A függetlenség napja

A függetlenség napja (Independence Day) vagy egyszerűen július negyedike (Fourth of July) az Amerikai Egyesült Államok egyik szövetségi ünnepe.

Az amerikaiak ezen a napon ünneplik a Függetlenségi Nyilatkozat 1776-os kihirdetését, melyben országuk kinyilvánította függetlenségét Nagy-Britanniától.

Hosszas vita után, július 2-án a kongresszus egyhangúlag (12–0 arányban), ám titkos szavazással a Nagy-Britanniától való függetlenségre szavazott. A kongresszus a nyilatkozat szövegén dolgozott, majd július 4-én, nem sokkal 11 óra után 12 gyarmat küldöttei megszavazták, s nyomdába küldték a végleges, ám ekkor még aláíratlan változatot. (New York mindkét szavazásnál tartózkodott.) Philadelphiában július 8-án a szöveg nyilvános felolvasásával és örömtüzekkel ünnepelték a nyilatkozatot.

Egészen augusztus 2-áig tartott, míg a kongresszusi küldöttek aláírták a hivatalos nyomtatott változatot, de még ekkor is csak titokban, hogy megvédjék őket a brit megtorlástól. John Adams, akit Thomas Jefferson a Függetlenség Hivatal nélkülözhetetlen, fáradhatatlan vezetőjének nevezett, a következőket írta feleségének, Abigail-nek július 3-án: "1776. július második napja legyen Amerika történelmének legemlékezetesebb napja. Kétségkívül úgy gondolom, hogy még a következő nemzedékek is nagy évfordulóként fogják ünnepelni. Az isteni kinyilatkoztatás ünnepeként kell megemlékeznünk róla, s méltóságteljes ünnepélyen köszönni meg a Mindenható Istennek jótéteményét. A kontinens egyik végétől a másikig, a mai naptól mindörökké, pompázatos ünnepeken bemutatókat, játékokat, sporteseményeket kell szervezni, ágyúdörrenéssel, harangokkal, tűzijátékkal adjuk meg az esemény pompáját." Adams azonban két napot tévedett. Természetesen a július 2-ai szavazás volt a döntő felvonás, de magán a Függetlenségi Nyilatkozaton a július 4-ei dátum szerepel. Jefferson felkavaró és megindító beszédét 4-én fogadták el egyhangú szavazással. Ez volt az első nap, amikor Philadelphia lakosai hivatalosan értesülhettek a kontinentális kongresszustól elnyert függetlenség tényéről, szemben az utcán keringő holmi titkos szavazásokról szóló pletykákkal.

A Függetlenség Napját, az egyetlen olyan ünnepnapot, amelyet az egész ország egyként ünnepel az Amerikai Egyesült Államokban, különböző hazafias megnyilatkozások kísérik. Számos politikus tartja fontosnak ezen a napon valamilyen társadalmi eseményen való megjelenést, beszédet mondani a nemzet örökségéről és népeinek kapcsolatáról. A családok általában pikniket vagy kerti barbecue-partikat szerveznek Negyedikén, gyakran használják ki a hosszú hétvége adta lehetőségeket, s hívják meg távolabbi hozzátartozóikat is. Országszerte reggelente katonai parádékat, délután baseball-mérkőzést, este pedig mulatságokat és tűzijátékot szerveznek.

A-fuggetlenseg-napja_62fe995418a3195dae43ae0c982720cc.jpg
 
B
Én azt szeretném egyszer látni már, azt az ünnepet, hogy „A Közösség Napja”. S ez annak az ünnepe lenne amikor a Föld minden országa egyetlen államba egyesült... Eltörölnének minden határt és korlátozást... Mindenki oda költözne ahova akar...

De azt én már nem fogom megélni. Sőt, az unokám se fogja még látni...
 
Én azt szeretném egyszer látni már, azt az ünnepet, hogy „A Közösség Napja”. S ez annak az ünnepe lenne amikor a Föld minden országa egyetlen államba egyesült... Eltörölnének minden határt és korlátozást... Mindenki oda költözne ahova akar...

De azt én már nem fogom megélni. Sőt, az unokám se fogja még látni...
Hat igen. Ehez meg nagyon sok embernek kellene felnonie. Beleertve minket is.
 
az angolok ezen a napon csak köpnek egyet. érdekes, hogy 11 év alatt nem találkoztam még olyan angollal, aki akár csak egye jó szót mondott volna amerikáról
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,803
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére