A forradalom a magyarok félelmet nem ismerő szabadságvágyát bizonyította

1956. október 23-án a debreceni egyetemi ifjúság az országban elsőként vonult az utcára, és a hatalom elleni megmozdulásra hívta a lakosságot.

A többi között függetlenséget, a szovjet katonák kivonását és a sztálinista vezetők leváltását követelték. A város polgárai, munkásai "egy emberként álltak a fiatalok mellé" - mondta.

Felidézte a debreceni események legtragikusabb pillanatát, amikor 23-án délután az ávósok tüzet nyitottak a Kossuth utcában összegyűlt tömegre. Ketten életüket vesztették és többen megsérültek.

Hiába dördült azonban sortűz, a forradalmat már nem tudták megállítani, az embereket nem tudták megfélemlíteni - tette hozzá a polgármester.

A november 4-i eseményekről szólva hangsúlyozta: a szovjet hadsereg támogatásával visszaállították a kommunisták uralmát a városban, de csak a felszínen tudták elfojtani a szabadságvágyat, "a mélyben a remény tovább izzott". Papp László szerint ez a remény az 1989-1990-es rendszerváltáskor született újjá.

Kiemelte: 1956 értékeit minden körülmények között meg kell óvni.

A forradalom ötvenedik évfordulóján, 2006-ban majdnem megismétlődött 1956. október 23.

És ma az az ember nevezi magát demokratának, oktat bennünket demokráciára, aki 13 évvel ezelőtt miniszterelnökként azonosítószám nélküli rendőröket vezényelt a békés tüntetők ellen

- utalt a budapesti utca összecsapásokra és Gyurcsány Ferenc DK-elnökre. Papp László értékelése szerint 1998-ban jött létre a városban az az összefogás, amely elindította Debrecent a fejlődés útján. A polgármester az összefogáson alapuló, a debreceniek elképzeléseire figyelő, fenntartható városfejlesztési politika folytatását ígérte, amelyet - mint hangsúlyozta - az önkormányzati választáson nagy többséggel megerősítettek a debreceni választók.

upload_2019-10-23_7-41-48.jpeg


MTI
 
Miért , mi történt 2006-ban ???

Véletlenül elindult a tank Budapest főutcájában. Legalábbis a vezetője szerint.
-

-
Ahogy látom ezek a fiuk is név-nélküli uniformot hordanak.
-
MNA_vermummt.jpg

-
A robbantgató Budaházy ingén név helyett csak az áll, hogy "anti-antifasiszta" - és ez nem tautológia ként értendő.
 
Utoljára módosítva:
Hiába dördült azonban sortűz, a forradalmat már nem tudták megállítani, az embereket nem tudták megfélemlíteni - tette hozzá a polgármester.
-
Nem tudom honnan szedi ezeket a heroikus mítoszokat az 1972-ben született polgármester, hiszen a jelenlegi főnöke, a magyar miniszterelnök is kénytelen volt KISZ vezetővé vedleni, hogy kariere tudjon csinálni. :(
-
Én ugy emlékszem, hogy a "forradalmat" nagyon hamar leverték és ebben a munkások segítettek az orosz katonáknak.
Arra, hogy rengetegen "illegálisan" elhagyták az országot... és még sok sok éven keresztül a határsáv Győrnél kezdődött.
(Emlékeztetőül, Erdogán 30 km védősávot akar, Györ ennél messzebb van az Osztrák határtól)
 
Kik az 1956-os forradalom örökösei?
-
7N3TuGVPyChq15Mius.jpeg

-
Szomorú, hogy a sorokba egy csomó gyereket is cipeltek a "felelősségteljes" szülök mint annak idején.
Igazán nem volt szükség 56-ban sem, hogy gyerekeket fegyverezzenek fel.
 
Kormányellenes tüntetések, országszerte, melyek helyenként zavargássá fajultak. A rendőrség a tömegoszlatás során nem volt válogatós az eszközökben, sokan maradandó egészségkárosodást szenvedtek.
Nem nem országszerte épp 1956-ban se országszerte volt.Szórványosan a nagy lélekszámú helyeken.
Mit ne mondjak?
56 ban csak rádióból értesültek hogy Pesten van valami.
Itt semmi nem volt, azon a 20 hangos ordítozó jampin kívül mint a bátyám is ott volt!
De ők inkább a jampi öltözékük miatt,a rendőrök ellen kiabáltak.Mert nem volt divatjuk elismert se Elvis imádatuk.
Ez volt 56 egy mezővárosban.
Ja és ugyancsak ők mentek a laktanyába fegyvert követelni meg néhány hozzájuk csapódott testes nő.
A laktanyaparancsnok levegőbe lőtt egyet.
A 2 méter mély ék alakú árokba vetették bátyámék magukat.
Szerencsétlenségére rá pont egy igen kövér nő ugrott.
Aki fennakadt az ék alakban és így nem lett 56-ból sérült tüntető.
Persze mindenki hazasepert.
2006-ban sem országszerte volt akkor is Pestre koncentrálódott.
Meg talán megyeszékhelyre?
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,920
Tagok
615,341
Legújabb tagunk
Palasti69
Oldal tetejére