A Covid-19 nemcsak a tüdőt vagy a légúti szerveket támadja meg

Az új típusú koronavírus kiváltotta, Covid-19 nevű betegség nemcsak a tüdőt vagy a légúti szerveket károsítja, hanem az egész emberi szervezetet – erről közölt riportösszeállítást szerdán a CNN hírtelevízió. A The Washington Post című napilap a napokban szintén erről készített összeállítást.

A CNN kutatókat és gyakorló orvosokat megszólaltató riportjában kaliforniai, floridai, massachusettsi és New York-i tapasztalatokat összegezve arról tudósított, hogy az új típusú koronavírus a tüdő mellett a vesét, a szívet, az agyat, a központi idegrendszert is károsítja, nem egyszer több életfontosságú szerv együttes leállását idézve elő.

Scott Brakenridge, a floridai egyetemi kórház sebészprofesszora arról számolt be, hogy az orvosok általában sokáig csak arra összpontosítottak, hogy a vírus kiváltotta tüdő-, illetve légúti gyulladásokat kezeljék, de az elmúlt hetekben rá kellett jönniük, hogy azok is szenvedhetnek Covid-19-ben, akik nem lázasak, nem köhögnek, légszomjuk sincs.

“Nagyon zavaró a kép, jó időbe telhet, míg tisztán látunk majd” – fogalmazott. Elmondta azt is, hogy a vírus miatt a szervezetben vérrögök alakulhatnak ki, s ennek következtében a betegek 20-50 százalékát elvesztik. A betegek ilyenkor végtagamputálást követően fellépő embóliában vagy infarktusban hunynak el.

koronavírus-tüdő.jpg

Fotó: 123rf.com

Sean Wengerter, aki szintén sebészorvosként dolgozik New York államban, ugyancsak arra hívta fel a figyelmet: a koronavírus olyan mértékű gyulladásokat okoz a szervezetben, hogy a beteg életét veszélyeztető trombózisok alakulnak ki. A CNN megszólaltatta a Los Angelesben lévő Cedars-Sinai kórházközpont egyik patológusát, Oren Friedmant is, aki elmondta, hogy az egészen fiatal, gyermekkorú pácienseknél is vérrögök okozzák a halált.

A héten a The Washington Post is terjedelmes riportot közölt arról, hogy az új típusú koronavírus – a korábbi ismeretekkel ellentétben – az egész szervezetet megtámadhatja. A lapnak David Reich, a New York városában lévő Mount Sinai kórház orvos-igazgatója mondta el, hogy eddigi tapasztalatai szerint a kórokozó megtámadja a szívet és az izmokat, károsítja az idegrendszert, megszüntetve a szaglás és az ízlelés képességét, a vesét pedig oly mértékben tönkre teheti, hogy egyes kórházakban már nem elég a dialízis-berendezés sem. Ő szintén megerősítette, hogy a vírus vérrögképződést és ezzel hirtelen szívhalált vagy stroke-ot okoz.

A megszólaltatott orvosok szerint a betegség nagyon gyakran mindenféle tünet nélkül jelentkezik, s néhány napi tünetmentesség után szinte azonnal összeomlik akár a tüdő, akár a szív működése. Ráadásul a kór megtámadja a kisgyermekeket is.

koronavírus-ellátás-e-learning.jpg


Az elmúlt napokban New Yorkban 73 kisgyermek betegedett meg súlyosan, s a múlt héten három kisgyermek, köztük egy ötéves kisfiú meghalt a Covid-19 szövődményeiben. Mindegyiküknél a vérerek tágulatával és gyulladásával járó Kawasaki-kórt diagnosztizálták, mint a Covid-19 egyik szövődményét.

Mindannyian azt gondoltuk, hogy a Covid-19 csakis idősebbeket dönthet le a lábáról, fiatalokat, kivált gyermekeket nem” – nyilatkozott a The Washington Postnak David Reich.

Geoffrey Barnes, a Michigan Egyetem professzora, a szív- és érrendszeri betegségek szakértője a lapnak azt hangsúlyozta: “ez a vírus az emberi szervezetben a szó szoros értelmében nem létezett hat hónappal ezelőtt”. Majd hozzáfűzte, hogy “nagyon gyorsan meg kellett tanulnunk, milyen hatással van az emberi szervezetre, és hetek alatt kellett kezelési módokat találnunk”.

A The Washington Post munkatársai felkeresték Mandeep Mehrát, a Harvard Egyetem orvoskarának professzorát is, akinek kutatócsoportja korábban a Lancet című tudományos folyóiratban is elemzést jelentetett meg, s aki kifejtette: munkatársaival együtt azt feltételezi, hogy “a betegség vírusfertőzésként kezdődik, az egész véredény- és immunrendszer megbetegedésévé alakul, s ez az, ami halálhoz vezet”.
 
Nehéz ügy mivel az a bizonyos 40 év amiatt lett izzadt mert elvették a földjüket az emberek egy részének.
A kárpótlás lett elkapkodva.
Annyíra azért nem lett ócskapiac az ország, mivel tudod ezt igazolni?
Nem akarok én semmit igazolni - itt élek 60 éve - nekem ez a véleményem.
 
Én meg kérdeztem hiszen itt beszélgetünk és érdekel a véleményed
Bővebben ?
A háború utáni négy évtized igazán sok munkát követelt az emberektől, hogy olyanná legyen az ország mint a '80-as években.
Munkahelyek, iskolák, egészségügy, úgy érzem eléggé rendbe volt.
Én úgy gondolom hogy a változások után 5-10 év meghúzott nadrágszíj, meg egy lassabb, átgondolt, becsületes gazdaságpolitika, szigorú törvénykezés, Ausztriai színvonalra emelte volna országunkat mára.
Na persze becsületesnek maradni a hirtelen feltáruló lehetőségek ellenére - illúzió
 
Na persze becsületesnek maradni a hirtelen feltáruló lehetőségek ellenére - illúzió
A múltkor kezembe került egy régi hetilap Reform volt a címe felidézte azt a rengeteg vágyat és a változás iránti igényt.
Sok-sok párt és szervezet majd miután elérték a céljukat szépen eltüntek süllyesztőben
 
A múltkor kezembe került egy régi hetilap Reform volt a címe felidézte azt a rengeteg vágyat és a változás iránti igényt.
Sok-sok párt és szervezet majd miután elérték a céljukat szépen eltüntek süllyesztőben
Hát ez az - miután elérték a céljukat - legtöbbször erre ment ki a népámítás - a ruszkik haza, a miénk a föld, szabadság, szabad utazás - közbe meg elfogyott a sajt.
'90 körül itt járt kisvárosunkban Orbán, az önkormányzat tanácstermében tartott beszédet kb negyvenen voltunk, de olyan lelkes volt ő is meg mi is, hogy egy szavára visszafoglaltuk volna Erdélyt, de ilyenről akkor szó sem volt - nem úgy mint most.
Sokat változott azóta a világ, az ország meg Orbán is.
Én meg pár év után levontam a tanulságot (mert nem hittem a nálam tapasztaltnak) - Soha ne higgy egy politikusnak !
 
Ahogy józan ésszel várható volt, jön a történet böjtje. A hirt fogalmazó minden pozitiv erölködése mellett, a lényeg vastaggal kiemelve:

Budapest, 2020. június 29., hétfő (MTI) - Májusban a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 399 ezer volt, az előző hónaphoz képest 31 ezerrel több, az egy évvel korábbihoz képest 134 ezerrel kevesebb - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A március-májusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 403 ezer, az egy évvel korábbinál 2,2 százalékkal kevesebb volt. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 68,6 százalék volt, 1,2 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A koronavírus-járvány gazdasági következményei a vizsgált időszakot már teljes egészében érintették, így hatásai a foglalkoztatási adatokban is megjelennek - közölte a KSH.
egr \ gkv \ gryMTI 2020. június 29., hétfő 9:02

2. Budapest, 2020. június 29., hétfő (MTI) -

Májusban a munkanélküliek átlagos létszáma 215 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,7 százalékos volt. Az előző hónaphoz viszonyítva mintegy 28 ezerrel, az egy évvel korábbihoz képest pedig 55 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma. A munkanélküliségi ráta egy hónap alatt 0,6 százalékponttal, egy év alatt 1,2 százalékponttal emelkedett.
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők létszáma május végére 363 ezerre nőtt.


egr \ gkv \ gry

MTI 2020. június 29., hétfő 9:00
 
Utoljára módosítva:
INFO, Covid-19, friss /1 hetes de én ma olvastam/

azoknak,akik játszanak a gondolattal, hogy majdan beoltatják magukat.

Forrás: New England J.of Medicine
https://www.nejm.org/doi/full/10.1056/NEJMoa2022483
Az eredmény: "antitest" (az nem tiszta mi ellen is) termelödés megvan.

/igaz, hogy más információk szerint az antitest viszonylag gyorsan lefelezödik - felezési idö kb. 73 nap - és pár hónap után nincs semmilyen "védö"hatás. Persze ennek is van elönye, megint lehet ojtani)
A közbensö eredményekröl a lényeg:
33-100% közötti mellékhatás.

Azaz, nagyobb az esélye annak hogy az ojtásba hal meg a patiens, mint a megbetegedéssel járó fertözésben.Diplomatikusabban: erös,kifejezett systemás mellékhatás. Olyannyira, hogy a kiprobálást egyes tesztegyedeknél meg kellett szakitani.
 
Utoljára módosítva:
INFO, Covid-19, friss /1 hetes de én ma olvastam/

azoknak,akik játszanak a gondolattal, hogy majdan beoltatják magukat.

Forrás: New England J.of Medicine
https://www.nejm.org/doi/full/10.1056/NEJMoa2022483
Az eredmény: "antitest" (az nem tiszta mi ellen is) termelödés megvan.

/igaz, hogy más információk szerint az antitest viszonylag gyorsan lefelezödik - felezési idö kb. 73 nap - és pár hónap után nincs semmilyen "védö"hatás. Persze ennek is van elönye, megint lehet ojtani)
A közbensö eredményekröl a lényeg:
33-100% közötti mellékhatás.

Azaz, nagyobb az esélye annak hogy az ojtásba hal meg a patiens, mint a megbetegedéssel járó fertözésben.Diplomatikusabban: erös,kifejezett systemás mellékhatás. Olyannyira, hogy a kiprobálást egyes tesztegyedeknél meg kellett szakitani.
Akkor kutassanak tovább.....
Csak mostanában egyre több az olyan hang hogy pontosan mennyire is veszélyes ez a vírus??
Mi lenne ha megvonnánk a vállunkat és hagynánk a védekezést.
Aki megbetegszik az menjen orvoshoz és pihenjen otthon 2 hétig.
 
Akkor kutassanak tovább.....
Csak mostanában egyre több az olyan hang hogy pontosan mennyire is veszélyes ez a vírus??
Mi lenne ha megvonnánk a vállunkat és hagynánk a védekezést.
Aki megbetegszik az menjen orvoshoz és pihenjen otthon 2 hétig.

Mennyire is veszélyes? Ma már végképp megállapitható, amit ugy március közepe tájt - amikor a bergamoi képekkel a hergelés ment - s itt valahol körbejárásra került a kérdés, hogy a Covid-19 sokkal enyhébb lefolyásu mint egy szezonális influenza.

A mortalitási arány 0,2 és 0,37 % közötti (s itt erös különbség van, hogy a "pozitiv tesztelt vagy a tüneteket mutató populáció az alapszám).

Jó eséllyel kijelenthetö, hogy Mo.-on legfeljebb 10 haláleset vezethetö vissza az alapvirusra. A többi elhalálozott nem a SARS-2be hunyt el - hanem azzal.
Ezért azután megfojtotta mindenki a gazdaságot, azzal nem foglalkozva, hogy ennek mi lesz a böjtje.

A megelözést, az egész populációra kivetitve, évi kb.15 milliárdból meg lehetne oldani, s behozna a másik oldalon kb. 250-270 milliárdot.
 
A gazdaság megfojtásának szép jele....jönnek szép lassan a kifizetetlen számlák. Itt egy mai:

Soha nem látott mértékben csökkent a brit GDP a második negyedévben

London, 2020. augusztus 12., szerda (MTI) - Rekordmértékben csökkent a brit hazai össztermék (GDP) a második negyedévben az előző három hónaphoz mérve az új koronavírus okozta járvány közvetlen gazdasági hatásaként - közölte szerdán a brit statisztikai hivatal (ONS).

A világ hatodik legnagyobb gazdasága negyedéves összevetésben 20,4 százalékkal, éves szinten pedig 21,7 százalékkal zsugorodott április-júniusban.

MTI 2020. augusztus 12., szerda 9:07

S közben az EU is kiadta a juniusi ipari termelési adatot...
Éves szinten - 12,3 %....
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,854
Tagok
615,338
Legújabb tagunk
Jo Maya
Oldal tetejére