A CNN-en szétcincálták Szíjjártó Pétert!

A CNN-en faggatták Szijjártót a magyar menekültproblémáról, ami nincs is, mert csak fideszes propaganda!

Christiane Amanpour, a CNN ikonikus újságírójának műsorában szerepelt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a ripoter Facebook-oldalán jelent meg egy négyperces részlet a beszélgetésből.

Amanpourt elsősorban a miniszterelnök és kormánya a homogén, keresztény társadalom és a multikulturalizmus szembeállítását célzó kijelentései érdekelték. Felidézte, hogy Orbán Viktor arról beszélt, hogy a multukulturalizmus önmagában nem érték, és meg kell őrizni a keresztény Magyarországot, szerinte ez nagyon szokatlan álláspont, ami nem tartja a lépést. Szijjártó azzal vágott vissza, hogy ez őszinteség.

Amanpour rákérdezett, hogy a kormány álláspontja azt jelenti-e, hogy csak a fehér, keresztény személyeket tudják elfogadni, Szijjártó azonban ezt rögtön cáfolta.

“Mi egy keresztény ország vagyunk ezer éve, nem értem miért rossz vagy elfogadhatatlan az, ragaszkodunk a történelmünkhöz, az örökségünkhöz, a vallásunkhoz. Mi sohasem ítéltünk el más országokat azért, mert más szabályok szerint működnek, például mert bizonyos országok szerint a multikulturalizmus értékesebb, mint a homogén társadalom. Hagyják meg nekünk a döntést, hogy a multikulturális vagy a homogén társadalmat tartjuk értékesebbnek. Egyetértek abban, hogy más nézőpontunk van és nem fogom ezért elítélni, tisztelem, hogy más véleménye van, ettől függetlenül egy szimpatikus személy, de én is elvárom ugyanezt!”

— magyarázta a magyar külügyminiszter újra kihangsúlyozva, hogy a nemzeteknek meg kell hagyni a szabad értékválasztás lehetőségét, ahogyan ezt Magyarország is teszi.

Amanpour azt is firtatta, hogy bár az Orbán-kormány nem akar illegális bevándorlókat, “hordákat”, az országnak valójában nincs is migrációs problémája: a 10 milliós lakosságú Magyarországon kevesebb mint négyezer menedékkérő él. Számszerű gond tehát nincs, ahogyan nem hallani sem bűnügyi nehézségekről vagy terrorizmusról Magyarországon, emlékeztetett Amanpour, aki újra feltette a kérdést: mire alapozza a kormány az álláspontját. Szijjártó szerint éppen a kormány álláspontja miatt nincsenek ilyen problémáink, ha nem álltunk volna ellen, lennének. Elmagyarázta, hogy az ország a schengeni terület része, így csak bizonyos törvényi előírások mellett engedhet menedékkérőket.

szijjarto_0.jpg

Flamingo ,
ácsi , ácsi ;)igen ám , de ök értsd a mi otani politikusaink ugy intézkednek mintha valamit értenének a logistikához ! jó tudom igazad van , azért "politikus" , hasonlóan mint egy tanár itt nálunk Ök mindenhez értenek ! Ök állnak a teremtés létrájának legfelsöbb fokán :rohog::rohog:.De tudod egy villanyégö becsavarához is 5 kell belöllük .
Amugy az igaz , hogy MÉG nincsen hadserege az EU-nak , de már arra törekednek az ugynevezett " Lándzsaheggyel" , hogy egy vagy 10 ezer fönnyi hadsereget felállitsanak és az mint Amerikában a "Nemzeti Gárdát" a tagállamok belsö rendfentartására is bevetthessék ! Ha nekem nemhiszel , kérdezd meg von der Layn asszonyt !! /:rohog::rohog: a lökötett , Németország hadserege a bányász béka ülepe alatt van / aztán van egy Frrontexnek nevezett akármi , az meg talán egy "privát rendörség"???? vagy milyen jogon gyakorol mondjuk Magyarországon közuti ellenörzést Szeged környékén ?!;)
 
Kanadának évi 300.000 bevándorlóra van szügsége (ezek nem menekültek) ... a menekültkérdés teljesen más, például ilyesmiket lehet olvasni:

https://www.huffingtonpost.ca/2018/...NvbS8&guce_referrer_cs=Wh91L5O6bpbGDG-8V0BUSg
"Refugee settlement organizations across the country have reported similar challenges and successes for the nearly 52,000 Syrian refugees who arrived in Canada between October 2015 and February 2018."

szóval a százezres menekültszám nem tudom hány év alatt jön össze.
Jobb ha meg tobbet olvasol az elso eresztes volt 30ezer, ez is rengeteg ember, akiknek lakas kell munkahely orvos iskola stb. Talan csokken a jovobe mert remelhetoleg konszolidalodik a helyzet arra fele.
 
Flamingo ,
ácsi , ácsi ;)igen ám , de ök értsd a mi otani politikusaink ugy intézkednek mintha valamit értenének a logistikához ! jó tudom igazad van , azért "politikus" , hasonlóan mint egy tanár itt nálunk Ök mindenhez értenek ! Ök állnak a teremtés létrájának legfelsöbb fokán :rohog::rohog:.De tudod egy villanyégö becsavarához is 5 kell belöllük .
Amugy az igaz , hogy MÉG nincsen hadserege az EU-nak , de már arra törekednek az ugynevezett " Lándzsaheggyel" , hogy egy vagy 10 ezer fönnyi hadsereget felállitsanak és az mint Amerikában a "Nemzeti Gárdát" a tagállamok belsö rendfentartására is bevetthessék ! Ha nekem nemhiszel , kérdezd meg von der Layn asszonyt !! /:rohog::rohog: a lökötett , Németország hadserege a bányász béka ülepe alatt van / aztán van egy Frrontexnek nevezett akármi , az meg talán egy "privát rendörség"???? vagy milyen jogon gyakorol mondjuk Magyarországon közuti ellenörzést Szeged környékén ?!;)
Az EU "saját" hadseregének szükségessége már jóval Trump előtt felvetődött (sőt már a csatlakozásunk előtt is fontolgatták). De miért pont ebben tudnának megegyezni, amikor sokkal kisebb dolgokban sincs harmónia.
A szegedi ellenőrzésről nem hallottam, de miként a Balatonsundon vagy a forma-1 en is vannak külföldi rendőrök, elképzelhető, hogy valamilyen nezetközi szerződés jogalapot ad rá. Különben Orbánék tuti, hogy affért kreálnának belőle.
 
Melitta, az idő nem állt meg.
Elmagyarázom. A világ számos pontján szinte naponta adódik olyan szituáció, amikor valaki úgy dönt, hogy elhagyja lakóhelyét.
Ennek több oka is lehet:

  • Háború
    Gazdasági
    Kriminalisztikai
    Magánéleti
    Kalandvágy
    stb...
Jelen időben az első kettő ok a domináns és késztet emberek ezreit, százezreit arra, hogy lakóhelyüket elhagyják, magyarán elmenekülnek azért, hogy életük, létük biztonságosabb mederbe terelődjön.
Ezek az emberek otthonukból, lakóhelyükről emigrálnak és így válnak migránsokká, magyar nyelven bevándorlókká, akár saját hazájuk egy másik pontjába, vagy egy másik, idegen országba történő belépésükkel teszik ezt függetlenül attól, hogy a menekülés, vagy a megfontolt áttelepülés a kiváltó ok. A migráns, vagy bevándorló, mindezeknek a gyűjtő fogalma.
Ahhoz, hogy egy menekülőt valamely ország befogadjon, nem feltétlenül szükséges útlevél, vagy más okmány. Elégséges, hogy a határon bejelentkezzen, bejelentse a belépési szándékát, és regisztráltathassa magát és mindez azt feltételezi, hogy a bevándorlási szándéka egyenes, tehát az oka az otthonából történt emigrálásának valós. Ennek az oknak a az ellenőrzésére, kivizsgálására a világ legtöbb országában alkották meg többek között az idegenrendészeti törvényeket, szabályokat, eljárásokat, amelyeket a bevándorlónak el kell viselnie, tűrnie, vagyis alá kell vetnie magát ennek a kötelező eljárásnak.

És most kicsivel több mint negyed századdal menjünk vissza az időbe.
1991 nyarán kitört a koszovói válság, és augusztus 8-én a VLORA nevű albán hajó az olaszországi Bari kikötőjében 20.000. -húszezer- migránsot, vagy menekültet, vagy bevándorlót tett partra. Csatolás megtekintése 1627206 Ezeknek egy részével 1993-ban Svédországban találkoztam, mert ez volt az uticéljuk és Svédország befogadta őket.
Még ebben az évben (1991.) Kitört a Szerb, Horvát, Boszniai, gyűjtőnevén a Dél-szláv háború és ennek folyamányaként több tízezer ember menekült el ezekről a területekről az életét mentve Nyugat-Európát, illetve az Egyesült Államokat, és Kanadát megcélozva. Mindegyikük saját útlevéllel, de egy részük rendelkezett hamis vízummal, vagy útlevéllel a tovább utazáshoz. Amelyikük repülőgéppel akart tovább utazni azok nagy részével én is találkoztam, és akik hamis iratokkal érkeztek és fel is akarták használni tehát bűncselekményt követtek el, azok mind ki lettek az országból utasítva.
Aztán jött az újabb hullán 2015-ben Szíria felől, hasonló motivációval és a szabályok nem változtak, vagyis jelentkezni kell és kérni a bevándorlást, illetve a letelepedést.
Most ott tartunk, hogy ezt a világ úgy akarja kezelni, hogy akiknek mindez köszönhető, nem akarnak tudomást venni a menekülést kiváltó okokról
Hát röviden ennyit a megállt világról, időről és a migrációról.

Öszintén mondva nem tudom mire akarsz kilyukadni?
-
A Jugoszláviai háború idején nem 10.000-rek hanem 100.000-rek menekültek nyugazra, csak Németország 700.000 embernek adott átmeneti menedéket.
-
Jugoszláviának volt munkaszerződése Jugoszláviával, a menekültek többsége ezért rendelkezett útlevéllel, sót sokan munkavállalási engedéllyel.
-
Aki vízum nélkül jött, annak a háborús összetűzések után haza kellett menni, és az ottani német követségről egy vízumot hozni. Ehhez sokszor elég volt ha az apa, vagy anya a családtagjai nevében egyszer hazautazott a volt szülőhazába.
-
A Magyar Kormány nem biztosít lehetőséget a menekülteknek a kérelmük beadásához, láttuk, hogy az Egri csatából tanult módszerrel, "kiakarja éheztetni a várakozókat".
-
Felesleges minden kertelés, Orbán és Szijjarto nyíltan megmondta, hogy a
"bör-szin és az etnikai homogenitás megőrzése" vezérli őket a befogadás eldöntésénél. Ezt nem lehet kimagyarázni.
-
Senki sem akar nyugaton illegális bevándorlást, de nem vagyunk annyira naivak, hogy azt gondoljuk, egy kerítéssel meglehet oldani a migrációval járó problémákat. Aki ezt állítja az nemcsak, hogy buta hanem embertelen is.
-
A Bibliától kezdve, (Ádám Éva, Mozes...) a kereszténységen át (Kisded Jézus, Szent Család) maga a magyar Honfoglalás is egy migrációs történet... Ilyesmi mindig is lesz.
-
A probléma Magyarországgal, hogy kiakarja húzni magát a felelősségvállalás minden formája alól, megszakít minden féle nemzetközi kapcsolatot ami ennek a problémának a megoldásán fáradozik.

Melitta, 1991-ben már nem volt Jugoszlávia. Lett helyette, Szerbia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina, stb. Ezért írtan a Dél-szláv háborút.
Te azt az időszakot Kanadában, vélhetően Torontóban töltötted, én pedig a repülőtérről beszéltem, ahol nem fordultak meg a migránsok 100.000-rei, a tapasztalatom pedig személyes, mert ezzel is kellett akkor foglalkozni. Csak zárójelben amikor a "kiéheztetés" volt éppen az MSZP volt kormányon. Az akkort, légyszíves ne keverd a mosttal.
A mitológiával nem tudok mit kezdeni, ezért sem szólok ezekbe a kérdésekbe, mert mindenki abban hisz amiben akar.
Magyarországot pedig kérlek, hogy ne keverd össze a Magyar kormánnyal.
 
Elhiszem, hogy nem jöttek háborús menekültek 100.000 számra Jugoszláviából mert:
-
Az EU 1998 szeptember 7.-én egy leszállási tilalmat rendelt el a Jugoszláv JAT repülő-társaság számára. 1999 május 21.-én kibővítettek a tilalmat és az EU-bol jövö gépek sem repülhettek Jugoszlávia felé. Ez 2000 februárjáig tartott.
-
Repülök hiányában is több mind 700.000 menekült hagyta el a volt Jugoszláviát.
Érdekes, hogy sokan Törökországban találtak oltalmat.
-
http://raspad.info/img/flucht/flucht-europa.jpg
-
Csak zárójelben amikor a "kiéheztetés" volt éppen az MSZP volt kormányon
-
Alig egy hónapja, hogy a magyar kormánynak megtiltották a Szer határnál levö menekültek éheztetését.
-
Ami az uj demonstrációs-jogot illeti. Van benne egy jo pont is. :)
Nem szabad többet harckocsival és fegyverekkel demonstrálni mind 2006 októberében.
Ez szó szerint benne van a törvényben. :)
 
Hivatalos iratok nélküli százezreket sehova sem szabadna beengedni. Ez fordítva sem működne.

Csak egy keresztkérdés.
Hány menekültnek volt útlevele azok közül akik 1956-ban elhagyták Magyarországot?

ungarnfamilie.jpg

-
Magyarországon még a 80-as években sem kaptak útlevelet ellenzékiek.
-
Tudtad, hogy az US-Amerikai politikusok csupán 7%-a rendelkezik útlevéllel? :)
Tudtad, hogy Németországban száz-ezreknek nincs érvényes személyi igazolványa?
(Csupán Essenben legalább 35.000 ember él akinek lejárt a személyije) :)
-
Az elképzelés miszerint minden nagyobb településen létezik egy igazolvány-hivatal egy nagyon közép-európai elképzelés. :)
-
Afganisztánban vagy Közép-Afrikában nincsenek kerületi hivatalok.
Melyik menekülni kívánó megy ilyen helységekből a fővárosba, hogy papírokat kérvényezzen meg korrupt hivatalnokoktól?
-
Nem tudom menyibe kerül Magyarországon egy útlevél, de Németországban úgy 60 Euró kerül és a kiállítási idö eltart legalább egy hónapot.
 
Utoljára módosítva:
Menekülők ők vagy bevándorlók?
Vagyis üldözik őket vagy munkát mennek keresni?

Aki 1956-ban elhagyta Magyarországot az menekülő volt vagy bevándorlo?
-
Én sem gondoltam, hogy örökké ebben az országban fogok maradni, de "Keleten a helyzet változatlan", a kommunistákat a nacionalisták váltották le.
-
Még ha én ki is bírnám a mostani Magyarországon, a családomat nem akarom szerencsétlenségbe kergetni csak azért mert én beszélem a nyelvet és kedvem lenne egy jobb jövőért küzdeni Magyarországon.
-
Kétségtelen, hogy a migrációban levők többsége az életveszélyes helyzet miatt hagyta el a szülőhazáját.
-
De nem értem mit lovagolsz te is ezen, hiszen már vagy 3 éve alig jön valaki, ha a Keleti blokk szolidáris lett volna fel sem tünt volna, hogy valami volt.
-
De nem a Visegrádi országok jobboldali kormányai már évek óta csak egy romboló munkát végeznek, irigyek, ellenségeskedők, rasszisták, célnak tűzték ki az EU de stabilizálását.
-
Szép szép, hogy hasznos munkát végeznek a magyar gazdasági menekültek nyugaton de mit tartson az ember kormányokról amelyek 30 év alatt nem tudta elérni, hogy a polgárai otthon tudják megkeresni a kenyerüket? Itt nemcsak Magyarországra gondolok.
-
Kelet-Európa problémája nem a bevándorlás hanem a kivándorlás.
-
Látod most is menekültekről beszélsz holott a topik témája a demokrácia, a jogállamiság megőrzése. :(
 
Utoljára módosítva:
Kelet-Európa problémája nem a bevándorlás hanem a kivándorlás.
Most olvastam egy baloldali elemzést franciaországról...
Sokkoló tanulmánnyal állt elő a francia Montaigne Intézet a radikális iszlamizmus elmúlt években tapasztalható terjedésével kapcsolatban. Miközben a francia politikai pártok rohamléptekben veszítik el szavazóikat és ideológiailag is kezdenek kifulladni, addig az 1990-es évek óta a radikális iszlamisták, azaz úgynevezett szalafisták 900%-kal növelték támogatóik számát Franciaországban. Az ezredforduló előtt alig néhány száz radikális iszlamistát tartottak számon a titkos szolgáltatok, 2004-re a számuk 5000-re, 2015-re 15-20 ezerre, míg 2018-ra 30-50 ezer fő közzé emelkedett. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy a jelentés szerint a fenti adatok valószínűleg alábecsülik a radikális iszlamisták számát, hiszen azokat az egyes vallási helyek látogatottsága alapján vették számításba az erre specializált titkos szolgálati szervek, nem beszélve arról, hogy csupán az aktív tagok szerepelnek a statisztikákban, míg a radikális vallási tanokat követő "egyszerű" hívek nem.
https://chercheur2.blog.hu/2018/10/...elsoseges_iszlamnak_franciaorszagban#comments
 
Akkor ebből a szétcincálásból sem lett semmi....szijjártó lazán kivédte ezeket a kemény támadásokat..
Mert azért más innen látni a dolgokat testközelből mint több ezer kilóméterre a ˝menekültektől˝
Persze hogy dühítő hogy összemossák a menekültket a illegális határsértőkkel de, így értik meg legkönnyebben a választók.
-
- Ugy látszik, hogy a Magyar krikett-válogatott csupa menekültből áll.
- El is mondja az egyik válogatott játékos szép magyarsággal, hogy nála nem volt semmi féle papir.
- Nem egy öröm, hogy Afgánok, Bangladesiek megtanítják ezt nekünk? :cool:

Melitta, 1991-ben már nem volt Jugoszlávia. Lett helyette, Szerbia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina, stb. Ezért írtan a Dél-szláv háborút.
Te azt az időszakot Kanadában, vélhetően Torontóban töltötted, én pedig a repülőtérről beszéltem, ahol nem fordultak meg a migránsok 100.000-rei, a tapasztalatom pedig személyes, mert ezzel is kellett akkor foglalkozni. Csak zárójelben amikor a "kiéheztetés" volt éppen az MSZP volt kormányon. Az akkort, légyszíves ne keverd a mosttal.
A mitológiával nem tudok mit kezdeni, ezért sem szólok ezekbe a kérdésekbe, mert mindenki abban hisz amiben akar.
Magyarországot pedig kérlek, hogy ne keverd össze a Magyar kormánnyal.

Ha mar megszolitottal, Canada is tobb ezer menekultet fogadott be akkor igy fogalmazok a volt Yugo teruleterol.
Mivel nem csak a horvatok, szerbek, bosnyakok stb menekultek minden oldalrol voltak nem kis szamban hanem tizezrevel.
Nem keverem Mo-t se az magyar emberekkel sem a magyar kormannyal.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,649
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére