800 méteres alagutat épít a Főtáv a pesti belváros alá

Sávlezárás, sáveltolás: alagútépítési munkák miatt hamarosan tartós forgalomkorlátozás, és valószínűleg azzal együtt tartós dugó várható az Erzsébet híd pesti hídfőjénél. Minimum kilenc hónapra lezárják a híd felhajtó oldalának két szélső sávját, mert földkitermelés indul a Piarista Rend tulajdonában álló Szabad sajtó útja 2-4. számú épület – ahol korábban az ELTE bölcsészkara működött – melletti útszakaszon.

A nagyszabású építkezés része a Főtáv Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. „fővárosi hőgyűrű” projektjének, amelynek nyomai az Erzsébet híd budai oldalán hatalmas munkagödrök formájában már jól láthatóvá váltak.

mar20180903017-800x533.jpg

Fotó: Marjai János/24.hu
A Főtáv június végén jelentette be, hogy megkezdődtek a hőgyűrű kivitelezési munkálatai, amit csaknem 5 milliárd forintos költséggel uniós és saját forrásból finanszíroznak. A fővárosi önkormányzat cége az Erzsébet híd alján viszi át a távhővezetéket Budáról Pestre, és elsőként a Főpolgármesteri Hivatal Városház utcai épületét kapcsolja be a rendszerbe.

Az építkezésről eddig csak annyi volt tudható, hogy az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, illetve a Városház utcánál egy-egy nagy szerelőakna épül, amelyeket egy különleges eljárással készített földalatti közműalagút köt majd össze. Ennek elvileg pont az volt a célja, hogy ezen a hosszú szakaszon ne kelljen útburkolatot bontani és forgalmi korlátozást bevezetni.

A különleges eljárás valójában azt jelenti, hogy a pesti belváros alatt egy közel három méter átmérőjű közműalagutat építenek ki, a metróépítéséhez hasonló technológiával.

A Városházáig tartó 800 méteres szakaszon egy kisebb fúrópajzs alakítja majd ki az alagutat. A felszínen, a Szabad sajtó útján pedig egy több emelet magas résfalazó gép dolgozik majd, innen viszik teherautókon a kitermelt földet.

Emiatt kell lezárni két sávot a forgalmas úton, de a munkák idejére nagyrészt lezárják az út túloldalán lévő Március 15. teret is.

mar20180903001-800x533.jpg

Fotó: Marjai János/24.hu
A munkálatok miatt az egyik környékbeli üzlet tulajdonosa próbált reklamálni, és igyekezett kideríteni, hogyan kaphatott építési engedélyt a projekt, amelynek részeként közvetlenül a piaristák épülete mellett nyitnak meg egy több mint 20 méter mély aknát.

A reklamáció során kiderült, hogy a cég álláspontja szerint távhővezeték-építésnél még egy ilyen méretű beruházás esetében sem szükséges az építési engedély megszerzése.

Bár más közművek építésénél a kezdés és a használatba vétel előtt is külön engedély kell, a távhőre vonatkozó szabályok az állami és az önkormányzati területen zajló beruházások esetében ezt nem írják elő. Információink szerint a jogértelmezésben hasonló véleményt fogalmazott meg a kormányhivatal is.

Spirk József

mar20180903004_123-1024x576.jpg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,690
Tagok
615,669
Legújabb tagunk
ssstik
Oldal tetejére