A homoszexualitásrol

C

csocsike

Vendég
Laura Schessinger amerikai rádiós műsorvezető egy lelki tanácsadó műsort
vezet. Mint buzgó keresztyén, nemrég kijelentette, hogy a homoszexualitás
megbocsáthatatlan bűn, *MERT* Leviticus (azaz Mozes harmadik könyve) 18:22
szerint utálatos az.
Ezen felbuzdulva ragadott tollat egy Jake nevü
hallgatója:

Kedves Laura doktor, Nagyon köszönöm azt az önfeláldozó faradozását, amit
annak érdekében tesz, hogy Isten torvényeit az emberekhez közelebb hozza.
Sokat tanultam a műsoraiból, és megpróbálom ezt a tudást minél több emberrel
megosztani. Ha például valaki megpróbálja homoszexuális életvitelét elöttem
megvédeni, egyszerien emlékeztetem Lev. 18:22-re, ahol világosan le van
írva, hogy ez bűn, és ezzel véget is vetek a vitának.

Mindazonáltal néhány torvény értelmezésében és végrehajtásában szükségem
lenne a tanácsára.

a) Ha az áldozóoltárnál bikát áldozok, tudom (Lev. 1:9, illetve Lev 1:3,17),
hogy az Úrnak kedves illatú az. A problémát a szomszédaim jelentik, akiknek
ez az illat egyáltalán nem kedves. Leölhetem-e őket?

B) Szeretnem a lányomat eladni rabszolgának, amint ezt Exodus 21:7
megengedi. Ön szerint mi lenne a méltányos ár érte manapság?

c) Tudom, hogy nem szabad olyan nővel kapcsolatot teremtenem, aki a havibaj tisztátalan állapotában van. (Lev. 15:19-24). A probléma csak az, hogy miből lehet ezt tudni? Megpróbáltam megkérdezni, de a legtöbb nő nagyon furcsán és pironkodva reagált a kérdésre.

d) Lev. 25:44 kijelenti, hogy szomszédos nemzetségek fiai és lányai közül vehetek magamnak rabszolgákat. Az egyik barátom szerint ez a törvény a mexikóiakra érvényes, de a kanadaiakra nem. Meg tudná magyarázni, hogy miért ne lehetnének nekem kanadai rabszolgáim?

e) Az egyik szomszédom mindig szombaton dolgozik. Exodus 35:2
világosan kimondja, hogy az ilyet meg kell őlni. Erkölcsileg kötelezhető vagyok rá, hogy saját kezüleg öljem meg?

f) Az egyik barátom szerint az úszószárny és pikkely nélküli vizi
állatok (pl. kagylók vagy homár) fogyasztásának büne (Lev. 11:10),
nem olyan utálatos, mint a homoszexualitás bűne. Én ezzel nem értek
egyet. Állást foglalna ebben a kérdésben?

g) Lev. 21:20 szerint ha szembetegségem van, az Úr oltárát nem
közelithetem meg. Be kell vallanom, hogy olvasószemüveget használok.
Teljesen élesnek kell lennie a látásomnak, vagy itt van azért egy kis játéktér?

h) A legtöbb barátom vágatja a haját, illetve borotválja a
szakállát, beleértve a pajeszát is, holott ez Lev. 19:27 szerint
egyértelműen tilos. Milyen halálnemet javasol nekik?


i) Lev. 11:8-ból tudom, hogy ha döglött disznó bőrét illetem,
tisztátalan leszek. A kérdésem, hogy szabad-e futballoznom, ha
cérnakesztyűt húzok?

j) A nagybátyámnak van egy kis háztájija. Megsérti Lev. 19:19-et,
mert a földjébe kétféle magot vet. Ezenkivűl a felesége olyan ruhát
hord, ami kétféle anyagból (pamut/poliészter) keszült. Most tényleg
össze kell hívnom az egész gyülekezetet (Lev. 24:16), hogy
megkövezzük őket, vagy pedig elég, ha meghitt családi körben
lefolytatott ceremónia keretében megégetjük őket, amint ez azok
esetében megengedett, akik az anyósukkal hálnak (Lev. 20:14)?

Tudom, hogy Ön ezeknek a torvényeknek nagy ismerője, ezért biztosan
utat tud mutatni ezekben a kérdésekben.

Meg egyszer köszönöm, hogy a rádióban végzett munkájával folyamatosan emlékeztet minket arra, hogy az Úr torvényei örökérvényűek és megváltoztathatatlanok.
Az Ön odaadó rajongója:
Jake
 
A

anonim

Vendég
Dr Laura Schlessinger miota buzgo kereszteny?
Sok sok musorat hallgattam melyben sohasem tett emlitest errol.
Sot valahany musoraban nem feledkezik meg sohasem arrol hogy vallasat(melyet gyakorol)tudassa halgatoival.
:meghajolo :meghajolo
 

Boszi

Állandó Tag
Állandó Tag
Dr. Schlessinger kereszteny volt de jo par eve felvette a zsido vallast. Sokszor hallgattam ot, birtam mert jol oda mondta a velemenyet, habar sok mindenben nem ertettem vele egyet. De vegre valaki, aki minden udvariaskodas es cukor papir csomagolas nelkul mondta ki diagnosztikajat es egyben tanacsat a sok mulya kerdesekre, problemakra.
 
A

anonim

Vendég
Originally posted by Boszi@Aug 18 2004, 05:24 PM
Dr. Schlessinger kereszteny volt de jo par eve felvette a zsido vallast. Sokszor hallgattam ot, birtam mert jol oda mondta a velemenyet, habar sok mindenben nem ertettem vele egyet. De vegre aki minden udvariaskodas es cukor papir csomagolas nelkul mondta ki diagnosztikajat es egyben tanacsat a sok mulya kerdesekre, problemakra.
Kereszteny anyatol es zsido apatol szuletett.
Ezek szerint meglett keresztelve?
 
L

lilli

Vendég
Originally posted by anonim@Aug 18 2004, 05:46 PM

Kereszteny anyatol es zsido apatol szuletett.
Ezek szerint meglett keresztelve?
az apja amerikai zsido aki a masodik vilaghaboruban osszeismerkedett egy olasz lannyal, aki az anyja lett..
egyebkent a neve:Laura Schlessinger (<s>Schessinger</s>)

kerdesedre valaszolva:
Igen! meg lett keresztelve ("While baptized as a Catholic, Schlessinger converted to Judaism as an adult. ")

szegeny anyukaja (Yolanda Ceccovini Schessinger) nemreg halt meg Floridaban,
honapokig a kihult teste volt a lakasban, hogy senki nem is tudta!

kepzeld el amikor hirdeti: "honor thy father and mother"

utalta az anyjat, hogy az nem is vicc, kozben 'jo tanacsokat' ad masoknak, hogy oldjak meg a problemaikat, kozben NINCS is ra kepzese, es masban a gerendat ...

Okay! hogy nagy a szaja, es ami a sziven a szajan!, de vki predikal eljen ugy is, minimum az!
Talk the talk, walk the walk!
 

Boszi

Állandó Tag
Állandó Tag
Csak kevesen elnek ugy ahogy predikalnak is. Dr. Schlessinger megerezte a penz szagat es rajta kapott a lehetosegen....annyi.
 
A

Ahmet

Vendég
Most, hogy felvilágosítottak ezekről a dolgokról, azt hiszem lemegyek egy kis mészárlásra.
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
csocsike
A levél jo részét viccesnek és találonak éreztem. cool

Egyet nem értek, én mindig ugy tudtam, hogy a "zsidoság" anyai uton öröklödik mert az apaságot gyakran vitatni lehet. :wacko:

A vicc szempontjábol mindegy, mert ugy a keresztények mind a zsidok ugyanazt a könyvet olvassák. (Az utobbiak számára azonban nincs dogma, tévedhetetlen egyházi képviselö.)
 
L

lilli

Vendég
Csak kevesen elnek ugy ahogy predikalnak
Vajh ez a norm?

Originally posted by Boszi@Aug 18 2004, 07:11 PM
penz szagat es rajta kapott a lehetosegen....annyi.

nevet a bankig...
közben ugyanazt teszi, mint ami ellen sikraszáll...

a kimondott szavaknak súlya van, amit mond következményekkel bir...
 

FagyisSzent

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez a nevezetes Jake-féle levél csak egy KACSA (HOAX). Pihent agya volt annak, aki kitalálta. Csak az a baj, hogy nem igaz. De ettől még azért elég jól el lehet róla beszélgetni.

Elméleti kérdés azoknak, akik az ilyesmiben jártasak:
Zsidó-e az, akinek csak az apja zsidó és ráadásul meg is keresztelték. Úgy értem, mielőtt levetette magáról a kereszténységet. Egy rabbit hallottam arról értekezni egy éjszakai műsorban, hogy a zsidó az anyján keresztül zsidó, és ezt a kiváltságol a zsidó nőtöl nem szabad elvenni.
 

Balyusz47

Állandó Tag
Állandó Tag
Szoval EN a homosexualitast nem tarom bunnek,viszont a reklamozasat,es az eroszakos terjesztesuket,a fiatalsag megrontasat,es a homokossag alami szintreemeleset az emberiseg ellen elkovetett bunnek tartom.Mindenki tartsa a negy falkozott a szexualis hajlamat es ne tegye undorito,gusztustalan koz szemlere.
 

kati

Állandó Tag
Állandó Tag
Azt hiszem, hogy Jake letezett-e vagy nem, az mindegy, egesz egyszeruen az iroja beakarta bizonyitani Laura S. örult, degeneralt mondasat a homosexualisokkal szemben. A homosexualitas termeszetes, hogy nem bun, de mire celozol
Bajusz47
hogy bunnek tartod a fiatalok megrontasat, a homokossag elemi szintreemeleset .
Ez azt hiszem magyarazatra szorul, tekintve, hogy a homoszexualis, lesbiana emberek, nök ugyanolyan emberek, mint barkimas, de nem ellentetes, hanem sajat nemjet szereti. Mennyiben rontja vagy befolyasolja ez mas embert?
 

zajec

Állandó Tag
Állandó Tag
A homoszexualitás (leszbosz) a társadalom szempontjából deviáns viselkedés hiszen (alapvetően)képtelen az utódnemzésre és nem ad megfelelő viselkedési mintát egy felnövő gyermeknek (apaszerep,anyaszerep,feromonok etc).
Függetlenül attól mennyire szép a számomra ha két csodálatos nő szereti egymást.
Hiszen mindkét nő nőies és (alapvetően)természetes testrészeket használnak rendeltetésszerűen örömszerzésre,viselkedésük harmónikus.
És függetlenül attól mennyire undorító a számomra ha két férfi szeretkezik egymással mert a viselkedések ebben az esetben számomra természetellenesek és diszharmónikusak.
A magam részéről ott látom a problémát ha elismerjük a viselkedésüket jogosnak akkor teljes joggal rendelkeznek és ezt kihasználva akár kisgyermekeket is felnevelhetnek ahogy nálunk is volt rá példa,ami megitélésem szeint abnormális. :angry:
 

kati

Állandó Tag
Állandó Tag
Mar mennyire lenne masabb, hogy ket ferfi, mint ket nö szereti egymast. Mindket esetben örörmszerzesre hasznaljak a termeszetes reszeiket. Mitöl lenne ket nö harmonikus es ket ferfi nem? Hogy utodokat ki akar nemzeni vagy szulni vagy egyaltalan felnevelni, az teljesen individuel. Nagyon sok nönel jobb, ha nem szulte volna meg a gyereket vagy nem ö nevelne! Több valasnal az apanak itelik oda a gyerekeket es semmi problema nincs, hogy felnevelje. Itt nalunk van, hogy ket fiu, hazasok es gyereket nevelnek, akit örökbefogadtak. Es? Ugyanolyan joguk van hozza, ha bebizonyitottan peldasan teszik azt.
 
A

Ahmet

Vendég
Originally posted by Balyusz47@Aug 29 2004, 06:23 AM
Szoval EN a homosexualitast nem tarom bunnek,viszont a reklamozasat,es az eroszakos terjesztesuket,a fiatalsag megrontasat,es a homokossag alami szintreemeleset az emberiseg ellen elkovetett bunnek tartom.Mindenki tartsa a negy falkozott a szexualis hajlamat es ne tegye undorito,gusztustalan koz szemlere.
De akkor a rekámokból, filemekből is takarítsunk ki minden szexualitást, és legyen olyan, mint a cocilizmusban! Kitakarni, cenzúrázni!
 
A

Ahmet

Vendég
Originally posted by zajec@Aug 30 2004, 05:01 PM
A homoszexualitás (leszbosz) a társadalom szempontjából deviáns viselkedés hiszen (alapvetően)képtelen az utódnemzésre és nem ad megfelelő viselkedési mintát egy felnövő gyermeknek (apaszerep,anyaszerep,feromonok etc).
Függetlenül attól mennyire szép a számomra ha két csodálatos nő szereti egymást.
Hiszen mindkét nő nőies és (alapvetően)természetes testrészeket használnak rendeltetésszerűen örömszerzésre,viselkedésük harmónikus.
És függetlenül attól mennyire undorító a számomra ha két férfi szeretkezik egymással mert a viselkedések ebben az esetben számomra természetellenesek és diszharmónikusak.
A magam részéről ott látom a problémát ha elismerjük a viselkedésüket jogosnak akkor teljes joggal rendelkeznek és ezt kihasználva akár kisgyermekeket is felnevelhetnek ahogy nálunk is volt rá példa,ami megitélésem szeint abnormális. :angry:
Ezt én sem értem. Nőknek lehet, pasiknak nem? Gyerekeket megrontani csak pasik tudnak? Kicsit kezdem úgy érezni, hogy eddig a nők bűnhődtek mindenért, mert Puttana Eva leszedte az almát, most meg minden bűn forrása a férfi.
Ja, és mi köze az egészhez a feromonoknak?
 
Oldal tetejére