Hírek A budapesti twitterező ezzel a fotóval úgy elhallgattatta a rendőrséget, hogy azóta sem tudtak megszólalni

Az egész azzal indult, hogy Penumbra felhasználó, a rendőrséget betagelve a bejegyzésébe, a következőt írta ki:

Toljátok ide a szolgálati biciklit a Szerdahelyi és a Dankó sarkára aztán szabad intézkedni a képen látható autó kapcsán, amelyik itt áll kb 1 hete, rendszáma nincs (elöl sem) és belóg a kereszteződésbe a térfigyelő kamera alatt. Üldözzétek a bűnt vagy valami.”
Amire a következő volt a rendőrség válasza:

Ilyen esetben – csak képfelvétel, Twitter üzenet alapján – a rendőrség nem indít eljárást. Ha megalapozottnak ítéled a szabálysértést, kérjük, tegyél feljelentést az illetékes rendőrkapitányságon!”

A felhasználó ezzel nem volt igazán elégedett:

Ha nem lennétek olyanok amilyenek, akkor elég lett volna egy “Köszönjük, hogy felhívta a figyelmünket, megnézzük a dolgot.” De hát a pógár tegyen feljelentést miközben naponta jár arra rendőrautó… Nem szégyellitek magatokat?”

Ezen a ponton úgy tűnt, hogy a rendőrség nyeri a szócsatát a beszólogatós polgárral szemben:

A tv. megkülönbözteti a hivatalból és a feljelentés alapján indított szabálysértési eljárást. Önmagában egy kép nem bír bizonyító erővel. Azért szükséges a feljelentés, hogy a vélelmezett szabálysértés körülményeit (pl. hely, idő, bizonyítékok, bejelentő adatai) tisztázhassuk.”

Ám ekkor – az eddig szóváltás másnapján – Penumbra olyan fotóval jelentkezett, ami azonnal elhallgatta a rendőrséget, de annyira, hogy a sztorit robbantó 444.hu-nak sem válaszolnak egy napja az ügyben feltett kérdésekre. A felhasználó ugyanis arról tett ki friss képet, hogy időközben nemhogy elhaladt egy rendőrautó a látványosan szabálytalanul parkoló, rendszám nélküli autó mellett, hanem le is parkolt mögötte, a rendőrök kiszálltak belőle intézkedni, de a szabálytalanul parkoló autóval így sem voltak hajlandók foglalkozni:

A budapesti twitterező ezzel a fotóval úgy elhallgattatta a rendőrséget, hogy azóta sem tudtak megszólalni 2

Panumbra ezt annyival kommentálta, hogy

Ma reggeli kép. Láthatólag a kedves kollégáknak nem az autó állt az intézkedés középpontjában hanem valami csövest piszkáltak. Köszönöm, nekem nem kell itt a törvénnyel takargatni azt, amiért valamit nem akartok elvégezni. Nincs több hozzáfűzni valóm.”

Világos, hogy a rendőrök nem ugorhatnak minden közösségmédiás posztra, de az is fura, hogy minek tartanak fent a lakossággal kapcsolatot tartó Twitter-fiókot, ha ilyen egyszerűnek tűnő esetekben is mereven elutasítják, hogy bármilyen szinten foglalkozzanak a netes bejelentésekkel. Főleg olyan esetben, amikor tényleg úgy tűnik, hogy csak oda kéne szólni a kerületi kollégáknak, hogy ha amúgy is arra járnak, nézzenek már rá, hogy tényleg beparkolt-e egy autó a kereszteződésbe.

1685156284298.png
 
Majd elmondják hogyan kell intézkedni. Lassan már nem lehet önállóan gondolkodni sem.
Ez már egyre jobban hasonlít egy kaszt rendszerre. Vannak végrehajtók és vannak akik megmondják mit és minek kell nézni.
 
Az egész azzal indult, hogy Penumbra felhasználó, a rendőrséget betagelve a bejegyzésébe, a következőt írta ki:

Amire a következő volt a rendőrség válasza:

A felhasználó ezzel nem volt igazán elégedett:

Ezen a ponton úgy tűnt, hogy a rendőrség nyeri a szócsatát a beszólogatós polgárral szemben:

Ám ekkor – az eddig szóváltás másnapján – Penumbra olyan fotóval jelentkezett, ami azonnal elhallgatta a rendőrséget, de annyira, hogy a sztorit robbantó 444.hu-nak sem válaszolnak egy napja az ügyben feltett kérdésekre. A felhasználó ugyanis arról tett ki friss képet, hogy időközben nemhogy elhaladt egy rendőrautó a látványosan szabálytalanul parkoló, rendszám nélküli autó mellett, hanem le is parkolt mögötte, a rendőrök kiszálltak belőle intézkedni, de a szabálytalanul parkoló autóval így sem voltak hajlandók foglalkozni:

A budapesti twitterező ezzel a fotóval úgy elhallgattatta a rendőrséget, hogy azóta sem tudtak megszólalni 2

Panumbra ezt annyival kommentálta, hogy

Világos, hogy a rendőrök nem ugorhatnak minden közösségmédiás posztra, de az is fura, hogy minek tartanak fent a lakossággal kapcsolatot tartó Twitter-fiókot, ha ilyen egyszerűnek tűnő esetekben is mereven elutasítják, hogy bármilyen szinten foglalkozzanak a netes bejelentésekkel. Főleg olyan esetben, amikor tényleg úgy tűnik, hogy csak oda kéne szólni a kerületi kollégáknak, hogy ha amúgy is arra járnak, nézzenek már rá, hogy tényleg beparkolt-e egy autó a kereszteződésbe.

Csatolás megtekintése 1933302
Hubay Kálmán mondotta egyik parlamenti beszédében: "Ma Magyarországon nem az igazságnak van hatalma, hanem a hatalomnak van igazsága!"
 
Vannak meg furcsasagok akar racsodalkozasok a vilagba a kozelmultban is.
4 eve lehetett igy parkolni? Ha mar szova tetted valoszinu hisz ez a kormany volt mar akkor is a mervado egyeseknek a kozlekedesben is.
Az is lehet aki atkuldte a cikket ugy tudja most kerult a birosag ele es varjak az ejnye bejnyet.
 
Egyik otthoni barátom lányának ellopták a robogóját Budapest belvárosi részén.
Rengeteg ismerőse a fészen, szintén rengeteg ismerőssel, pár nap alatt megtalálták egy szintén belvárosi udvarban a motort.
Igazán nem volt nehéz, mert a robogó alig feltűnően rózsaszínű. :D

A nő két rendőrrel ment a robogóért.
Megdöbbenésére, a rendőröknek eszük ágában sem volt
a ház lakóinál érdeklődni.
Végeredményben rendőri segítséggel visszalopta a motorját. :rohog:
 
Ha nem magánterületen, hanem pl. egy bérház udvarában áll, akkor én sem vártam volna rendőri intézkedésre meg jogerős bírói ítéletre, hanem rápattanok és viszem, ami a bizonyíthatóan az enyém.
(bár tolvajt meglopni, hmmmm.... :D )
 
Egyedül nem mert oda menni. A legőrültebb az volt a buliban, hogy a rendőrök nem kértek tőle igazolványt, vagy valami bizonyítékot, hogy a motor az övé. Elhitték neki. :D
Ez a pár évvel ezelőtti történet benne volt akkor az egyik közismert nettes újságban is. A nő nővérének a férje újságszerkesztő.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,658
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére