A H898-as donor gyermekei

Danielle Rizzo mindkét gyermeke ugyanattól a spermadonortól fogant, és mindkettőjüket autizmussal diagnosztizálták. Nem sokkal később kiderült, hogy a H898-as számú donor legalább 12 gyerek biológiai apja, akik közül 8 autista, és mindenki tanulási és viselkedési zavarral küzd.

Az elkeseredett anya perbe szállt igazáért a spermabankokkal, miután kiderült: a férfi valójában hazudott a donoradatbázisban lévő adatlapján.
Annak az esélye, hogy egy apának nyolc autista gyereke legyen, egyenlő annak a valószínűségével, hogy nyolcszor rábökünk egy szótár egy tetszőleges szavának tetszőleges betűjére, és mind a nyolcszor ugyanazt a betűt találjuk el.

Ezt a választ kapta Danielle Rizzo, amikor egy genetikushoz fordult két autista fiával, akik ugyanazon spermadonor segítségével fogantak meg. Mindezt azután, hogy a donor több gyermekéről is kiderült: autizmussal és több más viselkedési zavarral vagy tanulási nehézséggel diagnosztizálták őket. Rizzo gyermekeinek esete példa nélküli, nem meglepő, hogy több genetikus figyelmét is magára vonta az utóbbi időben, a történetet pedig a Washington Post írta meg.

Tökéletes donortól a terápiáig
Danielle Rizzo 27 évesen fordult spermabankhoz, amikor azonos nemű élettársával úgy döntöttek gyereket vállalnak. Már 8 éve voltak együtt, Rizzonak pedig jó állása volt egy banknál. Hónapokig keresték a megfelelő donort, míg végül belefutottak a tökéletes jelöltbe az Idant spermabank oldalán: a H898-as donor 185 centi magas, szőke, egyetemi végzettséggel rendelkezett, hobbijai pedig a hosszútávú futás és az olvasás voltak. Emellett az orvosi múltja teljesen tiszta volt, makkegészségesnek tűnt.


Rizzo 500 dollárért megvette a férfi spermáját, amely segítségével mesterséges megtermékenyítés útján megfogant első gyermeke. A kisfiú 2011 szeptemberében jött a világra és életének első évében mindenben megfelelően fejlődött: felült, mászott, kimondta az első szavait. Rizzo és párja annyira boldogok voltak, hogy úgy döntöttek újra gyereket vállalnak. Így született meg a második kisfiú, 14 hónappal a testvére után, ugyanattól a donortól.

Körülbelül ebben az időben vette észre Rizzo, hogy valami nem stimmel az idősebbik kisfia fejlődését illetően. Nem reagált többet a nevére, kerülte a szemkontaktust, és ahelyett hogy gurította volna az autókat, inkább az összeset felfordította. Nem sokkal később az öccse is ugyanígy kezdett el viselkedni. Mindkét fiút autizmussal diagnosztizálták, Rizzo pedig összetört. Három felmondott bébiszitter után a két nő felváltva kezdte el fejlesztő terápiára hordani a gyerekeket. Erre végül nem csak Rizzo munkahelye, hanem a párkapcsolata is ráment. A válást követően nem tudta tovább fizetni a jelzálogot a házán, így kénytelen volt visszaköltözni a szüleihez két autista kisfiával.

Némától a szuperintelligensig
Az autizmus spektrumzavar - amely kb. minden hatvanadik gyereket érint - egy idegi-fejlődési rendellenesség, amely a fejletlen kommunikációs készségekben, illetve a szokatlan viselkedési és érdeklődési mintázatokban nyilvánul meg. Az autizmusnak számos megjelenési formája van, erre is utal a spektrum szó.

29598913_b17ea03493f7ed19a9997788f33e0907_wm.jpg

Fotó: CHICAGO CBS
A skála két vége között elég nagy különbségek vannak. Ma már megkülönböztetik az Asperger-szindrómát és az autisztikus-zavart. Az Asperger-szindrómás könnyen megtanul beszélni, de nehezen érti meg a nonverbális kommunikáció eszközeit. A spektrum másik végén lévők közül a többség soha nem tanul meg beszélni, nem keresi mások társaságát és jellemző lehet rá a monomániás viselkedés.

Az autizmus mellé gyakran társul tanulási nehézség, vagy más viselkedési zavar, amely méginkább megnehezíti az autizmussal élők mindennapjait. Sokan életük végéig állandó felügyeletre és gondoskodásra szorulnak. Az autizmus mellé időnként társulhat savant-szindróma is, amely miatt az autizmussal élőnek páratlan emlékezőtehetsége vagy más "szuperképessége" van. Ilyen például a fejszámolás vagy az abszolút hallás. Az autizmus okai jelenleg ismeretlenek, de nagyon valószínű, hogy a genetika áll a hátterében.

Bozsó Ági
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
"a genetika áll a hátterében"
Mondjuk a törzsfejlődésnek sosem állt érdekében ügyes, okos iparibarmok tömeges előállítása szerencsére, és remélem ezen a tudomány sem fog tudni változtatni.
 
Kiderült hogy a donor nem mondott igazat a sperma banknak sem....
A FÉRFI SOHA NEM SZERZETT EGYETEMI VÉGZETTSÉGET. EMELLETT FIGYELEMZAVARRAL ÉS TANULÁSI NEHÉZSÉGEKKEL DIAGNOSZTIZÁLTÁK GYEREKKÉNT, EZÉRT KISEGÍTŐ ISKOLÁBA JÁRT.
 
Nincsen mit csodálkozni ezzen , hiszen ma már majd mindenki "tökéletes" gyereket szeretne , aki legalább 10 dr. titulussal rendelkezik 75 nyelven beszél , minimum 5 különbözö hangszeren játszani tud és a Metropolitan-ba biztos a fellépése ! Magam inkább megmaradok a "hagyományosnál" mindegy akkor milyen ! Az enyém és kész !!;)
 
A spermabankoknak lehetősége van a minták genetikai tesztelésére, de ugye eleve nem rentábilis minden egyes defektre tesztet csináltatni (többszáz azonosított génről van szó). És az autizmust így sem lehet kiszűrni. A másik dolog a genetikai vizsgálat etikussága. Ugyanis az oké, hogy nemi úton terjedő bajokra tesztelnek, de a genetikai vizsgálat egyenértékű azzal, hogy egy nő nem hajlandó párosodni egy férfival, amíg a spermáját (vérét) nem analizálják az örökletes betegségeket illetően. Megteszi ezt minden nő? Nem. Tehát, mikor választ a bankból, akkor kvázi párt választ, és ha ez a pár valódi, nem csak kémcsőben létező pár lenne, akkor nyilván nem teszteltetné, mielőtt párosodik vele utódnemzés céljából.

Ha pedig tesztelgetünk, akkor már közel járunk a nácik által propagált, tiszta vérű utódra való törekvéshez. Röveden tehát a spermadonoros utódnemzés statisztikailag ugyanannyi kockázattal jár, mint a tényleges élettárs általi, tehát igazából perelni nem nagyon lehet. A fenti nővel kiegyeztek, nem tudni, hogy a bíró hogy döntött volna (vagy hogy meg tudta volna-e becsülni, hogy mennyi pénzt ítéljen). Amúgy ez az eset már nem friss (a gyerekek 2011-ben és 2012-ben születtek), már az év elején írtak róla Amerikában, de valamiért csak most került a figyelem középpontjába.

A kérdőívek sem kérdeznek arra rá, hogy jó tanuló volt-e, sőt nyilván személyiségjogi okból nem tehetik kötelezővé a bizonyítványok, diplomák vagy akár az iskolák részletezését sem. Az, hogy hazudott, vazze... nem lehet mindenki ennyire naív! A donorok mind magasak, jóképűek és intelligensek... :dr_31:
 
"Rizzo 500 dollárért megvette a férfi spermáját" - Tárgyalási alapnak nem rossz. Én referenciát is feltudok mutatni. :rolleyes:
-
Félre a tréfát, nem hiszem, hogy létezik "tökéletes" ember mert a "normális" jelzőt a produkció után állítjuk ki.
-
Ha jól tudom, az orvosok mindig a leg élénkebb spermát válasszák ki,
lehet, hogy pont ez volt a probléma, a gyerek ezért egy "Zappelphilipp", Ezért ez a meglepő gyakoriság. :)
-
Én megértem az embereket, hogy szeretnének részt venni egy emberke felnőtté válásában,
de ha egészségügyileg nem megy akkor van egy korlát amit nem lenne szabad átlépni.
-
Rengeteg gyerek van szülő nélkül és ennek az oka nem mindig felelőtlenséggel magyarázandó.
Miért nem fogadnak örökbe egy gyereket, a "rizikó" ott sokkal kisebb lenne?
-
A "kereszt-szülő" választás tradíciója onnan ered, hogy a szülésnél az anya sokkal veszélyeztetettebb mint a gyerek.
Korábban gyakoribb volt, hogy a kereszt-szülő kénytelen volt átvenni a szülő szerepét.
-
Autizmus gyakran zsenialitással - nagy tehetséggel - jár. Ezért nem kell kétségbe esni.
Lehet, hogy egy szempillantás alatt fog tudni a gyerek gyököt vonni...
 
Donora akkor van szukseg mikor mar ez az utolso remeny egy gyerekre. Nem a fiatalok a huszoneves korosztaly az aki igenybe veszi ezt a megoldast. NEm is olcso megoldas es ha mar ezerfele vizsgalaton kell atesni akkor a donor reszerol is elvarhato hogy egeszseges legyen.
Az elvarasok is jogosak mert nem biztos hogy afro babat akar haza vinni, de egy afro par se biztos hogy meglepeteskent egy tejlfelszoke babaval akarna hazaterni.
A beteg babarol. Nekem egy ikerpar meghalt orvosi muhiba szulesi serules stb Idegosszeropanast kaptam , 20 evig rendszeres remalmaim voltak a gyerekekkel kapcsolatba.
Igzabol ennyi ev utan nyugodtam meg hogy mit is csinalnak ket beteg gyerekkel. Kire hagynam ? tonkretettem volna a tobbi gyerek eletet ,gyerek korat, es a nagy gond ha en mar nem leszek ki fogja ellatni oket.MElyik gyerekemre biznam a masik ket beteg gyereket. Ezer kerdes es nincs jo valasz.
Minden egyutt erzesem , empatiam , azoke a szuloke akik csaladban felnevelnek beteg gyereket.
 
Donora akkor van szukseg mikor mar ez az utolso remeny egy gyerekre. Nem a fiatalok a huszoneves korosztaly az aki igenybe veszi ezt a megoldast. NEm is olcso megoldas es ha mar ezerfele vizsgalaton kell atesni akkor a donor reszerol is elvarhato hogy egeszseges legyen.
Az elvarasok is jogosak mert nem biztos hogy afro babat akar haza vinni, de egy afro par se biztos hogy meglepeteskent egy tejlfelszoke babaval akarna hazaterni.
A beteg babarol. Nekem egy ikerpar meghalt orvosi muhiba szulesi serules stb Idegosszeropanast kaptam , 20 evig rendszeres remalmaim voltak a gyerekekkel kapcsolatba.
Igzabol ennyi ev utan nyugodtam meg hogy mit is csinalnak ket beteg gyerekkel. Kire hagynam ? tonkretettem volna a tobbi gyerek eletet ,gyerek korat, es a nagy gond ha en mar nem leszek ki fogja ellatni oket.MElyik gyerekemre biznam a masik ket beteg gyereket. Ezer kerdes es nincs jo valasz.
Minden egyutt erzesem , empatiam , azoke a szuloke akik csaladban felnevelnek beteg gyereket.
*
Nagyon nehéz lelkileg és fizikailag is. Végtelenül nehéz...
 
Nincsen mit csodálkozni ezzen , hiszen ma már majd mindenki "tökéletes" gyereket szeretne , aki legalább 10 dr. titulussal rendelkezik 75 nyelven beszél , minimum 5 különbözö hangszeren játszani tud és a Metropolitan-ba biztos a fellépése ! Magam inkább megmaradok a "hagyományosnál" mindegy akkor milyen ! Az enyém és kész !!;)

Azért ez így elég sarkos...ismerősöm örökölte a cisztás fibrózisát (az apja 55 évesen elhunyt ebben) és ennek dacára lett két gyereke, akik szintén örökölték a fibrózist....vannak azért árnyalatok a két véglet között nemde ?
 
-
Bizony egy nagy dolog, ha valaki nem fut el a kötelesség elöl és legyenek a gyerekének még olyan korlátai a rendelkezésére áll, felneveli és a lehető leg jobbat csinálnak belőle. Mert ügye manapság rengeteg segédeszköz áll a rendelkezésünkre, bizonyos handicap-kikompenzálására.
-
Egy képesség hiánya gyakran irányú tehetséggel jár. Fel kell ezt fedezni és ápolni.
-
Más.
- Nemrég láttam a televízióban egy hölgyet aki se ízlelni se szagolni nem tudott születése óta.
- Vagy 50 éves koráig titkolta ezt. Ö intett arra, hogy nem szabad a korlátainkat elhallgatni.
- Becslések szerint vagy 8000 ember él Németországban ezzel a problémával.
- Mi akik még nem gondoltunk bele el se tudjuk képzelni mit jelent az.

- A hölgy időközben nagyon öntudatosan beszél a problémájáról.
- "Reggel teleöntöm a kávéskannát, vízzel veszek egy kanál kávét az elég, úgysem érzem se az izét se a szagát!" - mondja:)
- A feleségem szerint nem ártana ha én is ilyen lennék, akkor az olcsó bór is megtenné. :D
 
konnyen beszelsz az arkon tul

nő csak az apjatol orokolheti es no csak a fiainak adja tovabb
anyarol lanyok sohasem oroklik
epp egy kutatas reszei a csaladom

A cisztás fibrózis nem így öröklődik... csak szólok.

Azért ez így elég sarkos...ismerősöm örökölte a cisztás fibrózisát (az apja 55 évesen elhunyt ebben) és ennek dacára lett két gyereke, akik szintén örökölték a fibrózist....vannak azért árnyalatok a két véglet között nemde ?

A beteg apának (aki így mindkét szülőjétől örökölte a hibás gént - két hordozónak 25% esélye van arra, hogy beteg lesz az utód), lehet egészséges gyereke, aki hordozó. Szóval nem feltétlenül lesz beteg.
 
Szerintem ha valaki spermabankhoz fordul, joggal várhatja el, hogy jó minőségű, az elképzeléseinek megfelelő genetikai anyagot kapjon a pénzéért. Én is magas, kék szemű, intelligens, atlétikus testalkatú donort választanék és remélném, hogy egészséges lesz a gyerekem. Persze, jobb az, ha egy gyerek teljes családba születik a "hagyományos" módon, de én még nem találkoztam a fentieknek megfelelő férfival, aki pont tőlem akart volna gyereket. Az, aki azt mondja, hogy fogadjanak inkább örökbe, nem érti a problémát. Az örökbefogadás egy egész más gondolkodást igényel. Nem adhatod tovább a genetikai jellemzőidet, nem egy újszülöttet kapsz, hanem egy olyan 1-6 éves gyereket, aki nem biztos hogy hasonlít rád, és hozza magával a negatív tapasztalatait az életről. Ez is lehet nagyon jó, de nem ugyanaz, mint gyereket szülni és elsősorban nem a szülőről szól, hanem a már meglévő gyerekről. Nem mindenki olyan önzetlen, hogy elfogadjon egy idegen gyereket, mások viszont akkor is örökbefogadnak, ha már van néhány gyerekük. Mindenesetre a kettő nem ugyanaz.
 
PAr kapcsolatba azert megismeri az ember a masikfel csaladjat esetleges genetikai problemakat vagy betegsegeket. A nogyogyasz az elso vizitnel a terhesnot a-tol z-ig kikerdezi a not a csaladjarol es a leendo apa csaladjarol.
Szerintem is elvarhato hogy ha mar az ember ilyen helyzetbe van hogy mesterseges megtermekenyitesre , beultetesre van szuksege komoly penzert akkor az elkepzelese is benne lehet, hogy milyen adottsagu ferfitol legyen a baba.
Az orokbe fogadasnal is nagy a riziko hogy ott egyik csalad genetikai allomanyat sem tudjuk.
Az egesz gyerek ugy egy zsakba macska , mert sok mindent ki tudnak szurni mar de meg mindig adodhat kellemetlen meglepetes.
 
OK hogy folmondtad a max. feltetelezett DE NEM bizonyitott ezereves magyar tudomanytalan allaspontot
csak hogy tudd !!
azt gondolom hogy egy amerikai kutato team tobbet tud nalad

es bizton tudom hogy mikent oroklodik
eddig 4 generacios tapasztalattal a hatam mogott a kutato team alappillerei vagyunk
a beteg apatol a lanya(i) garantalt 100% orokli(k)
a lany pedig a fiainak adja tovabb eddigi gyakorlatban 100 %
a lanyok nem oroklik az anyatol SOHA !
mivel az oroklodott cistas fibrozis kutatas alatt all igy a tudosok IS most
szereznek gyakorlati tapasztalatot a geneticai yonalrol
+ gyogyszer sincs ra egyet kiveve aminek havi adagja 5 ezer Dollar ami leforditva Forintra havonta 1 millio 1 szazezer Ft.
tovabba NINSC 60 ev feletti paciensrol kutatasi tapasztalat (mert nem elik meg altalaban )
most lesz egy es nagy a varakozas a tudosok reszerol
(a gyogyszert ingyenesen biztositjak a beteg szamara )

Ja, azt hitted, amit leírtam az a saját vélményem? Klassz. Amit viszont te leírtál, az a hemofíliára részben igaz, de ott sem kizárt, hogy anya a lányának adja át, csak ritka. De a két betegség öröklődése között óriási különbség van, ugyanis az egyik nemi kromoszómához kötött, a másik meg autoszómákhoz (és recesszíven öröklődik). Utóbbi a cisztás fibrózis, és ezért van az, hogy nem számít az, hogy férfi vagy nő az utód illetve a szülő. Amikor a szexkromoszómán van a kérdéses gén, akkor igen. A CF-et okozó mutációkból több, mint 1000-et ismernek, de a leggyakoribb a 7-es kromoszómán található szekvenciáé. De nem megyek bele, nyilván tudod...
Ha meg nem, akkor:
https://www.cysticfibrosis.org.uk/what-is-cystic-fibrosis/what-causes-cystic-fibrosis
 
Nem ismerem ki magamat öröklődő tulajdonságokkal mint autizmus. Ezen a területen csak arra emlékszem, hogy az
anyakönyvvezető aláíratott velünk valamit amiben be kellett vallani, hogy a családunkba van öröklődő betegség vagy nincs?
-
Mielőtt valaki pánikba esne és spermabankok nélkül az emberiség kihalását jósolná, nézzük meg a statisztikát.
-
- Az első "in vitro" megtermékenyítéssel világra jött 1978-ban látta meg a világot, ha jól tudom Angliában.
- Az elmúlt 41 esztendőben a világ lakossága 3 milliárd-ról kvázi megduplázódott 7 milliárdra.
- Ehhez a nagyméretű népszaporulathoz az in-vitro-gyerekek mintegy 8 millióval járultak hozzá.
- Tehát azt kell mondjuk, egy ritka eseménnyel van dolgunk.

- Évente kb. 2 millió petesejtet termékenyítenek meg ez úton világszerte
- de ebből csak fél millió jár sikerrel, lesz kihordva
- Az arány mutatja, hogy a sikerhez számos próbálkozásra van szükség.
- Minden próbálkozás egy vagyonba kerül, nem beszélve a testi és lelki strapával.

- Én tisztelem az orvostudományt de csak akkor veszem igénybe ha elkerülhetetlen
- Csak azért, hogy valaki elmondhassa az "én vérem", nem kényszerítenék egy nőt sem ilyen tortúrára.

- Érdemes lenne azt is megvizsgálni, hogy mi miatt megy egy nö ezen az úton?
- Saját elszántság vagy a környezet nyomása van mögötte?

- Az egyházi jog szerint "amit Isten egybekötött ember nem választhatja el"
- kivétel ha a nö meddő, az egy elismert "wrong connection" :rolleyes:
 
Szerintem ha valaki spermabankhoz fordul, joggal várhatja el, hogy jó minőségű, az elképzeléseinek megfelelő genetikai anyagot kapjon a pénzéért.
Ugyan még az asztalostól se kapsz jó munkát a pénzedért.Link mindegyik szakma vagy kereskedő.
Otthon kibontod nem az.Elment és szétesik.
link az akinek nincsen a szakmához hivatásához tisztessége.
És semennyi pénz nem segít.
 
Érdkes kérdés, hogy mennyive lvan több joga egy donortól fogant gyermek anyjának a hagyományosnál. Hiszen nem válogathatjuk meg a gyermekeink genetikai örökségét. Ugyanakkor az a tény, hogy a donor valótlan adatokkal, kvázi szándokésan okozts ezt, az én igazságérzetemet rettenetesen felborzolja.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,799
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére