A 110 éves láncdohányos beszolt orvosának – mutatjuk a hosszú élet titkait!

Napjainkban már rengeteg 100 év feletti nyugdíjas van hazánkban is, vajon hogyan lehet ilyen sokáig élni?

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság tavaszi statisztikáiból kiderül, hogy ma Magyarországon több mint harmincezer 90 és 94 év közötti nyugdíjas él, és több százan vannak, akik már elmúltak 100 évesek.

A tendencia világszerte jellemző: egyre többen vannak, akik megérik a 100. születésnapjukat, így több tanulmány is foglalkozik azzal, mi lehet a hosszú élet titka. A Daily Mail több kutatás alapján összeszedte, mely tényezők játszanak jelentős szerepet abban, hogy sokáig éljünk:

1. Optimizmus
“Nem hagyom el magam, és kezdek el rinyálni. A 70-es, 80-as korosztály teljesen kikészít engem, legalábbis sokan közülük. ” – a 103 éves Ella Scotchmer így látja, és igaza lehet. Ugyanis több kutatás is azt állítja: a pozitív életszemlélet jót tesz az egészségnek: egy amerikai felmérés során a 100 éven felüliek 60 százaléka mondta magáról azt, hogy optimista.

2. Sok szex
A 101 éves, olasz származású Guilio Paggi úgy véli, az aktív szexuális élet nagyban hozzájárult ahhoz, hogy még mindig életben van. Egy svéd tanulmány kimutatta, hogy azok a férfiak, akik hamar felhagynak a szexszel, hamarabb halnak meg, mint akik akár nyugdíjasként is aktív szexuális életet élnek.

3. Optimális testsúly
A 100 éven felüliek között alig akad túlsúlyos. Ha valakin 30 éves korában van súlyfelesleg, akkor máris rontott az esélyein, hogy megérje a 100 évet.

4. Kevesebb hús, több zöldség
Azért nem kell átmenni full vegába, de fontos a kiegyensúlyozott étkezés. Ne együnk húst hússal, fogyasszunk sok friss gyümölcsöt, zöldséget. A cukros üdítőktől óva intenek a szakemberek. A 104 éves, texaszi Elizabeth Sullivan viszont minden nap megivott 3 doboz Dr Peppert, és nem lett tőle semmi baja. “Minden orvos, aki látja, mit iszom, azt mondja, ez megöl engem. Pedig az orvosok jönnek-mennek, meghalnak, de én még itt vagyok”.

5. Le a cigivel – biztos ez?
Brit szakemberek száz, 100 évesnél idősebb nyugdíjat kérdeztek egészségügyi szokásaikról. Közülük 79-en soha nem bagóztak, 14-en viszont igen, de felhagytak vele. 7-en viszont a mai napig rágyújtanak néhány szál cigarettára naponta.

“Az utolsó orvos, aki figyelmeztetett, hagyjam abba a dohányzást, már rég meghalt” – mondta egy 110 éves nő Tom Perls amerikai kutatónak, miközben meggyújtotta a szájában lévő cigit. Estelle Winwood színésznő 101 évesen halt meg, de addig naponta akár 60 cigit is elszívott. Persze azért ezt nem javasoljuk senkinek!

6. Sok séta
Már azzal is sokat tehetsz az egészségedért, ha rendszeresen sétálsz. Nem nőnek tőle gigantikus izmaid, de fitt maradsz idős korodban is.

7. Menekülj a városból!

Aki túl van a 100-on, leginkább faluban él. Egy 2015-ös brit tanulmány szerint a halálozási ráta 4 százalékkal magasabb azoknál, akik zajos út mellett élnek. A csend, a nyugalom meghosszabbíthatja az életet.

8. Családalapításra fel!
Egy 2013-as, amerikai tanulmány szerint a száz éven felüliek 97 százaléka felelte azt, hogy a hosszú élethez elengedhetetlen volt a család, az, hogy szoros kapcsolatot ápoltak szeretteikkel. Ha nincs család, akkor mozduljunk ki minél többet a barátokkal!

9. És a genetika…
Leszokhatsz a cigiről, elkezdhetsz sportolni, lecserélheted a belvárosi lakásod egy vidéki kis házra, lehet, mind ez mit sem ér. Egy kutatás kiderítette, hogy az idős nyugdíjasok testvérei szintén sokáig élnek, azaz a genetika is nagyban befolyásolja, milyen hosszú életet is élünk.

Pénzcentrum

100 eves.jpg
 
Közülük 79-en soha nem bagóztak, 14-en viszont igen, de felhagytak vele. 7-en viszont a mai napig rágyújtanak néhány szál cigarettára naponta.

Ez tehát azt jelenti, hogy a hosszú életűek túlnyomó többsége soha nem dohányzott.
A maradék pedig bizonyítja, hogy aki a dohányzást túléli az túlél mindent.

Egyébként a leggyilkosabb kór a lelki bajok és a gondolkodásmód, nem véletlenül ezzel kezdődik a sor.
 
A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt
Jonas Jonasson
Rejtő Jenő a messzi északon, Svédországban reinkarnálódott. Jonas Jonassonnak hívják. Ez a Jonasson pedig nekiállt, és megírta a modern, 21. századi Svejket. Fülig Jimmy szelleme összetalálkozott az egykori cseh bakával, s ennek a találkozásnak frenetikus történetfolyam lett az eredménye. A történet a következő: egy svéd kisvárosban, az idősek otthonában születésnapi ünneplésre készülnek: az otthon lakóját, a százéves Allan Karlssont akarják felköszönteni - el tudnak képzelni ennél érdektelenebb kezdést?
Pedig ez a ravasz Jonasson bizony így kezdi kalandregényét, hogy aztán átcsapjon egy teljesen kiszámíthatatlan és végtelenül vicces ámokfutásba, amelynek minden egyes fordulata elismerő csettintésre készteti az olvasót, és minden bekezdésben ott van legalább egy, de inkább több ütős poén.
*
Annak is örülnék, ha 100 éves koromban ki tudnék menni a saját lábamon az utcára, de abban már nem is reménykedem, hogy még az ablakon is kimásszak, pedig földszinti házban élek. :rohog:
images
 
azok a férfiak, akik hamar felhagynak a szexszel, hamarabb halnak meg
És a brit tudósok azt is kimutatták, hogy azok a férfiak és nők, akik hamar abbahagyják a lélegzést, hamar meghalnak. Tessék sokáig szuszogni! [Csak azért viccelődöm, mert az ok és az okozat keveredik már megint. Hasonló hiba; pl. akik sok gyógyszert szednek, hamarabb meghalnak (Igen, mert betegek.. ha nem szednék, akkor is...) ]
 
Ez sajna egy láncolat, breteg vagyok, beszedem a bogyót, ennek is, annak is vannak mellékhatásai. Arra is kiagyaltak más gyógyszert, azt is beszed(ném), annak is vannak mellékhatásai, s azt is beszedném, akkor mikor ér véget a láncolat?
Nagyon át kell(ene) nézni, gondolni, átbeszélni az orvosainkkal, hogy valóban melyek azok a gyógyszerek, melyek okvetlenül fontosak ahhoz, hogy életben maradjunk.
A vitamin tablettákat ezért nem szeretem, inkább a nyers zöldséget, ha kell ledarálva, lereszelve. Pl. a kisbabáknak készítettük régen a nyers almát, sárgarépát lereszelve, megspriccelve pár csepp citromlével.
Idős korban nem is értem, miért felejtjük el ezt? Magunkat is kényeztethetnénk, sőt a közvetlen környezetünkben élőket is.
A lányom pl. úgy szereti, erre kis korában szoktattam rá, hogy vajas kenyérre szórtam az almás-sárgarépás reszeléket-citromlével meglocsolva. Írnom sem kell, hogy cukrot nem tettem bele, soha. Én már úgy szeretem, hogy kevés mézzel, méghozzá nem akác és nem vegyes, de selyemfű virág mézzel. Fantasztikusan finom és egészséges! Ez a fajta méz nem csinál savat, azért szeretem. Ajánlom! Influenza megelőzésére, cukorbetegeknek pedig méz nélkül a la' nature.
:hurra:
 
A 2. ponttal egyetértek. :rolleyes:
Tréfásan én is egyetértek, de tudományosan nézve nem vagyok benne biztos, hogy "az aktív szexuális élet nagyban hozzájárult ahhoz, hogy még mindig életben van" Ezt a hozzájárulást nem tudhatjuk, de érdemes feltételezni és eszerint élni. Lehet ugyanis, hogy valami más miatt (pl. jó gének) hosszú életű és egészséges és emiatt megteheti, hogy sokáig szexel. Ha viszont egy beteges ember elkezdi "túlzásba vinni" a szexet (azért, mert ezt a hírt olvasta, amúgy nincs is kedve hozzá) akkor az könnyen lehet káros hatású is - de mondom, érdemes kockáztatni :)
 
Kedves Georgina!
Jó egészséget és hosszú életet kívánok, és sok követőt a dicséretes szokásaihoz. De ezen a honlapot muszáj megjegyeznem, hogy a juharszirup is finom.;)
 
Tréfásan én is egyetértek, de tudományosan nézve nem vagyok benne biztos, hogy "az aktív szexuális élet nagyban hozzájárult ahhoz, hogy még mindig életben van" Ezt a hozzájárulást nem tudhatjuk, de érdemes feltételezni és eszerint élni. Lehet ugyanis, hogy valami más miatt (pl. jó gének) hosszú életű és egészséges és emiatt megteheti, hogy sokáig szexel. Ha viszont egy beteges ember elkezdi "túlzásba vinni" a szexet (azért, mert ezt a hírt olvasta, amúgy nincs is kedve hozzá) akkor az könnyen lehet káros hatású is - de mondom, érdemes kockáztatni :)

Az életünket nemcsak a genek hanem a hormonok is befolyásolják. Nem tudományos amit mondok, csak laikus megjegyzés: amig egy növény virágzik addig nem hal meg. Miért lenne ez másképp az embernél?
-
A szexualitást vissza lehet folytani ezt mutatja a cölibat, a kereszténység, ahol a szüzesség a cél. Ha nem birja ki valaki akkor kinálja az egyház a "házasság-szentségét".
-
Az egészséges szexualis élet egy kiegyensulyozottsággal, kielégitettséggel jár, ami egészen bizos növeli az életkedvet. En bizos vagyok benne, hogy az életkedv elvesztése halálhoz vezet. Vannak állatok akik néhány ora alatt meghalnak fogságban.
 
*
Ez sajna egy láncolat, breteg vagyok, beszedem a bogyót, ennek is, annak is vannak mellékhatásai. Arra is kiagyaltak más gyógyszert, azt is beszed(ném), annak is vannak mellékhatásai, s azt is beszedném, akkor mikor ér véget a láncolat?
Nagyon át kell(ene) nézni, gondolni, átbeszélni az orvosainkkal, hogy valóban melyek azok a gyógyszerek, melyek okvetlenül fontosak ahhoz, hogy életben maradjunk.
A vitamin tablettákat ezért nem szeretem, inkább a nyers zöldséget, ha kell ledarálva, lereszelve. Pl. a kisbabáknak készítettük régen a nyers almát, sárgarépát lereszelve, megspriccelve pár csepp citromlével.
Idős korban nem is értem, miért felejtjük el ezt? Magunkat is kényeztethetnénk, sőt a közvetlen környezetünkben élőket is.
A lányom pl. úgy szereti, erre kis korában szoktattam rá, hogy vajas kenyérre szórtam az almás-sárgarépás reszeléket-citromlével meglocsolva. Írnom sem kell, hogy cukrot nem tettem bele, soha. Én már úgy szeretem, hogy kevés mézzel, méghozzá nem akác és nem vegyes, de selyemfű virág mézzel. Fantasztikusan finom és egészséges! Ez a fajta méz nem csinál savat, azért szeretem. Ajánlom! Influenza megelőzésére, cukorbetegeknek pedig méz nélkül a la' nature.
:hurra:

Sokan tudják milyen az egészséges táplálkozás, csak éppen nem engedhetik meg maguknak...o_O
 
Sokan tudják milyen az egészséges táplálkozás, csak éppen nem engedhetik meg maguknak...o_O
*
Ez igaz. Tudjuk, hogy a csomagolt kilós virsli, amit közel 400 forintért vesztegetnek, mennyit érhet? Mármint mennyi a hústartalma és főleg ízfokozóból, bőrkéből és mindenféle csontról levágott húsból van. A juhbeles, roppanós, ízes virslinek az ára általában 1.000-1.200 forint körül van. Tény, hogy hatalmas a különbség, ízben, látványban, sőt még illatban is.
Mégis, sokan az olcsót vásárolják, pedig tudva tudják, az nem olyan egészséges, mint az utóbbi. De ezt engedhetik meg maguknak. No meg a többféle parizer, vagy párizsi, mindegyik más-más összetételben, ízben. Ott is főként az olcsóbbat vásárolják, okkal.
 
Most már annyival más helyzet, hogy kötelező feltüntetni a bennük lévő húst %-ban. (Ami a különbség 100%-ig az víz, adalék és a szakma által csak fehér takonyknak nevezett, szőrös-bőrös hulladékból készült massza.)
 
Kedves Ladybug7spots!
Régebben lehetett vásárolni csirke nyakat, s azokon minden rajta volt a bőr is. Lehet megvetni ezért, de én nagyon szerettem. Csudi jó volt a levesben, de volt, hogy rizzsel készítettem, csípősen. Ma már szinte sehol nem lehet olyan csirke nyakat vásárolni. Pontosítok, "megnyúzott" csirkenyakat igen, de abból nem lehet olyat főzni, amit én szeretek.
Feltűnt ez nekem, hová lett a bőr?
Csak feltételezem, hogy a baromfi párizsiba, -virslibe. Ki emlékszik még azokra a rég volt ízes, fűszeres, krinolinokra? Sőt roppanós debrecenire? Ma már ha a debrecenit forró vízbe megfőzöm, puhává válik, szinte szétmálik. Ha grillben sütöm, akkor még ehető, de közel-s távol sem olyan, mint a valahai, régi termék volt.
Sejtem, tele van szójával, no meg mindenféle adalék anyaggal stb. Bele sem merek gondolni, mit etetnek meg velünk, s mindezt államilag ellenőrzött cégek teszik velünk.
 
Tökéletesen igazad van és belőlem sem a kor beszél, amikor azt mondom, már nem is hasonlít semminek az íze, állaga az oly lenézett "átkos" termékeire.

Az, hogy miből van több benne, íme:

http://www.origo.hu/tafelspicc/koze...san-szeparalt-hus-pink-slime-white-slime.html

Állami ellenőrzés ? Ha-ha-ha....
 
Az életünket nemcsak a genek hanem a hormonok is befolyásolják. Nem tudományos amit mondok, csak laikus megjegyzés: amig egy növény virágzik addig nem hal meg. Miért lenne ez másképp az embernél?
A fentebb említett ok okozati összefüggés keveredik indoklásodban is.
Amíg egy növény virágzik természetes hogy él.
Ha virágzást abbahagyja nem pusztul el. virág nélkül is létezik még
Nem a virágzás az ok, hanem a létezés a feltétel.
Mondhatnám nem is egymáshoz kötött a kettő.
Illetve a létezéshez kötött mint alapfeltétel.De nem növeli meg az élettartamot sőt talán csökkentheti is
Hisz a virágzás több tápanyagot von el máshonnan.
Ha visszatérsz ezek után a szexre.
Az is energiát von el
De ugyanakkor lelki hatása mint éremszerző is ott van.
Ez egy kiegyensúlyozott állapotot hoz létre
Tehát igen közvetetten.Visszahathat az életkedvre.
De mesterségesen összefüggést beleerőltetni na hogy attól lesz hosszú életű.
Tudománytalan
Úgy is meghalsz mindkét esetben!!
Sőt akinek sose volt "virágzása" az is addig él amíg él.
Mondjuk sok "virágzása" 50 év
És akinek nem volt sok, (vagy egy sem)"virágzása" teszem azt 80 év
 
Utoljára módosítva:
Az, hogy miből van több benne, íme:
Ne nézz meg semminek a gyártását mert nem ennél innál meg semmit ne törődj vele tudjuk ősidőktől
Nem inna sört az ki járt sörgyárban
Különben is a cikk ezt is leírta:
"A fehér és rózsaszín takony különbözőképpen készül, de minden esetben gondos szakemberek ügyelnek arra, hogy az elkészítési mód ne menjen a minőség rovására."
 
Tökéletesen igazad van és belőlem sem a kor beszél, amikor azt mondom, már nem is hasonlít semminek az íze, állaga az oly lenézett "átkos" termékeire.
Bocs de nem figyeltem arra mire írtad válaszoltál.
Mert helyeslek és tagadok egyszerre.
Ehhez elég amit beidéztem
Kezdve ott mindenképp a kor beszél és a megélt ingerek összessége
Ehhez már eleve kor kell.
Na még ott van ráadásnak hogy mi volt az a kor és mit biztosított.
Ragadjunk le az ízeknél és alapanyagoknál.
Az autó is meg tette akkor azt amit akkor kellett.
De legyenek az ízek
De még húzom az időt a nagy példa előtt.
Legyenek az alapanyagok és a zöldségek
Az nyilvánvaló hogy egy kisujjnyi vastag.
Nem vízkultúrán termesztett gyökérzöldség.
Aromásabb ízzel bír mint egy karnyi vastag felpumpált szarnak se jó zöldség
A legerősebb példa a petrezselyem.
Ki ne szeretné a petrezselymes krumplit?
De már nem tudsz csinálni, mert nincs illatos ízes alapanyag (petrezselyem)
Ha tavaszit veszel fajtától függően
Néha még petróleum ízű/szagú
A legjobban közelítő a késő őszi/októberi zöld
De ezt el tenni fagyasztva tudnád
Hogy legyen a legvágyottabb
A tavaszi újkrumpliból(mint a dió akkora) petrezselymes krumplivajjal isteni
Ezt a krumplit hámozni se szabad
Épp csak ledörzsöli a héját
No ez az, ehhez nincsen petrezselyem csak előző évi őszi
Mert a többi íztelen
Most jövök a cáfoló példával
Hogy mi volt az átkosban jó de még sem jó

Mert kiderítettem
Én rumot már nem iszok jót.
Miért mert nincs az a kommersz rum mit mindenütt árultak
És ez egy fordított példa.
Már végigmentem az eredeti karibi rumokon az átkos után
És egy sem olyan jó
Az oka az: igen jó minőségű szeszből aromával csinálták a rumot
És ennek az íze más
Nagyon megszoktuk
És kielégített
Mindenütt ez volt Casino és kommersz rum
De nem ám csak Magyarországon mindenütt Európában ugyanúgy készült
jó minőségű szesz és aroma
Ezt a Németekre is el lehet mondani a italtörténet írta.
Egész Európa nem karibi rumot ivott hanem az előbb említettet
Gondolom volt egy két hely ahol karibit
Ám amikor a tengerészek élelmezési és orvosi okokból XVIII. Század-ban használták az még rum-rum lehetett a XIX századig

osztrák Inländerrum („belföldi rum”) volt, és a legtöbbször ez után nevezték el a különböző helyi változatokat is. Ilyen volt a cseh tuzemský rum (ma egyszerűen tuzemák vagy tuzemský) és a szlovén domači rum, mely utóbbi ma szintén eredetvédett.[5]
Lényeg:
A 19. század elején magyar rum is készült, az első hazai utánzatot pedig 1822-ben szabadalmaztatta Bergamenter Zsigmond bécsi szeszgyáros.[4] A környező országokkal ellentétben az utánzatokat itt egyszerűen rumnak nevezték, és a valódi rumokat különböztették meg időnként, például cukornádrum néven.

És ebből látszik ez nem az átkos miatt jó és pótolhatatlan is mert a karibi sose lesz olyan
És mi már csak azt fogjuk igazinak látni ami esszenciázott "hamis" de jó tehát nem karibi
Ők meg így jártak
Nem a karibi a jó és nem csak átkosbeliség miatt
Nem tudom a párizsi a lecsókolbász miért nem tud olyan jó lenni mint amit megszoktunk
És nem azért mert silányabbat szoktunk
Hanem azért mert nincsen most technológiai fegyelem
A párizsit nem véletlenül jéggel darálták
És lebecsült vizes párizsi az kell mert a jég miatt volt
Persze néha vizesebbre sikerült
Ma meg annyira kemény a szójától hogy húst se lát már
A lecsókolbász lassan visszanyeri becsületét.
Mert tettek esküt hentesk
A nem jelent rosszat és már olyat csinálnak itt ott hogy eléri a 3.60 kolbász minőségét ízre, állagra meg jobb.Nem "mócsingos"
---------------
Külön téma az édesség:
"már nem is hasonlít semminek az íze, állaga az oly lenézett"
Mert az az egyszerű fehér kemény cukor szaloncukor
Annál csak jobb van
A mentolos medvecukrot ne érik el
Duna-kavics sose lesz jó
Francia drazsé más
A tejkaramella képtelen beleragadni a fogba
A krémes rosszabb felénk
A kiflik sosem érik el főleg a vajas kifli azt a minőséget és ízt
A sóson nem áll meg a köménymag nincs rajta só
Ha meg van bevizesedik a kifli.
Réteseket találok jót
Kalács gyengébb
 
Ki emlékszik még azokra a rég volt ízes, fűszeres, krinolinokra? Sőt roppanós debrecenire? Ma már ha a debrecenit forró vízbe megfőzöm, puhává válik, szinte szétmálik. Ha grillben sütöm, akkor még ehető, de közel-s távol sem olyan, mint a valahai, régi termék volt.
Az előbb beszéltem a lecsókolbászról is a debreceni életútja hasonló
És feljövőben vannak
Olvasd el
Ott kihagytam a ripp-rop fasírtot
A szoc végével eltűnt én 15 évet szántam rá hogy keressem ugyanazzal a fűszerezéssel állaggal
2 éve találtam olyan gyártóra aki 98 %-ban ugyanolyannak érzem
A sajtos pulykamellel a gyárig jutottam
Nekik a hülye 4 mancsosok tettek be
De 8 év után az is meg van épp csak nincs ott a waldor márkanév már
Na szóval keresd azt a debrecenit mert meg lesz krinolin ritkább a jó.
Azt is megtaláltuk talán pick
Bocs a virsli a pick
Krinolin nincs jó
A szafaládé az osztrák a jó!!
 
Utoljára módosítva:
Tökéletesen igazad van és belőlem sem a kor beszél, amikor azt mondom, már nem is hasonlít semminek az íze, állaga az oly lenézett "átkos" termékeire.

Az, hogy miből van több benne, íme:

http://www.origo.hu/tafelspicc/koze...san-szeparalt-hus-pink-slime-white-slime.html

Állami ellenőrzés ? Ha-ha-ha....
*
Sajnos, igazatok van. Jól emlékszem a régi krinolinokra, melyeknek kissé füstölt íze is volt, az állaga pedig roppanós, kemény. Akár nyersen, akár főve ettem, maga a csoda....VOLT. A párizsi is, no de, a lecsó kolbászról nem is szólva. Rettenet, nem is merek bele sem gondolni, miket etetnek meg velünk. Ha teljesen vegán életmódra váltanék, akkor sem biztos, hogy jól járnék, a töméntelen permetezés miatt, no meg az egyéb növény mutációk miatt. Hja igen, többen már feltették nekem a kérdést, hogy miért nem csapvízből készítem a tejes kávémat, hiszen a 1,5 %-os tej nagy része víz és nem tej. Nem hiszitek el, pedig igaz, a (valódi) zsíros, de már a 2,8 %-os tejet sem tudom meginni, még tejes kávénak sem, mert "tehén szaga" van. Lüke vagyok belátom... Tehát nálam már elérték azt, hogy a silány minőséget választom, mert a jobb, a zsírosabb, az eredetibb - pláne, amit frissen kifejtek a tehénből, annak a szagától, látványától még képes vagyok beájulni is. :rohog::oDe legalább belátom a saját lükeségemet, legalábbis ebben a témában. Ha másban nem is.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,590
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére