94 éves és még mindig a Mekiben üti a vasat

Negyvennégy éve dolgozik a McDonald's alkalmazottjaként egy 94 éves nő az egyesült államokbeli Indiana államban.

Az Evansville Courier & Press című helyi lap beszámolója szerint Loraine Maurert ünnepséggel köszöntötték kollégái és barátai.

Az asszony 1973-ban kezdett dolgozni az étteremláncnál és azóta az állam több McDonald's éttermében is megfordult. Maurer jelenleg a péntek és a szombat reggeli turnusokban dolgozik az evansville-i McDonald's-ban.

72000.jpg

Az étterem tulajdonosa, Katie Kenworthy szerint a "város minden részéből érkeznek emberek, hogy Loraine kávéját és zabkásáját ehessék".

Maurer az ABC News-nak nyilatkozva elmondta, hogy gondolt már a nyugdíjba vonulásra, de "túlságosan is hiányozna neki" a munka.

MTI

Meki.jpg
 
Én meg legszívesebben már most nyugdíjba mennék, ha tehetném. És simán meg is tehetném... ha lett volna annyi eszem hogy már 20 évesen kimegyek Nyugatra... Mostanára már lenne annyim, hogy elég addig amíg még élek. De hülye seggfej voltam akkor még, tele a fejem mindenféle idealista gondolatszeméttel...

El kell ismernem, abban az időben @Melitta sokkal bölcsebb volt mint én voltam. Azt kellett volna tennem akkor amit ő tett, s most nem itt tartanék. De az biztos hogy 90-valahány évesen ennek ellenére sem fogok efféle helyeken dolgozni mint a Meki, már ha egyáltalán élek még akkor. (ami alig valószínű).
 
Kedves vagy hogy ram hivatkozol, hiaba lattam meg elobb talan a szamomra helyes utat, de itt meg se sikerult penzt felhalmozni hogy nyugiba logasam a labam. Te is igy egyedul szorozhatod a beveteled az evekkel, de ha elobb kijosz biztos nem vagy egyedul es lehet lecsaladosodtal volna es akkor mar a befektetes nem a fuszekliba megy hanem a gyerekekbe a napi kiadasokba a csalad igenyeire dolgoznal.
En is elobb ebredhettem volna fel , 18 evesen kellett volna kijoni nem 30 korul nagycsaladosan. MA mar tudja az ember hol szurta el, miert nem lett jo modu, de sajna nem lehet ujra kezdeni foleg a sok tapasztalatok birtokaba.
 
Én meg legszívesebben már most nyugdíjba mennék, ha tehetném. És simán meg is tehetném... ha lett volna annyi eszem hogy már 20 évesen kimegyek Nyugatra... Mostanára már lenne annyim, hogy elég addig amíg még élek. De hülye seggfej voltam akkor még, tele a fejem mindenféle idealista gondolatszeméttel...

El kell ismernem, abban az időben @Melitta sokkal bölcsebb volt mint én voltam. Azt kellett volna tennem akkor amit ő tett, s most nem itt tartanék. De az biztos hogy 90-valahány évesen ennek ellenére sem fogok efféle helyeken dolgozni mint a Meki, már ha egyáltalán élek még akkor. (ami alig valószínű).
A gazdag nyugattal az a helyzet, hogy a gazdagok gazdagok, de a tömmeg az átlagfizetésböl él.
Nálunk Svájcban is csak kevesen tudják maguknak megengedni a korai nyugdíjazást. Pláne ha gyerek van.
Jól el van az ember, de munkábol itt sem lehet meggazdagodni.;)
 
Tev hit hogy gazdag orszagba mindenki gazdag. Az atlag ember nehezen tud kitorni es par ev alatt gazdagga valni.
Vannak kirivo tehetsegek es nagyon szerencsesek akik jo idobe jo helyen voltak, de itt a magyarok kozott talan ha 10 lett igazan gazdag, azok kozul is komoly penzzel jottek , vagy mar a csalad egyresze itt volt. Az elso generacionak nagyon nehez fenyes karriert csinalni mert evek meg kiismeri magat, sok sok bukas ha van meg ra ideje es penze hogy sikerre vigye elkepzeleset.
Itt is az atlag kifizeti a hazat van jo autoja esetleg nyaraloja, 2 helyre eltud menni evente nyaralni. Ez is gazdagsag aki ennyit eltudott erni mert ma egy haz 1 millio korul van.
a nagyon gazdag haza 10 vagy 20 millio tobb auto es tobb fele uzlet befektetes ingatlan stb. 100millio korul van.
A ketto kozott van a jo modu, de van sajnos nagyon sok szegeny a magayrok kozott is. Akinek nem jott ossze , valasok, stb betegseg, vagy csak pech az eletbe. Sokan elnek honaprol honapra pontosan ugy mint otthon
 
Mi itthon még mindig azt hisszük, hogy tőlünk nyugatabbra mindenki gazdag, pedig Németországban 300 ezer hajléktalan van. Ők németek, nekik nem jár ingyen szállás. Ott sem kolbászból van a kerítés, ott is igen ügyesnek kell lenni, hogy külföldiként magasabb életszínvonalat érj el. Hacsak nem vagy muszlim, de azon könnyű segíteni. :D

Ez az idős néni remek reklám ahhoz, hogy miért kell 70 év fölé emelni a nyugdíj-korhatárt.
 
Tev hit hogy gazdag orszagba mindenki gazdag. Az atlag ember nehezen tud kitorni es par ev alatt gazdagga valni.
Vannak kirivo tehetsegek es nagyon szerencsesek akik jo idobe jo helyen voltak, de itt a magyarok kozott talan ha 10 lett igazan gazdag, azok kozul is komoly penzzel jottek , vagy mar a csalad egyresze itt volt. Az elso generacionak nagyon nehez fenyes karriert csinalni mert evek meg kiismeri magat, sok sok bukas ha van meg ra ideje es penze hogy sikerre vigye elkepzeleset.
Itt is az atlag kifizeti a hazat van jo autoja esetleg nyaraloja, 2 helyre eltud menni evente nyaralni. Ez is gazdagsag aki ennyit eltudott erni mert ma egy haz 1 millio korul van.
a nagyon gazdag haza 10 vagy 20 millio tobb auto es tobb fele uzlet befektetes ingatlan stb. 100millio korul van.
A ketto kozott van a jo modu, de van sajnos nagyon sok szegeny a magayrok kozott is. Akinek nem jott ossze , valasok, stb betegseg, vagy csak pech az eletbe. Sokan elnek honaprol honapra pontosan ugy mint otthon

Na emiatt mennek haza 10-ből 9-en a magyarok közül, sokszor írtam már hogy ezt tapasztaltam. Kijön az idióta, s azt hiszi 1 év múlva lesz neki annyi amiből vehetne egy balatoni nyaralót, 2 év múlva gazdagabb lesz mint Orbán Viktor, 5 év múlva meg lekörözi Bill Gatest, hiszen ő magyar tehát rafinált!
Aztán rájön hogy ez nem így van, s inkább visszamegy, mert ott kapja a munkanélküli segélyt...
 
Az ember szíve örvendezik, hogy ilyen is van, hiszen a napi tapasztalataink szerint a korabeli idősek annak örülnek, ha egyből megtalálják a wc ajtót.

Nekem meg mostanában az "új világunk" hülyeségei miatt folyton Orwell és Huxley jut eszembe. Ez utóbbi írja a "Szép új Világ" című könyvében, hogy milyen remek élete lesz az öregeknek.

"– Munka, játék – hatvanéves korunkban képességeink és ízlésünk ugyanolyan, mint tizenhét évesen. Az öregemberek a régi, csúf időkben általában hátat fordítottak a világnak, visszavonultak, a valláshoz menekültek, idejüket olvasással és gondolkodással töltötték – gondolkodással!– Most pedig – ez a haladás – az öregemberek dolgoznak, az öregemberek párosodnak, az öregeknek nincs idejük, nem kapnak felmentést a gyönyör alól, nincs egy percük sem, hogy leüljenek és gondolkozzanak." :D

Eközben a fiatalok nem dolgoznak és még sok mindent nem csinálnak, amit ma még igen csak egyre ritkábban. Például Aldois Huxley világában nem csinálnak gyereket. Az "elevenszülés" egy szégyenletes dolog lesz, és a gyerekeket már az óvodában tanítják majd a szex különböző formáira... :confused:
 
Az almok es a valosag igen tavol tud esni egymastol.
MIkor kijon valaki nagy tervekkel keves penzzel par nap a turista szemlelettel megnezi amit tud, es probalkozik munkaval lakassal. Rajon a legolcsobb lakas megoldasra se marad 1-2 honapnal tobb penze, enni is kell, szoval meg jobban epiti le igenyet. Talal valami par oras alkalmi munkat ami a letfentartast se fedezi. A kornyezetebe mit lat hasonlo sorsu embereket, akik a food bankba jarnak hogy ehen ne haljanak.
Rogvest elkezdi szindi amerikat , hogy a nyomor a kobon milyen rossz orszag stb.
Meg egy egyszeru munkas szintu eletet se latott nem hogy egy kozeposztalybelit. Innen felvergodni hosszu hosszu evek. Sok esetben ahogy irja Harold KIng haza megy.
 
Igen, emiatt van az hogy többnyire azok csionálják ezt végig, akik nem kalandvágyból mennek ki, hanem mert UTÁLJÁK A SZÜLŐHAZÁJUKAT. Megutálják. Talán meg is gyűlölik. Vagy legenyhébb esetben is úgy vannak vele hogy már minden reményüket elvesztették benne. Akik úgy döntöttek, hogy számukra akkor sincs visszaút, ha még érvényes az útlevelük. Akik ott már mindenben csalódtak.

Mert tudod, az egy dolog ha Amerika nem segít nekik, ha itt nehéz, meg akármi. Aki ugyanis ide kijön, az azért annyit tud, és tudomásul vesz, hogy Amerikának azért MÉGSEM KÖTELESSÉGE az ő segítése! Nem az, mert ő nem itt született, nem állampolgár... lehet hogy majd egyszer az lesz, de most még nem az. Ő itt egy megtűrt idegen, vagy esetleg egy vendég, akivel jóesetben udvariasan bánnak, de arra nincs joga hogy nyitogassa a pofáját és követelődzzön.

Magyarország azonban más. Arról elhitte hogy az egy HAZA, hogy az ő hazája... ezt hivatalosan tanították is neki... hitt benne... s erre kiderül hogy ez mind hazugság volt. Hogy annyira közömbös ez a „haza” iránta, hogy a legelemibb létfeltételeket se biztosítja neki, hogy nem becsüli meg... rosszabb esetben meg is alázza, direkt ellenséges vele...

Ez tehát nagyon más. Ha egy idegen föld közömbös vele szemben, nem segíti, ha kizárólag a saját erejéből kell ott boldogulnia, az rendben van és teljesen normális, attól mást nem vár. De a hazájától... S erre mégse kapja meg, csalódik benne...

Szóval, ti akik ott maradtatok, próbáljátok már ezt úgy átérezni kissé, és ne csodálkozzatok a „kijöttek” stílusán!

Valaha mi mind úgy éreztünk mint ti. Csalódtunk. Még ha semmivel se jobb is idekint mint „odahaza”, ezek után mégis inkább a kintit választjuk, egyszerűen mert legalább az az egy előnye megvan, hogy ŐSZINTE.
 
Érdekes, akiket én ismerek, azok meg mind azt mondták, azért nem jönnek vissza, mert nem tudnának annyit keresni, mint kint... A régebben elment rokonaimnak meg már az unokáik is kint születtek, így csak rokonlátogatóba jönnek. Mindegyiket megértem. Igaz, egyik sem sajnáltatja magát...
 
Nyilván benne van az is a pakliban, hogy ott kevesebbet keresnének. De különben is, valamivel meg kell indokolni a dolgokat, és sokan úgy érzik, NEM ILLIK elmondani a dolgokat őszintén, úgy ahogy én tettem fentebb, és amit te oly végtelenül kedvesen „sajnáltatásnak” nevezel. Holott sajnáltatja magát a tatai rosseb nem én, az lehet hogy én sajnálom magamat, de konkrétan leszarom hogy például te mit gondolsz rólam! Azt hittem azért jársz ide hogy őszinte üzeneteket olvass. De ha hazugságokat akarsz hallani csak szólj, kaphatsz azt is!

Na de most ŐSZINTÉN, szerinted amiket én eddig leírtam, azt sok ember merné elmondani?! Hogy mit gondol arról amit egyesek nagy pátosszal „hazának” neveznek, ahol „élni-halni kell(ene)”?!

Persze hogy nem merik, vagy lehet az is hogy magukban keresve a hibát még szégyellik is. (hogy úgy éreznek). Inkább elmotyogják a frázis-szöveget hogy „ott nem keresnék annyit”. Ezt megértik a félkegyelműek is. Ráadásul ez még nem is hazugság mert igaz, bár igaz az is, az igazságnak csak egy kis töredék-része.
 
Eddig itt nekem úgy tűnt, hogy nagyon is el merik mondani.
Én nem vontam kétségbe, hogy igazat mond, akit te ismersz. Érdekes módon, te viszont feltételezed, hogy hazudik, akit én ismerek. (Egyébként nem nagyon értem, miért vetted magadra, általánosságban beszéltél a "kintiekről", vagy nem?)
Szerinted az a frázis, hogy "ott nem keresnék annyit", szerintem meg az, hogy "elüldözött a hazám, meg nem teremtett nekem létfeltételeket". (Holott az embernek minenhol magának kell előteremteni a dolgokat.)
Szóval én pont fordítva gondolom, mint te, valamiért snassz azt mondani, hogy a több pénzért, esetleg könnyebb boldogulásért mentem, pedig teljesen érthető és elfogadható indok számomra. Valamiért könnyebb másokat, a hazát, a kormányt, a politikát okolni.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,590
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére