322 ezer magyar otthonában még fürdőszoba sincs

Az Eurostat legfrissebb adatai szerint a magyar lakosság 3,3 százaléka, vagyis több mint 322 ezer ember él olyan lakásban, ahol az alapvető higiéniai helyiségek sincsenek meg, tehát nincs benti wc, sem fürdőszoba.

36637.jpg

Nemzetközi összevetésben az látszik, hogy Magyarország nem áll túl jól, tehát ha Orbán Viktor kormányfő igazán komolyan gondolta azt, hogy Magyarország lesz az EU egyik legkívánatosabb országa, akkor bőven van még hova fejlődni.

Az EU-s átlag egyébként 1,9 százalék. A magyaroknál csak a bolgárok, a lettek és a románok között nagyobb az érintettek aránya.
 
Brüsszel adott egy csomó pénzt, hogy családi házakat újítsunk fel, de a kormány inkább elverte másra.

Más volt a politikai akarat.

Az Európai Bizottság pénzügyi szankciós lehetőség hiányában nem tudta megakadályozni a magyar kormány azon tervét, hogy a lakosságnak szánt uniós energiahatékonysági ingyenpénzt a középületek felújítására terelje át – írja a Portfolio

Lázár János korábbi Miniszterelnökséget vezető miniszter 2015-ben jelentette be, hogy a jellemzően a ’80-as és ’90-es években épült, energiapazarló Kádár-kockás családi házakra szánt energiahatékonysági, vissza nem térítendő uniós támogatásokat a középületek sokkal kisebb energiamegtakarítást ígérő felújítására fogja átterelni. A döntést azzal indokolták, hogy az EU nem adhatja oda közvetlenül a lakosságnak az EU-támogatást, ezért inkább átterelik a pénzt a középületek projektjeire.

A Portfolio azt írja, ezt a kérdést azonban meg lehetett volna oldani egy energiahatékonysági alap közbeiktatásával, ami elosztotta volna a lakosságnak a pénzt. Ahogy erre számos uniós tagállamban van példa. De a politikai akarat végül más volt.

Aztán több levélváltás is történt a magyar hatóságok és a Bizottság között a KEHOP módosításának részleteiről, de sokáig nem jött hivatalos brüsszeli jelzés arról, hogy végül rábólintott-e a változtatásokra. A helyzetet bonyolította, hogy EU részről nem tudtak mit tenni, mert a vállalt indikátor nemteljesítését nem tudták pénzügyileg szankcionálni.

A napokban aztán egyszer csak megjelent egy szűkszavú közlemény a kormány hivatalos uniós pályázati oldalán, miszerint módosult a KEHOP és a módosított változat 2018.02.05-től hatályos. A módosításokat összefoglaló anyagból az is kiderült, hogy az Európai Bizottság jóváhagyása már tavaly júniusban megtörtént.

A Bizottság tehát csendben már egy éve rábólintott arra, hogy a magyar kormány 2014-ről 2015-re hirtelen meggondolta magát és a lakossági épületenergetikai beruházásokra szánt vissza nem térítendő forrásokat középületek energetikai felújítására akarja fordítani. Ennek pedig – ahogy a Portfolio írja – két fontos következménye lett:

  • az ingyenpénz helyett csak hitelt kellett felkínálni a lakosságnak az energiahatékonysági pályázatok keretében, amire láthatóan nem ugrottak rá a családok az elmúlt egy évben,
  • másrészt a pénzek átterelésének olyan következménye is lett, hogy csökkentenie kellett Magyarországnak a 2020-ig vállalt teljes energiamegtakarítási célját 18%-ról 16,28%-ra.
 
.
Na meg hogy 2030-ra lehagyjuk Ausztriát.
Az elmúltt 12 hónapban többször átutaztam vonattal Ausztriát hosszában és kétszer voltam Bécsben.
Azok az állomások, takaros városkák, ápolt tanyák.
Mintha táj kertészek terveznék az országot.
Aztán megérkezel a topis győri pályaudvarra és összeszorul a szíved.
Lehet merni nagyot álmodni, de a szerénység sem ártana.
A nagyszájú igérgetéseket ellehet hitetni a lakósság nagy részével mert nem jártak még Ausztriában.
Már csak Budapestet lehetelen 12 év alatt Bécsi színvonalra renoválni.
Talán 2130 volt a cédulájára írva.
 
Utoljára módosítva:

Egyszer én is jártam Ausztriában, a kétezres évek környékén. Busszal. Ha nem lett volna ott a határ, akkor is pontosan tudtam volna hol ér véget Magyarország. Elég volt ehhez kinézni a busz ablakából. Már a falvakba bemenetel előtt is, igen. Arrafelé a „puszta”, a városok és falvak közti utak, és ezek szélei is olyan TISZTÁK, és olyan gondozottak, hogy egyszerűen NEM HITTEM A SZEMEMNEK!

El se tudtam eddig képzelni ilyesmit. Ekkora gondot fordítani olyasmire, ami ennyire távol van a lakott területektől?! Ezeknek az osztrákoknak van pénzük MÉG ERRE IS?!

Körülbelül ekkor döbbentem rá, mennyire le van maradva Magyarország.

Ezt az ápoltsági szintet amit akkor láttam, csak sok évvel később láttam viszont, már az USA-ban.
 
És hány olyan lakás van ahol hetente egyszer fürdenek hiába van fürdőszoba? Spórolnak a gázzal, a forróvízzel. Ahol egy kis vödör vízzel öblítik le wc-t mert ha lehúzzák sok vizet használnak. Egész nap egy kis lavórban áll a kézmosásra a víz, csapot nem nyitjuk meg, mert sok vizet használunk vele. Kis műanyag tálban mosogatnak, másikban leöblítik az edényt. Mikor rákérdeztem mi a gond, nincs víz? De van, csak spórolunk ahol tudunk.
 
A "Tökig érő gaz" kifejezés nincs az értelmező szótárukban.:D
 
Utoljára módosítva:
És hány olyan lakás van ahol hetente egyszer fürdenek hiába van fürdőszoba? Spórolnak a gázzal, a forróvízzel. Ahol egy kis vödör vízzel öblítik le wc-t mert ha lehúzzák sok vizet használnak. Egész nap egy kis lavórban áll a kézmosásra a víz, csapot nem nyitjuk meg, mert sok vizet használunk vele. Kis műanyag tálban mosogatnak, másikban leöblítik az edényt. Mikor rákérdeztem mi a gond, nincs víz? De van, csak spórolunk ahol tudunk.

Én pont így éltem a kijövetelem előtt, sőt még rosszabbul.
 
Szarral szükség van a növények termesztésénél, bárki tud venni
1000
ilyen permetezőgépet megoldva a fürdési lehetőséged. csak a permetezőszárat kell rövidítened .....
 
.
Na meg hogy 2030-ra lehagyjuk Ausztriát.
Az elmúltt 12 hónapban többször átutaztam vonattal Ausztriát hosszában és kétszer voltam Bécsben.
Azok az állomások, takaros városkák, ápolt tanyák.
Mintha táj kertészek terveznék az országot.
Aztán megérkezel a topis győri pályaudvarra és összeszorul a szíved.
Lehet merni nagyot álmodni, de a szerénység sem ártana.
A nagyszájú igérgetéseket ellehet hitetni a lakósság nagy részével mert nem jártak még Ausztriában.
Már csak Budapestet lehetelen 12 év alatt Bécsi színvonalra renoválni.
Talán 2130 volt a cédulájára írva.
Jó lesz az 2 130 000-re is....:D
 
Egyszer én is jártam Ausztriában, a kétezres évek környékén. Busszal. Ha nem lett volna ott a határ, akkor is pontosan tudtam volna hol ér véget Magyarország. Elég volt ehhez kinézni a busz ablakából. Már a falvakba bemenetel előtt is, igen. Arrafelé a „puszta”, a városok és falvak közti utak, és ezek szélei is olyan TISZTÁK, és olyan gondozottak, hogy egyszerűen NEM HITTEM A SZEMEMNEK!

El se tudtam eddig képzelni ilyesmit. Ekkora gondot fordítani olyasmire, ami ennyire távol van a lakott területektől?! Ezeknek az osztrákoknak van pénzük MÉG ERRE IS?!

Körülbelül ekkor döbbentem rá, mennyire le van maradva Magyarország.

Ezt az ápoltsági szintet amit akkor láttam, csak sok évvel később láttam viszont, már az USA-ban.
Éjjel koromsötétben is rájövök hazamenet arra,hogy magyar földön járok.....a mi útjaink tökéletesen kátyú mentesek,simák,selymesek mint a baba segge....:D Még Szlovénia is évezredekkel előttünk jár,nemhogy Ausztria....
 
A kinti WC egyetlen előnye,hogy nem kell drága,szagelszívós WC állványt,ventilátort venni....Spórol az ember a villannyal,és nem kell az egész családnak a dús illatokat minél gyorsabban elszippantani és az illatosítóval is lehet spórolni.....,ettől már csak az a jobb,ha épített budi sincs,jó lesz a gazos kertben is a nagydolog.....:D
 
De a legfájóbb az hogy elég sok helyen még az igény sincs rá.
Amikor csatornáztak sokan felvoltak háborodva hogy minek az, hiszen az a kevés fürdő víz az elszivárog a talajba.
 
Szarral szükség van a növények termesztésénél, bárki tud venni ilyen permetezőgépet megoldva a fürdési lehetőséged. csak a permetezőszárat kell rövidítened .....

Egy Miskolci telepen rácsodálkoztam arra milyen leleményes az ember. Vezetékes víz csak az utcán a nyomós kút. Onnan hordták vödrökbe a vizet. Igazi roma lagziba voltam hivatalos, és az udvar végében láttam egy fóliával körbekerített valamit, közepén egy rúd állt, és egy locsolókanna lógott rajta. Rákérdeztem, hogy az meg mi? A fürdőszobánk, egy hordót telehordunk vízzel a napon megmelegszik, a kannával kimerjük, fellógatjuk és aláállunk, az a zuhanyozónk.
Megmondom őszintén, nagyon tetszett!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,480
Tagok
615,657
Legújabb tagunk
Leupoldmeq
Oldal tetejére