A gazdasági világválság okai és hatásai

szakidani

Állandó Tag
Állandó Tag
Mindenki későn ébredt válságügyben!

2006 negyedik negyedév: zuhanásba kezdenek az amerikai ingatlanárak. Egyre több jelzálogadós válik fizetésképtelenné. Ez utóbbinak nem az ingatlanok árcsökkenése az oka, hanem az, hogy az amerikai jegybank szerepét ellátó Fed emelni kezdi a kamatlábakat. Ezek után a kereskedelmi bankok és a jelzáloghitelezők is hasonlóan cselekednek, ami a kétes adósok helyzetét nehezíti, és folyamatosan emeli a kockázatokat a jelzáloggal fedezett értékpapírok (CDO-k) és csereügyletek (swapok, CDS-ek) piacán. 2006 végén az amerikai alapkamat 5,25 százalékra emelkedett.
2007. február 8.: a világ egyik legnagyobb bankja, a Hongkongban és Londonban egyaránt fontos szerepet játszó HSBC arra figyelmeztet, hogy a jelzálogügyletek egyre kockázatosabbá válnak. A bank történetében először profit warningot ad ki, vagyis arra figyelmeztet, hogy a vártnál kisebb lesz a nyeresége. Hét hónappal később a pénzintézet bezárja amerikai jelzáloghitelező leányvállaltát. Az HSBC vesztesége 880 millió dollár a válság miatt a Focus.de szerint.
2007. április 3.: az amerikai jelzáloghitelező, a New Century Financial fizetésképtelenné válik. Ez az addigi legnagyobb jelzálogcsődök egyike az iparágban.
2007. június 1.: Cammogásról döcögésre váltott a miniszterelnök reformszekere - szól az [origo] elemzése a magyar kormány februárban "lobogtatott" munkatervéről. "Több apróbb lépést ugyan megtettek a minisztériumok, de néhány nagyobb ügyben már rég kifutottak a határidőből. Még most is agyalnak az egészségbiztosítási reformon, és nem kapkodnak az energiakoncepcióval sem. Sőt, akadt olyan feladat, aminek neki sem álltak, mert eleve nem volt rá pénz" - írtuk másfél éve.
A válság kirobbanása, bedől a Bear Stearns két alapja
2007. június 20-22.: az amerikai befektetési bank és brókercég, a Bear Stearns két befektetési alapja összeomlik. A két hedge fund, amely kockázatos ügyletekkel foglalkozott, elsősorban a jelzálogpiaci folyamatok miatt került bajba. Túl sok pénzt invesztáltak olyan értékpapírokba, amelyek fedezete jelzálogügyletek voltak. A bank 4 milliárd dollárnyi eszközét adja el a befektetések megváltására. A Merrill Lynch - a Bearnél is nagyob befektetési bank és brókercég - azonnal eladja az ominózus alapokban ragadt eszközeit. Három hónappal később a Bear Stearns bejelenti, hogy nyeresége 60 százaléknál is nagyobb mértékben csökkent.
2007. július 10.: a világ egyik legnevesebb hitelminősítője, a Standard and Poor's mintegy 12 milliárd dollárnyi nem elsőrendű adósság értékelésének leminősítését helyezi kilátásba. A Home Depot és a D. R. Horton lakáspiaci cégek figyelmeztetnek a lakáspiacon kialakult aggasztó helyzetre.
2007. július 30.: a válság eléri Európát. Megrendül a német IKB Bank helyzete. Az állami fejlesztési bank, a KfW, amely az IKB legnagyobb tulajdonosa, 8,1 milliárd eurós garanciavállalásra kényszerül a leánybank miatt.
A Fed nem reagál időben
2007. augusztus 1.: az amerikai jelzálogbank, az American Home Mortgage Investment fizetésképtelenné válik. A cég részvényei 90 százalékkal zuhannak, 7000 munkatárs veszti el az állását.
2007. augusztus 7.: A Federal Reserve (Fed) nem változtat 5,25 százalékos jegybanki alapkamatán, miután a kisebb hitelpiaci problémák ellenére szolid gazdasági növekedést valószínűsít. A bank legfőbb céljának változatlanul az infláció elleni küzdelmet jelöli meg.
2007. augusztus 9.: a válság következő európai áldozata a BNP Paribas francia nagybank három alapja, amelyek működését felfüggesztik. Az alapok összértéke 1,5 milliárd euró. Ez a bankközi hitelpiac válságának kezdete. Az Európai Központi Bank 94,8 milliárd eurót tesz félre, hogy pénzt pumpáljon a rendszerbe, végül a jegybankok együttes fellépése eredményeként 300 milliárd euró ömlik a pénzpiacokra. A Fed és a Bank of Canada is likviditást növelő lépésekre szánja el magát.
2007. augusztus 21.: a brit Barclays Capital 314 millió fontos kölcsönt vesz fel a Bank of England (BoE) hitelválságot enyhíteni kívánó alapjából. Ez az első alkalom, hogy egy bank él ezzel a lehetsőggel. A Barclays augusztus 30-án további 1,6 milliárd font gyorrsegélyt hív le.
Látványos eredmények - Gyurcsány szerint
2007. szeptember 10.: "A kabinet látványos eredményeket könyvelhet el" - állítja Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök szerint erre utal, hogy gyorsan javult az egyensúly, fehéredett a gazdaság, nőtt a foglalkoztatottság. Igaz, hogy csökkent a gazdasági növekedés, de továbbra is érvényes a "reform vagy bukás" jelszava, meg kell hozni és végig kell vinni a népszerűtlen intézkedéseket.
2007. szeptember 13.: a brit építési hitelezéssel foglalkozó Northern Rock pénzintézet súlyos nyomás alá kerül. A betétesek sorban állnak, hogy kivehessék pénzüket, három nap alatt hárommilliárd eurót szednek ki a cégből. A Bank of England hitelsegéllyel siet a Northern Rock megmentésére. A cég részvényének árfolyama ugyanakkor máris zuhanásnak indul.
2007. szeptember 20.: a negyedéves beszámolók először engednek bepillantást a válság mélységeibe. A nagy amerikai befektetési bankok (és brókercégek) közül a Goldman Sachs 1,7 milliárd dolláros leírásra kényszerül, de még így is az egyik legjobb negyedéves eredményét könyvelheti el történetében. A Lehman Brothers - amely majd 2008-ban jut csődbe - ekkor még pozitív meglepetéssel szolgál. A Bear Stearns azonban 61 százalékos profitcsökkenésről ad számot. A Morgan Stanley csaknem egymilliárd dolláros leírást kénytelen elszámolni, és hétszázalékos profitcsökkenést vall be. Az amerikai befektetési bankok rossz eredményei a CDO- és CDS-ügyletek miatt következnek be. Ezek az értékpapírok és swap-(csere)ügyletek, amelyekben a bankok sok pénze hever, egyre kevesebbet érnek ugyanis.
Figyelmeztet az IMF
2007. szeptember 24-25.: a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint a bizalomvesztés és a hitelválság lassítani fogja a világgazdaságot.
2007. október 1.: a világ egyik legnagyobb pénzintézete, a Citigroup 60 százalékos profitcsökkenésről számol be a harmadik negyedévben. Két hét múlva kiderül, hogy a bankcsoportnak 6,5 milliárd dollárt kell leírnia. Újabb három hét múlva 11 milliárdos leírásra kényszerül a csoport. A bejelentések nyomán megbukik november 4-én a Citigroup vezére, Charles Prince.
2007. október 18.: a második legnagyobb amerikai bank, a Bank of America számai szerint a befektetési banki tevékenység nem hoz nyereséget. A konszern szintű nyereség egyharmadával csökken, 3,7 milliárd dollárra. A másik kereskedelmi banki óriás, a JP Morgan Chase ugyanakkor 1,6 milliárd dollárt ír le.
2007. október 24.: a Merrill Lynch befektetési bank 8,4 milliárdos dolláros veszteséget jelent be, ami a legnagyobb negatív eredmény 95 éves történetében. Október 30-án Stan O'Neal, a bank vezérigazgatója lemond tisztségéről.
Nincs válság Veres szerint
2007. október 25.: "Magyarországon nincs szó sem gazdasági, sem szociális válságról. Nem a válság, hanem az előrehaladás jele, hogy rendet teszünk a közszférában, és megkezdtük, sőt sikeresen visszük végig a 16 éve halogatott reformokat" - jelenti ki a magyar pénzügyminiszter, Veres János.
2007. november 7.: megkezdődik a dollár leértékelődése, mivel a befektetők arra számítanak: a jegybank szerepét betöltő Fed komoly kamatcsökkentésbe kezd, hogy elejét vegye a krízisnek. Az euró 1,47 dolláros rekordon, a font 2,10 dolláros 26 éves rekordon tanyázik.
2007. november 15.: az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed 47,25 milliárd dolláros likviditási tartalékot bocsát a bankrendszer rendelkezésére. Ez a 2001. szeptember 11-i támadások óta a legnagyobb mértékű gyorsbeavatkozás a központi bank részéről.
Gyurcsány nem vár sokat az EU-tól
2007. november 23.: Egy évvel azelőtt, hogy idén ősszel Magyarország rákényszerül az EU-tól kapott hitelsegélyt lehívására, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kijelenti: nem tartozik azok közé, akik az Európai Uniótól, az Európai Bizottságtól várnák a versenyképesség biztosításával összefüggő feladatok megoldását. Szerinte "az egyes országok rendelkeznek az ehhez szükséges leghatékonyabb eszközökkel, legyen szó akár a pénzügy-, akár a jövedelempolitikáról, akár a munkaerőpiacot befolyásoló eszközökről". A miniszterelnök a nemzetközi hitelválságra, illetve az energiapiaci nehézségekre utalva hangsúlyozza: ezek leküzdésére rendszeres párbeszédre van szükség a politikai és a pénzügyi vezetők között.
2007. december 5.: az amerikai jelzálogmamut, a Fannie Mae milliárdos nagyságrendű tőkére szorul, és új részvényeket bocsát ki. Közben az amerikai kormány tervet dolgoz ki a nagy pénzintézetekkel arra, hogy a következő két évben megakadályozzák több mint egymillió lakás- és családiház-vásárló esetében a kényszerárveréseket és lefoglalásokat.
2007. december 10.: a világ legnagyobb vagyonkezelője, a svájci UBS bank bejelenti, hogy a kétes amerikai jelzáloghitelek miatt először lehet veszteséges, és további 10 milliárd dolláros veszteséget kell leírnia. Közben a válság eléri az úgynevezett Private Equity üzletágat Amerikában - lelassulnak vagy szinte teljesen leállnak a cégfelvásárlások, a magántőke beáramlása a tőzsdére.
 

Molnarcsabi

Kitiltott (BANned)
Termeszetesen erdekelt, de ugy tudom ez egy forum ahol az emberek a velemenyuket fejtik ki nem pedig terjedelmes tanulmanyokat masolnak be az internetes hirujsagokrol. Kulonosen nem hogy az illeto, Mint Dani Szaki sajat maganak valaszolgat ilyen terjedelmes tanulmanyokkal. Ugy detektaltam hogy ez mar az inszenitas borderjeit surolgatja.

Amugy benne vagyunk a pacban de rendesen, kulonosen itt MO-on ahl jovore 100.000 embert fognak meg elbocsatani. De sebaj, meg mindig jobb mint a kolera, ami pld Zimbabweben pusztit. A kolera az emesztoszervet megtamado betegseg, ami sulyos hanyasi es hasmenesi tuneteket okoz, majd vegez az emberrel. Akkor lep fel ha az ivoviz fekaliaval szennyezett, vagy doglott allatokkal. Zimbabwe valamikor afrika kenyereskosara volt, de miutan eluztek a farmereket ( europai eredetu rasszistakAT) azota csak egyre rosszabb ott a helyzet. ugyanez vonatkozik szamos mas orszagra is.
 

siriusB

Állandó Tag
Állandó Tag
A CanadaHun.com arról nevezetes, hogy itt teljesen ellentétes meggyőződésű ember képes egymással intelligens hangnemben eszmét cserélni. A topicot "szakidani" nyitotta. Molnarcsabi te is nyithatsz egy topicot, ahol te döntöd el, hogy miről szeretnél beszélgetni.
 

szakidani

Állandó Tag
Állandó Tag
Az elmúlt hónaphoz hasonlóan novemberben is a megkérdezettek háromnegyede válaszolta azt, hogy érdeklődéssel követi a világban tapasztalható hitelválságról szóló híreket (+2 százalékpont), bár ezen belül továbbra is kisebbségben vannak a kiemelkedő érdeklődést mutatók. Az átlagosnál is erősebb érdeklődést mutatnak a téma iránt a diplomások, a férfiak és a 35-54 év közöttiek – gyakorlatilag ugyanazok a csoportok, amelyekre ez egy hónappal ezelőtt is igaz volt.

Az emberek egyharmada már érzi a válságot

A válság valós, az emberek életét közvetlenül is befolyásoló hatásainak erősödését jelzi, hogy 17 százalékponttal emelkedett azok aránya, akik beszámolnak kisebb-nagyobb személyes érintettségről (61 százalék), ugyanakkor 7 százalékponttal csökkent azoké, akik még semmilyen személyes hatását nem érzékelték az elmúlt hónapok történéseinek (35 százalék). A pénzügyi-gazdasági krízis következményeit érzékelők csoportja együttesen immár a teljes felnőtt lakosság egyharmadát teszi ki (ebből 12 százalék az, akit bevallása szerint már nagymértékben érintett a válság). Különösen a középkorúak (35-54 évesek) érzik magukat az átlag feletti mértékben érintettnek. A Forsense vizsgálatából kiderül, hogy egyre többen számolnak azzal, hogy a következő hónapokban már személyes életükre is valamilyen hatással lesz a válság, a személyes életükre gyakorolt nagymértékű hatást prognosztizálók aránya pedig 15-ről 25 százalékra emelkedett egy hónap alatt. A válaszolók egynegyede mondható bizakodónak, vagy legalábbis nincs kiforrott véleménye a jövővel kapcsolatosan, ugyanakkor a jövővel kapcsolatos pesszimizmus tekintetében is a középkorúak, illetve a faluhelyen élők emelkednek ki az átlagból.

Elhúzódó válság következik?

Novemberben már a választópolgárok közel kétharmada tartotta valószínűnek, hogy egy évekig elhúzódó gazdasági világválság következik, melynek Magyarországon is súlyos következményei lesznek (64 százalék, +9 százalékpont). Az átlagosnál jobban nőtt a pesszimisták aránya egy hónap alatt a felsőfokú végzettségűeknél (+11 százalékpont), az alapfokú végzettségűeknél (+16 százalékpont) és az 55 évnél idősebbek csoportjában (+14 százalékpont) is – állapítja meg a Forsense felmérése.

Újabb terheket már nem tudnak viselni a devizahitelesek

A megkérdezettek 30 százaléka nyilatkozott úgy, hogy neki, vagy a vele egy háztartásban élőknek van deviza alapú hitelük. Erről a csoportról azt lehet mondani, hogy az átlagosnál 10 százalékkal nagyobb intenzitással figyelik a válsággal kapcsolatos híreket, háromnegyedüket legalább kismértékben érintették már a válság következményei és az átlag feletti arányban valószínűsítik ugyanezt a jövőre vonatkozóan is (37 százalékukat nagymértékben fogja érinteni a válság). Ugyanakkor ez a csoport sem pesszimistább a társadalom többi részénél a tekintetben, hogy várható-e elhúzódó válság, sőt a devizahitelesek között valamivel kevesebben valószínűsítik (62 százalék) ezt.
A háztartások kiszolgáltatottságát jól mutatja, hogy a devizahitellel rendelkező háztartások tagjainak 41 százaléka saját állítása szerint gyakorlatilag semekkora növekedést nem tud elviselni – megszorítások árán sem – a havi törlesztő részletben. A teljes népességre vetítve ez több százezer háztartást érinthet. További 30 százaléka legfeljebb 20 000 Ft-os emelkedést még kibír, ennél többet viszont csak 13 százalék. (16 százalék nem válaszolt erre a kérdésre). Különösen a kisebb vidéki településeken élők mondják nagy arányban, hogy nem volnának képesek tovább szorítani a kiadásaikon, ha a törlesztő részletek emelkedése ezt tenné szükségessé.

hírTV
 

szakidani

Állandó Tag
Állandó Tag
A Bush-kormány még 350 milliárdot kér

MTI2008. 12. 19., 17:54Utolsó módosítás: 2008. 12. 19., 18:10 <script type="text/javascript"> var strModDate = '2008. 12. 19., 18:10'; if (strModDate.substr(16,1) == ':') strModDate = strModDate.substr(0,15) + '0' + strModDate.substr(15,strModDate.length); var strNowDate = '2008. 12. 19., 21:59'; var diffYears; //var diffMonths; var diffDays; function dateDiff() { date1 = new Date(); date2 = new Date(); diff = new Date(); date1temp = new Date(strModDate.substr(0,4),(strModDate.substr(6,2) - 1).toString(),strModDate.substr(10,2),strModDate.substr(15,2),strModDate.substr(18,2),00); date1.setTime(date1temp.getTime()); date2temp = new Date(strNowDate.substr(0,4),(strNowDate.substr(6,2) - 1).toString(),strNowDate.substr(10,2),strNowDate.substr(15,2),strNowDate.substr(18,2),00); date2.setTime(date2temp.getTime()); // sets difference date to difference of first date and second date diff.setTime(Math.abs(date1.getTime() - date2.getTime())); timediff = diff.getTime(); weeks = Math.floor(timediff / (1000 * 60 * 60 * 24 * 7)); timediff -= weeks * (1000 * 60 * 60 * 24 * 7); days = Math.floor(timediff / (1000 * 60 * 60 * 24)); timediff -= days * (1000 * 60 * 60 * 24); hours = Math.floor(timediff / (1000 * 60 * 60)); timediff -= hours * (1000 * 60 * 60); mins = Math.floor(timediff / (1000 * 60)); timediff -= mins * (1000 * 60); secs = Math.floor(timediff / 1000); timediff -= secs * 1000; //alert (weeks + " weeks, " + days + " days, " + hours + " hours, " + mins + " minutes, and " + secs + " seconds"); diffDays = days + (weeks * 7); return false; // form should never submit, returns false } function serviceLength() { var modDate = new Date(strModDate.substr(0,4),(strModDate.substr(6,2) - 1).toString(),strModDate.substr(10,2),strModDate.substr(15,2),strModDate.substr(18,2),00); var nowDate = new Date(strNowDate.substr(0,4),(strNowDate.substr(6,2) - 1).toString(),strNowDate.substr(10,2),strNowDate.substr(15,2),strNowDate.substr(18,2),00); var difference = (nowDate-modDate); diffYears = Math.floor(difference / (1000*60*60*24*365)); /* difference -= years * (1000*60*60*24*365); diffMonths = Math.floor(difference / (1000*60*60*24*30.4375)); */ } function getDifference() { serviceLength(); if (diffYears == 0) { dateDiff(); if (diffDays > 90) { document.getElementById('archiv-cikk-box').style.display = 'block'; document.getElementById('archiv-cikk-box').innerHTML = 'Ez a cikk ' + diffDays.toString() + ' napja frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.'; } } else if (diffYears > 0) { document.getElementById('archiv-cikk-box').style.display = 'block'; document.getElementById('archiv-cikk-box').innerHTML = 'Ez a cikk ' + diffYears.toString() + ' éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.'; } } getDifference();</script>

Henry Paulson amerikai pénzügyminiszter pénteken közölte: a kormány azt kéri a kongresszustól, hogy a bankszféra megmentését célzó segélycsomag második, 350 milliárd dolláros részét is felhasználhassa.
Paulson közvetlenül azután tett erről bejelentést, hogy George Bush elnök közölte: a Fehér Ház kisegíti az autóipart, áthidaló hitelt nyújt a csődközeli állapotba jutott General Motors és Chrysler vállalatnak.
A két autógyártó cég a bankmentő csomag első felének megmaradt részéből kap szövetségi segítséget. A kormány eddig 335 milliárd dollárt költött a Wall Street válsága miatt megszorult pénzintézetek megsegítésére, most a maradék mintegy 15 milliárd dollárt a két autógyártó cég hívhatja le. A pénzügyminiszter szerint a Detroitnak nyújtott kormányzati hitel elejét veszi, hogy az autógyártók csődje "jelentős törést" okozzon az amerikai gazdaságban.
Elfogyott az első részlet
Egyúttal azt kérte a kongresszustól, hogy engedélyezze a bankmentő csomag második 350 milliárd dolláros részének felhasználását, mivel az autóipari hitellel az első 350 milliárd dolláros keret lényegében kimerült. A 700 milliárd dolláros segélycsomag második felének felhasználását az október 3-án elfogadott törvény a kongresszus újabb jóváhagyásához kötötte.
Paulson szerint "nyilvánvaló, hogy a kongresszusnak fel kell szabadítania a mentőcsomag újabb részét is a pénzügyi piacok stabilitásának támogatására". Közölte, hogy az ügyben egyeztetni fog a kongresszus vezetőivel és Barack Obama megválasztott elnök csapatával.
A hivatalban lév pénzügyminiszeter két napja még úgy nyilatkozott: a nagyobb amerikai pénzintézetek helyzete stabilizálódott, több már várhatóan nem megy csődbe a mostani hitelválságban, és nincs szándékában a 700 milliárd dolláros bankmentő csomag második feléért folyamodni. Azt mondta, hogy a kormánynak egyelőre elegendő muníciója van, ezért nem kér újabb pénzt. Paulson néhány hete annak a lehetőségét is kizárta, hogy a bankszféra megmentéséről elfogadott csomagból nem pénzügyi vállalatokat is kisegítsenek.


<link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CSZAKID%7E1%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]-->Ezután a hír után totálra ide illik : http://video.google.com/videoplay?docid=6132500997336473908
 

szakidani

Állandó Tag
Állandó Tag
Dani,
Etekelem a cikkeket amiket felteszel.
Koszi.

<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 11"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 11"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CSZAKID%7E1%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Hi Spanky!
Köszönöm szépen, Tőled ez megtisztelő!
 

szakidani

Állandó Tag
Állandó Tag
Gömbölyödik a válságban az IMF!:,,:

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) bejelentette, hogy a korábban becsült 294 millió dolláros veszteséggel szemben várhatóan 11 milliós nyereséggel zárja majd a 2009-es pénzügyi évet. A jelentő változás oka, hogy mind több ország fordul hitelért az IMF-hez.
"A javuló kilátások a megélénkült hitelezési aktivitásra vezethetők vissza. A várakozások szerint ebből 247 millió dollárnyitöbbetbevétel keletkezik, ha az összes esedékes fizetést a megállapodások szerint teljesítik" - idézi a Reuters a szervezetet.
November eleje óta az IMF Magyarország, Izland, Ukrajna és Lettország számára fogadott el segélycsomagot, és egyes előrejelzések szerint a pénzügyi és gazdasági válság hatására újabb feltörekvő országok is jelezhetik még igényüket. :,,:
 

szakidani

Állandó Tag
Állandó Tag
111 milliárd dollárt vesztettek a leggazdagabb oroszok
2008. december 23. 17:56 MTI

A hat legnagyobb oroszországi magánvagyon 111 milliárd dollárnyi összeggel csappant meg a pénzügyi világválság kezdete óta - jelentette kedden az Izvesztyija.

Az orosz napilap szerint azokat a milliárdosokat sújtotta, sújtja leginkább a válság, akik korábban nagy hiteleket vettek fel bankoktól, hogy felvásárolják konkurenseiket, és vagyontárgyakat vásároljanak szerte a világon. Ezek az orosz üzletemberek lehetőségeiken felül éltek, hitelekből finanszírozták gazdasági terjeszkedésüket az utóbbi években, miközben vagyonuk értékét az általuk birtokolt vállalatok részvényeinek áraiból kalkulálták - olvasható a Nincsenek már oligarchák című cikkben.

A világ tőzsdéin mutatkozó árfolyamzuhanások és a nyersanyagok árainak esése okozták a nagy orosz vagyonok leolvadását az utóbbi hónapokban, továbbá az, hogy nehéz volt újrafinanszírozni az orosz milliárdosok adósságait a likviditási válságtól szenvedő világban. Az Oroszország leggazdagabb emberének tekintett Oleg Gyeripaszka vagyona 28 milliárd dollárról 7,2 milliárdra apadt. A leghíresebb orosz milliárdosnak, Roman Abramovicsnak, a Chelsea angol labdarúgóklub tulajdonosának most be kell érnie 3,3 milliárd dolláros vagyonával a hat hónappal korábbi 23,5 milliárdos helyett - írta az orosz lap. :lol:

(MTI)
 

szakidani

Állandó Tag
Állandó Tag
koszonjuk , Dani, ezuttal is rengeteg erdekes infoval lattal el bennunket. csak igy tovabb. Azert a haziorvosodat tovabbra se felejts el felkeresni....kiss

<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 11"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 11"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CSZAKID%7E1%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> Senki nem kért téged (és gondolom nem is kényszerít), hogy látogasd ezt az oldalt, tehát így, hogy mégis ezt teszed és még ráadásul idióta beírásokkal próbálkozol, csak arra enged következtetni, hogy egy szánalmas provokátor vagy! :fuck:
<o:p> </o:p>
 

szakidani

Állandó Tag
Állandó Tag
<table width="100%" border="0" cellpadding="0" cellspacing="0"> <tbody> <tr> <td> <table class="CikkViewPortlet" width="100%" border="0" cellpadding="0" cellspacing="0"> <tbody> <tr> <td class="" valign="top"> Orbán: elemezni kell az IMF hitel ügyét!
2008.12.24. szerda 09:56
tn_Orban_Kotcsen.jpg

Alapos történeti és elméleti elemzésnek kell alávetni a közelmúltban felvett IMF-hitel ügyét - mondta Orbán Viktor, aki szerint ez a pénz az MSZP választási céljait fogja szolgálni. A Fidesz elnöke minderről a Magyar Nemzet szerdai, karácsonyi számában megjelent interjúban beszélt.
<script language="JavaScript" type="text/javascript"> <!-- var elemObj = document.getElementById('contentdiv'); if (elemObj!=null) { var output=markText(elemObj.innerHTML); document.getElementById('contentdiv').innerHTML=output; } --> &</script>
</td></tr></tbody></table></td></tr> <tr> <td> <table class="AdBannerPortlet" width="100%" border="0" cellpadding="0" cellspacing="0"> <tbody> <tr> <td class="" valign="top"> <center> <table class="AdBannerFrameTable" border="0" cellpadding="0" cellspacing="0"> <tbody> <tr> <td class="AdBannerFul">
</td> <td class="AdBannerBanner"> <script type="text/javascript">if(window.goA)goA.addZone(27722,{displayOptions:{bannerhome:'http://ad.adverticum.net'}});</script> <script src="http://ad.adverticum.net/js.prm?zona=27722&ord=o9Fs3Rk1Eu4Vh7Eo1G&re=http%3A%2F%2Fwww.hireso.hu%2F" charset="iso-8859-2"></script>

<noscript></noscript></td></tr></tbody></table></center></td></tr></tbody></table></td></tr> <tr> <td> <table class="CikkViewPortlet" width="100%" border="0" cellpadding="0" cellspacing="0"> <tbody> <tr> <td class="" valign="top"> Ha majd túl leszünk a következő választásokon, akkor nem az IMF-fel és a nyugati pénzvilággal történő konfrontáció jegyében, de alapos történeti és elmélet-elemzésnek kell alávetni ennek a mostani hatalmas hitelnek az ügyét - közölte Orbán Viktor, aki a hitel kapcsán több kérdést is feltett. Például azt, hogy az IMF az országnak vagy az MSZP-nek akart-e segíteni? "Esetleg sakkban akarta tartani a következő kormányt?" - kérdezte, s hozzátette: "majd kiderül".
A Fidesz elnöke szerint az bizonyos, hogy a szocialisták nem változtak meg, ezt a pénzt elköltik, ez a pénz "az utolsó fillérig az MSZP választási céljait fogja majd szolgálni. "Megint azzal próbálkoznak majd, amivel 2006-ban: hazudnak, meghamisítják a szükséges adatokat, és minden forrást arra használnak, hogy egy hazugságkampány üzemanyagaként szavazatokat vásároljanak rajta" - fogalmazott.
A politikus azzal a kijelentéssel, miszerint Magyarország következmények nélküli ország lenne, nem ért egyet. Mint mondta, ez az állítás talán a kiváltságosok esetében igaz, ám az egész ország esetében nem. Példaként az elmúlt két országgyűlési választásra emlékeztetett, amelyen az emberek kis többséggel ugyan, de a szocialisták mellett döntöttek. Kijelentette: ennek meg is van a következménye.
A felelősség kapcsán Orbán Viktor kijelentette: a "jövőnk érdekében fontos, hogy a szocialisták maradéktalanul megkapják mindazt, ami jár azért, amit Magyarországgal tettek az elmúlt hat évben".
A Fidesz elnöke szerint a magyar államnak, egy ország vezetésének az is kötelessége lenne, hogy a nemzetközi térben, az államok világában is megjelenítse értékeinket, azt a teljesítményt, amelyekre a mi közösségünk képes. "Az a hangnem, ahogy a szlovák vezetők beszélnek velünk és rólunk, egyszerűen tűrhetetlen" - fogalmazott ennek kapcsán Orbán Viktor.
Úgy vélte, a kérdés az, hogy ezt egyáltalán miért engedhetik meg maguknak. "A szlovákok nem csak azért törlik belénk a lábukat, mert kisebbrendűségi komplexusaik vannak, ami bizonyos vonatkozásban érthető, mert egy szerény önálló államiságra visszatekintő országról van szó. Hanem azért is, mert Szlovákia ma sikeres ország. Magyarország pedig sikertelen" - fogalmazott.





<script language="JavaScript" type="text/javascript"> <!-- var elemObj = document.getElementById('contentdiv'); if (elemObj!=null) { var output=markText(elemObj.innerHTML); document.getElementById('contentdiv').innerHTML=output; } --> </script>
</td></tr></tbody></table></td></tr></tbody></table>
 

szakidani

Állandó Tag
Állandó Tag
Boldog karácsonyt mindenkinek!

<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 11"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 11"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CDOCUME%7E1%5CSZAKID%7E1%5CLOCALS%7E1%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> A 100. beírással kívánok mindenkinek nagyon boldog és békés karácsonyi ünnepeket! kiss
 
Oldal tetejére