A hongkongi demokrácia eltiprása miatt kritizálták a G7-es vezetők Kínát, Kína szerint az egész csak rágalom

Kína a tények elferdítésével, rágalmazással és a belügyeibe való beavatkozással vádolja a G7-országokat a háromnapos angliai G7-csúcstalálkozón elhangzottakra, illetve a zárónyilatkozatra reagálva.

Kína londoni nagykövetségének szóvivője adott ki közleményt, melyben az Egyesült Államok és „néhány más ország gonosz szándékairól” beszélt, amiért a G7-ek Hszincsiang, Hongkong és Tajvan miatt kritizálták Kínát. Emlékeztetőül: idén jelent meg például a BBC cikke arról, hogy Kína mesterséges intelligenciával erősítve figyeli meg Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területét. Június elején őrizetbe vették Hongkongban a Tienanmen téri vérengzés megemlékezésének szervezőjét (a demokratikus tüntetést 1989-ben verte szét a kommunista vezetésű kínai hadsereg, a megemlékezés azóta is tiltott Kínában), a Tajvan és Kína közti konfliktusban pedig már a háborúról is szó esett.

A dpa hírügynökség szerint a G7-ek zárónyilatkozatában az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Németország, Kanada, Franciaország, Olaszország és Japán kritikusabb volt Kínával szemben, mint bármikor korábban. A G7-ek ígéretük szerint fellépnek Peking igazságtalan kereskedelmi gyakorlata, az emberi jogok megsértése és a hongkongi demokrácia eltiprása ellen.

Minderre Kína azt reagálta, hogy „a csúcstalálkozó résztvevői tudomására hozták a világnak, hogy a politizálást szűk körben képzelik el a hatalmi politizálás hívei, és mesterségesen gerjesztik a konfrontációt és a megosztást, miközben együttműködésre volna szükség a világban a koronavírus-járvány és a klímaváltozás elleni küzdelemben és a gazdasági válságban”.

A csúcstalálkozó második napján is odaszólt Kína a G7-eseknek, ekkor azt nehezményezte, hogy a csúcson a G7-es országok vezetői elfogadtak egy olyan tervet, amivel felléphetnek a kínai „One Road – One Belt” (egy út, egy övezet) kereskedelmi-logisztikai fejlesztési elképzeléssel, más néven az Új Selyemút programmal szemben, amiben Kína pénzzel finanszírozott infrastrukturális beruházásokat több országban, de a kritikák szerint ezzel el is adósította azokat az országokat. „Már rég elmúltak azok az idők, amikor a globális döntéseket az országok egy kis csoportja diktálta” – fogalmaztak akkor.

A háromnapos csúcsot pénteken kezdték a délnyugat-angliai Cornwallban, Carbis Bay városában. Azóta elvben megállapodtak egy globális minimumadóról, konkrétan arról, hogy a multinacionális vállalatok nyeresége után legalább 15 százalékos társasági adót fognak behajtani. Abban is megállapodtak, hogy legalább egymilliárd adag koronavírus elleni védőoltást fognak szétosztani a fejletlenebb országok között. Az adagok felét az Egyesült Államok, 100 milliót pedig Nagy-Britannia fogja biztosítani. Boris Johnson brit miniszterelnök azt is mondta, felüdülés az új amerikai elnökkel együtt dolgozni.

Molnár Réka

G7.jpg
 
Olvasom a hirt, es csak ulok a fotelban, es kerek egy kavet. :D A G7-ben felsorolt, farizeus modon szemforgato allamok nagyobb resze - ki tobb, ki kevesebb katonaval, vagy anyagilag - tevekenyen reszt vett az opiumhaborukban, ahol szazezrevel(!) irtottak a kinaiakat, aztan jo idore felgyarmati sorba kuldtek.
Most persze nyekeregnek es demokraciaert kialtanak....
 
Ráadásul hibáztatják magyarországot ha kicsit hátrébb húzódik....mert mi lenne ha magyarország lelkesen tiltakozna minden kínai ellen nos az történne hogy mire körbe nézne egyedül maradna mert a többi ország vállalatai busásan megszednék magukat a büszke magyar meg csődbe menne....
Azért van az hogy ha az unió azt akarja hogy magyarország mellette szavazzon akkor anyagilag is segítse.
 
Magyarorszag segiti anyagilag kinat ugy nez ki .
 
Az egy fájó pont, mert át kellett adniuk a briteknek, mikor vesztettek. Ha most pl. hirtelen vissza adnák Erdélyt, előbb utóbb ott is elindulna egy magyarosítási kampány.
Vesztettek? Kik? A britek nem bérelték, és miután a bérleti idő lejárt visszaadták kínának a területet? Ne, már, hogy ezt is rosszul tudom.
 
Azt kérdezted hogy mi van hongkongban ami nincs tibetben erre írtam hogy (még most) kevesebb kínai.
Azért kérdeztem, mert most mindegyik úgynevezett nagyhatalom tiltakozik, Tibet elfoglalása miatt a most tiltakozók kussoltak. Valami csak van az egyikben és hiányzik a másiknál ami miatt hőbörögnek!
 
Erdemes elolvasni(ha valaki meg nem tette) James Clawell Tajpan cimu regényt es a folytatását, a Nemes ház-at.
Az europai és ázsiai gondolkodas kulonbsegeire remekul rámutat, noha a regeny kritikusai szerint sok tévedés van a konyveiben( a legismertebb a japán témát feldolgozo Sogun)
 
Hiába olvastam mindegyiket, a kérdésemre nem kapok választ belőlük! Mi a különbség demokrácia és demokrácia között? Az egyiket védik a másikról meg tudomást sem vesznek!
 
Hiába olvastam mindegyiket, a kérdésemre nem kapok választ belőlük! Mi a különbség demokrácia és demokrácia között? Az egyiket védik a másikról meg tudomást sem vesznek!
Ami szerintem a legfontosabb - és egyben a legnehezebb - hogy vonatkoztassunk el attol a vilagtol amiben mi élunk.
Az ottani élet sajátos és egyedi.
A meg nem értése a legtobb probléa forrasa!
Mi mindig ugy gondolkodunk, hogy az a jo ami itt van, amit mi vallunk, és elsiklunk az ottani gondolkodas egyedisege felett!

Az elobb kimaradt: a meg nem ertes az ami a legtobb gondot okozza! Hozzateszem azt, hogy a megértés nem jelenti az elfogadást!
 
Amikor még élt az apukám sokszor megkérdeztem tőle, miért engedi a külvilág, hogy a törökök gyilkolják a kurdokat, és ha védekezünk miért mondják ránk, hogy terroristák vagyunk?
Azért kislányom, mert a külvilág mindig amellé áll akitől remél valamit, pénzt, ásványkincseket, bármit ami nekik nincs, de annak akit támogat bőven van és adhat nekik belőle!

Szóval nem kell mellébeszélni! Nem értelmi fogyatékos vagyok, csak rácsodálkozom a világra, hogy semmi de semmi nem változik!
 
Amikor még élt az apukám sokszor megkérdeztem tőle, miért engedi a külvilág, hogy a törökök gyilkolják a kurdokat, és ha védekezünk miért mondják ránk, hogy terroristák vagyunk?
Azért kislányom, mert a külvilág mindig amellé áll akitől remél valamit, pénzt, ásványkincseket, bármit ami nekik nincs, de annak akit támogat bőven van és adhat nekik belőle!
Ez az amivel nem lehet vitazni!

Egyebkent a Kurd kérdés megértéséhez is van egy könyv amit erdemes elolvasni, bar angol a szerzo.
James Aldridge: A diplomata, és sok évvel később kijött a folytatása is a MacGregor küldetése.

Nagyon sok dologra rávilagit abban a haromszögben, ahol a kurdok élnek
 
Nem kell nekem ahhoz könyv, elég sokáig éltem otthon, és a családom egy része még ma is ott él.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,777
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére