3677 szexuális erőszakot ismert el a német püspöki konferencia

Németországban négy éven keresztül tartó nyomozás eredményéről számolt be a német katolikus egyházat vezető Reinhard Marx püspök a német püspöki konferencia soros ülésén Fulda városában.

Korábban a jelentés részletei már kiszivárogtak a sajtóba, de hivatalosan most mutatták be az egyházon belüli szexuális elnyomásról szóló nyomozás eredményeit.

A sajtótájékoztatóról szóló Deutsche Welle tudósítása szerint az eredmények arra vezették az egyház vezetőit, hogy átfogó reformokat kezdeményezzenek az egyházon belül.

A püspöki konferencia által még 2014-ben kezdeményezett nyomozás az alábbi megállapításokra jutott:

  • 1946 és 2014 között, azaz közel 70 év alatt 1670 pap (az összes aktív német pap és egyházi beosztott 4,4 százaléka) zaklatott szexuálisan gyerekeket, tanítványokat.
  • 3677 áldozata volt a zaklatásoknak, többségük fiú.
  • Hat eset közül átlag egynél merül fel konkrét szexuális erőszak vádja.
  • Az esetek több mint 60 százalékában a zaklatót sosem vonták felelősségre.
  • A zaklatások és a zaklatottak száma ennél sokkal magasabb is lehet. A vizsgálat vezetői támadták az egyházat, amiért nem engedtek hozzáférést az összes intézményhez, így köztük több iskolához és gyermekotthonhoz sem.
  • Alighanem az egyházvezetés is tudott a zaklatások jelentős részéről, mert amikor fény derült egy-egy esetre, a zaklató papot gyakran más egyházközösséghez helyezték át, anélkül, hogy a közösséget tájékoztatták volna előéletéről.
Katarina Barley német igazságügyi miniszter sokkoló nevezte a jelentést, és jelezte, hogy amit megtudtak, az alighanem csak a jéghegy csúcsa. Arra kérte az egyházat, hogy vállaljon felelősséget több évtizeden át tartó titkolózás, fedezés és tagadás miatt azzal, hogy segítik az államügyészek munkáját az egyes felelősségrevonások során.

Reinhard Marx bíboros, a püspöki konferencia vezetője fordulópontnak nevezte a napot az egyház történetében, feladatuk pedig most a bizalom újjáépítése az emberekben és híveikben.

Az illetékes német kormánymegbízott Johannes-Wilhelm Rörig szerint az egyháznak kárpótlást is kell fizetnie az áldozatoknak, akik mai napig szenvednek a rajtuk ejtett sebek miatt. (Deutsche Welle)

7DB6x03G8erc1NWqqs.jpeg
 
Össze-vissza beszelsz.
Zarda az apacak szamara, tehat kifejezetten nok szamara keszult rendhaz.
Amirol te beszelsz az a gyori Czuzor Gergely Bences ginmazium.
Olyan tanarai voltak az idok folyaman, mint:
Jedlik Anyos
Czuzor Gergely
Romer Floris
Olyan diakjai mint Kisfaludy Sndor, Kisfaludi Karoly, Battyanyi Lajos, Öveges Jozsef...

Gunyolodsz mindenen de egyre mellyebb meggyozodesem, hogy a szaktargyaidon kivul egy borzasztoan muveletlen, ostoba ember vagy, akit csak a politikai meggyozodese mozga

Nem lrhet latni az idezöjelet a "zarda" szonal?
-
Az internatusba bevoltak zarva a kölkök jobban ming a kaszarnyaba.
-
Honnan veszed, hogy Jedlik Anyos ellene lett volna az idök szokasainak es nem ertett volna egyet a testi fenyitessel?
-
En nem altalanositok en szemelyes ismerösei voltam a gyerekverö papoknak a Györi gimnaziumbol. Nekem ne pribald öket mentegetni.
-
A lenyeg, hogy a testi fenyites eltörlese nem az egyhazra vezethetö vissza.

Ha kolostor, vagy monostor szot hasznalsz nem irtam volna, mivel ez ferfi szerzetesek lakhelye szemben a zardaval.

Testi fenyites ronda es megalazo dolog. Olyan amit normalis ember elkerul.
En nem vagyok vallasos, de erdekesnek tartom, hogy az egyik leghatekonyabb tanito rend a Jezsuitak voltak, akik mar a 14-15. szazadban sem alkalmaztak a testi fenyitest.
Igaz a fenyitesnek vannak olyan modjai, amivel nem kell fizikailag bantalmazni az illetot, ugyan akkor lelkileg nagyon meg lehet torni.

A biblia is elfogadja a gyerekek veressel torteno neveleset(idomitasat) de ugyan igy alkalmaztak ezt a kommunista idoszak tanarai is.
A veressel nevelesrol lehet kulon topicot nyitni, ez nem vallasi sajatsag!

Amit a figyelmedbe ajanlanek, es legalabb annyira az esetlegesen oktatassal foglalkozo olvasoknak is, az egy regi gorog aranyigazsag: a gyerekeink nem azt tanuljak meg elsosorban amit tanitani szeretnenk nekik, hanem azt, ahogyan viselkedunk!
 
Olvasd is, ne csak irjal rola.
Akkor talan megerted mit akart
Ismetlem, Makarenko celja az eröszak es az autoritas nelküli neveles volt.
-
Ez pedig nem terszett az Atyauristennel fenyegetö egyhaz es a konzervativ hierarchiahoz szokott vilagnak.

A gyerekveres Nemetorszagban csak 2000 ota büntetendö cselekmeny. Milyen szerencsejük van a gyerekeimnek hogy ezt csak nost tudtam meg. :rohog:
 
Ellent kell mondjak neked.
Claustrum (kolostor) zart helyseget jelent amiben szertetesek vagy apacak vallasos eletet elnek.

Hidd el kiismerem magamat a cegen belül. :)
 
En meg ismetlem:
Makarenko az ugynevezett szocialista neveles apostola volt, deeeeeeeeeeeeeee
Olyan intezetekben tanitott, ahol azok a fiatalok voltak akik a polgarhaboruban elveszettek szuleiket.

Akkoriban gyerekbandak jartak az orszagutakat.
A rendorseg vadaszott rajuk,, es igyekeztek oket olyan intezmenyekbe vinni, ahol Makararenko is nevelo volt. Ezek a gyerekek megelhetesukert, azert hogy enni tudjanak a legdurvabb eroszaktol sem riadtak vissza.
Kemeny gyerekek voltak, akik a nevelootthonbol valo tavozas utan zomeben tovabb folytattak ezt a tevekenyseget.
Ebbol is latszik a Makarenkoi elvek kudarca(1920-as evek)
Ugtyan akkor o is elismeri, elfogadja azt az elvet, hogy idonkent szukseges fizikai eroszak alkalmazasa.
Errol is ir a munkaiban!!!!!!!!!!!!
 
Ellent kell mondjak neked.
Claustrum (kolostor) zart helyseget jelent amiben szertetesek vagy apacak vallasos eletet elnek.

Hidd el kiismerem magamat a cegen belül. :)
Eszerint Merkel tamogatoi immar magyarra is igyekeznek tanitani minket.
Kolostor, egy eleg altalanos kifejezes, ami ferfi noi rend tagjai szamara keszult epuletegyuttes lehet.
A zarda kifejezetten noknek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
 
*
Szomorú :( Nem ebbe az irányba kellene menniük, hanem fordítva. Ha már vallás, akkor a fiatalok a papok után menjenek és ne előle fussanak.
-
Senki sem akarja megszüntetni a gépjármű közlekedést,
A KRESZ-tábláknak más jelentősége van és nem tekinthetjük feleslegesnek. :)
-
400_F_206311920_ZpzEGM5STPJu3uQgbk0e5BFmtTZhydkO.jpg

-
Ahogy az alkoholfogyasztás tiltva van gyerekeknek, a vallásos ideológiákkal való índoktrínalást is megkéne szüntetni. ;)
-
 
Utoljára módosítva:
A cikk címe egy kicsit félrevezető.
A Német egyház nemcsak, hogy elismerte az alkalmazottainak a megvető viselkedését, hanem
ö adott megbízást egy független kutatóintézetnek, hogy vizsgálja meg a berkeiben levő állapotokat.
-
Ez minőségileg más mind amikor "kiszivárog valami".
A Német egyház lassan nyíltabb mind az Orbán kormány. ;)
-
Igaz, "Isten malmai lassan őrölnek"
A megbízást 2010-ben adta az egyház amikor az Augsburgi püspök Mixa került a nyilvánosságra.
Egy rövid időn belül aztán úgy megijedt a részeredmények láttán, hogy visszavonta a megbízást.
-
A hurok szorult, XVI. Benedikt és a testvére körül, a német pápa 2013-ban bedobta a törülközött.
-
Most végre nyilvánosságra került a tanulmány, azzal a kis szépséghibával, hogy a kutatok nem "kutathattak" az egyház aktái között csak kivonatokat kaptak azokról akiket megkérvényeztek.
-
Mégiscsak egy előrelepés, a keresztény-scharia meginog. :)
-
 
Eszerint Merkel tamogatoi immar magyarra is igyekeznek tanitani minket.
Kolostor, egy eleg altalanos kifejezes, ami ferfi noi rend tagjai szamara keszult epuletegyuttes lehet.
A zarda kifejezetten noknek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Azáltal, hogy egy uj szót találsz ki egy intézményre még nem lehet felmenteni a tagjait visszaélések alol.
Márpedig tudjuk, hogy az apácák is képesek gorombák, embertelenek lenni.
-

-
A dokumentáció arról szol, hogyan szedte össze a rendőrség és a gyerekhatoság az 1960-as években a 21 éven aluliakat akik az "utcán kószáltak", a bokorban csókolóztak és zárta őket ("letzte Dreck") apácák vezette internátusokba ("Zárdákba) ahol ingyen dolgoztatták, verték öket. A gyerekeiket egyszerűen elvették tőlük.
-
Orbánnak erre is gondolnia kellene amikor a "kereszténység bástyájának" kiálltja ki magát.
Ez a szervezet nemcsak jot adott az emberiségnek, egy kicsit több őszinteséget.
 
Utoljára módosítva:
-
Orbánnak erre is gondolnia kellene amikor a "kereszténység bástyájának" kiálltja ki magát.
Ez a szervezet nemcsak jot adott az emberiségnek, egy kicsit több őszinteséget.

Bar egy korabbi hozzaszolasban szakaertokent nevezted meg magad, valamire hadd hivjam fel a figyelmet.

A keresztenyseg vallas.
A katolikus egyhaz eggy szervezet.

A kettot keverni, ooszemosni hiba.

A keresztenyseg nem csak a romai katolikus vallasuakat foglalja magaban, hanem szamtalan a romai katoliikusbol kivalt agat.
A gorog katolikusok, a pravoszlavok, a reformacio utani evangelikusok, es a megreformalt vallasnak szamtalan aga, mind mind keresztenynek valja magat
 
A kereszténység nem szájhagyomány útján terjedt el, hanem véres csíkokat hagyott maga mögött a történelemben. Az egyházak szétválása ugyan csak nem volt békés.
-
Modern államokban szekularizál van, Magyarországon Orbán ugy viselkedik, beszél mind egy szektavezető.
-
30KriegPluenderung.jpg

-
Detail-de-Premiere-croisade-La-prise-de-Jerusalem-par-les-croises-le-1507109.jpg

-
Soroljam fel ezredszer, hogy az összes emberi jog úgy lett kivívva a keresztény vallások ellenállásával szemben.
-
1361374118342

-
A katolikus egyház sokkal előrébb van mind a magyar kormány.
Nézd már végig ezt a check-listát, ezek nembetartása miatt áll a magyar kormány a vádlottak padján
-
1. Emberi jogok - megsértve
2. szabad véleménynyilvánítás - megsértve
3. vallások szabadsága - megsértve
4. Sajtószabadság - megsértve
5. jogállamiság - megsértve.
6. Nöi emancipáció - megsértve
7. szabadság-rablás - napirenden menekültek jogtalan fogva tartása
7. Kinzás - napirenden a határokon vérebek...
8. Halálbüntetés - hála EU erélyes fellépésnek elnapolt
9. A művészetek, tudományok szabadsága - megsértve
10. testi fenyítés eltörlése - csak a papíron létezik
11. állatokkal valo bánásmód - megsértve, az NGOk üldözése
-
Ha az egyházat külön kell válasszuk a tanításoktól akkor milyen jogon játssza Orbán a szektavezetőt?
A magyar kormány által reprezentált hit és egyház nem azonos azzal amit a világ egyház-közösségei, a teológusok magukról tartanak. A magyar katolikus egyház Orbán csöcsét szopja, nincs összhangba a Pápa, vagy a nyugati egyházak által képviselttel.
-
Igen, nyugaton látszanak változások, de keleten visszafelé mennek az orák
Kiváncsi vagyok mikor lesz Felcsut magyar Fatimakét nevezve. A megvilágosult államfő.
A gázszerelö vagyonának a megsokszorozása vetekszik Jézus hal és kenyérszaporításával.
Vagy van egy természetes magyarázat rá? Reméljük az EU vizsgálatok fényt derítenek erre.
-
Es ne felejtsük, hogy szegény Orbán is testi brutális testi erőszaknak volt kitéve gyerekkorában.
Ö azt állitja, hogy "nem ártott neki a verés"
. de ahogy látjuk a hosszútávú hatás megérkezett.
Vannak akik a brutalitást a nevelés eszközének tartják.
-
 
Ismerem(nagyjabol) az egyhazak szerepet a kulturaban.
Nagyjabol kepben vagyok az ellenuk felhozott vadakkal, epp ugy mint a mellettuk felsorakoztatott pozitivumokkal.

Ha az Ernoe altal lerirtak nem egy elfogult politikai velemenyt probalnanak sulykolni, az egyhazak negativ sszerepet nagyjabol ebben ossze is foglalhatnank.

A vilag azonban nem ennyire egyszeru.
Az egyhazak szerepet, nehany elfogult kritikaban osszefoglalnni legfeljebb a liberalis doktrina tudja.
(raadasul eleg ha elolvassuk Leo Taxil a bibliazt elemzo konyvet, es mar ennyibol lathhato,, hogy egy alapos elemzes nem hasonlithhato ehhez a mindenhonnan osszeolllozott akarmihez)
 
Szeretném az emlékezetedbe vésni, hogy én nem általánosítok és ítélek el minden babonás embert.
A hit privát dolog, aki visszaél vele mind Orbán az egy törvényszegő.
-
A muszlimoktól elvárod, hogy ne legyen náluk államvallás de a kereszténység esetében nem vagy ilyen szigori.
-
A keresztény kultúra (karácsony, húsvét, pünkösd) egy folklór, nem tudom miért kéne egy vallásos mítoszt a másik fölé emelni?
Az állam minden féle hivök egyenrangú egyesülete kéne, hogy legyen.
-

-
Egy régi de sajnos még mindig aktuális video.
Orbánisztán az egyetlen Europai ország amelyik a tudás helyet a hitet forszírozza, a retorikájával ellentmond alapvetö emberi jogoknak, a vallásszabadságnak.
-
Orbán logikájában van egy orjási hiba, mert ügye már per definíció szerint is.
Diktátoroknak vannak tervei, a liberális demokráciában nincsenek tervek!
 
Nincs igazad
Tulzottan intellektualis szinten kozelitenel olyan dolgokhoz, amik ennel joval egyszerubbek
Megprobalsz ertelmet talalnni olyan dolgokban, amikben nem nagyon van ertelem
Egyszeruen megtortennek
A vilag ilyen, es nem olyan amit a logika iranyit

A vallas nem babona, hanem egyszeruen egy viselkedesforma

Mas vallas, mas viselkedesforma
Ennyire egyszeru
 
-
A kereszténység nem szájhagyomány útján terjedt el, hanem véres csíkokat hagyott maga mögött a történelemben. Az egyházak szétválása ugyan csak nem volt békés.
-
Modern államokban szekularizál van, Magyarországon Orbán ugy viselkedik, beszél mind egy szektavezető.
-
30KriegPluenderung.jpg

-
Detail-de-Premiere-croisade-La-prise-de-Jerusalem-par-les-croises-le-1507109.jpg

-
Soroljam fel ezredszer, hogy az összes emberi jog úgy lett kivívva a keresztény vallások ellenállásával szemben.
-
1361374118342

-
A katolikus egyház sokkal előrébb van mind a magyar kormány.
Nézd már végig ezt a check-listát, ezek nembetartása miatt áll a magyar kormány a vádlottak padján
-
1. Emberi jogok - megsértve
2. szabad véleménynyilvánítás - megsértve
3. vallások szabadsága - megsértve
4. Sajtószabadság - megsértve
5. jogállamiság - megsértve.
6. Nöi emancipáció - megsértve
7. szabadság-rablás - napirenden menekültek jogtalan fogva tartása
7. Kinzás - napirenden a határokon vérebek...
8. Halálbüntetés - hála EU erélyes fellépésnek elnapolt
9. A művészetek, tudományok szabadsága - megsértve
10. testi fenyítés eltörlése - csak a papíron létezik
11. állatokkal valo bánásmód - megsértve, az NGOk üldözése
-
Ha az egyházat külön kell válasszuk a tanításoktól akkor milyen jogon játssza Orbán a szektavezetőt?
A magyar kormány által reprezentált hit és egyház nem azonos azzal amit a világ egyház-közösségei, a teológusok magukról tartanak. A magyar katolikus egyház Orbán csöcsét szopja, nincs összhangba a Pápa, vagy a nyugati egyházak által képviselttel.
-
Igen, nyugaton látszanak változások, de keleten visszafelé mennek az orák
Kiváncsi vagyok mikor lesz Felcsut magyar Fatimakét nevezve. A megvilágosult államfő.
A gázszerelö vagyonának a megsokszorozása vetekszik Jézus hal és kenyérszaporításával.
Vagy van egy természetes magyarázat rá? Reméljük az EU vizsgálatok fényt derítenek erre.
-
Es ne felejtsük, hogy szegény Orbán is testi brutális testi erőszaknak volt kitéve gyerekkorában.
Ö azt állitja, hogy "nem ártott neki a verés"
. de ahogy látjuk a hosszútávú hatás megérkezett.
Vannak akik a brutalitást a nevelés eszközének tartják.
-

Valahogy ra kene mar jonni hogy Orban ur beteg, es ha egyszer osszezar minden es nincs tovabb, ujbol elo fog kerulni a betegkartya es mentesulni fog mindnen felelosseg alol. A skrizofenia nem natha amit ki lehet kuralni, kordaba lehet ugyan gyogyszerezessel tartani egy darabig.....
 
Utoljára módosítva:
Nincs igazad
Tulzottan intellektualis szinten kozelitenel olyan dolgokhoz, amik ennel joval egyszerubbek
Megprobalsz ertelmet talalnni olyan dolgokban, amikben nem nagyon van ertelem
Egyszeruen megtortennek
A vilag ilyen, es nem olyan amit a logika iranyit

A vallas nem babona, hanem egyszeruen egy viselkedesforma

Mas vallas, mas viselkedesforma
Ennyire egyszeru

Vannak szokások amikröl kiderült az évezredek alatt, hogy károsak. Ezektöl meg kell szabadulni.
Vagy te a feleségedet havonta kizavarod a házbol, hogy amig mensese van sátorba éljen?
Szivesen felsorolok neked keresztény "viselkedési formákat" amik ma joggal büncselekménynek számitanak-
-
Már hogy ne lenne babona a vallás.
A katolikus egyház szerint minden gyerek egy gyogyithatatlan betegséggel, az "áteredö bünnel" jön a világra amit csak a megkereszteléssel lehet kurálni. Aztán ez a szervezet elad a hiveinek helyegyeket a "tulvilág" számára. Ez hazugság-
-
Természetes, hogy a vallások evolutios modon jöttek létre és változnak.
A kereszténység szerencsére sok kritikának lett kitéve az elmult két évszázadban ezért elviselhetö valamenyire-
-
Orbán ugy adja el a keresztény mitoszokat mind "ténjelentést" és ez nemcsak, hogy hamis ez félrevezetés-
Én halottam Orbánt a kossuth-radioban a "Szüzanya Megjelenésekröl" beszélni.
-
Már ne haragudj de sokkal kevesebbért megnövelnék az idegosztályon a páciens Haloperidol (neuroleptikum) adagot.
-
A villámháritot felfedezte Fanklin Benjamin 250 évvel ezelött-
A kereszténység 150 éven keresztül vehemens védekezett a "Ketzer-Stange" ellen.

A katonaság rögtön bevezette és a löszeres hangárok nem robbantak fel többet.
-
A kereszténység szerint a villám volt amivel isten bennünket büntet, ezért nem volt szabad védekezni ellene.
Inkább kitalálták a májusi litániát, a mai napig ezzel probálják elháritani a zivatarokat.
Ez még nem lenne baj de menyi harangozo halt meg a 150 év alatt, akik zivatarba harangoztak.
Elöbb veszitettük el Erdélyt mig benött volna az emberek feje lágya.
Harangozás zivatar idelyén alig 100 éve tilos-
-
Vagy gondoljunk csak a szülöszobákra a nagyanyáink idelyén, itt nehéz szüléskor öntözökannát dugtak a vaginába, hogy ha utközbe meghal a gyerek, hát ne kárhozzon el. Furcsa szokások, mind az ördögüzés.
-
Hány szekta van aki megtagadja a gyereketöl is az orvosi segitséget? "Az Isten magához szolitotta öket" - mondják.
-
Természetesen vannak vallásos szokások amiknek van értelme-
Én például szeretnék a hétvégeken sabatot tartani de mindig kell valamit csináljak. :)
-
Ma délelött láttam egy gyerekmüsort a német TV-be. Hát olyan szinpatikus volt ahol gyerekekkel az összes vallásos szokásrol beszéltek, a gyerekek élöben bemutatták ezeket-
-
Gyerekkoromban meghivtak egy evangelikus templomba énekelni, nem mehettem el mert állitolag "elkárhoztam volna", A kötelezö olvasmányokat (Viktor Hugo Nyomorultak, vagy Heinrich Heinét) ilyen riziko melett olvashattam, akkor megvolt még a Vatikáni Index. A "Hozsanna Imakönyvben" benne volt a lista ránk vonatkozo része....
-
Hát ezeket a tradiciokat is védték az öseink? Hát erre nem lennék büszke.
 
Utoljára módosítva:
Belinkelek egy ibolya gyűjtő kisgyerek képét tuti Erno rögtön látni fogja, h az egy fideszes vonatkozású kép, hiszen az ibolya az majdnem narancs.
ÉS attól kezdve a kisgyerekról fog beszélni minden 2. hszben, aki vagy migráns akinek virágot kell ennie vagy pedig azért szerencsétlen mert magyarországi megtévesztett magyar. :)

Ez a cikk a fajtalankodó, perverz, NÉMET papokról, valamint a KATOLIKUS (nem pedig keresztény, basszus nem hiszem el, h nem ismerik egyesek a különbséget) egyház esetleges más országra is vonatkoztatható problémájáról szól, nem pedig személyes pszichózisokról.
 
Hagy igazítsalak ki, a protestánsok és egy csomó más vallási szekta is "keresztény".
Orbán fia is egy keresztény szekta, hiszen Jézusnak keres fiu jegyeseket.
-
Továbbá nemcsak szexuális erőszakkal (Missbrauch) hanem fizikai és pszichológiaival is foglalkozott a katolikus egyház.
-
Természetesen a katolikus egyház nem monopolizálta a szexuális perverziót a protestánsok, az anglikán egyház, söt az úttörő-csapatokon belül is történtek ilyenek.
-
A különbség csak ott van, hogy a katolikus egyház a cölibátus miatt nem nyújt alternatívát az alkalmazottainak, a protestánsok legalább házasodhatnak. Azért 4,5% arány pedofil a cölibátusban élők között az több mind a természetes eloszlás alapján elvárnánk.
-
Orbán visszaél az emberek vallásos érzéseivel, holott ebben a témában semmi kompetenciája megbízása nincs.
Öt miniszterelnöknek választották nem pedig főpapnak. Mi a fenét Istenezik állandóan?
-
A nyugati egyházak és az egyetemes katolikus egyház vezetője szerint Orbán jogtalanul beszél a kereszténység nevében.
-
Szívesen koncentráltam volna egyedül a német egyházra ha lenne egy cikk a magyar egyházról szóló is. De sajnos egyet sem ismerek. Így az "egyetemes egyházról", egyetemes kritikát vagyok kénytelen gyakorolni
-
Egy nemzetközi tanulmány a felnőtt férfiak 1%-a között talált primär-pedofil beállítottságot, ami nem jelenti azt automatikusan, hogy ki is élik a vágyaikat.
-
Azok aránya akiknél egy pedofil zavar a DSM-5 (Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders) alapján megfigyelhetö csupán 0,1%
-
Ha ezt összevetjük a kléruson belül (a saját embereik által) megállapított eredménnyel 4,4%
akkor valami nagyon komoly problémába ütközünk. Ez az egyház van évente milliárdokkal dotálva.
-

Das Ausmass der Verbrechn:
- 3677 Opfer von sexuellem Missbrauch an Kindern und Jugendlichen.
- 1670 Täter haben mutmaßlich missbraucht. Beschuldigte sind Priester, Ordensmänner und Diakone.
- 4,4 Prozent aller Kleriker der deutschen Bistümer waren mutmaßlich Missbrauchstäter.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,660
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére