A kanadai hadsereg megnöveli jelenlétét Európában

A NATO főtitkára bejelentette: mindenképpen elvárja, hogy Kanada növelje jelenlétét Európában, elsősorban a kontinens keleti régióiban és különösen a Fekete-tenger körül.

Jens Stoltenberg a kanadai közszolgálati televíziónak tette ezt a nyilatkozatot, amiután Justin Trudeau liberális kormánya bejelentette: tíz év alatt 70 százalékkal növeli a szövetségi kabinet a honvédelem költségvetését. Ez csaknem 33 milliárd dollár költségvetési ráfordítást jelent, mely összeget részben arra fordítanak, hogy 88 új vadászgépet, illetve 15 hadihajót szerezzenek be.

Stoltenberg elmondta, hogy szükség van egy nagyobb kanadai jelenlétre Európában. Az egyik feladat ami Kanadára hárulna az a légi járőrözés lenne, elsősorban a Fekete-tenger térségében.

Jonathan Vance, a kanadai honvédelem kabinet vezetője megerősítette, hogy a megemelt szövetségi költségvetési ráfordítás azért teszi lehetővé a NATO-ban való szerepvállalás növelését, mert a honvédelemnek pont a leginkább releváns képességeit fejleszti. Vance hozzátette, hogy Kanadára hosszú távon is számíthat a NATO és a mostani feljesztések a jövő kihívásaira készítik fel az országot.

Harjit Sajjan, Kanada honvédelmi minisztere e hónapban látogat el Lettországba, ahol az ott szolgáló kanadai katonákkal fog találkozni. A kanadai jelenlét Lettországban az egyre erősődő orosz agresszió miatt vált fontossá. Stoltenberg elmondta, hogy az orosz viszony két pillére épül: a honvédelemre és a dialógusra. A NATO nem akar egy új hidegháborút és elismeri azt a tagadhatatlan tényt, hogy Oroszország a jövőben is egy erős szereplő lesz Európa keleti határain.

Először Kanada külügyminisztere - Chrystia Freeland -- jelentette be, hogy Kanada egy vezető szerept kíván betölteni a világporondon, miután egyre inkább azt láthatjuk, hogy az Egyesült Államok befelé fordul. "A barátunk és szövetségesünk megkérdőjelezi globális vezető szerepének értékét. Éppen ezért is fontos, hogy Kanada kijelölje saját szuverén irányát"--mondta Freeland.

Christopher Adam

ca  NAto.jpg
 
"A kanadai jelenlét Lettországban az egyre erősődő orosz agresszió miatt vált fontossá."

annyit tudok, hogy Lettország NATO tagállam...de orosz agressziórol nem hallottam semmit a hírekben. Lettországban minden harmadik lakos orosz, milyen agressziórol van szó?
 
Utoljára módosítva:

Moszkva októberben Iszkander rakétarendszert telepített a kalinyingrádi exklávéba, amely atomtöltetet is képes célba juttatni. A növekvő feszültség jele, hogy a térségben hadgyakorlatokat tartanak az oroszok és a NATO is. Az észak-atlanti szövetség az idén ezer–ezer katonát vezényel mindhárom kis országba.
A Baltikumban félelmet keltett az orosz terjeszkedés, amikor Putyin elnök elcsatolta Ukrajnától a Krím félszigetet 2014-be
 
Moszkva októberben Iszkander rakétarendszert telepített a kalinyingrádi exklávéba, amely atomtöltetet is képes célba juttatni.
gondolom ez válaszlépés lehetett például a romániai vagy lengyelországi rakétatámaszpontra amit a NATO telepített.

A növekvő feszültség jele, hogy a térségben hadgyakorlatokat tartanak az oroszok és a NATO is.
hasonló a helyzet a Fekete-tengeren is

Az észak-atlanti szövetség az idén ezer–ezer katonát vezényel mindhárom kis országba.

és a többi Oroszországgal határos országba

A Baltikumban félelmet keltett az orosz terjeszkedés, amikor Putyin elnök elcsatolta Ukrajnától a Krím félszigetet 2014-be

szerintem nem csatolt el semmit ... a Krím félszigeten népszavazást tartottak és az Oroszországhoz való csatlakozást választották, általában az ukrajnai polgárháboru okait és érdekes lenne firtatni ... szerinten pont egy ilyen polgárháborútol félnek a Lettek is, elvégre a lakosság egy harmada orosz és nagyok a nemzetiségi feszültségek, ezért kellenek a külföldi katonák.
 
gondolom ez válaszlépés lehetett például a romániai vagy lengyelországi rakétatámaszpontra amit a NATO telepített.

hasonló a helyzet a Fekete-tengeren is

és a többi Oroszországgal határos országba

szerintem nem csatolt el semmit ... a Krím félszigeten népszavazást tartottak és az Oroszországhoz való csatlakozást választották, általában az ukrajnai polgárháboru okait és érdekes lenne firtatni ... szerinten pont egy ilyen polgárháborútol félnek a Lettek is, elvégre a lakosság egy harmada orosz és nagyok a nemzetiségi feszültségek, ezért kellenek a külföldi katonák.
Így is lehet nézni.
 
317

Erdelybe is neszavazast tartottak az eredmenyt ma is siratjak.
Nemzetkozi szerzodeseket rugtak fel Krimnel ami nem elfogadhato.
Az sem lehetseges ,hogy onnallo allamokat szepen sorba bekebelez es visszaepiti a Szovjet birodalmat...bar ahogy elnezem nem igen bankodnal miatta.
 
A NATO az orosz határok mellé telepített haderejével kis híján Moszkváig be tudja lőni Oroszországot. Az oroszok válaszlépésként a saját határaik mentén telepítenek katonai erőket. Lehet tárgyalni, hogy ki kezdte és ki hozott válaszlépéseket.

Nagyon nem örülök a kanadai katonáknak akkor sem, ha NATO haderők. Szeretném, ha mindenki a saját országában háborúzna és nem exportálná a konfliktusait a fejem fölé.

És ez még mindig nem jelenti, hogy szeretném, ha az oroszok megszállnák Magyarországot!! Azt szeretném, ha mindenki a saját határain belül, otthon maradna.
 
Utoljára módosítva:
Kiváncsi lennék mit tenne Kanada, ha az oroszok így telepakolnák a határait katonai bázisokkal és ezen még nincsenek ott az elmúlt években Ukrajnában, Romániában, Lettországban, Litvániában, Észtországban betelepített rakétabázisok, amelyek szintén atomtöltetű rakétákkal vannak ellátva.

USBasenUmRussland.jpg

Nincs miért örülni nekünk sem azon, hogy milyen jó erősek vagyunk, mint NATO tagállamok, ugyanis még akkor sem éljük túl, ha sikerül az első csapást mérni az oroszokra. Aki ért hozzá, az tudja, hogy az oroszok már rég élesítették a "Halott kéz" nevű technikájukat és ha nem ők lesznek, akik a megelőző csapást mérik, akkor ez lép életbe és nekünk annyi. Ez már nem a II. világháború, amikor csak Európára lehetett szorítani a gyilkolászást. Kanada és USA épp úgy megkapja az elpusztító adagot, mint mi és a deep state. Hiába bújik a föld alá, mert egyszer csak elő kellene bújni, de nem lesz hova.

Már volt legalább egy atomháború a Földön 13000 éve, úgy látszik minden emberiségnek ez a sorsa, mert nem hallgat az isteneire.
"Senki sem élné túl" - mondta Putyin Oliver Stone-nak
 
szerintem nem csatolt el semmit ... a Krím félszigeten népszavazást tartottak és az Oroszországhoz való csatlakozást választották, általában az ukrajnai polgárháboru okait és érdekes lenne firtatni ... szerinten pont egy ilyen polgárháborútol félnek a Lettek is, elvégre a lakosság egy harmada orosz és nagyok a nemzetiségi feszültségek, ezért kellenek a külföldi katonák.

Tipikus kettősmérce, de ez most divat. Koszovóban lehetett, most Irakban lehet (kurdok népszavaznak), Szíriát is több részre fogják darabolni az Oded Yinon terv szerint, ott is lehet majd népszavazás, de még addig kell egy kicsit gyilkolászni...:D

Na, hát nekik lehet. Amit szabad Jupiternek, azt nem szabad a kisökörnek.
 
Erdelybe is nepszavazast tartottak az eredmenyt ma is siratjak.

ezt még nem hallottam ...úgy tudom nem kérdeztek meg senkit

"1918. december 1-jén tartották a magyarországi románok gyulafehérvári nemzetgyűlésüket, ahol a megjelent 1228 küldött kinyilvánította azon szándékát, hogy Erdély, a Körösök vidéke, Bánát és Máramaros – összesen 26 történelmi vármegye – csatlakozzon a Román Királysághoz. Bár a románok döntése később „hivatalosan” megfelelt a wilsoni elveknek, a valóságban az elszakadás egyoldalú határozat eredménye volt, mely az erdélyi magyarságot teljesen megfosztotta az önrendelkezés jogától."
 
Utoljára módosítva:
Budapesti Memorandum - 1994

Az orosz kormányfő szerint az 1994-es budapesti memorandum aláírói nem vállaltak garanciát Ukrajna területi egységére, Oroszország nem tudja és nem is fogja szavatolni Ukrajna területi épségét.
Maga a nép, amely Ukrajna önálló részeként határozta meg magát, állt elő a népszavazási kezdeményezéssel, majd a referendumon úgy döntött, hogy kilép Ukrajnából ... sőt az Oroszok azt állítják "a világban vannak olyan helyzetek, amikor az államok felosztódnak".
 
Lásd Jugoszláviát , majd most Irakot és Sziriát is ;)
 
Az orosz kormányfő szerint az 1994-es budapesti memorandum aláírói nem vállaltak garanciát Ukrajna területi egységére, Oroszország nem tudja és nem is fogja szavatolni Ukrajna területi épségét.
Ezt mondta? Tényleg? Nem csapsz be? Ha nem Te mondod, nem hiszem el.
Hogy én miről maradtam le.... Pedig figyeltem. Szerencsére vannak ilyen művelt :) emberek, akik felhomályosítják a többieket. Most már én is tudom! :)Hurrá!!! :hurra:
Jobb lesz tőle az emésztésem. :rohog:
 
A NATO az orosz határok mellé telepített haderejével kis híján Moszkváig be tudja lőni Oroszországot. Az oroszok válaszlépésként a saját határaik mentén telepítenek katonai erőket. Lehet tárgyalni, hogy ki kezdte és ki hozott válaszlépéseket.

Nagyon nem örülök a kanadai katonáknak akkor sem, ha NATO haderők. Szeretném, ha mindenki a saját országában háborúzna és nem exportálná a konfliktusait a fejem fölé.

És ez még mindig nem jelenti, hogy szeretném, ha az oroszok megszállnák Magyarországot!! Azt szeretném, ha mindenki a saját határain belül, otthon maradna.
Csak egy mondatért idéztem be!
Hogy elmondhassam
Idézet egy könyvből, azóta már módosult a név Oroszországra, de ne higgyük hogy ma nem úgy van

638561-f75ff46fb6c9756a9e68cdc3768ddf63.jpg

A Szovjetunió nagy, fölfegyverzett és veszélyes. És ott lesz a jövő héten is, meg a jövő évben is a helyén. Valahogyan osztoznunk kell velük ezen a bolygón. Jobb, ha pragmatikus és realista emberek uralkodnak náluk, mint ha forrófejű, és vakbuzgó emberek.
...A politikusok szoktak álmodni, néha veszélyes álmokat,
638561-f75ff46fb6c9756a9e68cdc3768ddf63.jpg

Nem érdemes sarokba szorítani, vagy húzgálni az oroszlán bajuszát.
 
Utoljára módosítva:
Nem érdemes sarokba szorítani, vagy húzgálni az oroszlán bajuszát.
Mai hírek..
Ukrajna elektronikus támadás alatt áll. Az első áldozatok mind Ukrajnából tűntek elő, de azóta azt látni, hogy terjedni kezdett a vírus: az orosz gázóriás Rosneft és a dán hajózási vállalat, a Maersk is technikai problémákat jelzett. A Maersk informatikai rendszere állt le, többszöri támadásról szól a közleményük.
A japán kormány ezért júliusban polgári védelmi kampányt kezd: 43 tévéadóban és 70 napilapban tesznek közzé hasznos tanácsokat atomcsapás esetére. Ezek részben az 50-es évek amerikai és szovjet propagandafilmjeit idéző, megmosolyogtató ötleteket adnak, például az épületekben tartózkodóknak azt tanácsolják, hogy hasaljanak a padlóra, takarják le a fejüket, és tartsák magukat távol az ablakoktól.
Pokolgépet rejtettek az ukrán katonai hírszerzés ezredese, Makszim Sapoval Mercedes típusú gépkocsijába, amit aztán ma reggel, helyi idő szerint 8:16-kor fel is robbantottak Kijevben. A merényletben Sapoval az életét vesztette, egy járókelő, akinek a személyazonosságát nem közölték, súlyos sérüléseket szenvedett.
 
Setni , tegnap nálunk esett az esö ! Gondolom ezért is az oroszok a hibásak akkor ! meg megbuggyant a kinthagyott levesem , tuti , hogy Putyin keze volt benne :rohog:azért .
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,652
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére