A Kanadai Magyar Demokratikus Charta üdvözli Kanada kormányának a történelmi igazságtétel irányába

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
A Kanadai Magyar Demokratikus Charta üdvözli a kanadai kormány nyilatkozatát, melyet az 1914 és 1920 közötti internálások századik évfordulóján tett.

Az I. Világháború alatt és az azt követő másfél évben, összesen 8.600 ártatlan nőt, gyereket és férfit internáltak mint "idegent és ellenséget" 24 lágerben, csupán azért, mert az Osztrák-Magyar Monarchia területeiről származtak.

A kanadai Miniszterelnöki Hivatal által kiadott közlemény szerint: "a kormányok kötelessége, hogy védelmet nyújtsanak háborúk idején, ezért sajnálattal tekintünk vissza egy olyan kormányzati politikára, amely ahelyett, hogy védelmet nyújtott volna, a kollektív bűnösség elve alapján cselekedett, és nem vette figyelembe az „ártalmatlanság vélelmét”. Ezzel a közleménnyel Kanada beismeri a múlt bűneit és deklarálja, hogy tanult a múlt hibáiból. Egyben kijelenti: „kötelességünknek tartjuk, hogy megemlékezzünk az áldozatokról”.

Bár a legtöbb internált ukrán származású volt, magyar nemzetiségű áldozatai is voltak az internálásnak; így értelemszerűen magyarok is kerültek az elszigetelő lágerekbe. Ezen kívül a kanadai települések rendőrségei több magyar származású személyt is nyilvántartottak a többi 80 ezer szintén "idegennek és ellenségnek" titulált kelet-európaival együtt.

A Kanadai Magyar Demokratikus Charta elismeri a kanadai ukrán közösség erőfeszítését és munkáját, melyet annak érdekében végzett, hogy végre ismertté válhasson Kanada történelmének ez a szomorú fejezete. Többek között a Shevchenko (Sevcsenko) Alapítvány, a Ukrainian Canadian Civil Liberties Association (Ukrán-Kanadai Polgári Jogok Egyesülete) és Ukrainian Canadian Congress (Ukrán Kanadai Kongresszus) dolgozott a történelmi igazságtétel érdekében hosszú éveken keresztül.

Ennek a munkának köszönhetően született meg a C-311-es törvény, mely egy 10 millió dolláros alap létrehozását tette lehetővé. Az alap támogatásának és projektjeinek köszönhetően ismerhetik meg a kanadaiak – származásuktól függetlenül – ezt a sokáig elfeledett történelmi tragédiát.

A Kanadai Magyar Demokratikus Charta sajnálattal veszi tudomásul, hogy odahaza, a magyar politikai vezetés a mai napig sem tud hasonló példamutatással járni e téren. A KMDH sajnálatosnak tartja, hogy a jelenlegi kormány képtelen őszinte és félreérthetetlen irányt mutatni a huszadik század első felében elkövetett kormányzati igazságtalanságok feldolgozásának érdekében, és ma is inkább másokra keni a felelőséget szomorú múltunk több esetében.

A kanadai aktivisták, tudósok, múzeumok és kormányzati tisztviselők együttműködése az ukrán diaszpórával annak ékes bizonyítéka, hogy lehetséges őszintén és nyiltan megemlékezni a történelem sötét és tragikus korszakaira.

A Kanadai Magyar Demokratikus Charta - egy, az akadémikusokat és aktivistákat összefogó országos szervezet – fejet hajt az igazságtalanul meghurcolt embertársaink emléke előtt, tiszteleg az internálás magyar és más nemzetiségű áldozatai előtt. Továbbá, kötelességének tekinti, hogy felszólaljon minden olyan jelenlegi kormányzati lépéssel szemben, amely igazságtalanul érinti az embereket.

Dr. Göllner András, alapító és nemzetközi szóvívő. A Concordia University politológia tanszékének emeritus professzora. Montreál, Québec.

Dr. Ádám Christopher, társalapító és szóvívő. A Carleton University történelem tanszékének oktatója. Ottawa, Ontario.

Dr. Balogh Éva, társalapító és szóvívő. A Yale Egyetem korábbi történész professzora és a Morse College egykori dékánja. New Haven, Connecticut.

Dr. Hernád István, társalapító és szóvívő. A Magyar Tudományos Akadémia külső tagja / Université du Québec à Montréal (UQAM) kiemelt kutatási katedra kognitív tudományokban. Montreál, Québec.

Dr. Szeman Imre, társalapító és szóvívő. A University of Alberta kiemelt professzora angol irodalomban, szociológiában és filmművészetben.

kmh.jpg
 

kágyula

Kitiltott (BANned)
Szervusztok ,
kérlek segitsetek mert én nem értem ezt a cikket . Mit nem csinál a hazai kormány , milyen igazságtalanságok voltak a húszadik század elején Magyarországon ?? Nem is hallottam volna , hogy otthon Kanadaiakat deportáltak volna 1914-1920-ig ? Vagy most a Gyözedelmes 133 nap Vörös Terorrjára vagy a Horthy féle fehér terorra gondol az iró ? Mert magam nem értem ezt a részt . Különben meg szép gesztus a halottaknak .
 

Varsényi Tamás Viktor

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves kágyula!
Hogy az író mire gondolt azt nem tudom. Azt csak Ő tudhatja :) De az biztos, hogy a történelem ismétli önmagát és nem árt néha feleleveníteni a múltban megesett hibákat, sérelmeket, hogy képben legyenek a jó népek! A gesztus, ahogy Te is említetted szép dolog, de tegyük azt is hozzá, hogy az emberek nem az utánuk jövő nemzedék emlékeiben, hanem a lakásaikban akarnak élni!
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Canada az internalasokra, az aladozatokra a 100. evfordulora emlekezik, errol tajkoztatnak es hogy komoly reszuk volt benne, hogy ez megtortenjen.
Ennyi.
 

kágyula

Kitiltott (BANned)
Szervusztok ,
Na nem értem miért van a balhé most ?? Magam részéröl csak azt merészeltem megkérdezni , hogy milyen húszadik század elején történt törvénysértésekröl van szó a Kanada-i Magyar Demokratikus Charta szerint ?? Már ezt sem szabad megkérdezni ? Mert nem a megemlékezést kritizáltam szerintem vagy ??
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Nincs semmi balhe. Itt talan azert is nagyobb viszhangja van mert igen komoly munka vegig vinni es a politikat ravenni, hogy lepjenek es torvenybe iktasanak valamit es hogy a hibat is beismerjek...........
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Szervusztok ,
Na nem értem miért van a balhé most ?? Magam részéröl csak azt merészeltem megkérdezni , hogy milyen húszadik század elején történt törvénysértésekröl van szó a Kanada-i Magyar Demokratikus Charta szerint ?? Már ezt sem szabad megkérdezni ? Mert nem a megemlékezést kritizáltam szerintem vagy ??
A huszadik század első feléről írnak ami 1901-1951 közötti rész...abban az időben elég sok minden történt Magyarországon...volt itt csendőrsortűz, 133 nap, színes terrorok.....megszállások román illetve német oldalról...zsidó deportálások, ismét megszállás, kitelepítések, kulákok....volt itt minden. Nos hogy ezek közül épp mire gondoltak???
 

Varsényi Tamás Viktor

Állandó Tag
Állandó Tag
Hááááát! Nem bírom megállni és el kell, hogy mondjam, ha a politika, vagy a felső vezetés efféle dologra adja a fejét, hogy megemlékezést tartson ilyen dolgokban, abban van valami hátsó szándék! A korrekt az lenne, ha mindenki, aki valami féle emberhez nem méltónak tartott eseményt érez a múltból, akkor azt egy közös helyen mind le kéne írni. Persze lennének olyanok, akik egyik vagy másik esetet szeretnék elhallgatni, mint pl. az Amerikai őslakosok "vadászatát" :) de kérem! Mindenkinek van valami fájdalma, szociális érzékenységének mértéke fokán. Egy hatalmas gránit tömbbe kéne ezeket az eseteket vésni, aztán mindenki számoljon el úgy a lelkiismeretével, ahogy tud.
 

telaci

Állandó Tag
Állandó Tag
[ csak megjegyzés a magyarországi "emlékezés" témaköréhez .. ]

Lakhelyemen illetve kb. 15 kilométerre innen mindkét világháború alatt működött internáló tábor, ahol alkalmanként akár 8-10 ezer fő is tartózkodott. Az első világháború idején zömmel délszlávok (nagy tömegben szlovének, ezenkívül szerbek, horvátok és bosnyákok), kisebb részt ruszinok, ukránok, oroszok voltak, de előfordult belga, francia, angol is a bezártak között. A második világháború idején legnagyobb számban lengyelek valamint délszlávok voltak, kisebb számban -- akkor már évek óta itt lakó -- belgák és franciák. (Jellemző példa, hogy ma is több lengyel, francia és belga nevű és eredetű család lakik a településen.) Legalább 20-25 éve állandó megemlékezéseket tartanak a helyszíneken (a település egyik gyártelepén, ahol már legalább 40 éve emléktábla jelzi az internáló tábor helyszínét, illetve a közeli mezőgazdasági területen, a nagyobb tábor helyszínén), ilyenkor beszédeket tartanak, külföldi -- néha egykor itt raboskodó -- látogatók érkeznek, megkoszorúzzák az emléktáblákat és találkozókat szerveznek, kerek évfordulókon pedig nagyobb megemlékezéseket, konferenciákat tartanak. Mintegy 15 évvel ezelőtt exhumálták a két tábor temetőjét és a helyi nagytemetőben létrehoztak egy emlékparcellát, ahol -- szinte "arlingtoni" hangulatú -- délszláv hadifogoly-temetőt hoztak létre, és a többi nemzetbelinek is újra megadták a végső tisztességet. Úgyhogy ilyen téren nem is vagyunk annyira elmaradva a Nyugattól ...
 

Arima3

Állandó Tag
Állandó Tag
ritkán szólok hozzá a hírekhez, csak akkor, ha nagyon nem tudom megállni.
kágyula:
Mit nem csinál a hazai kormány , milyen igazságtalanságok voltak a húszadik század elején Magyarországon ?? Nem is hallottam volna , hogy otthon Kanadaiakat deportáltak volna 1914-1920-ig ?
Kedves kágyula! Te hol olvastál olyant ebben a cikkben, hogy Magyarországon történtek volna az említett deportálások?
Nem. Kanadában történtek. Kanada kormánya ebben a közleményben ismerte el a múlt hibáit, és sajnálja a történteket. Mi ebben olyan nehéz ezt felfogni? legtöbben ha deportálásról, internálásról van szó, automatikusan ....hát ilyen csak Magyarországon történhet.
A dologról én sem hallottam, de most, hogy olvasom a cikket, kicsit utánanéztem. (segítség a gyengébbeknek):
1914 és 1920 között többnyire 8,572 osztrák-magyar bevándorlót vett őrizetbe a kanadai hatóság és legtöbbször elszigetelt északi régiókban lévő táborokba dolgoztatták őket. Összesen 24 internáló tábor létezett Kanadában, de az internáltak közül többszázan nem élték túl a kegyetlen körülményeket.
Az idézet a Kanadai Magyar Hírlap 2008 júl 06-i számából van.
Tehát erről van szó kedves kágyula és a többi hozzászóló.
 

Arima3

Állandó Tag
Állandó Tag
Ja, és még egy válasz kágyulának erre a kérdésére:
Mit nem csinál a hazai kormány? remélem most már az is világos.
A Kanadai Magyar Demokratikus Charta sajnálattal veszi tudomásul, hogy odahaza, a magyar politikai vezetés a mai napig sem tud hasonló példamutatással járni e téren.
 

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
ritkán szólok hozzá a hírekhez, csak akkor, ha nagyon nem tudom megállni.
kágyula:

Kedves kágyula! Te hol olvastál olyant ebben a cikkben, hogy Magyarországon történtek volna az említett deportálások?
Nem. Kanadában történtek. Kanada kormánya ebben a közleményben ismerte el a múlt hibáit, és sajnálja a történteket. Mi ebben olyan nehéz ezt felfogni? legtöbben ha deportálásról, internálásról van szó, automatikusan ....hát ilyen csak Magyarországon történhet.
A dologról én sem hallottam, de most, hogy olvasom a cikket, kicsit utánanéztem. (segítség a gyengébbeknek):
Az idézet a Kanadai Magyar Hírlap 2008 júl 06-i számából van.
Tehát erről van szó kedves kágyula és a többi hozzászóló.
Kedves Arima3!

Én sem tudom megállni, hogy ne válaszoljak neked, amiért nem érted, hogy mit nem ért Kágyula. Igazán rendben lett volna ez a cikk, ha nincs az a két provokatív mondat, hogy "...odahaza, a magyar politikai vezetés a mai napig sem tud hasonló példamutatással járni e téren. stb." Mivel én mindjárt kapcsoltam, amikor elolvastam az első nevet a listán, ezért eddig nem szóltam. Sajnos ez a személy kivitte Kanadába azt a stílust, amit itt Magyarországon betanult. Tök mindegy, hogy milyen a mostani politikai vezetés itt - elég baj az nekünk itthoniaknak - de ezt a belőle sugárzó gyűlöletet mi, itthoniak magunkra vesszük és tud fájni... Igazságtalan lenne tőlünk itthoni magyaroktól, ha ezért Kanadára haragudnánk és a kanadai emberekre. Én a magam részéről nem is teszem. Kanada szép ország és jó lehet ott élni, az emberek kedvesek, néha még a megérdemelten túl is. :) Az igazi kanadaiak előbb-utóbb észre fogják venni ennek a "tehetséges embernek" a szándékait és akkor kitelik a becsület majd és onnan is továbbállhat, vagy megpróbál példát venni azokról, akik közt él.
[ csak megjegyzés a magyarországi "emlékezés" témaköréhez .. ]

Lakhelyemen illetve kb. 15 kilométerre innen mindkét világháború alatt működött internáló tábor, ahol alkalmanként akár 8-10 ezer fő is tartózkodott. Az első világháború idején zömmel délszlávok (nagy tömegben szlovének, ezenkívül szerbek, horvátok és bosnyákok), kisebb részt ruszinok, ukránok, oroszok voltak, de előfordult belga, francia, angol is a bezártak között. A második világháború idején legnagyobb számban lengyelek valamint délszlávok voltak, kisebb számban -- akkor már évek óta itt lakó -- belgák és franciák. (Jellemző példa, hogy ma is több lengyel, francia és belga nevű és eredetű család lakik a településen.) Legalább 20-25 éve állandó megemlékezéseket tartanak a helyszíneken (a település egyik gyártelepén, ahol már legalább 40 éve emléktábla jelzi az internáló tábor helyszínét, illetve a közeli mezőgazdasági területen, a nagyobb tábor helyszínén), ilyenkor beszédeket tartanak, külföldi -- néha egykor itt raboskodó -- látogatók érkeznek, megkoszorúzzák az emléktáblákat és találkozókat szerveznek, kerek évfordulókon pedig nagyobb megemlékezéseket, konferenciákat tartanak. Mintegy 15 évvel ezelőtt exhumálták a két tábor temetőjét és a helyi nagytemetőben létrehoztak egy emlékparcellát, ahol -- szinte "arlingtoni" hangulatú -- délszláv hadifogoly-temetőt hoztak létre, és a többi nemzetbelinek is újra megadták a végső tisztességet. Úgyhogy ilyen téren nem is vagyunk annyira elmaradva a Nyugattól ...
Kedves Telaci!

Te ezt nem érted! :dr_9:Igenis le vagyunk maradva! Az nem elég, hogy itthon megemlékezünk a mi területünkön elkövetett disznóságokról. El kell menni különböző más országokba, összeszedni az ottani embertelenségeket és megemlékezni róluk. :D
 

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Ja, és még egy válasz kágyulának erre a kérdésére:
Mit nem csinál a hazai kormány? remélem most már az is világos.
Ahogy ismerem Kágyulát, gondolom, hogy neki eddig is világos volt. Neked is, Arima?

Ne haragudj, hogy én válaszoltam helyette, gondolom nincs ő a "védelmemre" ráutalva, csak azért írtam, hogy te is értsd meg, hogy mi az ami ebben a cikkben szerintem is egy kicsit félrecsúszott. :)
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Azert otthon megy a pro es kontra az osszes megemlekezesrol a mikentjerol a miert -jerol minden szinten.
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
ritkán szólok hozzá a hírekhez, csak akkor, ha nagyon nem tudom megállni.
kágyula:

Kedves kágyula! Te hol olvastál olyant ebben a cikkben, hogy Magyarországon történtek volna az említett deportálások?
Nem. Kanadában történtek. Kanada kormánya ebben a közleményben ismerte el a múlt hibáit, és sajnálja a történteket. Mi ebben olyan nehéz ezt felfogni? legtöbben ha deportálásról, internálásról van szó, automatikusan ....hát ilyen csak Magyarországon történhet.
A dologról én sem hallottam, de most, hogy olvasom a cikket, kicsit utánanéztem. (segítség a gyengébbeknek):
Az idézet a Kanadai Magyar Hírlap 2008 júl 06-i számából van.
Tehát erről van szó kedves kágyula és a többi hozzászóló.
Kedves Arima3 !
Sajnos nem erről van szó amiről Te írsz. Igenis érthető hogy a Canadai állam miért emlékezik meg a multról,
Csak.
Ott van az a bekezdés hogy sajnálja a charta hogy a magyar politika miért nem teszi ugyanezt. itt arról ment a vita hogy ezt mire értik,mert erről egy szó sincs.
 

telaci

Állandó Tag
Állandó Tag
... Csak most jutottam újra gépközelbe, hogy még -- mindig csak -- hozzátegyek valamit a tegnapi hozzászólásomhoz (és ezen keresztül az eredeti cikkhez is ...)

Az általam említett megemlékezések NEM politikai indíttatású és NEM IS valamely párt szándékából (ráérő idejéből, mozgalmi célkitűzéseiből, aktuálpolitikai programjából - nem kívánt törlendő) eredeztethető események mos már évtizedekre visszamenőleges hatállyal, hanem egy szerencsés (??) és kivételezett (??) helyzetből fakadtak : a lakó-településem a kis hazánkban elég ritkán fellelhető és már régóta aktívan működő egyik lengyel önkormányzat székhelye és működési területe. Ők kezdték el forszírozni (még az előző, MSzMP-s rendszerben !!!) civil mozgalomként, hogy a környéken található, egykori internáló táborok helyét és jelentőségét civil és "szakértői" szinten feltárják, mind a helyszínek kutatásával, mind a levéltári anyagok feldolgozásával, egyaránt Magyarországon és Lengyelországban, valamint a többi, érintett más országokban végzett kutatásokkal, anyaggyűjtéssel, szervezéssel ... Ők hozták létre (szintén még civil szervezéssel) az első ú.n. "csetnik" temetőt, előkészítették a szovjet hősi temető feltárását és "áthelyezését" az üzemben tartott temetők területére, ott első és második világháborús -- katonai és hadifogoly -- parcellák kialakítását, létrehozását ... A rendszerváltozás óta minden lokális "uralmon lévő" politikai alakulat -- mind az MSzP, mind a FIDESz -- áldását adta a már elért eredményekre és minden segítséget megadott ennek a tevékenységnek a folytatásához. Érdekes ehhez hozzáfűzni, hogy a lengyelek SAJÁT "emlékhelyet" nem hoztak létre, mivel annyira beépültek már a település életébe, hogy senki sem kérdőjelezi meg életüket, itt-tartózkodásukat, tevékenységüket; lényegében a település állandó lakosai közé "számítanak" ...
Természetesen azt én is elismerem, hogy mindez csak lokális, regionális kezdeményezések sora, és nem össz-társadalmi, országos szintű mozgalom, és nem is valószínű, hogy a közeljövőben ilyenné válhat ...
Kedves Telaci!
Te ezt nem érted! :dr_9:Igenis le vagyunk maradva!
... Ezért is írtam, hogy "... nem is vagyunk annyira elmaradva ...", mert ez nálunk még nem törvényben -- vagy ne adj Isten, Alaptörvényben !!! -- lefektetett, mindenkire kötelező érvényű, nemzetközileg elismert ... csak van ilyen is ...

[... És végül egy aprócska megjegyzés ]
Az említettek miatt is kissé "kívülállóként" olvasgatom a többi hozzászólást ...
 

attimenyfreemail.com

Állandó Tag
Állandó Tag
Szervusztok ,
Na nem értem miért van a balhé most ?? Magam részéröl csak azt merészeltem megkérdezni , hogy milyen húszadik század elején történt törvénysértésekröl van szó a Kanada-i Magyar Demokratikus Charta szerint ?? Már ezt sem szabad megkérdezni ? Mert nem a megemlékezést kritizáltam szerintem vagy ??
Csak arról van szó hogy anno az I.világháború idején számos hadifoglyot a britek az akkori birodalom számos dominiumára internálták csak a származás miatt.
Legalább megkövetik az áldozatokat,ha utólag is -nem minden kormány tette meg ezt a világban.
 

Lacika69

Állandó Tag
Állandó Tag
Telaci"
meg életüket, itt-tartózkodásukat, tevékenységüket; lényegében a település állandó lakosai közé "számítanak" ...
Természetesen azt én is elismerem, hogy mindez csak lokális, regionális kezdeményezések sora, és nem össz-társadalmi, országos szintű mozgalom, és nem is valószínű, hogy a közeljövőben ilyenné válhat ...
Szerintem ez a cikk is segít, hogy ez ne így legyen, ahogy Arima3 is utána kellet, hogy olvasson, sokan nincsenek tisztában azzal, hogy nem csak Europában
voltak ilyen táborok. Azért azt furcsának tartom, hogy ilyenekről megemlékezünk, közben tönkre teszünk embereket. Nem feltétlenül a nagy hírcsatornák
álltal követet témákra gondolok,csak így 'lokálban'. Miért a megemlékezés ha nem tanulunk belőle? Csak azt bizonyitja, hogy valóban értelmetlen volt a
haláluk. Igen ,az volt.
 

kágyula

Kitiltott (BANned)
Szervusz Attimenyfreemail.com,
valószinüleg az a majd 40 év távollét teszi ezt velem . Mert én akkor sem értem , hogy a KMDH miért kritizálja a Magyar politikát most ezzéltal . Mert szerintem na segits ha tévedek az elmult majd 60-70 évben elégsokszor ellett ittélve a Horthy féle rendszer . Mert ez nem tudom akkor sem megérteni , ha megfeszitesz akkor sem , hogy hol volt Magyarországon Internáló tábor Angol állampolgárok részére 1914-1920-ig ? Mert én ezt értelmeztem ki az irásból . Ja meg ugye az Ukrán állampolgárok többszöri megkeresésére lett ez kezdeményezve nem ?? Kérlek segiiiiiiits má . Hogy a foglyok mindenfelé a K.u.K. területén elvoltak szorva mint a tökmag az biztos .
 
Oldal tetejére