A CNN címoldalon számolt be a Fudan elleni tüntetésről

Több ezren tüntettek Budapesten a Fudan Egyetem ellen. Mint ismert az ügy lényege, hogy a kormány a Dél-Pestre tervezett, egyetemistáknak megfizethető lakhatást ígérő Diákváros területének nagy részét elvéve, kínai hitelből, a magyar adófizetők pénzén akar kampuszt építeni Kína egyik legnagyobb egyetemének a Fudannak, ez pedig sokaknak nem tetszik, ezért vonultak most utcára az emberek.

Több dolog is ellene szól​

Az egyetem tervével azonban nem csak az a gond, hogy egy magánegyetemnek a magyar állam épít az adófizetők pénzén kampuszt, de az is, hogy valószínűleg kifejezetten kevés magyar diák tud majd itt tanulni a magas tandíjak miatt, miközben az állami pénzből épült egyetemet alapítványba szervezik ki, amelynek a működésébe az állam később nem szólhat majd bele, de a költségeit állnia kell.

Karácsony Gergely is felszólalt​

A tegnapi demonstráción sok ezres tömeg gyűlt össze, a felszólalok között pedig ott volt Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere és az ellenzék egyik miniszterelnök-jelöltje is.

tuntetes.jpg
 
A lényeg a kínaiak úgy érzik az ellenzék kormányfőjelöltje megtámadta Kína politikai rendszerét, illetve a kínai−magyar baráti együttműködést.
Ezt kifejtenéd bővebben?
Mert ugye eleinte véres szájjal hőbörögtetek a kommunisták ellen. Aztán egyetértettetek a muzulmánok törvényeivel, sőt, állami kitüntetést adtatok egy szaudi bűnözőnek. Most pedig a seggét nyaljátok egy kommunista rezsimnek!
Nem szédültök ennyi forgástól?
 
ez szerintem is így tökéletes, jönnek a választások, Kína tudja kit támogasson.
De, miért kell ennyire lemenni?
Csak mert az ellenzék nem támogat egy beruházást azonnal neki kell menni és félre dobni az eddigi történéseket (a fidesz kina ellenes volt) együtt kiabálni hogy nekünk kína kell??
Látom Téged sem zavar hogy a kormány politikusainak nagy része soha nem szimpatizált kína politikájával de ez nem számít mer utálni kell az ellenzéket...
Én megértelek mert jó egy csoporthoz tartozni.
Számomra ilyen nincs mivel nem vagyok semmiféle politikai mozgalomnak tagja. Bármelyik oldalt meg tudom érteni .
De, mindig a hatalom bírálója leszek.
 
Ezt kifejtenéd bővebben?
Mert ugye eleinte véres szájjal hőbörögtetek a kommunisták ellen. Aztán egyetértettetek a muzulmánok törvényeivel, sőt, állami kitüntetést adtatok egy szaudi bűnözőnek. Most pedig a seggét nyaljátok egy kommunista rezsimnek!
Nem szédültök ennyi forgástól?
Ahogy olvasom nem számít a magyar vélemény bátran oda áll az idegen érdekek mellé.
(majd orbán megszólalása után megokosodnak)
 
Nem EU tagnak lenni nincs ingyen. Fogalmad sincs róla milyen nehézségeket okoz ez svájcnak.
Már hogyne tudnám, elvégre Magyarországnak is kénytelenek fizetni .... ez az a bizonyos svájci alap, de ugyanilyen a norvég alap is ... ezek az országok inkább fizetnek a kereskedelmi kapcsolatokért minthogy elfogadják az EU nekik nem tetszó törvényeit.
 
Azok kis pénzek. Nem erröl beszélek...
 
Ahogy olvasom nem számít a magyar vélemény bátran oda áll az idegen érdekek mellé.
(majd orbán megszólalása után megokosodnak)
Eszembe jutott a régi falumbeli párttitkár, ő volt az első akiből párttitkárt csináltak 45 után. Akkor is több párt volt, mint most. Aztán jött a szabad választás. Megkapta az utasítást, mindenkinek kötelező elmenni a szavazásra! De, nekünk kell nyerni, különben baj lesz! A falu kicsi volt alig laktak benne 50-en. És láss csodát több száz ember szépen leadta a szavazatát, és nyert a PÁRT! Amikor az a szerencsétlen csalást kiabált elvitték, mint reakcióst!

Ezek már most elkezdték megvenni a választókat, mit számít honnan jött, beszéli-e a nyelvet! Majd megmutatják hova kell az x-et rakni, és ez a lényeg! A győzelem, mert mindig harcolni kell és a harcot meg kell nyerni!
 
Nocsak, már kínaiaknak is osztogattok állampolgárságot? Mert anélkül nem tudnak senkit támogatni a magyar választáson!
természetesen politikai támogatásról van szó (valamicskét számít az is), a válsztópolgárokkal semmi gond az ellenzék kitűnően halad, a választópolgárok polarizálódhatnak az a kínai kapcsolatok mentén is ... biztosan vannak akik annak szurkolnak, hogy romoljanak az államközi kapcsolatok, lásd az ellenzék korányfőjelöltjének a beszédét, amire reagált is a kínai nagykövetség.
 
Már hogyne tudnám, elvégre Magyarországnak is kénytelenek fizetni .... ez az a bizonyos svájci alap, de ugyanilyen a norvég alap is ... ezek az országok inkább fizetnek a kereskedelmi kapcsolatokért minthogy elfogadják az EU nekik nem tetszó törvényeit.
Ideje lenne felnőni hogy nem csak nekünk kedvező dolgok törvények léteznek.
Még fizetnem is kell a boltokban....
 
természetesen politikai támogatásról van szó (valamicskét számít az is, a válsztópolgárokkal semmi gond az ellenzék kitűnően halad, a választópolgárok polarizálódhatnak az a kínai kapcsolatok mentén is ... biztosan vannak akik annak szurkolnak, hogy romoljanak az államközi kapcsolatok, ásd az ellenzék korányfő jelöltjének a beszédét.
Komolyan csodálkozva olvasom az írásaidat ennyire szurkolni a megosztottságért.
Ebből is látszik hogy amely politikai oldalt támogatod az érdekelt az emberek közé építendő falban.
 
természetesen politikai támogatásról van szó
És ez a kommunista támogatás összefér ezzel? -
A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség jobboldali, nemzeti konzervatív párt. Régebbi nevei: Fiatal Demokraták Szövetsége, Fidesz – Magyar Polgári Párt, szövetségben a Kereszténydemokrata Néppárttal -
 
Komolyan csodálkozva olvasom az írásaidat ennyire szurkolni a megosztottságért.
Ebből is látszik hogy amely politikai oldalt támogatod az érdekelt az emberek közé építendő falban.
A kedves választók tisztában kell legyenek mire számíthatnak. Nagyon jó hogy az egyik fél kitűzi a szivárványos zászlót, hogy a hívei gyülekezzenek alatta, báran és büszkén támadja a kínával való együttmúködést, orosz atomerőművet sem akar ... a kerítéssel (illegális migráció) kapcsolatban egyenlőre nem világos elbontanák vagy nem ... kellenek ezek a témák, hogy tudják az emberek mégis mire szavaznak.
 
Na, megnyugodtam! Előkaparják megint a migránsokat! Rettegj magyar jön a migráns, harcoljunk ellenük a kerítésünkkel!
 
Na, megnyugodtam! Előkaparják megint a migránsokat! Rettegj magyar jön a migráns, harcoljunk ellenük a kerítésünkkel!
... megint ? Be kellene kapcsolni azt a TV -t, vagy egyszerüen ilyesmit beírni a Google keresőjébe ... record number of migrants reach Spanish exclave of Ceuta.
Ezek állandó, mindennapos események, nem megint. Nem véletlenül a dán parlament minap törvényt fogadott el arról, hogy az országba érkező menedékkérőket külföldre, akár Európán kívüli országokba telepítsék át.
 
Na, megnyugodtam! Előkaparják megint a migránsokat! Rettegj magyar jön a migráns, harcoljunk ellenük a kerítésünkkel!
Én konzultációt szeretnék a konzultációról!!
1: Szeretné-e hogy legyen havonta konzultáció a fontosabb dolgokról?
- Igen szeretném!
- Nem ,csak 30 naponta szeretném.
Szeretném még a hazafias népfront felvonulását!! (most cöc néven vannak de a vezetők ugyanazok)
 
A kedves választók tisztában kell legyenek mire számíthatnak. Nagyon jó hogy az egyik fél kitűzi a szivárványos zászlót, hogy a hívei gyülekezzenek alatta, báran és büszkén támadja a kínával való együttmúködést, orosz atomerőművet sem akar ... a kerítéssel (illegális migráció) kapcsolatban egyenlőre nem világos elbontanák vagy nem ... kellenek ezek a témák, hogy tudják az emberek mégis mire szavaznak.
Ha valaki szereti a szivárványt tegye.
Majd rádöbbennek hogy van-e értelme.
A kínai együtt működés az azért kicsit zavaros mármint a kormánypárt szemszögéből.Csak NEKED egy kép aláírás szerint fidesz....:
1623057443856.png

Paks...biztos volt pályázat és azt elnyerte valaki.
 
Ejjjjj Teeeeeeeee!
Egyetem nem kell, félirástudatlan emberek tomege igen.
Furi....
Egyetem kell de, nem hátra szorítva a magyar tanulók lehetőségeit.
Ha kína építeni akar tegye...De, építsék mellé a Diákváros vagy milyen projectet is. Legyen verseny.
Mert azért az zavaros hogy a magyar kormány azt mondja kár volt tiltakozni mert a beruházásról még szó sincs...Csak akkor a kínai kormány miért tiltakozik oly vehemensen?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,584
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére