A bulldog csak akkor boldog, ha Celine Diont hallgathatja

Alfie gazdája zenét hallgatott a Youtube-on, a lejátszási listában pedig egy idő után teljesen véletlenül Celine Dion szólalt meg. Ekkor a brit bulldog furcsán kezdett viselkedni, le sem vette a szemét a klipről.

Ffion Wyn Jones hat hete jött rá, hogy hatéves kutyája a kanadai énekesnő nagy tisztelője. Eleinte csak megigézetten bámulta a Celine Dion videókat és hallgatta a zenét, de rajongása napról napra nőtt. A gazdája szerint ugyanis már csak az énekesnő zenéje tudja evéskor megnyugtatni.




A Mirror azt írja, hogy a 28 éves nő akkor jött rá, hogy a kutyát ezzel meg is lehet nyugtatni, amikor egyszer teaidőben Alfie nagyon sokat rosszalkodott. Ffion Wyn Jones ekkor kipróbálta, hogy ha Celine Diont tesz be, mi történik. A kutya pedig azonnal lenyugodott.



A nő szerint a kutya a kanadai popsztár minden dalát nagyra értékeli, de a kedvence mégis a Bee Gees-szel közösen előadott Immortality című szám. Celine Dionon kívül azonban a kutya nem szeret más zenészeket. A nő már próbált a bulldoggal Olly Murst és Little Mixet is hallgatni, de azok nem érdekelték Alfiet. Hozzátette, hogy mégsem zavarja, hiszen az egész sokkal rosszabb is lehetne.

celine dion.jpg
 
Nem csodálom a kutyust, Celine-t én is nagyon szeretem hallgatni, szerintem ma ő a világ legjobb énekesnője. És nagyon sajnálom őt, mert mostanában temette el a férjét, aki annak idején elindította a pályáján, akinek három gyermeket szült, és akivel boldogan éltek, még úgy is, hogy a férje 20 évvel idősebb volt nála.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,596
Tagok
615,614
Legújabb tagunk
AndikaLaOL
Oldal tetejére