A halálközeli élmény csak agyi defektus?

Aerensiniac témája a 'Bolondok Háza' fórumban , 2009 Október 19.

  1. Georgina Bojana

    Georgina Bojana Kormányos Fórumvezető Kormányos

    *
    Köszönöm, hogy gondolataidat megosztottad velem. Nem, nem tartok ilyen jellegű évfordulókat, de tény, hogy egy-egy gyertyát meggyújtok azon a napon, s ezzel elintézetnek veszem a dolgot. A temetőbe sem megyek. S, ennek ellenére, minden évben elő-előtörnek ezek az álmok, s az a furcsa, hogy "időben", tehát előtte és nem akkor és nem utána. Mintegy emlékeztetve, pedig legszívesebben törölném. Furcsa az emberi agy, nagyon furcsa.
    De nem is akarok ezzel többet foglalkozni, mert nem hiányzik, hogy még ma éjszaka is ezzel álmodjam:o
    Most viszont egy nagyon szép emléket szeretnék Veled és az ide látogatókkal megosztani. Jártál-e már úgy, hogy egy illat, kifejezetten egy illat visszarepített gyerek-, ifjú korodba? Mert én igen. Különösen télen, amikor érzem a tél illatát, hóesésben azonnal emlékezem azokra a téli játszásokra, amikor lilára fagyva, vörös kezekkel, de még mindig kint akartam maradni hógolyózni, szánkózni és hóembert gyártani. De eszembe jut a Tátra, ahová minden évben vissza- visszajártunk:
    [​IMG]
    Az orgona illata is más emlékeket idéz fel,
    [​IMG]
    aztán a színek,
    amikor a Nap így vagy úgy köszön el, vagy éppen ébred fel:
    [​IMG]
    egy-egy szép emlék ilyenkor mellém settenkedik és olyan, de olyan jó érzés fog el, szinte vissza fiatalodom.
    A szépet kívánom mindnyájunknak szívből!
     
    Jaszladany kedveli ezt.
  2. Jaszladany

    Jaszladany Állandó Tag

    Ajjaj, nagyon is, sőt, ahogy öregszem, egyre gyakrabban! És nem csak illat, hanem egy-egy dallam, hangulat, látvány, ahogy téged is!
    Köszönet a szép képekért!
     
  3. Jaszladany

    Jaszladany Állandó Tag

    A halálközeli élményre visszatérve, az orosz nyelv megjelenése is érdekes, de az is, hogy a barátnőd az édesanyját hívta.
    Erről eszembe jutott, hogy a 98 éves nagymamám, amikor haldoklott, félálomban hangosan azt mondta: "Apám, anyám, mutassátok az utat!"
    Különös, hiszen a szülei már fél évszázada halottak voltak. Ráadásul nem is a szüleihez kötődött a legjobban az elmúlt évtizedekben, hanem a férjéhez, nagyapámhoz, akivel 50 évig boldog házasságban élt. Nagyapám fényképét őrizgette az imakönyvében, és halálig ő volt a mindene. Fura volt, hogy az utolsó pillanatokban mégse őt látta, nem őt hívta, hanem a szüleit. Mintha az élete végére az ember a gyerekkorába térne vissza.
    Én is azt tapasztalom, hogy ahogy öregszem, úgy kezdenek felerősödni a gyerekkori emlékek. Nem a közelmúlt, nem is a kamaszkor, hanem kifejezetten a kisgyerekkor. Mintha az ember körbement volna :)
    Te nem ezt tapasztalod?
     
    phoenyx kedveli ezt.

Megosztás