A jövőben háttérbe szorul a készpénz

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
A PayPal termékfejlesztési vezetője úgy gondolja, hogy a készpénz nem fog eltűnni, de fokozatosan átadja majd a helyét az online alternatíváknak. "Általában van nálam készpénz, hiszen nem lehet mindenhol a PayPal segítségével vagy hitelkártyával fizetni.

De szerencsére a készpénz világszerte visszaszorulóban van, ami ésszerű is, mert ez a fizetési mód nem túl higiénikus. Minden érme és papírpénz több ezer kézen megy át. Az eladó megfogja a pékségben, majd ugyanazzal a kezével leemeli a polcról a kenyeret. Ez undorító. A PayPal hozzá akar járulni ahhoz, hogy a jövőben erre ne legyen szükség.

Az okostelefonok egyre nagyobb teljesítményűek. Amennyiben kiegészítik azokat a technológiánkkal, akkor hamarosan sokkal gyorsabban tudunk majd fizetni, mint most készpénzzel. A kenyerünket az okostelefonunkkal fogjuk megrendelni és kifizetni, s csupán annyi lesz a dolgunk, hogy a terméket elhozzuk a pékségből.

Amennyiben valaki mindennap ugyanazt akarja vásárolni, akkor lehetősége lesz előfizetni az adott árucikkre. Mindez hatalmas könnyebbséget jelent majd nemcsak a vásárlóknak, de az eladóknak is. Az Amerikai Egyesült Államokban már lehetőség van arra, hogy egyes kereskedőknél, például a Home Depotnál, a PayPal rendszerén keresztül fizessenek a felhasználók. S az éttermekben is gyorsan terjed ez a megoldás, továbbá taxit is rendelhetünk a segítségével. Sőt, még a parkolóhelyet is kifizethetjük. Előbb vagy utóbb az egész világon így lehet majd fizetni.

A hitelkártyák gyakorlatilag feleslegessé fognak válni. Már dolgozunk egy olyan újszerű fizetési eljáráson, amelynél az ügyfelet az arca segítségével ismerjük fel és bankkártya, illetve készpénz nélkül élhet" - jelentette ki James Barrese, aki a PayPal igazgatóságában a termékfejlesztésért felel.

A menedzser ugyanakkor meg van győződve arról, hogy a készpénz nem fog eltűnni, de a jelentősége folyamatosan csökken majd. Az emberek többsége ugyanis rá fog jönni arra, hogy a készpénz nélküli fizetés praktikusabb, biztonságosabb, kényelmesebb és gyorsabb. Az internetes fizetésnél nincs abszolút biztonság, ezért nagyon sok pénzt költenek a biztonsági rendszereik fejlesztésére. S, ha ennek ellenére visszaélés történik, akkor azonnal kifizetik a kárt. Ezért a kereskedők és a felhasználók számára a PayPal rendszerén keresztüli utalások teljesen kockázatmentesek. De, ha valaki készpénzt veszít el vagy ellopják tőle, akkor azt többnyire nem sikerül visszaszerezni.

Barrese hozzátette, hogy szinte minden héten felbukkan egy-egy új vetélytárs vagy termék, azonban a PayPal az egyetlen piaci szereplő, amely a készpénz nélküli fizetés és átutalások teljes szegmensét lefedi, ráadásul elérhető a világ szinte összes országában. Mindettől függetlenül nem akarják feleslegessé tenni a bankokat, hanem szeretnének egyre inkább együttműködni velük.

Ennek feltétele viszont, hogy a pénzintézetek gyökeresen változtassanak az álláspontjukon és alkalmazkodjanak az emberek új igényeihez. Az átutalásoknak a bankok esetében is sokkal gyorsabban kellene megtörténniük. Az internet korszakában elfogadhatatlan, hogy egy napig vagy még hosszabb ideig tart egy összeg A pontból B pontba való elküldése.

"Az, hogy a Facebook beszállna az üzletbe, egyelőre csak spekuláció. De, még ha ez meg is történne, akkor sem aggódnék. Az tény, hogy David Marcus, a cégünk korábbi vezetője kiváló kreatív szakember és a távozása nagy veszteség volt a számunkra. De ő olyan területen dolgozik a Facebooknál, ami nem érinti ezt a piaci területet. Úgy hiszem, hogy a jövőben nem harcolni, inkább kooperálni fogunk a közösségi platformmal" - szögezte le a PayPal képviselője.

Májustól teljesen megújult a PayPal arculata. Az online pénzügyi szolgáltató új megjelenése a marketingesek szerint mobileszköz-fókuszú és többcsatornás megközelítést tükröz. Az újratervezett logó és megjelenésvilág a szolgáltatás egyszerűségére, megbízhatóságára és biztonságára reflektál a jelenlegi dinamikus, mobileszközökre fókuszáló trendekhez igazodva.
SG
bank.jpg
 

TmintTibi

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Vajon kinek is az érdeke meg miért is,hogy eltűnjön vagy vissza szoruljon a kp?Mert hát ugye a kp-el nincsen tranzakciós levonás...hát inkább mindig is maradjak "maradi" kp-es fizető,az okos telefonját és a módszereit, meg dugja fel magának paypal fejlesztési vezető "úr" rövid véleményem ennyi erről a "mutatványról":rolleyes2::dr_4:
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Érdekes elképzelések, azonnal a gyenge pontok jutnak az eszembe....de lehet hogy csak kelet európai mentalitás.
Másik meg...valószínű ez a jövő de milyen módszerek eszközök lesznek azt nehéz kitalálni...hitelkártyák megszűnése..könnyebben írányítható emberek, hisz a pénz nyom nélkül is eltüntethető.
 

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
És honnan tudja a vevő,aki most fujjong,hogy miképpen sütötték a kenyeret,a boltbakerülése milyen úton történik?
Gyenge pontok,jól írtad setni,érdekes mert mindig ezt hozzák szóba ,amire harap "az istenadta nép".
A mögöttes szándék az mindig lemarad a beszámolóból mint a borravaló.
 

Tűz*

Állandó Tag
Állandó Tag
Vajon kinek is az érdeke meg miért is,hogy eltűnjön vagy vissza szoruljon a kp?Mert hát ugye a kp-el nincsen tranzakciós levonás...hát inkább mindig is maradjak "maradi" kp-es fizető,az okos telefonját és a módszereit, meg dugja fel magának paypal fejlesztési vezető "úr" rövid véleményem ennyi erről a "mutatványról":rolleyes2::dr_4:


Nekem is ugyanez jutott az eszembe!
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Az elet mindig elore megy es fejlodik. Egyre biztonsagosabb minden kartya akar ujlenyomat akar a legujabb technikakkal szinte 100% biztonsagos.
Ma kartya nelkul van olyan ceg ami szolgaltatasat nem is lehet igenybe venni. PL autoberles.
A Kp -t meg nem tudjuk nelkulozni, de a vilag a fele halad ,hogy minnel kevesebb papiralapu fizeto eszkozt hasznaljon.
HA visszagondolunk alig szaz evet a lepedonagysagu pezek igen osszezsugorodtak, nem csak minosegileg de mennyisegileg is. Volt ido mikor egy szatyornyi penz kertek filleres dolgokert.
A banki buncselekmenyek is ritkulnak ahogy a keszpenz hasznalat csokken.
Par eve meg lakas arat is keszpenzbe fizettek ma mar ez ritka es mindenki belathatja a veszelyet milliokkal setalni az eloadohoz. Vagy 30 eve vettem egy uj Wartburgot 140ezerFT-ert. A felet be kellett fizetni az OTP be de mikor menni kellett felvenni az autot akkor kivenni a penzt es a masik felevel egyutt Gyorbe ahol felvettem az autot es ott egyben keszpenzbe kifizetni. Egy rekalm szatyor penz volt akkor. Mit ne mondjak izgultam a vonaton rendesen , nehogy valaki kiraboljon....vagy barmi tortenjen az akkor egy vagyonnak tuno osszeggel.
Szazalekban olyan keves a visszaeles , a csalas, a kartyas fizetesi modoknal.hogy elenyeszu a kp-vel szemben.
A bank titok az minden personal infora vonatkozik,. nem lehet visszaelni azzal ,hogy megnezik visszamenoleg mikor hol hasznalta a kartyat stb.
Aki nagyon titokban es csak Kp akar hasznalni az is megoldahato a katyaval, barmikor fel tud venni barhonana ha szuksege van kp-re.
A PAyPalt vagy 10 eve hasznalom, es soha semmilyen problema nem volt. Raadasul a vilagon minden fele ,akar vasarlokent akar eladokent akar servizt vagy softvert vasaroltam, vagy azonnal kellett anyukamnak penzt kuldeni. Perceken belul ott volt es o kp-be tudta felvenni.
 

kágyula

Kitiltott (BANned)
Szervusztok ,
ez szerintem hasonló dolog mint valamikor a mobiltelefonnal volt . Az elsö idökben otthon, ha valaki szükségletéböl kifolyolag ezzel járt kelt akkor -"nézd már a fontos ember" volt a beszéd . Ma ugyszintén odszkodnak sokan ettöl a dologtól . Igaz megvan az elönye és éppen ugy a hátránya is , az elönye , hogy bárhol bármikor fizethetsz vele , de ezáltal tisztára üveg leszel és ügyeletes bácsi még azt is tudja mikor jársz a WC-re nem csak azt hogy mi volt az ebéded .;)
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Tulajdonképpen már anyira hozzávagyunk szokva a plasztik-pénzhez, hogy sokan el sem tudják képzelni micsoda idöpocsékolás, munkaerökiesés, tragédiák forrása volt a pénzzel valo elszámolás.
-
Néhány évtizeddel ezelött nemcsak Magyarországon, hanem nyugaton is készpénzt fizették ki a dolgozok a honap végén. Minden cég rendelkezett egy ilyen osztályal, a bankoknak egy és ugyanazon a napon orjási összegeket kelett örizniük a páncélszekrényeikben, néhány orára kiadni a kasszábol, délután pedig késö estig tartott amig "begyüjtötték" ugyanezt, a dolgozok ott álltak sorba a bank elött és amit délelött megkaptak, délután befizették a számlájukra.
-
A feleségek fizetésnap ott gyülekeztek a gyárkapu elött, nehogy a férj a "szalonba" menjen és eligya, elkártyázza a pénzt. Mégis megtörtént, kelet és nyugat között nem volt különbbség.
-
Az elsö élö krimit nyugaton egy fizetésnap volt alkalmam átélni. Erdekes, hogy egy fejlesztési intézet volt de még a 80-as évek elején is készpénzbe fizette az alkalmazottait. A könyvelök egy kis busszal hozták a majd 120 alkalmazott fizetését, a dolgozok már lesték az autot az ablakon keresztül. Igen ám csak mi a második emeleten voltunk, a rablok meg az udvarban.
-
Az ablakbol néztük ahogy 3 maszkirozott alak elfutott a pénzünkkel. A minibusz bejött az udvarra, a könyvelö kiszált a pénzzel, a rablok elvették tölle és mi várhattunk egy ujabb napot a pénzünkre.
-
Valoban ajánlom mindenkinek belegondolni a részletekbe milyen költséges és veszélyes a készpénzzel valo fizetés.
-
Fizetésnap már délelött nem tudtak dolgozni az emberek mert izgatottak voltak. Ha délbe végre megkapták a pénzt egész délután a "papirszallagot" nézegették, hol csapta be öket a munkaado. Aznap nem tettek egy szalmaszállat keresztbe.
-
Sokan a következö három nap megsem jelentek a munkahelyükön, mert este ugy berugtak, hogy két nap kelett a kijozanodáshoz. Egy napra nem vehettek ki szabit mert világos lett volna, hogy berugtak. Inkább elmentek az orvoshoz, kiiratták magukat egy hétre. Az elsö három napot a munkaadonak kell fizetni, ha tovább "beteg" valaki akkor jön a biztosito.
-
index.jpg

-
 

cdurmol

Állandó Tag
Állandó Tag
Reménytelenül régimódi vagyok. Nem szeretem a virtuális pénzt. Ahogyan én voltam az utolsó hazánklánya, akinek mobil telefonja lett, az utolsók közt vagyok, akiknek nincs bankkártyájuk.
Felveszem a nyugdíjamat, LÁTOM mennyi pénzem van. Ha elfogyott, a speizból főzök, a nincs-pénzzel nem megyek vásárolni. Ha a kártya elvész, vagy ellopják, minden pénzemhez hozzáférnek. A készpénzből annyit tudnak ellopni, ami nálam van.
A bankkártya a banknak jó, mint azt Ernoe igen részletesen kifejtette. Viszont velem fizettetik meg a költségeit. Nem szeretem.
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Waloban bosszanto, hogy ma mindent velünk a kuncsaftal végeztetnek el és még meg is fizettetik a saját munkánkat.
-
Azelött volt minden kasszánál egy ember ma nekünk kell az automatát kiszolgálni a végén megjelenik egy lámpa, hogy nem tud visszadni. Egy kontokivonat is pénzbe kerül pedig csak a saját pénzünk után érdeklödünk. :)
-
A bankban is mi szolgáljuk ki magunkat és mégis kezelési dijat szed a bank. A persely-malac soha nem követelt semmit töllem ha betettem, vagy kivettem valamit belölle.
-
Wolfsheck-Sparschwein.jpg

-
Nemrég egy bélyeg-automata, a visszajáro pénz helyett 1 pfenninges bélyegeket adott.
Ez olyan mindha a pék a kenyérvásárlás után kenyérmorzsát adna visszajáro pénz helyett. :(
-
Konto nélkül itt nem lehetne megélni. Készpénzes befizetésekre orjási kezelési költséget ronak ki. Továbbá megkell mutatnod még a születési anyakönyvi kivonatodat is mert különben "pénzmosonak" tekintenek. :)
 
Utoljára módosítva:

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Mindenki szereti a keszpenzt. Valahogy annak mindig nyoma veszik nem kovetheto. es sok "ketes szolgaltatas" maskeppen nem is erheto el.
Bank szamla nelkul nem letezhet az ember, es ha mar nyit egy szamlat akkor ahoz adnak egy kartyat is.
 

telaci

Állandó Tag
Állandó Tag
Nekem ez ma már nem jelent problémát ...
Amikor elkezdtem dolgozni, még készpénzes fizetés volt; fizetésnapon reggel 8-tól (volt, ahol már reggel 7-től) hatalmas sor kígyózott a pénzügyi osztály folyosóján, a pénztár előtt -- a helyiségben egyszerre max. 2 dolgozó tartózkodhatott, volt olyan, aki beállt a sorba 8-kor és 10-11 óra körül kapta csak meg a fizetését; berendelték a pénztárba az egyik iparőrt is (ők voltak akkoriban a biztonsági személyzet), aki pisztollyal az övében felügyelte a kifizetéseket, mindenkinek az ablak előtt mégegyszer át kellett számolnia a pénzt, aláírni 2-3 papírt ...
A '80-as évek elején tag voltam egy VGMK-ban (vállalati gazdasági munkaközösség; olyan mint a mai kft-k, csak a munkát is a cég adta, az eszközöket is, a helyiséget is, de csak munkaidő után lehetett dolgozni így); kötelező volt mindenféle számla, csekkfüzet, pénztárkönyv, stb. Ha már a VGMK-nak megcsinálták ezeket a bankban (ügyvéd is kellett hozzá), a tagoknak is megcsinálták a saját privát számlákat, meg amit még akkoriban lehetett. Nekem például saját csekk-könyvem volt -- Magyarországon benne voltam az első 500-ban, aki ilyennel rendelkezett ... Volt egy mulatságos esetem is vele: valahol Putnok-Ózd környékén jártam, bementem egy áruházba, vásároltam valamit, és mivel láttam a bejáratnál, hogy mennyi mindent elfogadnak fizetési eszközként, hát kipróbáltam a csekk-könyvemet ... Összeszaladt az egész áruház, élén az igazgatóval, mögötte felsorakoztak a helyettesei, a titkárai-titkárnői, meg az összes pénztáros, hátul csoportosult az eladói kar, és pusmogva figyelték, micsoda buli várható ... Szépen kiteregettem a csekk-könyvet, meg minden személyi iratot (igazolvány, banki papírok, születési anyakönyvi kivonat, vállalati igazolvány, még hozzáraktam a sofőrünk jogosítványát meg a vállalati kocsi papírjait is, hátha még az is kell hozzá ...) Szépen, komótosan, olvashatóan kitöltöttem a csekket: 356 Forint 85 fillér, betűkkel ugyanez: Háromszázötvenhat Forint Nyolcvanöt fillér, személyi adatok, anyja neve háromszor, aláírtam a csekket vagy két helyen, ugyanezeket az adatokat átmásolni, a könyvben maradó példányra, kitéptem a csekket a könyvből, és átadtam a pénztárosnak ... Ő először végigolvasta az összes erre vonatkozó vállalati utasítást meg körlevelet meg rendelkezést, azután elkezdett pecsételgetni, meg aláírogatni, kitöltött még vagy három igazoló jelentést, az egész paksamétát átadta a saját főnökének, az is aláírta az összes papírt, utánuk ugyanezt csinálta az igazgató is, a végén átadták a nyugtát és a vásárolt cikkeket, és többször biztosítottak róla, hogy ha valami probléma lesz, személyesen fognak megkeresni és biztos lehetek benne, hogy kamatostul behajtják rajtam nemcsak a vételárat, hanem minden járulékos költséget is ... Majd szívélyesen elbúcsúztunk egymástól és én mentem utamra, ők meg folytatták a saját munkájukat. Mivel vagy 3 hónapig semmi értesítést nem kaptam, csak a banktól a havi záráskor a jelzést, hogy felhasználtam egy lapot a könyvemből, tehát minden baki nélkül lezajlott az egész ... Maga a vásárlás 10 percig tartott, az adminisztráció meg másfél óráig ...
Amikor 2-3 év után megjelentek az első plasztikkártyák, azonnal áttértem az úgynevezett takarék-kártyára (ez volt akkoriban a bankkártya hivatalos neve, hogy meg lehessen különböztetni a Nyugaton akkoriban már régóta használt hitelkártyától; viszont Magyarországon magyar állampolgár még nem használhatott ilyent, csakis a megtakarítási-számla háttérrel rendelkező bankkártyát), és azóta is folyamatosan használok ilyent ... A fizetésemet, bevételeimet, jövedelmeimet is az első lehetséges alkalomtól kezdve, valamikor a '80-as évek közepétől, már ilyen számlára utaltattam ... Volt olyan időszak, mikor 10-15 banknál is volt pár forintnyi betétem, mert mindegyikhez lehetett váltani bankkártyát és sok helyen ez előnnyel járt ... Mára sajnos olyan drága lett a számlavezetés is meg a kártyahasználat is, hogy ma már csak egyetlen bankkártyám van, és csakis bolti-áruházi vásárlásra használom, mert az még legalább ingyenes ... Viszont hitelkártyám soha nem volt, és nem is tervezek ilyent beszerezni -- a magyar viszonyok között szerintem mindig előnyösebb lesz a normál (takarékszámlán alapuló) plasztikkártya használata ...
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Igen otthon eleg furcsan vezetek be a katya rendszert visanak hivtak a bank kartyat ami nem hitel kartya otthon , de nalunk a visa a mastercard is hitel kartya.
lehet jol gazdalkodni a hitel kartyakkal, nagyon sok fele van , de az aruhazi kartyak igen magas kamattal dolgoznak nalunk igy meggondolando mit vasarol az ember. 27% korul van a kamatja.
 
Utoljára módosítva:

nefeledj

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy cseppet sem valódi érv a "nem higiénikus" mert túlzás
Mint minden túlzás túlzás tehát elhanyagolható mert torzít

A higiéniája
A villamos kapaszkodóval egyenértékű
A pinkód beütésére szolgáló terminállal egyenértékű
A vásárló kocsi tolásával egyenértékű
Ez kell az immunitás általános voltához
Nem lehetünk a filmbeli buborékgyerekek
223374_galeria_buborek_srac_07.jpg
 
Utoljára módosítva:

nefeledj

Állandó Tag
Állandó Tag
Reménytelenül régimódi vagyok. Nem szeretem a virtuális pénzt. Ahogyan én voltam az utolsó hazánklánya, akinek mobil telefonja lett, az utolsók közt vagyok, akiknek nincs bankkártyájuk.
Felveszem a nyugdíjamat, LÁTOM mennyi pénzem van. Ha elfogyott, a speizból főzök, a nincs-pénzzel nem megyek vásárolni. A készpénzből annyit tudnak ellopni, ami nálam van.
A bankkártya a banknak jó, mint azt Ernoe igen részletesen kifejtette. Viszont velem fizettetik meg a költségeit. Nem szeretem.
Én is a hagyományos tárgyasított pénz mellett vagyok tudod mennyi van nálad tudod mennyit költhetetsz
Nem csábít adósságra mint a hitelkártya
Gombnyomásra (telefon) számítógép többet költesz mint szeretnéd
 
Utoljára módosítva:

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Igen igy igaz, a kreditkártyán csak ugy hemzsengnek a bakteriumok, ezzel ellentétben a legtöbb fémpénz rezet tartalmaz ami kifejezetten bakteriumölö (gondoljunk csak a permetezöszer rézgálicra)
-
A papirpénz sem jo táptalaj bakteriumok számára, nem találunk rajta többet mind a kezünkön vagy a piacon vett gyümölcsön. Azért Iránban, Pakisztánban ovatosnak kell lenni a kolibakteriumok és a szarmonella miatt.
-
Europában sajnos nem jut az ember hozzá anyi pénzhez, hogy pusztán az olvasásba belebetegedjen. :(
 
M

magdusis

Vendég
A pénzen a baktériumok legalább természetes eredetűek;de a blokkokon levő festék és műanyag-bevonat szintetikus és rákkeltő,ahogy mondják.Figyelmeztetik is a pénztárosokat,hogy kesztyűben dolgozzanak.
A baktériumok az egészséges ember immunrendszerét csak jobb működésre serkentik,nem?Egy határon belül,persze,de nem kell félni tőlük.
 

stencer

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem gazdaságossági okok miatt szorul háttérbe a pénz.
Belső értékkel nem bíró hitelpénzről beszélünk (belső értékkel csak az arany vagy ezüst pénzek bírnak).
A pénz előállítása is pénzbe kerül, nem is olyan kevésbe, és a forgalomban lévő pénzt az elhasználódás miatt időnként cserélni kell.
A kibocsátó Nemzeti Bank költségei tehát a következők: a pénz gyártási költsége, a legyártott pénz őrzése szállítása, a kopott érmék és bankjegyek begyűjtése, a begyűjtött pénz megsemmisítése.
Amikor az adott érme vagy papírpénz költségei magasabbak mint a pénz névértéke akkor azt a címletet meg kell szüntetni a veszteségek csökkentése érdekében. Lásd Magyarországon az 1 és 2 forintos érmét és a 200 forintos bankjegyet. Kártya használattal tehát jelentős a Nemzeti Bank és végső soron az állam pénzzel kapcsolatos költségmegtakarítása.
Ezek a tények. Minden országban így működik.
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
A pénz egy absztracht fizetési eszköz, arra valo, hogy valamit kiegyenlitsünk vele nem pedig cipeljük, fogdossuk, számolgassuk, kiraboltassuk magunkat miatta.
-
Bill Gates vagyona 55 milliard dollárra van becsülve, enyi pénz nincs is a bankokban. Ha jol emlékszem az egész világon csak 35 billio euro létezik pénz formában. Képzeljük el ha ennek megfelelö tömegü anyag (papir, fém) állando mozgásba lenne, menyi energia felhasználást jelentene ez.
-
Szerintem a pénztárcát is megkéne szüntetni, nállam mindig többet nyom mind a pénz ami benne van. :(
-
Geld%20ist%20nichts,%20aber%20viel%20Geld%20ist%20was%20anderes.jpg

-
Pénz az semmi. De sok pénz az valami más. :)
 
Oldal tetejére