A hátsójába rejtve lopott el 22 aranyrögöt a kanadai pénzverde munkása

30 hónap börtönre ítélték tavaly a 35 éves Leston Lawrence-t, a kanadai pénzverde egyik munkatársát, aki a végbelébe rejtve tulajdonított el 22 süteményméretű aranyrögöt, majd ebből 17-et sikerült is továbbadnia.

A férfinek most végül 13 millió forintnyi bírsággal kevesebbet kell kifizetnie. Az ok az Ottawa Citizen beszámolója szerint az, hogy az arany, amit ellopott, nem volt olyan drága akkor, mikor ellopta, mint mikor kiszabták rá a büntetést.

Eredetileg 190 ezer kanadai dollár, vagyis 41 millió forint visszafizetésére kötelezték, de ezt ügyvédjével megtámadta. Egyrészt, mert mikor lopta, csak 165 ezer dollárt (35 millió forintot) ért az összes eltulajdonított arany, másrészt nem is tudta az összes rögöt pénzzé tenni.

Mindenesetre az ítélethozatal óta nem fizetett vissza még egy centet sem. Azzal magyarázza Lawrence, hogy el akarja hozzá adni a házát, de még nem adta, mert várja, míg többért tudja majd értékesíteni.

Ha nem fizeti ki, további 30 hónapot kell a rácsok mögött maradnia.

Lawrence hét évig dolgozott a pénzverdében. 2015-ben azzal bukott le, hogy egy bankban szeretett volna beváltani két, 20 ezer kanadai dollárról (4 millió forintról) szóló csekket. Mikor a bank alkalmazottja megkérdezte, honnan van a pénz, simán elmondta, hogy aranyrögöket adott el. Az alkalmazottat ez nem nyugtatta meg, és értesítette a rendőrséget.

A férfit sose kaptak el lopás közben, pedig őnála sípolt be a legtöbbször a fémdetektor, a kézi átvizsgáláson utána mindig átment. Végül a rendőrség megszerezte az egyik eladott rögöt, és Lawrence széfében találtak még négyet. A munkahelyi öltözőszekrényében pedig vazelint és gumikesztyűket – emlékeztetett a Daily Mail.

images
 
*
Szt.AtyaÉg! Meg sem fordult a fejében, hogy esetleg felsértheti a végbelét? Hihetetlen. Az ilyen ember nem kap végbél rákot, az olyan aki egész életében normál életmódot él, az megkapja. Borzasztó. S, nem félt? S, mi van, ha nem tud tőle megszabadulni? Fel sem merült az, hogy esetleg a beleit is felsértheti?! Micsoda sötétség van ennek az embernek a fejében? Elképesztő.
 
Erről az urológusok és a nőgyógyászok is tudnának beszélni.....
 
Eszement ember, az életét, az egészségét kockáztatta, nem is kissé, hanem nagyon is, a vagyonért, a pénzért. Pedig ha bárki elveszíti az egészségét, futhat már az után, akár tele van a zsebe pénzzel, de anélkül is. Az egészségünket könnyen elveszíthetjük, s bizony annál drágább és becsesebb nincs. Kár, hogy többen ezzel nincsenek tisztában. Amíg van, azt hiszik, ez már mindig így lesz. Pedig nem így van.
 
*
Szt.AtyaÉg! Meg sem fordult a fejében, hogy esetleg felsértheti a végbelét? Hihetetlen. Az ilyen ember nem kap végbél rákot, az olyan aki egész életében normál életmódot él, az megkapja. Borzasztó. S, nem félt? S, mi van, ha nem tud tőle megszabadulni? Fel sem merült az, hogy esetleg a beleit is felsértheti?! Micsoda sötétség van ennek az embernek a fejében? Elképesztő.

Az aranyat nyugodtan megeheted, abból nem fog elveszni semmi.
Egy az egyben kifogod kakálni. Csak a király-viz oldja. :)
(királyvíz= koncentrált sósav és kénsav keveréke)
-
Előkelő étteremben néha aranyat szórnak a desszertre. Nem tréfa. :)
 
Rázósabb esetekben Ferihegyen is megcsinálják, amikor szigorú személyi motozás van, hogy bizony beletúrnak ... Brr. Pl. drog után kutatnak. Nektek nőknek nem emlékeztet semmire, de nekünk férfiaknak egy prosztata vizsgálat ... hát az nem jó élmény.
 
;)A mi hatsonk is erzekeny nem egy idegen dolgok tarolasara van se annak kutakodasara.
 
Utoljára módosítva:
Rázósabb esetekben Ferihegyen is megcsinálják, amikor szigorú személyi motozás van, hogy bizony beletúrnak ... Brr. Pl. drog után kutatnak. Nektek nőknek nem emlékeztet semmire, de nekünk férfiaknak egy prosztata vizsgálat ... hát az nem jó élmény.
*
Kedves Éleskés! Hidd el, én sem szeretem azt, hogy ahol lyuk van rajtam, ott belém kotornak. Mindig erősen rám kellett és kell szánni magam, akár fogorvoshoz, akár nőgyógyászhoz kellett elmennem. Egyikünk sem szereti, végtelenül kiszolgáltatottnak érezzük magunkat a vizsgálatnál. No meg, ha beavatkozás is következik, meg ne tudd! Csak becsukom a szemem, de még akkor is működik a fülem és hallom, amint a fémeszközök zörögnek. De legalább nem látom. Pocsék egy érzés.
Teljes szívvel kívánom, hogy egyikünk sem se nő, se férfi ne kerüljön olyan helyzetbe, hogy eü. okok miatt, belénk nyúljanak, de azt sem jó, ahol nincs "lyuk", ott se csináljanak.
Legyünk és maradjunk egészségesek, semmi különösebb ne történjék, éljük az életünket, mindenféle baj, gond és eü. probléma nélkül. Kívánom, úgy legyen.
 
Az aranyat nyugodtan megeheted, abból nem fog elveszni semmi.
Egy az egyben kifogod kakálni. Csak a király-viz oldja. :)
(királyvíz= koncentrált sósav és kénsav keveréke)
-
Előkelő étteremben néha aranyat szórnak a desszertre. Nem tréfa. :)
*
Kedves Ernoe! Ettem arany port, csokoládé tortára szórta a húgom. Ő egy időben fantasztikus sütemény készítő vállalkozást vezetett. Különleges tortákat készítettek, ott és akkor szembesültem azzal, hogy aranyport is használt bizonyos torták díszítésénél de eü. okból is, mert állítólag nagyon egészséges. Nem éreztem semmit, sem ízben, sem másban. Tény, hogy a tudatom tette különlegessé. A torta különben finom volt, igazi párizsi krémes, amit én nagyon szeretek. Hasonló, mint a Rigó Jancsó, vagy a Lúdláb tortának a csoki része.
De ilyen rögöket a szervezetbe bedugni, akár felülről, akár alulról biztosan életveszélyes. Mert ezek a rögök felsérthetik a bensőnket. Igaz, ilyen veszély nem fenyeget egyikünket sem, mert nem dolgozunk ilyen rögökkel, de ha mégis, soha nem gondolnánk ilyen szamárságot. Sem erkölcsileg, de eü. okokból sem.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,456
Tagok
615,657
Legújabb tagunk
Leupoldmeq
Oldal tetejére