavar, hogy te asszimetrikus vagy. Azáltal, hogy egyoldaluan a szinesbörüek, a nem keresztények által elkövetett bünügyekröl beszélsz azt szugerálod mindha a tiz parancsolatot az ö számukra küldte volna egy isten.
-
Mast sem csinálsz mind a magyar közmédiák, "migránsozol" ezzel félelmet, gyülöletet keltve az emberekbe, hogy aztán a pártodat mint "védelmezöt" továbbra a hatalmon tudjad tartani. Ez maffia modszer.
-
Kimoderálva!
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,659
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére