91 éves nővel jár, pedig ő maga még csak 31

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2014 Június 6.

Melitta - 2014 Június 6, 13:03
  1. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    Még napjainkban is furcsa látványt nyújt egy pár, pedig manapság már igazán nem szokatlan a nagy korkülönbség a szerelemben, akkor se, ha a nő javára történik.

    Talán nem is a "furcsa" a legmegfelelőbb jelző, az "extrém" jobban kifejezi a látványt, amit Kyle Jones és Marjorie McCool nyújt, a szerelmesek közt ugyanis elképesztő korkülönbség van, ráadásul a nő javára. A 31 éves, bár még annyinak sem igazán látszó Kyle bolondul az idős nőkért, Marjorie csaknem háromszor olyan idős, mint ő: már a 91. évét tapossa. Mégis már öt éve boldogok együtt, sőt, a fiatalember már haza is vitte szerelmét, hogy bemutassa az 50 éves édesanyjának - ahogy azt tette a korábbi, ugyancsak dédnagymamakorú választottjaival. Elmondásuk szerint a hat évtizedes korkülönbség ellenére aktív nemi életet is élnek, és szinte egy percre sem tudják elengedni egymás kezét - számolt be a Daily Mirror című brit lap.

    A Pennsylvaniában élő fiatalember azzal magyarázza a különleges vonzódását, hogy mindenkinek másképp működik az agya, van, aki a szőkéket kedveli, más a barnákhoz vonzódik, és vannak páran, mint ő is, akit az idős hölgyek hoznak izgalomba. Csak 18 éves volt, amikor először megbizsergette a szívét egy 50 éves nő, azóta folyamatosan csak ebből és az efölötti korosztályból válogatott. Gyakorta jár társkereső oldalakra, hogy magányos, szerelemre vágyó idős asszonyokat találjon.

    [​IMG]Fotó: YouTube
    "A legtöbbször 60 és 80 év közti nőket keresek. Amikor megpróbálok beszélgetni egy idősebb nővel, az első reakciójuk mindig az, hogy túl fiatal vagyok. Én viszont kitartó vagyok, és mindig mondom nekik, hogy jó móka lesz" - mesélte Kyle, aki nem tagadta, hogy bár hivatalosan egyedülállónak mondja magát, sokszor randizik egyszerre több nővel is, de mindig legfeljebb öttel tart egyidőben kapcsolatot, őket viszont rendszeresen viszi randikra, no meg haza, hogy bemutassa az anyjának.

    Marge-dzsal 2009-ben találkozott egy könyvesboltban, ahol dolgozott, és elkérte az asszony számát. A nő, aki 37 évvel ezelőtt vált el hat gyermeke apjától, beleegyezett a randikba, és bár nem titkolja, hogy eleinte féltékeny volt a többi nőre, elfogadta, mert Kyle mindig visszatér hozzá és azt mondja, hogy ő a legjobb. "A kapcsolatunk fizikai oldala pedig egyenesen csodás! Magamat is meglepett, hogy hogyan hat rám. Szexi ruhákat viselek az ágyban" - mesélte.

    A férfit nem zavarják a ráncok, ellenzi a plasztikai beavatkozásokat és imádja az ezüstös hajat is, csak amiatt aggódik, hogy hiába tudja, hogy előbb-utóbb szeretne megállapodni, valószínűleg a tökéletes társ hamarabb meghal, mielőtt igazán az övé lehetne. Azt pedig egyenesen cáfolja, hogy a dolog a pénzről szólna, mint ahogy sokan megvádolják. "Randiztam már az anyagilag legeltérőbb helyzetű nőkkel, és nem erről szól. Ez teszem, mert ezt szeretem, és nekik is jó."

    szerelem.jpg
     

Hozzászólás

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2014 Június 6.

    1. pacisi
      pacisi
      Nincs is szebb az igaz szerelemnél !
      erszi és Karminka kedveli ezt.
    2. aya hime
      aya hime
      Ez elég durva!
      Kicsi Fecske és vatainé enikő kedveli ezt.
    3. nemevid
    4. marcsi0102
      marcsi0102
      Szerintem a penz dominal az ilyen kapcsolatokban.
      075 kedveli ezt.
    5. Hajcsicsi1972
      Hajcsicsi1972
      Végül is a fogamzásgátlásra nincs gondjuk.Azért kíváncsi lennék arra ,az édesanyja mit szól mindehez?
    6. schzso
      schzso
      Ez nagyon durva történet!
    7. Newser
      Newser
      Elképedtem, amikor olvastam! nem hiszem, hogy létezik ilyen "szerelem". Nem akarok senkit sem megbántani, hiszen mi is elérjük majd azt az élemedett kort, amikor csontig hatolnak a ráncaink, de azért a korkülönbségnek is vannak határai. Nem tartom sem ízlésesnek, sem etikusnak. Egyik fél részéről sem!
      Kicsi Fecske kedveli ezt.
    8. szocske42
      szocske42
      En sokkal jobban furcsallom, hogy ujabban kor nullas es kor Fold is van a franciakartyaban :)
    9. vassgabi85
      vassgabi85
      Hát ez minden, csak nem szerelem. Aki szerelmes az nem randizik egyszerre több nővel.
      075, Kicsi Fecske és erszi kedveli ezt.
    10. Karminka
      Karminka
      Semmi közünk , mindenki csinálja ugy ahogy a legjobbnak erzi :)
      Furcsa,nem furcsa, gusztustalan vagy gusztusos, elkepeszto vagy hihetetlen ezek csak szemszogek... na meg persze a normalitas a standard, nem kell abba mindenkinek belesulyednie. Es miert nem etikus? szabad tudni? mert nem ket ev a korkulombseg koztuk? viszont etikus es termesztes az ha egykoru hazastarsak veszekednek, verekednek, ha a nonek szulnie kell csak azert mert igy normalis, mindenki elvarja tole... es meg ezeregy szitu... en nem itelkeznék... ha nekuk igy jo es igaz erzelmek mukodtetik a kapcsolatot.. akkor sok boldogsagot hozza!
    11. Newser
      Newser
      Azért nem tartom etikusnak, mert - véleményem szerint - ez csak a másik ámítása. Talán velem van baj. A korkülönbség elfogadható, semmi gond nincs vele, de ez azért kicsit túlzás. Nem ítélkezek, távol álljon tőlem! Csak véleményezek. Felőlem csinálhatják kedvükre, csak éppen a józan észnek mond ellent. Vagy nekem ment el az eszem? Tudom, változik a világ, talán vaskalapos is vagyok, de az új trendeket egyre nehezebben fogadja be az elmém.
    12. Karminka
      Karminka
      szerintem ez messze all a trendtol... a kivetelek csak erositik a szabalyokat.
      No vagyok es bizonyos kor utan (25 az en esetemben) mar messze allt tolem idosebb ferfiakra nezni :p . Nem tudom ki a bolond, a nenike biztos nem :)
      pacisi kedveli ezt.
    13. pacisi
      pacisi
      Nem mindegy hány évesek. Nekik így jó.Azért változtassanak mert nekünk nem tetszik.Jó is nézne ki a világ, ha eszerint működne .Nem minden napos az biztos. Na és?Annyi minden történik ebbe a bolond világba miért pont ez ne férne bele.
    14. Karminka
      Karminka
      az en ferjem 4 evvel fiatalabb, mar elotte voltam olyan kapcsolatban ahol 8 ev korkulombseg volt ... utalom az eloiteleteket, voltak olyan emberkek akik az eskuvon megkerdeztek hogy van-e a srac 18 :)na , engem nem az erdekelt, annyit akarok irni hogy ha valaha kezdenek egy mas kapcsolatot , nem erdekelne sem 5 ev sem 10 talan sem 15. ennel tovabbra nem tudok gondolni :) ezeket az embereket se az erdekli hogy masok mit gondolnak roluk hanem az hogy ok jol erezzek magukat. ennyi.Szerintem ez utobbit meg lehet erteni.... ha nem... akkor eleg problematikus a helyzet.
      Utoljára módosítva: 2014 Június 6
      Beka Holt és pacisi kedveli ezt.
    15. klarissza4
      klarissza4
      Lehet valaki öreg, vagy fiatal kívülről, de belül senki sem érzi magát öregnek. Valahogy megáll az idő.
      tornando, pacisi, Karminka és 1 másik tag kedveli ezt.
    16. Ramóna21
      Ramóna21
      :) érdekes de hat mindenkinek szive joga eldönteni mit tesz
      pacisi és Karminka kedveli ezt.
    17. Lacika69
      Lacika69
      Autoszerelést tanultam,nem nagyon értek ehez megint. Az biztos,hogy valami nem stimmel és ez nem új dolog. 13 éves kislány gyereket szül,egy neműek össze házasodnak,12 éves lányok 19 szer szúrják meg a kortarsukat, most ez a sztori es Ugye Gyuri bácsi is Bekerült a playboy- ba. Ja igen és a top a papok. Ejej Éva néni, paradicsomra almát enni
      Kicsi Fecske kedveli ezt.
    18. rajszkiildi
      rajszkiildi
      Ez kicsi tényleg furcsa, szerinem kissé beteges is. Ne értsetek félre nincs bajom a korkülönbséggel,de ez azért már sok. Számomra ami szóba jöhető korkülönbség lenne az a plussz 15 év, úgy , h a férfi idősebb...:)
      tornando, Kicsi Fecske és Karminka kedveli ezt.
    19. dianapat
      dianapat
      Régen is volt ilyen, csak akkor nem derült ki. Ma olyan világot élünk, hogy be vagyunk szorítva az úgynevezett "normális értékrend" közzé. Ezt tanuljuk meg, ezt fogadjuk el. Ami ettől eltér, az már furcsa, "abnormális". Az én volt páromról tíz év után derült ki, hogy ő voltaképpen a poligámiával rokonszenvezik. Nekem ez volt a furcsa. Úgy neveltek, hogy egy pár egy férfiből és egy nőből áll, nem pedig egy férfi és több nő. Na mindegy. A korkülönbségről? Ha nekik így a jó....
      Szerelem? vasgabi85-tel értek egyet.
      Egy könyvet ajánlanék a figyelmébe mindenkinek akit érdekel, miért is vagyunk olyanok amilyenek.
      Hevesi Krisztina: Szex.

Megosztás