A finn hatóság nem engedélyezte a Roszatom erőművét

Hiányosnak és silánynak találták a terveket.
Nem sikerült beszerezni az engedélyeket arra az atomerőműre, amelyet Finnországban építtetnek a Roszatommal. A Fennovoima nevű vállalat ugyanolyan típusú, VVER-1200 reaktorral működő létesítményt helyezne üzembe, mint amit Paksra terveznek – írja a 444.

A Hanhikivi erőmű megépítéséről már 2010-ben döntöttek, tavaly pedig a földmunkák is megkezdődtek. Igaz, a projektből már több nagy cég, így a német E.ON és finn ipari konszernek is kiszálltak, miután világos lett, hogy a dán és svéd szélerőművek sok és olcsó áramot termelnek. A beruházást a Roszatom mentette meg azzal, hogy beszállt a Fennovoimába, és elintézték, hogy az orosz állam adjon hitelt az építkezésre.

A finn nukleáris biztonsági hatóság szerint azonban a tervek hiányosak, illetve silány minőségűek. A szervezet már korábban figyelmeztetett, hogy szerintük az oroszoknak nincs elég kapacitásuk a tervek megfelelő minőségű kidolgozására, a Roszatom viszont a nehézkes finn bürokráciára mutogat.

A magyar parlament ugyanakkor olyan törvényt fogadott el, aminek értelmében a nálunk épülő atomerőmű esetében el lehet térni a hatósági engedélyektől, ha a kormány úgy határoz – vagyis politikai döntéssel felül lehet írni a szakmai ellenőrzést. Szijjártó Péter külügyminiszter Vlagyimir Putyin augusztusi látogatása után úgy fogalmazott: az építkezést már nem állíthatja meg semmi, jövő januárban biztosan elkezdődik.

A finn hatósági döntés az ottani erőmű-építést nem hiúsítja meg, de a Fennovoima úgy számol, hogy csak 2019-ben kaphatják meg az engedélyeket, ami legalább egy év csúszást jelent.

a_000_dv1921587_gettyimageshungary_eza-1024x576.jpg
 
szó sincs róla, csak a részrehajlás nem tetszik, hogy aki hasonlóan cikkek belinkelésével támasztja alá az információit és nem a ballibbek szájíze szerint van azt azonnal törlik.

Belinkelsz 2014 -es videót, mert aktuális érveket nem tudsz felhozni, de a lényeget nem említed. Nincs reális alternatívája Paksnak és Paks II-nek, időjárásfüggő megújuló energiaforrások nem alkalmasok alaperőműnek, szóval ha nem fúj a szél és nem süt a nap, ezek az erőművek nem termelnek áramot.
A egy nem tisztázott anyagi hátterű döntéshozatalban való csinovnyikok általi részvétel - ezt mutatja a videó.

Paks II. létét vagy nem létét az ország felé nem támasztotta alá az Orbán-kormány (ne írd, hogy az előző is megszavazta, mert a bővítés lehetőségének felvetése, vagy egy aláírt, titkosított szerződés az oroszokkal nem ugyanaz).

Kötelesek vagyunk elfogadni, amit az országgyűlés dönt.
Kötelesek vagyunk elfogadni, amit az országgyűlés dönt ? - ezt feszegette az újságíró.
Nem vagyunk elég okosak hozzá - ez derült ki a riportból. Bezzeg a döntéshozók!
Az újágíró kérdései a tájékoztatást is számonkérik - miért nem dönthet az, aki fizet? Válasz: mert nem!

Paks II-höz. Nem mentem bele állásfoglalásba kell, vagy nem. Két szakmérnökkel "felszerelten" (egyik olaj, másik atomenergetikai szakterülettel) viszont egyszer sem hallottam helyeslést a részükről a megvalósítás témában, csak azt, alaposan meg kellene vizsgálni, mielőtt elköteleződünk.
Erről szól a hozzászólás - arról, hogy eldöntöttek valamit, amiről semmiféle tájékoztatást nem adnak, és semmiféle tájokozódást nem biztosítanak. Sőt.
Ehhez aszisztálnak a videó szereplői nagy számban. Biztos, hogy ezek az emberek eldönthetik? Biztos, hogy ők szakmai alapon döntenek?
Biztos, alkalmasak arra, hogy az országot vezessék?
Biztos nem!
 
Paks II. létét vagy nem létét az ország felé nem támasztotta alá az Orbán-kormány (ne írd, hogy az előző is megszavazta, mert a bővítés lehetőségének felvetése, vagy egy aláírt, titkosított szerződés az oroszokkal nem ugyanaz).

amiket itt felsorolsz azok vélemények semmi baj velük .... az a gond, hogy nem megengedett ellenvéleményeket belinkelni, hogy a forumlátogató teljes képet kapjon. Például, hogy 2016-ban az import villamos energia aránya Magyarországon már 30 százalék...szóval kell új energia forrás. Például, hogy a nukleáris energia sokkal hatékonyabb, mint a megújuló energiaforrások és tisztább, mint a fosszilis energiahordozók elégetése.
Vagy például a kínaiak miért nem a kanadaiakkal építik az atomerőműveiket hanem az oroszokkal.
 
Utoljára módosítva:

De miért lett az import emelkedés ?
 
De miért lett az import emelkedés ?

tudtommal olcsóbb pillanatnyilag külföldről behozni az áramot mint a hazai erőművekben megtermelni (viszont ez kiszolgáltatottságot jelent a külföldi szolgáltatóknak) ... kivétel az atomenergia ezért fontos a paksi atomerőmű működtetése és bővítése
 
Halihó Látogatok!

Az emberiség néhány millió éve el van (volt) atomerőművek nélkül.
Talán kibír még egy kicsit.
Lehet, hogy nagyon hatékony, de biztos nem barátságos, és spórolós.
A szerszámok és a személyi felszerelés amire csak "ránéznek" az megy a
veszélyes tárolóba.
Az osztrákok is jól el vannak nukleáris fenyegetettség nélkül.
Ott meg merték szavaztatni az érintetteket. Mi a megérzésük, és a véleményük.
Az elektromos áramra szükség van, lehetőleg minél olcsóbban.
Valamikor minden városban volt villanytelep. Maguknak csinálták, nem az ország
közepén, egy helyen. ( Lokális - szigetszerű üzem )
Célszerű lenne megkérdezni Csefkó Pált, vagy Egely Györgyöt milyen
javaslatuk lenne, nekik vagy az ismeretségi körükbe tartozó személyeknek.
A leghatékonyabb, megbízhatóbb megoldást kiválasztva, a fejlesztők is
megérdemlik az anyagi méltánylást.
Biztos van mindenki számára elfogadható megoldás.
 
tudtommal olcsóbb pillanatnyilag külföldről behozni az áramot mint a hazai erőművekben megtermelni (viszont ez kiszolgáltatottságot jelent a külföldi szolgáltatóknak) ... kivétel az atomenergia ezért fontos a paksi atomerőmű működtetése és bővítése

Nem nyertél, nem a tiéd a Calypso matrica.... a rezsicsökkentést nem bírta több hazánkban termelő finanszírozni és bedobták a törölközőt.
 
Oldal tetejére